+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Techet Péter
2020. május 8. péntek, 14:52
A német alkotmánybíróság nem helyezte a német jogot (vagy magát) az EU-jog fölé, de megállapította, hogy az Európai Unió azon túl, amit a tagállamok akarnak, többet nem tehet.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Ha minden igaz, a harmadik napunkat kezdjük egy állítólag legitimációs válságos Európai Unióban. Legalábbis ekként értékelték egyes hazai és külföldi elemzők, hogy a német alkotmánybíróság egy kétszeresen is hatásköri vitában hozott egy dodonai döntést, amely egyrészről jelenleg gyakorlatilag nem sokat jelent, másrészről eleve illeszkedik a német alkotmánybírák eddigi döntéseibe, amelyek eddig se taszították legitimációs válságba az EU-t. Ami fontos üzenet azonban: eszerint mégis lehet politikai alapon bírálni egy alkotmánybíróságot.

 

Mi a vita igazi tárgya?

 

Kedden a német alkotmánybíróság egy 2015-ben kezdődött, az Európai Unió Bíróságát is megjárt ügyben kimondta:

 

az Európai Unió Bírósága nem értelmezte megfelelően a feladatait, és túlságosan szabad kezet hagyott az Európai Központi Banknak

 

a kötvényvásárlások kapcsán, amihez a német alkotmánybírák szerint ugyan lehet joga az eurózóna jegybankjának, de nem úgy, ahogy azt eddig teszi. Az Európai Központi Bank meg közölte: köszönjük szépen, a döntést tudomásul vettük. Értsd: minket nem különösebben izgat, mit mond egy tagállami alkotmánybíróság.

 

Igaz, a német alkotmánybíróság az Európai Központi Banknak direkte nem mondott nagyon semmit, mert ő hivatalosan a berlini szövetségi kormányt és parlamentet szólította fel, hogy kérjen be több információt a jegybanktól. Nagyon érdekes, hosszú és szép jogi érvelés van az egész mögött.

 

A fő kérdés, amely a jogi érvelésben minden oldalon el van rejtve, azt érinti,

 

hogy felvásárolhatja-e az Európai Központi Bank az eurótagállamok államkötvényeit. Erre minden normális jegybanknak, kezdve az amerikai FED-től, megvan a joga,

 

éppen azért, mert a jegybankok – az elnökük vérmérséklete szerint – gazdaságpolitikát is csinálnak, azaz akár pénznyomtatással, akár kötvényvásárlással, akár bármilyen más gazdaságpolitikai eszközzel rásegíthetnek például kormányzati célokra (munkanélküliség csökkentése, hitelezés beindítása, államadósság csökkentése, stb.). Persze ez mindig csuszamlós talaj, de mivel a jegybankok meg függetlenek, nagyon nem lehet megakadályozni őket ebben.

 

Ez utóbbiba kapaszkodik az Európai Központi Bank, amely szintén független, amikor áttételesen szintén szeretne gazdaságpolitikát csinálni. Igen ám, de az ő esetében egyértelműen meg van tiltva, hogy tagállami költségvetést finanszírozhasson, azaz közvetlenül tényleg nem vehet például államkötvényt. Azonban a jog betűjével már nem ellenkezik, ha a másodlagos kötvénypiacon – tehát közvetlenül már nem az államtól magától – veszi a kötvényt, márpedig több program keretében is 2015 óta ezt csinálja az eurózóna jegybankja, amivel gyakorlatilag tényleg finanszírozza az euróállamokat.

 

A német jogászok és közgazdászok között nagyon sokan vannak, akik erre azt mondják: itt német adófizetők micsodájával veri Frankfurt a csalánt, ugyanis

 

a dél-európai államok megfinanszírozása zajlik, amiért meg az észak-európaiak vagy baltiak kezeskedhetnek aztán, ha bedőlne a bolt.

 

A jegybank erre meg azt mondja: egyrészről a kötvényeket ő a másodlagos piacon veszi (mármint az már nincs tiltva, bár azért érezzük, hogy ez egy elég formalista jogászkodás), másrészről minden eurótagállam kötvényeiből vesz, sőt, arányosan, azaz a legtöbbet a német kötvényekből (csak hát Németország ezt nem igényli, annál inkább Olasz- vagy Görögország), harmadrészt pedig az eurózóna stabilitását – amit a banknak kötelessége biztosítani – a görög válság, az olasz problémák vagy a most még csak viharfelhőkként gyülekező, lockdown miatti visszaesés láttán másképp, mint például kötvényvásárlással, nem tudná biztosítani.

 

Ez alapvetően egy közgazdasági vita, amibe persze nagyon sok politikai elem is keveredik, elvégre

 

ezen viták mögött mindig felsejlenek azok a politikai célok, hogy a mostani eléggé féllábú, félkarú euróövezetbe a közös valuta és jegybank mellé nem kéne-e közös gazdaság- és szociális politika (és mindezeket megfinanszírozó közös eurókötvény).

 

A jog pedig általában arra való, hogy politikai vitákat mederbe tereljen a fogalmaival – de ezen fogalmak aztán a ködösítést is segítik, mert miközben mindenki érti azt a kérdést, hogy legyen-e mondjuk sokkal nagyobb közös EU-s költségvetés, újraelosztás, közös pénzügyminiszterrel, azonos szociális segélyekkel (stb.), azt már kevesebben tudják követni, hogy ezen politikai vita miként válik hatásköri villongássá a luxembourgi európai uniós bírák és a karlsruhei német alkotmánybírák között, akik aztán nemcsak egymás hatáskörei, de a központi bank hatáskörei kapcsán is mintegy hajba kapnak.

 

De akkor most tényleg a német alkotmánybírák neki mentek az EU-nak?

 

A német alkotmánybíróság mostani döntését – és egész eddigi, sok tekintetben joggal EU-szkeptikusnak nevezhető gyakorlatát – itt már kielemeztem, azaz most csak annyit mondok: a német alkotmánybírák nem taszították legitimációs válságba az Európai Uniót, csupán

 

az európai jog sajátosságát – miszerint nem egy nemzetközi jog, de mégiscsak a tagállamok a szerződések urai, azaz azok akaratán nem terjeszkedhet túl önálló aktorként – eltérően értelmezik.

 

Luxembourg szereti kiterjesztően értelmezni az EU-jogot és az EU-szervek hatásköreit, amivel ő a politikai integráció célját szolgálja; Karlsruhe meg szereti nagyon szűken értelmezni az EU-jogot és az EU-szervek hatásköreit, amivel ő meg a demokratikus felhatalmazást védelmezi, elvégre európai szintű demokrácia ma még nincs – a demokratikus viták tagállami szinten zajlanak –, tehát ha nagyon önjáróvá válna az Európai Unió, akkor kialakulhatna annak veszélye (már akinek veszély ez), hogy az Európai Unió szervei valós demokratikus kontroll nélkül cselekednének.

 

Például államkötvényeket vásárolnának. A német alkotmánybíróság szerint ugyanis lehet államkötvényt venni – azaz kedden leginkább az EU-ellenesek vesztettek a legnagyobbat, mert ők a teljes európai központi banki kötvényvásárlást leállították volna –, de legyen biztosítva a tagállami ellenőrzés, elvégre a demokrácia terepe ma is a tagállam.

 

A német alkotmánybíróság nem helyezte a német jogot (vagy magát) az EU-jog fölé, de megállapította, hogy az Európai Unió azon túl, amit a tagállamok akarnak – ez pedig az ottani népakaraton (demokrácián) keresztül ismerhető meg –, többet nem tehet. És akkor mindenki döntse el, ez igazából mit is jelent.

 

A német alkotmánybírák adtak három hónapot arra, hogy a német kormány és parlament jobban tájékozódjék a kötvényvásárlásról, és az Európai Központi Bank meg jobban tájékoztasson – és ennyi.

 

A jegybank nyugodtan akár átküldheti az elmúlt öt év sajtóközleményeinek a linkjét is a Bundestag információs szolgálatára, és letudhatja ennyivel a dolgot.

 

Amire persze lehetnek újabb körök az alkotmánybíróság előtt. De ne feledjük: jelenleg nem is a most bejelentett, év végéig 750 milliárd eurós kötvényvásárlás volt a jogvita tárgya, hanem a 2015-ös, azaz ha annak ilyen-olyan eldöntése is eltartott öt évig, majd 2025-ben elemezhetjük újra, hogy akkor most Luxembourg és Karslruhe mit gondol(t) a mostani kötvényvásárlásról.

 

Miért tartják mégis sokan rendkívülinek a mostani ítéletet?

 

Mi magyarázhatja mégis a mostani felhördülést? Egyeseknél bizonyosan eleve a német alkotmánybírósági gyakorlat és német közjogi hagyomány ismeretének hiánya. Nem szabad ugyanis elfeledni,

 

a német közjog ma is alapvetően Rudolf Smend, Carl Schmitt és Hermann Heller – ideológiailag másképp megalapozott, de lényegében – etatista államelméleteire épül,

 

a bonni köztársaságot is a smendisták és schmittiánusok határozták meg, ami még egy bal-jobb-szembenállással sem feleltethető meg, elvégre például a szociáldemokrata Ernst-Wolfgang Böckenförde is schmittiánus volt, ahogy a német szociáldemokráciától se idegen azon etatizmus, amely valóban a német alkotmánybíróság Európa-szkeptikusnak nevezhető ítéleteiben vagy negyed évszázada minduntalan tetten érhető.

 

A német közjog nagyon komolyan veszi, hogy az Európai Uniónak nincs saját hatásköre saját hatáskörei felett (szép német szóval: nincs Kompetenzkompetenze), illetve „a szerződések urai“ a tagállamok (ők határozzák meg, miben, meddig és mennyiben adnak át korlátozott hatásköröket az Európai Uniónak) – és ezen szerződések feletti „úrságból“ a német alkotmánybíróság már 1974-ben, de még világosabban 1993-ban (és azóta folyamatosan)

 

arra a következtetésre jut, hogy neki őrködnie kell afelett, hogy Németország – legalábbis a maga vonatkozásában – tényleg az európajog ura és ne alávetettje legyen.

 

Másrészről – és ezt ismerjük el – vannak, akik mindezt jól tudva, aggódnak, ugyanis egy valami tény: a mostani döntésben – ha tetszik nem csak jogdogmatikailag, de stilisztikailag – az eddigiekben is megszokottnál keményebb hangon szóltak be a német alkotmánybírák a luxembourgiaknak, gyakorlatilag azt állítva, hogy az Európai Unió Bírósága, amennyiben is 2018 végén elfogadhatónak minősítette mindenféle korlátozás nélkül az EKB kötvényvásárlási programját, olyan ítéletet hozott, amely „metodológiailag nem képviselhető“. Ez olyan durva állítás, hogy a híres német jogi államvizsgán (Erstes Staatsexamen) egy ilyen lapszéli megjegyzés a vizsgázó számára egyértelmű üzenet lenne: megbukott, nulla pont.

 

De nem elég ez a rúgás, a német alkotmánybírák még azt is leírták, hogy a luxembourgi bírák döntése „nem követhető“ és – bár ha nem követhető, nehezen érthető, miért tudták mégis értékelni – ezért „ultra vires (azaz a hatáskörét túllépve – a szerk.) járt el“.

 

Ezek valóban kemény szavak, itt már nem az európai bírák és a tagállami alkotmánybírák közötti oly sokszor megénekelt jogi dialógus zajlik, hanem nyílt háború: a német alkotmánybírák 1993 óta üzenik Luxembourgnak, hogy fejezze be az európajog kiterjesztő – megint a mostani ítéletből véve: „objektíven önkényes“ – értelmezését,

 

most jött el úgy tűnik az a pont Karlsruhéban, amikor már nem csak kifogásolnak, de eleve hatáskör-túllépésnek minősítenek egy luxembourgi ítéletet.

 

De még egyszer. Ez a német közjog és alkotmánybíráskodás felől nézve nem meglepő, hanem várható ütközés volt. Viszont ezen ütközés jelenleg csak annyit jelent, hogy az Európai Központi Bank egyik intézkedését – tehát nem is a most bejelentett kötvényvásárlást – tényleg nem szabad elfogadnia Németországnak, a német néphatalmat kifejező szerveknek meg kell mutatniuk Luxembourg, Frankfurt és Brüsszel felé, hogy – legalábbis egyhuszonheted részben – az európajog őrei nem ott ülnek, hanem Berlinben. Ami most viszont annyival jár csak, hogy vagy elfogadják a három hónapon belül megkapott információkat, vagy majd valaki megint pert indít Karlsruhénél, amely majd megint öt évig elhúzódva esetleg egy még durvább hangnemű ítéletben csúcsosodik ki.

 

Sokan most attól is tartanak, hogy a mostani ítélet zöld jelzés lesz minden tagállami alkotmánybíróság számára, hogy merjen neki menni a luxembourgi bíráknak, merje felülbírálni az Európai Unió szerveit. Szólunk:

 

mivel tényleg minden tagállam is az európajog ura – és nem tehetetlen alávetettje –, ennek lehetősége eddig is megvolt.

 

Ha esetleg a varsói alkotmánybíráknak ennek belátásához egy német alkotmánybírósági döntés kell, akkor innen is gratulálunk a gyorsaságukhoz (1993 óta beláthatták volna ezt), az eddigi nemzetközi kitekintettségükhöz és egyébkénti európajogi ismereteikhez.

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Szájer József ereszcsatornán menekülős botránya elvitte a hetet nem csak az Azonnalinál, de egész Magyarországon. Mit szólnak az ügyhöz az utcán?

Lengyel lapértesülés szerint nem ez a legkomolyabb probléma vele kapcsolatban.

Mindezt ráadásul úgy tették meg a korábbi elnököt, Igor Dodont támogató képviselők, hogy korábban még pont ők szavazták meg Dodonnak, hogy irányíthassa a titkosszolgálatot.

Tovább szolgálhatnád derék fejdelmed / Ha nem tsaltak volna így tőrbe tégedet!

Mindez válasz a franciaországi iszlám merényletekre. A belügyminiszter szerint az iszlám radikalizmus terjesztésének jeleit fogják keresni a hatóságok.

Kényelmes pozíció ezt leírni, pedig nincs így. A Paradigma Intézet az Azonnalin!

A hét kérdése

Tud-e jönni a Jézuska, ha marad az este nyolcas kijárási tilalom? Hogyan korlátozzuk a szilveszteri bulikat? Dönts te, mielőtt a kormány döntene!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

December 16-án délután 4-től, szigorúan online, regisztrálni is kell hozzá. Érdemes.

Ezt is szerettétek

Leginkább úgy, hogy nem veszel semmit. A karácsonyi vásárlási láz beindulása előtt környezetvédelmi szakemberekkel jártunk utána, hogy lehetünk zöldebbek.

Milyen volt a jugoszláv néphadsereg katonájaként megélni a boszniai háború kitörését; miért éppen úgy születetett meg a béke, ahogy?

Magyarország első szociális söréhez hírességek sora adja a nevét. Hogyan lehetsz szuperhős a sörivással? Miért áll bele a csapatuk megosztó témák támogatásába is? Podcast!

A Helyzet vendége Eric Weaver, a Debreceni Egyetem docense, akivel megbeszéltük, mit hozhat Magyarországnak, ha Joe Biden az USA elnöke.

Ahogy nő a koronavírus-fertőzöttek száma, úgy gyűjtenek egyre többen közvetlen tapasztalatot a járványügyi intézkedésekről. Ez alól az Azonnali szerkesztősége sem volt kivétel. Podcast!

Sem Kirgizisztán, sem Bolívia nincs a világpolitikai érdeklődés középpontjában, pedig az utóbbi hetekben mindkét országban sorsfordító változások történtek. Ezekről szól az e heti Helyzet!

Léteznek-e valóban Fidesz-árvák, akiket meg tudnak szólítani? Hogy állnak az ellenzéki összefogáshoz? Hallgasd meg, hogy mit mondott erről Pálinkás József és Ábrahám Júlia! Podcast.

Twitter megosztás Google+ megosztás