Hogyan kerüljük el, hogy az autoriter politikusok és a techcégek legyenek a járvány nyertesei?

Hidvégi Fanny

Szerző:
Hidvégi Fanny

2020.05.07. 10:04

A mostani járvány azzal a veszéllyel fenyegethet, hogy a megváltozott szokásaink miatt még inkább nyereségessé váló techcégek az államokkal összefogva szerezhetnek ellenőrzést felettünk.

A mostani járvány rámutat az egészségügy, a gazdaság sebezhetőségére; a meghozott intézkedések kritizálhatóak jogi vagy közgazdasági alapokon; és eleve kérdéses, tanulhatunk-e, kell-e tanulnunk egy ilyen válságból? Az Azonnali vitasorozatának legújabb részében ezúttal Hidvégi Fanny, az Access Now digitális jogi civil szervezet jogásza, a TASZ elnökségi tagja fejti ki véleményét.

+++

A Covid-19 járvány kezdete óta szinte minden sajtótájékoztatón vagy nyilatkozatban emlékeztetnek minket arra, hogy rendkívüli helyzetek rendkívüli intézkedéseket igényelnek. Ezek a rendkívüli intézkedések egy mindenki számára bizonytalan környezetben születnek meg, és

az információhiányos polgárok a hatalmi helyzetben lévőkre támaszkodnak azok látszólagos hozzáértésében bízva.

Ezt a rendkívüliséget és bizonytalanságot kihasználva demokratikus és autoriter kormányok és hatóságok egyaránt a döntések központosítására és összpontosítására, összességében hatalmuk növelésére törekszenek.

Ahogy hétköznapi életünk és így a gazdaság egyre nagyobb része az internethez kötődik, ugyanez a hatalmi folyamat megy végbe a magánszektorban és azon belül leginkább a techcégek körében is. Az erős erősebb, a gyenge pedig még kiszolgáltatottabb lesz. Igaz ez a cégek egymás közti viszonyára, valamint a felhasználók tőlük való függőségére is.

Persze ez a folyamat nem az új koronavírussal kezdődött,

a digitalizáció és az internet elterjedésével évtizedek óta épül amerikai technológiai cégek dominanciája és hatása az életünk minden területén.

Bár az Apple, Google, Facebook és társai különböző szolgáltatásai eltérő üzleti modellekre épülnek, leegyszerűsítve kijelenthető, hogy sikereik a minden eddiginél nagyobb mennyiségben elérhető adatok és azon belül a személyes adatok anyagi hasznosításának köszönhetők.

A techcégek szolgáltatásai által hozzáférhető adatokban rejlő lehetőségekre az állam is hamar felfigyelt. A költséges erőforrást és szakértelmet igénylő emberi megfigyelés helyett egyre nagyobb hangsúly került a jelhírszerzésre (SIGINT). A 2001. szeptember 11-i amerikai egyesült államokbeli terrortámadások után új világrend alakult ki és vele a tömeges és ellenőrizetlen megfigyelések kora, melyre soha nem lett volna lehetőség a techcégek közreműködése vagy kényszerítése nélkül.

Megvéd-e minket az európai jog?

Mindeközben az Európai Unió technológiai-gazdasági lemaradása egyértelművé vált.

A második Barroso-, majd a Juncker-féle Bizottság idejében  kiemelten fontossá vált a digitális terület, ami azóta is az persze. Az egységes digitális piaci stratégia, az ún. Digital Single Market Strategy alá tartozó intézkedések többek között az EU versenyképességének növelése, az amerikai techcégek feletti ellenőrzés és jogszabályok betartatása, valamint a felhasználók tudással és kikényszeríthető digitális jogokkal felvértezése köré szerveződnek.

Nyilvánvalóvá vált, hogy a tagállamonként változó szabályozás (az 1995-ös adatvédelmi irányelvet másként ültették át és alkalmazták, vagy nem alkalmazták az egyes EU-s tagországok), az ebből fakadó költségek és az alapjogok online érvényesíthetőségének nehézsége tarthatatlan versenyhátrányt és jogi visszaéléseket okoz a mai napig. Az Európai Bizottság 2012 januárjában hozta nyilvánosságra az új  adatvédelmi rendelet (General Data Protection Regulation, GDPR) javaslatát. A rendelet célja kettős: a személyes adatok védelme és az egységes digitális piac megteremtésének alapjaként a személyes adatok szabad áramlása az EU-ban.

A jogszabály véglegesítése és elfogadása még hosszú évekbe telt. Az eleve bonyolult jogalkotási folyamatot tovább hátráltatta a példátlan mértékű és erejű lobbizás az adatvédelmi szabályok erősítésével szemben és 2013 első felében úgy tűnt, nem is lesz semmi a reformból.

A jogalkotási folyamatot az Edward Snowdennek köszönhető, az amerikai titkosszolgálati szervek tevékenységeit leleplező, 2013 júniusától megjelenő újságcikkek billentették ki a holtpontról, különösen a nagy port kavart hír Angela Merkel német kancellár telefonjának lehallgatásáról.

Idén május 25-én lesz két éves a GDPR. Bár már most is látszanak pozitív hozadékai (és a sajnos előforduló visszaélések is), az új szabályok eredményességéről még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Egy biztos,

a GDPR még optimális esetben sem oldja meg az összes alapjogi és szabályozási kérdést, ami az internettel kapcsolatban felmerül,

hiszen nem is ez a célja.

A megoldandó szinte lehetetlen feladatok sorába tartozik, az ún. surveillance capitalism (Shoshanna Zuboff), ami a személyes adatok anyagi hasznosítását és kevesek kezében összpontosulását jelenti: adatbrókerek visszaélései, algoritmusok átláthatatlansága és szerepük a tartalomban és megjelenítésében, a választások integritása és politikai manipulációja az online térben, az internethozzáférés jogellenes korlátozása, az álhírek és a kormánypropaganda, a szolgáltatások felhasználási feltételeinek és a jog uralmának viszonya, a magánszektor és az állam szerepének összemosódása.

Ezek a problémák és jelenségek az utóbbi években kerültek be a köztudatba, és bár nem újak, cserébe annál összetettebbek. Nem véletlen, hogy nem is találtunk még rájuk átfogó és emberi jogi szempontból kielégítő megoldásokat. Az Amerikai Egyesült Államok 2016-os elnökválasztási kampánya és Donald Trump győzelme, a brexit és végül a Cambridge Analytica-botrány a politikai figyelmet is rájuk irányította jó és rossz értelemben egyaránt.

Megnőtt a politikusokon, jogalkotókon a nyomás, hogy „valamit csináljanak”, de a kirakatintézkedések és óriási bejelentések mellett eltörpült a kutatásokra, bizonyítékokra épülő szakértői munka jelentősége és az ezekre irányuló figyelem is. EU-s szinten gyenge, jogilag kikényszeríthetetlen, a legnagyobb techcégek önkéntes vállalásaira, önszabályozására épülő álmegoldások voltak napirenden. A politikusok üzenete ez volt: csináljátok magatok, mert ha nem, akkor jön majd a valódi szabályozás, ami büntetéseket von majd magával.

Bízhatunk-e a techszektor önkorlátozásában?

A techszektor válasza az évek óta fennálló, és zömében általa okozott problémákra a felelősség elkerülése és hárítása volt,

legyen szó az online tartalmak moderálását vagy online rendeléseink lebonyolítását rettenetes körülmények között végző, munkavédelmet nem élvező alkalmi szerződések szerint végző dolgozókról, a Youtube automatizált algoritmusáról, ami egyre szélsőségesebb és erőszakosabb tartalmakat dob fel a nézőnek, vagy a közösségi médiában mikrotargetálással zajló politikai manipulációról.

Az elmúlt pár évben kikristályosodott az önkorlátozó lépések alkalmatlansága e jelenségek kezelésére, amit olyan szörnyű események tetéztek, mint a 2019 márciusi christchurchi mészárlás és annak élő közvetítése (illetve sokszori újrafeltöltése) Facebookon. Beindult a szabályozási igény következő hulláma mind tagállami, mind EU-s, mind globális szinten. A legnépszerűbb témák az online platformokkal kapcsolatban a felhasználók által létrehozott tartalomért való felelősség; vita a káros és a jogellenes tartalom közti különbségről; az online politikai hirdetések átláthatósága és egyáltalán létezése; és a cégek személyes adatokon alapuló üzleti modelljei.

Bár a felsorolt témák és cégek esetében az önszabályozás egyértelmű zsákutca, sok kormányzati intézkedés ugyanúgy emberi jogi szempontból káros és jogsértő. Nem egyszer szerepel Magyarország számunkra szomorú, de jogos elrettentő példaként, hogy milyen visszaélésekhez vezethet az állami beavatkozás a szólásszabadság, önkifejezés és az internet általános szabályozása területén.

Megvéd-e minket a technológia a koronavírustól?

E legutóbbi jogalkotási hullám elején tartottunk, amikor beütött a Covid-19 járvány és krízis, és vele együtt az infodemicnek elnevezett jelenség, benne összeesküvés-elméletekkel, hamis és veszélyes információval állítólagos gyógymódokról, gyűlöletbeszéddel és állami cenzúrával.

Csodák csodájára a nagy techcégek azonnal ugrottak, hogy ők, ellentétben az évekig sulykolt állításukkal, ki tudják szűrni az ilyen tartalmakat és nagyobb elérést tudnak biztosítani hiteles forrásoknak.

Kormányok és EU-s intézmények egyaránt ráharaptak a mindent egy csapásra megoldó technikai alkalmazások ígéretére és a contact tracing app lett az új mantra. A Google és az Apple kivételes összefogása mellett (egy, az operációs rendszer szintjén működő API fejlesztése ez) EU-s tagországok egyesével jelentetik meg a vírus terjedését állítólag megfékező telefonos alkalmazásokat, amelyek használata néhol kötelező, néhol önkéntes, és csak kicsit vagy teljesen sérti a magánszféra, adatvédelem elvi és gyakorlati határait.

Bár a privacy-szempontok fontosak és üdvözlendő, hogy ez a kérdés ennyire előtérben van, először inkább azt kellene átgondolni és bizonyítani, hogy ezek a technológiai megoldások alkalmasak-e a kitűzött cél elérésre. Egyelőre úgy néz ki, hogy nem.

A járvány jól jött a techcégeknek

A jövőről most nagyon keveset tudunk, de az ismert techcégek tűnnek a járvány egyik legnagyobb nyerteseinek.

Részvényeik az egekben szárnyalnak, és az életünk újabb területei zajlanak az általuk uralt online térben. A járvány hatására megfelelő alapok és védelem nélkül voltunk kénytelenek belevágni a digitális oktatásba, miközben az egészségügyre ugyanez vár.

Az eddig csak üzleti körökben ismert Zoomon szülinapozunk, és kérdés nélkül telepítünk megannyi más kommunikációs platformot számítógépeinkre, telefonjainkra. Az Amazon az e-kereskedelem kiaknázásán és dolgozói végtelen kihasználásán túl az amerikai állami postai szolgáltatásáért is harcban áll.

Szinte csak mellékesen említjük ebben a sorban az Amazon Web Services és a Microsoft Azure felhőalapú és nem végfelhasználóknak nyújtott szolgáltatásait, de valójában a fél internet ezeken fut. Csak néhány online ágazat van (például a személyszállítás és turizmus), ami veszít a mostani helyzeten.

Ahogy az életünkben betöltött szerepük és hatalmuk, úgy növekszik e techcégek értéke mind pénzügyi, mind politikai-hatalmi értelemben.

A járvány előtt többen felvetették szigorúbb versenyjogi ellenőrzésüket, feldarabolásukat, közszolgáltatásként kezelésüket.

Mi következhet a járvány után e téren?

A koronavírus utáni állapotok rendezésének a közös építkezés jegyében kell telnie, és ebben a techcégeknek is fontos szerepük lehet. De ez nem jelentheti azt, hogy szem elől tévesztjük a már meglévő céljainkat: az EU-s jogalkotásnak kell az alapjogok védelmét és az európai digitális gazdaság fellendítését biztosítania szakmai és nem pedig politikai alapokon.

Ez nem teljesülhet sajtó- és szólásszabadság, és mind az állami szervek, mind a techcégek felett érvényesülő átláthatóság és ellenőrizhetőség nélkül.

Az állam és a magáncégek szerepeinek összefonódása és a napról napra fejlődő technológia olyan szinergiát hoz létre a két hatalmi centrum között, mely egyesülve sosem látott erőfölényt eredményez az amúgy is eleve kiszolgáltatott egyénnel szemben.

Történjen ez akár tudatos együttműködés, vagy látszólagos kordában tartás, vagy éppen kényszerítés útján.

Az állampolgároknak olyan helyzetben kell lenniük, hogy jogaikat egyéni és közösségi szinten is érvényesíthessék mindenféle hatalommal, akár techcégekkel szemben is. Ebben vállalnak fontos szerepet a független civil szervezetek, amelyeket mi is támogathatunk, például adónk egy százalékával.

Olvasd el a vitasorozat többi részét is!

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek