+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Fekő Ádám
2020. május 9. szombat, 17:47
Ricky Gervais megcsinálta azt, amire Európában csak kevesen voltak eddig képesek: pátosz nélkül beszél a halálról, miközben még szórakoztatja is a nézőt. Kritika az After Life című sorozatról.

Őszintén szólva nem tudom eldönteni, jó döntés volt-e a Netflixtől ebben a halálfélelemmel terhelt időszakban megjelentetni a világ talán legbunkóbb, ennek megfelelően legnagyszerűbb komikusa, Ricky Gervais After Life (Mögöttem az élet) című sorozatának második évadát.

 

Én speciel azt tartom, hogy a világon mindenen lehet és kell is kicsit röhögni, és csak nagyon kevés olyan helyzet van, amibe ne férne bele valami komolytalankodás, de abban egyáltalán nem vagyok biztos, hogy a világ maradékának nem sok, ha egy kifejezetten szeretteink elvesztéséről és halálról szóló sorozatot kapnak úgy, hogy a koronavírus-járvány miatt épp attól félnek, elvesztik a szeretteiket.

 

Az After Life amúgy is kilóg kicsit a sorozatpalettából: nem grandiózus, nincs a végletekig elhúzva, nem kényszeríti arra a nézőt, hogy azonnal megnézze a következő epizódot, és úgy általában azt is lógva hagyták, folytatják-e.

 

És pontosan ettől ilyen nagyszerű. Az alapsztori annyi, hogy Tony zavaróan fiatalon elveszti a feleségét, aki köré az egész életét építette, és ebből próbál a maga módján felépülni. A legkevésbé sem vicces elsőre, aztán valahogy mégis kiderül, hogy ha hagyjuk igazán angol módon kibontakozni ezt, akkor tényleg bármi lehet vicces.

 

 

Ahhoz, hogy értékeljük a sorozatot, két dologgal érdemes rendelkeznünk: a brit kisvárosok hangulata iránti engesztelhetetlen rajongással, és tabudöntögetésre való hajlammal. Ha ez megvan, az After Life olyan, mint egy vidámpark: egyszerre nevethetünk azon, ahogy Tony ledagadtozza az iskola udvarán szaladgáló ellenszenves gyereket, viccessé válik egy öregek otthona, de még egy temetőben üldögélve is jogában áll az embernek csak úgy viccelődni.

 

Miközben Gervaistől megszokott módon mizantrópabbnál mizantrópabb poénok hangzanak el, az ember mégis azon kapja magát, hogy valami az európai kultúrkörben nagyon szokatlan dolgot lát és tanul: pátosz nélkül beszélnek a halálról. Ez valahogy teljesen távol áll tőlünk: mifelénk az emberek annyira elzárkóznak még az élet végének gondolatától is, hogy minden ezzel kapcsolatos kérdéskörtől távol tartjuk magunkat.

 

Emiatt nem tudunk kezelni gyászoló embereket, nem tudjuk, illik-e megkérdezni állapotáról egy súlyos beteget, ahogy egy súlyos beteg hozzátartozóinál is automatikusan tolakodásnak vesszük.

 

Gervais sorozata azért formabontó, mert nemcsak beszél a gyászról, de ezt lassított felvételekre sírás nélkül teszi: kiderül, hogy a világ továbbmegy még az általunk leginkább szeretett ember halála után is, és valahogy előbb-utóbb mindenkinek túl kell magát tennie ezen. Ha kell, piálással, ha kell, kurvák meghívásával a nappalinkba, ki lehet próbálni különféle drogokat is. Nem én javaslom, ezeket mind csinálja a főszereplő.

 

Az After Life ráadásul pontosan attól megélhető, hogy nagyon brit: nagyívű történetek helyett az igazi kisbetűs életet mutatja be az idegesítő jógaoktatókkal kezdve egészen a kidobott férjek általában röhejesen elsülő csajozási kísérletéig.

 

 

Miközben nevetve szembesülünk saját magunk jelentéktelenségével, a halál elkerülhetetlenségével és egy csomó szomorú dologgal, a végeredmény valahogy mégis meghat azzal az ígérettel, hogy az ember igenis változhat. Ahogy Tony is kezdi bevallani, hogy a maga módján szereti az ezotériarajongó kolléganőjét, és csak kedvességből szívatja a muja fotósát a helyi lapnál, ahol dolgozik, úgy összességében mi is elhisszük, hogy akár úgy is megtanulhatunk jó emberként élni, ha minden rossz körülöttünk. 

 

Ha már csak egy kicsit elgondolkozik ezen a néző, megérte leforgatni a második évad szenvedéseit is.

 

 

FOTÓK: Netflix

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Schiffer Andrással és Böcskei Balázzsal azt jártuk körbe, mit jelent a magyar Eb-szereplés a focinkra nézve, és hogyan bántak a magyar szurkolókkal Münchenben. Podcast!

Miután Németországot meghódította már az ausztropop, ideje betörnie Magyarországra is.

Az Európai Tanács csütörtöki ülésén a holland miniszterelnök felvetette, hogy Magyarországnak távoznia kellene az EU-ból, ami cselekvésre ösztönözte a DK miniszterelnök-jelöltjét.

Hadházy az Azonnali Karácsony-interjújára reagált: szerinte a korrupcióval szemben nem
lehet pragmatikusnak lenni.

A Lukasenka-ellenes bloggert még az elnökválasztási kampányban tartóztatták le a közrend súlyos megsértésének vádjával – akár 15 évet is kaphat.

Az ostravai kórház covidosztályán dolgozók három hónapon keresztül szedték az Imunor nevű gyógyszert, és alig betegedtek meg közülük.

Az eheti Tsúfos Tükör a német-magyar mérkőzést egy új szemszögből kívánja bemutatni.

A hét kérdése

Nem sikerült a csoda, de az a két pont még így is kettővel több, mint amit a papírforma alapján a szakértők vártak. A kérdés már csak az, hogy a továbbiakban kiknek fogsz drukkolni.

Azért ide elnéznénk

A Parlament és Lánchíd kötötti ideigelenes pihenőparkban átalakíthatsz egy parkolót. Pályázz augusztus 10-ig!

A magyar hiphop Álmos vezére és a feltörekvő rapcsillag együtt szántják fel Kőbányát július 3-án szombaton.

Kiállítás Budapesten Fiuméről és a magyar kereskedelmi tengerészet történetéről, egészen október 31-ig.

Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Miben más az olajlobbi 2021-ben, mint amit a hollywoodi filmek alapján elképzelünk? Hidi Jánossal beszélgettünk.

Az OMOH évek óta fix igazodási pont a magyar LMBTQ-bulizók körében, indulásuk óta vállaltan az LMBTQ-közösséghez szólnak. Marton Péter DJ-vel beszélgettünk. Podcast!

Buktatható-e Lukasenka titkosszolgálati eszközökkel, és ha igen, ki tehetné ezt meg? Miért nem annektálta még Belaruszt Oroszország?

A Helyzetben vele beszélgettünk arról, miért nincs több nő a magyar rapben, mit gondol a motyogós rappről, és hogyan alkotott a lockdown idején.

Hogyan lett egy csepeli utcagyerekből a Blade Runner 2049, az Atomic Blonde, vagy a Hellboy 2 utcaképeinek az elkövetője? Mit gondol ma az egykori legendás graffitis a régi házak falainak összefirkálásáról? Podcast!

Meddig adminisztratív hiba az állam részéről, ha nem küldi valakinek az igazolásokat, és honnan súlyosabb mulasztás?

Manek Gábor számos budapesti étterem tulajdonosaként is építi a fővárosi gasztronómiát. Vele beszélgettünk az éttermek újranyitásáról, a Lärm jövőjéről, valamint a nyári fesztiváltervekről. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás