+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Gyenge Dániel
2020. május 12. kedd, 15:18
Az Isztambuli Egyezmény nemi alapon tesz különbséget férfi és nő között. Egy szabad társadalomban a pozitív diszkrimináció is elfogadhatatlan kellene, hogy legyen.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

A családon belüli, a nemi, a kiskorúakkal szembeni erőszakos bántalmazás sajnos hosszú évek, évtizedek óta velünk élő probléma Magyarországon. Hiába tiltja a Btk., és hiába csap le a rendőrség is az egyes elkövetőkre, az erőszak problémája mélyen áthatja a magyar társadalmat. A karantén idején az amúgy is létező és önmagát újratermelő probléma csak tovább erősödik, amikor az amúgy is potenciális veszélyeztetett családok és egyének az otthon négy fala közé zárva még jobban ki vannak téve az erőszaknak és a bántalmazásnak.

 

Elméletileg a Magyarország által 2014-ben aláírt Isztambuli Egyezmény is ezen erőszakos bűncselekményekkel szembeni hatékony és következetes hatósági fellépést próbálja előmozdítani az Európa Tanács (ami az EU-nál tágabb nemzetközi szervezet) tagállamaiban. Ha hazánk az aláírás után ratifikálná is azt, az egyezmény előírásai törvényerőre emelkednének. Azonban – bár az egyezmény nagyszerű célokat fogalmaz meg, hiszen az emberek testi épsége vagy egyenesen élete ellen irányuló erőszakot minden normális erkölcsű ember elítéli – azt is figyelembe kellene venni, hogy az egyezmény milyen változásokat hozhat az emberi jogok terén, hogyan érintené az alapvető polgári szabadságjogokat, a jogegyenlőséget és a törvény előtti egyenlőséget.

 

Ezekre kártékony lenne, vagy inkább elősegítené az alapvető emberi jogok érvényesülését? Szilárd alapokon maradna-e jogegyenlőség, vagy felborítaná ezt az egyensúlyt? Az egyezmény törvényben való érvényesítése esetén diszkriminatív lenne-e a társadalom bizonyos csoportjai, rétegei számára, vagy éppen ellenkezőleg, előmozdítaná az egyenlőtlenségek csökkenését?

 

Egyrészt az Isztambuli Egyezményben szerepelnek olyan előírások, célkitűzések, melyeknek már rég meg kellett volna valósulniuk.

 

Az egyezmény például előírná, hogy a családon belüli erőszak kapcsán hozott szakpolitika bevezetése és végrehajtása ne csak egy-egy állami szervre korlátozódjon, hanem tekintsék azt a maga komplexitásában, bevonva a megoldásba minden jelentékenyebb szervezetet: a rendőrséget, a civilszervezeteket, és a szociális szervezeteket is, melyek állandó kapcsolatban állnak a társadalom széles köreivel, így az érintettekkel is. Az egyezmény szellemében kimondottan üdítő elem továbbá a veszélyeztetettek bátorítása arra, hogy szükség esetén a rendőrséghez forduljanak, és a menedékek nyújtásának koncepciója is. Ha ezen pontok közül bármelyik is hatékonyan megvalósult volna, akkor már jóval kevesebb áldozatról és erőszakos bűncselekményről lenne szó a híradásokban.

 

Az Isztambuli Egyezménynek azonban van egy másik oldala is, melyet érdemes sokkal kritikusabban szemlélni. Az egyezmény ugyanis, bár deklarálja azt a 4. cikkely 3. bekezdésében, miszerint az egyezmény rendelkezésekeit nemi, faji, vallási alapon való megkülönböztetés nélkül, politikai állásfoglalástól és származástól függetlenül kell érvényesíteni, ennek a pontnak ellentmond néhány hangsúlyos megállapítás, melyet az egyezmény többi részében olvashatunk.  

 

Az egyezmény szellemét híven tükrözi a – jogi kötőerővel nem bíró, de iránymutató jellegű – preambulum, mely a női és férfi nem képviselői között előforduló erőszakos bűncselekmények gyökereit a férfi családban elfoglalt természetszerű dominanciájára vezeti vissza. Ez azonban, bár bizonyos esetekben tartalmazhat féligazságokat, súlyos általánosítás, mely potenciális ellenségnek állítja be a természetesen kialakuló családi kisközösségeket, és általában a családapákat is.

 

Ugyancsak a preambulumban olvashatjuk azt a tételt, mely szerint az egyezmény a nőket és a leányokat nevezi meg potenciális sértetteknek, áldozatoknak. Az egyezmény szelleme így szintén az általánosítás eszközeivel élve háttérbe szorítja, vagyis egyenesen jelentéktelennek tartja a férfiak és fiúk ellen irányuló erőszakos bűncselekményeket.

 

Az egyezmény ünnepélyes hangvételű felvezető szövegénél azonban lényegesebbek az egyezmény lényegi, jogi kötőerővel bíró rendelkezései. Ennek a résznek már az elején látjuk, hogyan érvényesítené az egyezmény a preambulum fent vázolt szellemét. A második cikkely első pontja leszögezi, hogy annak rendelkezéseit alkalmazni kell a nők elleni erőszak minden formájára, beleértve a családon belüli erőszakot is, amely aránytalanul sújtja a nőket. Ehhez kapcsolódik ugyanezen cikkely második pontja is, melyben az egyezmény előírja a végrehajtásban részt vevő felek, vagyis az állami szervek, a bűnmegelőző hatóságok és, a bíróságok számára, hogy „különös figyelmet kell fordítaniuk a nemi alapú erőszak női áldozataira”.

 

Aztán az egyezmény a részes államokra vonatkozó általános kötelezettségeknél a 18. cikkelyében előírja, hogy az egyezmény rendelkezéseit úgy hajtják végre, hogy azok többek között „az erőszakos cselekmények női áldozatai helyzetének megerősítését és gazdasági függetlenségét célozzák”. Ugyanitt eközben egy szó sincs a hasonló szociális, anyagi, pszichés helyzetben lévő férfiakról. Ez szintén annak jele, hogy

 

az egyezmény a nők jogainak érvényesítését elsőrendűbbnek tartja, mint férfiakéit.

 

Az Isztambuli Egyezménynek tehát nem csak a preambulumában, hanem több konkrét rendelkezésében is tükröződik az a szándék, hogy a lányokat és nőket különálló, kivételes helyzetben álló csoportnak tekintsék, míg a férfiakat és fiúkat – akik szintén érintettjei lehetnek a családon belüli- és nemi erőszaknak – szintén különválasztja, kategorizálja, lealacsonyítva, ezzel tulajdonképpen egyenesen jelentéktelennek titulálva az őket érintő hasonló jellegű bűncselekményeket.

 

Ez az álláspont mind morális, mind jogi szempontból elfogadhatatlan és vállalhatatlan. Az egyezmény a pozitív diszkrimináció intézményesítésére irányul, melyben annak támogatói a nőket érintő hátrányok hatékony enyhítését látják. Ugyanakkor ez éppen ellentétes hatást váltana ki, ugyanis míg a női nem képviselői jelentős előnyökben, kiváltságos helyzetben részesülhetnének, addig természetszerűen csorbulna a férfiak érvényesüléséhez való esélye is. A pozitív diszkrimináció tehát vakvágány, csak ugyanahhoz a problémához vezet.

 

Egy szabad társadalomban sem a negatív, sem a pozitív diszkrimináció nem lehet elfogadható,

 

ugyanis a megkülönböztetés mindig csak a kiválasztott, privilegizált csoport számára lehet előnyös, ugyanakkor más csoportok számára komoly hátrányt jelenthet.

 

Az alapvető emberi és polgári szabadságjogok pártján álló klasszikus liberális eszmerendszert a politikai és társadalmi illetve gazdasági téren is érvényesítő dekrétumok, törvények, nyilatkozatok (mint például az 1789-ben aláírt Emberi és Polgári Jogok nyilatkozata, az 1791-ben ratifikált Bill of Rights, az 1787-ben elfogadott Amerikai Alkotmány) nem nőkről vagy férfiakról, lányokról vagy fiúkról, németekről és franciákról, izraelitákról és protestánsokról, farmerekről és gyáripari munkásokról, gazdagról és szegényről írnak, a különválasztott társadalmi csoportokat és rétegeket bármilyen alapon szétválasztó és különjogokkal, privilégiumokkal felruházva.

 

A fentebbi nyilatkozatok egy valamiről értekeznek, és ezt minden sorában nyomatékosítják: minden ember elidegeníthetetlen, természetes és egyenlő szabadságáról, illetve az azt szavatoló jogairól, és annak következetes, hatékony védelméről, érvényesítve a szabad társadalom érdekeit. S bár ezen egyetemes értékek nem valósultak meg teljes egészében azon országokban sem, ahol ezen nyilatkozatokat formailag beépítették a jogrendszerbe, de mégiscsak szilárd biztosítékot nyújtanak ahhoz, hogy a társadalom ne kerüljön többé totalitárius, szabadságkorlátozó rezsimek markába.

 

Az Isztambuli Egyezmény azonban kategorizál, szétválaszt, és diszkriminál. Diszkriminálja a férfit, a fiút, nemi alapon tesz különbséget férfi, fiú, nő és lány között, és ennek megfelelően redukálná le a férfi, fiú önvédelemhez vagy védekezéshez való jogát, és reprezentálná felül a nő vagy lány ugyanezen jogát.

 

Ezt nevezik különjognak, kiváltságnak, vagy privilégiumnak, melyek a középkori, feudális jogrend elengedhetetlen elemei voltak

 

egészen addig, amíg el nem jött a felvilágosodás és a klasszikus liberalizmus. Hogyha hiszünk a jogok kölcsönösségének elvében, a jogegyenlőségben és a törvény előtti egyenlőségben, és abban, hogy a természetes szabadságjogok nemtől, származástól, vagyontól függetlenül mindenkinek egyenlően járnak, akkor azt kell mondanunk, hogy az Isztambuli Egyezmény elutasításával a kormánypárti többséggel bíró parlament kivételesen jó döntést hozott. 

 

A szerző diák. Hozzászólnál? Vitatkoznál? Írj nekünk!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Hónapok kérdése, és közvetlen vasúti összeköttetése lesz a román főváros repülőterének a belvárossal. Eddig csak buszozni vagy taxizni lehetett.

A koronavírus miatt idén hiány volt a külföldi munkaerőből.

A ma újrainduló parlamentben már bevezetett az Országgyűlés Hivatala a koronavírus-fertőzést megelőző intézkedéseket, azok azonban a politikusokra nem vonatkoznak. De akkor hogyan védekeznek majd a politikusok?

Az untig ismert sorosozás mellett az is kiderül a miniszterelnök Magyar Nemzetben megjelentetett cikkéből, hogy a brüsszeli politika a németet követi.

Grafikonon mutatjuk, hogyan áll a járvány Magyarországon és a környező országokban!

Az abaújkéri Wesley János Iskolába látogattunk, hogy megtudjuk: mit jelent az ott tanulóknak és a pedagógusoknak a kormány megszorítása. Podcast!

A legtöbb helyen kötelező lesz a maszkviselés, annak betartásáért pedig az adott hely lesz a felelős. Részletek!

A hét kérdése

A legújabb módi az lett, hogy ingyenes koronavírus-teszteket követel az ellenzék a kormánytól. De valóban szüksége van erre mindenkinek, a kisnyugdíjastól a kőgazdag vállalkozókig? Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Biciklis túra azoknak, akik szeretnének bringázni, de eddig Budapesten nem mertek biciklire ülni. Több időpontban, egészen szeptember 22-ig.

A „kocsmai evangelizáció” jegyében fog erről beszélgetni Fabiny Tamás püspök, Kajdi Csaba influenszer és Török Csaba pap. Szeptember 29., Művész Kávéház és Cukrászda.

Ezt is szerettétek

A sötét anyag kutatásáért kapta meg a rangos Viktor Ambartsumian-díjat Alex Szalay, a Johns Hopkins Egyetem magyar asztrofizkusa. Interjú!

Miben tud egyetérteni a szélsőjobboldal és a Háttér Társaság? Dúró Dóra és Dombos Tamás a Helyzetben!

Mi köze a belarusz diktátornak az oroszokhoz? Miért belarusz, miért nem Fehéroroszország?

Mit szól ahhoz Pacher Tibor, a tudóscsapat vezetője, hogy Magyarország is beszállt az űrversenybe? Podcast!

Mi lesz a jogállamisághoz kötött kifizetésekkel? Jó-e nekünk az EU által közösen vállalt hitel? Akkor most győzött Orbán Brüsszelben az EU-csúcson, vagy lebőgött?

Kulturáltabb szórakozónegyeddé válik-e a Belső-Erzsébetváros, vagy valóban keresztet lehet vetni az ottani éjszakai életre? Riport és interjúk a bulinegyedből. Podcast!

Miért tüntetnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói és oktatói? Mit mond a megválasztott, de a kormány által kinevezett rektor? És a politika? Körbejártuk.

Twitter megosztás Google+ megosztás