A közpénz Kolumbiában sem vész el, csak átalakul

Jön az újabb két hét kijárási tilalom, talán még egy év múlva is az lesz. Közben az elnök körül dagadnak a botrányok: egy marketingügynökség közpénzből építi Iván Duque online imidzsét, a kolumbiai hadsereg pedig amerikai pénzből figyelt meg amerikai állampolgárokat, helyi ellenzéki politikusokat, civil szervezeteket. Az infók az elnök pártjánál landoltak.

Kömlődi Ferenc március 21. óta tudósítja az Azonnalit Cartagenából, hogy mi a helyzet a koronavírus miatt lezárt Kolumbiában.

William Dau, Cartagena polgármestere a Facebookon bocsánatot kért, mert pár nap alatt háromszor átvariálták, hogy ki, mikor mehet ki (pico, cédula y género). A lényeg: ha betartjuk, nagyjából ötnaponta járhatunk élelmiszerboltba, patikába, bankba, pénzautomatához, lottó- és sorsjegyárushoz – a transzneműek pedig választhatnak a személyi azonosítójuk utolsó számához kapcsolódó férfi és női napok között. Csak látszatra tűnt egyszerűnek kiszámolni, a korrekt időbeosztáshoz végül matematikusok kellettek – vallotta be a rendkívül népszerű és politikus létére szimpatikusnak tűnő Dau.

A polgármester mást is bejelentett: két héttel, május 25-ig meghosszabbítja a 11-én 23.59-kor lejáró kijárási tilalmat, vagy ahogy a politika és a média nevezi: karantént. A városban és országosan is nőtt a fertőzöttek száma, tehát nem indokolt a nyitás. Ez még csak a kezdet – hangsúlyozta. Lassan két hónapja mást sem hallunk. (Vagy tényleg most kezd tetőzni a járvány – kedden országosan minden eddiginél jóval több, 640 új fertőzöttet regisztráltak, a halottak száma 378 volt.)

Dau még nem tudja, hogyan alakul a kijárási rendszer, szakértői bizottság fogja kiszámolni ezt. A taxikat viszont egészen május 29-ig kiszámolták: hétfőn az 1-re és 2-re, kedden a 3-ra és 4-re, szerdán az 5-re és 6-ra, csütörtökön a 7-re és 8-ra, pénteken a 9-re és 0-ra végződő rendszámú járművek vezetői dolgozhatnak, szombat, vasárnap senki.

A közel 350 fertőzött és 30 halott ellenére Cartagena eddig jól jött ki a többé-kevésbé kontrollált járványból. A görbét sikerült lelaposítani, a karantén bevezetése óta azonban pont az első májusi hétvégén volt a legtöbb új fertőzött, és változatlanul túl sokan vannak az utcákon. A gazdasági nyitás fontos, de pontos számok és gondos tervezés nélkül ráér, nem kell elkapkodni. Az első a cartagenaiak egészsége, ugyanakkor a kolumbiai kormány katasztrófaminimalizáló erőfeszítései is elismerésre méltók, vasárnap pedig újabb teljes kijárási tilalom jön.

A polgármester pár mondatben a közeljövőt is felvázolta. Ha egyes szektorok fokozatosan beindulnak, Cartagena lesz a regisztrációkat és a munkához kapcsolódó mozgásokat mesterségesintelligencia-platformon és alkalmazáson keresztül kontrolláló első kolumbiai város. Az MI segítségével fogják elemezni, hogy például az építő- vagy az elektronikai ipar nyitásával nő-e a fertőzöttek száma, és ha igen, milyen mértékben. A munkába járó személyek lakhelyelhagyási jogosultságát a rendszer nyilvántartásában szereplő szám vagy QR-kód alapján bármikor ellenőrizheti a rendőrség.

Központi kormány vs. ellenzéki polgármesterek

Dau vagy bogotái kollégája, az ellenzéki Claudia López nyilatkozataiból, lépéseiből elég egyértelműen kiderül, hogy a kolumbiai polgármesterek olyan jogkörökkel és hatalommal rendelkeznek a központi kormánnyal szemben, amelyekről a magyarországiak maximum álmodozhatnak, másrészt viszont az is, hogy egyelőre egyikük sem törekszik a közegészség és a gazdaság kényes egyensúlyának megteremtésére. Iván Duque kolumbiai elnök hiába tett félénk lépéseket ebbe az irányba, az ellenzéki polgármesterek tudatosan és bevallottan lassítják az odavezető folyamatokat. A helyzet abszurditása:

Az elhibázott építő- és gyártóipari nyitás kísérlete, a nagyvárosok ellenállása után Duque elnök regionális újraindulásról beszél, helyi kormányzókkal és polgármesterekkel koordinálva; a járvány által nem érintett, főként délkeleti megyék, valamint az Ecuadorral szomszédos Putumayo gazdasága jöhet szóba. Buanerges Rosero, Putumayo kormányzója hajlandó megfontolni az ötletet, de kizárólag abban az esetben, ha az ország- és a megyehatárok zárva maradnak. A többiek még nem válaszoltak; mind fél, hogy a vírus esetleges érkezésével a kolumbiai mércével is pocsék egészségügyi rendszerük összeomlik.

Az elnök és belügyminisztere, Alicia Arango nem győzi hangsúlyozni: mindig a helyhatóságoké az utolsó szó. Duque mostani decentralizált „intelligens zárása” nagyon eltávolodott az eredeti stratégia – polgármesterek és kormányzók által vehemensen ellenzett, az ő jogköreiket megnyirbáló – hatalomkoncentrációjától.

Kolumbia Kásler Miklósa

A kormány hiába tett ígéretet az egészségügyi rendszer gyors rendbetételére, semmi nem lett belőle. A frontvonalban dolgozók mindössze 15 százaléka kapott védőöltözéket. A többiek vagy maguknak, vagy támogatók segítségével vették azt meg. Az ezügyben kulcsszerepet betöltő közvetítőcégek kapják a kötelező egészségügyi befizetéseket és a szektorban dolgozók biztosítási pénzeit, ezzel szemben szinte semmit nem tettek az orvosok, ápolók, mentősök stb. védelméért. A kormány által kórházaknak és más intézményeknek megítélt és jóváhagyott kb. 1,5 milliárd dollárnyi összeg,

Egy friss közvélemény-kutatás alapján a többség megkérdőjelezi a szerepüket, létjogosultságukat. A kórházaknak a közvetítőcégek a betegek által elfoglalt ágyak száma szerint fizetnek. Amikor a kormány betegágyak felszabadítását rendelte el, úgy is tűnhetett, mintha velük összejátszva, szándékosan akarta volna csődbe vinni az ezellen minden eszközzel tiltakozó egészségügyi létesítményeket.

A kolumbiai egészségügyi minisztériumot vezető, nagypapaszerű Fernando Ruiz sem áll a helyzet magaslatán: mindezidáig képtelen volt az illetékes intézményekkel összhangban, átgondolt stratégia mentén reagálni a Covid-19-re. Sem a kongresszus, sem az önkormányzatok, sem az orvosi-ápolói szervezetek, közösségek nem bíznak már benne, nagyon nem is állnak vele szóba. Sem ő, sem a kormány nem tett semmit azért, hogy az egészségügyi rendszert felkészítse a karantén utáni időkre, az ígért támogatások elmaradtak, azaz leegyszerűsítve lényegében az ő határozatlanságuk miatt csücsül otthon és várja a jószerencsét egész Kolumbia.

Minimális enyhítések jönnek csak

Mindenki a Covid-19 elszabadulásától fél, nyitás pedig csak akkor várható, ha a kórházak felkészültek a járvány elszabadulására, és ha a Kínánál hitelesebb európai példákból is lehet már tanulni. Ezért nem lepődik meg senki a karantén újabb és újabb meghosszabbításán, holott

Kedden Duque elnök is bejelentette a plusz két hét országos karantént, pontosabban a hamisítatlan kortárs nyelvi lelemény „kötelező megelőző elszigetelést” (annyira szép, hogy álljon itt spanyolul is: aislamiento preventivo obligatorio). A legfontosabb enyhítés az, hogy a gyerekek heti háromszor félórákra kimehetnek, játszótereken viszont nem használhatnak játékokat. Ezen kívül nyitnak a mosodák, a papír-, a könyves- és a kisállateledeleket árusító boltok, a ruha-nagykereskedések, az elektronikai és informatikai szervizek, továbbá építőanyagok, vastermékek és autóalkatrészek is árulhatók. Természetesen megint az önkormányzati vezetőkön múlik, hogy mi valósul meg mindebből.

Cartagenában (és a fővárosban, Bogotában) feltételezhetően minden marad a régiben, és csak remélem, hogy egy év múlva – négy éhséglázadás után – nem azt jelenti be az akkori közvélemény-kutatások szerint 235 százalékos népszerűségen álló elnök, hogy végre nyitnak a strandfelszerelési boltok, óceánban és tengerben fürödni ugyan még nem lehet, mert ahhoz is a polgármesterek engedélye kell, akik hajlanának is rá, ám a pizzát majszoló Claudia López bogotái főpolgármester végül galádul megvétóz mindent, majd elmegy napozni a tengerpartra.

Május 25-e lesz a „kötelező megelőző elszigetelés” 67. napja, de lassan teljesen mindegy, hogy hányadik. Karanténszokásaink annyira kialakultak, hogy ha eljön az idő, iszonyat nehéz lesz visszaállni a régi világra, már amennyiben lesz még egyáltalán régi világ. Mennyit nevettünk a „régen minden jobb volt” jellegű szövegeken, és mennyire visszasírjuk az egyre inkább az emlékezet ködébe vesző tegnapot.

Milyen fura lesz, ha nem mosok mindig szakszerűen, sőt, talán sehogy sem kezet, miután bejöttem az erkélyről, napjában 15-ször, biztos, ami biztos 25-30 másodpercig. De például Panamavárosban is mennyire bizarrnak tartja majd mindenki, ha este 7-től nem csendül fel a késsel, kanállal, kalapáccsal, bármivel megkoccintott fazekak koncertje, jelezve, hogy mindenki otthon tartózkodik, és betartja a szombat-vasárnap általános kijárási tilalmat.

Vissza az egészen közeli múltba: a karantén első napjaiban tapssal kezdték, csak később jöttek a fazekak. Vissza a távolabbi múltba: a szépemlékű Manuel Antonio Noriega Moreno diktatúrájának utolsó éveiben, 1988-89-ben a tiltakozók fazékzajokkal fejezték ki a rezsimmel szembeni elégedetlenségüket.

Lázmérőzés a szupermarketnél

A világegyetem nagy kérdései mellett eltörpül, hogy szerencsére a cévichével változatlanul nincs gond, és lassan megdöntöm az egymás után minden nap cévichét eszem reggelire világcsúcsát. A sajtok és a serrano is jó, a füstölt lazac és a spárga viszont hiányzik. Lassan új éttermet keresek, kezdem unni Getsemani kertjét, ráadásul az egyik nap elsétáltam a bezárt intézmény előtt, ki voltak írva az árak, és meglepve láttam: minden olcsóbb, mint amennyit fizetek. Gyorsan kiszámoltam: minimum havi 100 dollárral átvernek.

A kaják nem rosszak, de már egyhangúak, a tengeri gyümölcsös paellán és a spagettin ugyanaz a mártás, a tarisznyarákkal spórolnak, viszont a sült polip és a rántott kalmár pont annyira puha, amennyire kell, a melléjük rendelt fekete és zöld olajbogyós szalsza pedig egyszerűen isteni, és a patacon is örök.

A San Diegoi Exito szupermarket előtt mindenkinek felírták a nevét és a személyi/útlevélszámát, sőt, már lázat is mértek, kalapban, maszkban, kesztyűben, tűző napon, árnyékban 32 fokban, árnyék nélkül 40-ben 37,2-t mutatott, csodálom, hogy nem 39-et. Hamarosan jön az esős évszak, Délkelet-Ázsiába majdnem mindig akkor mentem, imádtam, Cartagenában viszont még nem futottam bele, Panamában jó volt, itt meglátjuk.

A megszokott offline karanténköreimen, a szállásadóimon, szomszédokon, boltosokon és Kevinen, az ételhordó srácon kívül végre más ismerőssel is találkoztam, ezúttal Venezuela fővárosából, Caracasból, de lévén férfinap, a szupermarketbe csak egyedül mehettem be, utána még vagy egy órát beszélgettünk járványról, unalomról, Venezueláról, mintha nem közvetlen a karantén előtti napokból, hanem ezer éve ismertük volna egymást. Maszkban, kesztyűben, társadalmi távolságot másfél méterre kicentizve tartva, na jó, azért, nem teljesen, aztán ment ki-ki a maga útjára, szállásra, haza, majd később a cicákkal is megvolt a három-négynaponta esedékes videochat.

Amerikai pénzből üzemeltetett kolumbiai megfigyelési program

„Több propaganda, kevesebb béke” címmel írt az egyikről az angol nyelvű, ellenzéki Colombia Reports. A La FM rádió hétfőn ugyanis arról számolt be, hogy az elnöki propagandafőnök, Hassan Nassar 840 ezer dollárnak megfelelő 3,4 milliárd pesoért megújította a Du Brands marketingcéggel kötött kormányszerződést, melynek értelmében stratégiát dolgoznak ki és alkalmaznak Duque online imidzsének javítására, figyelembe véve az ország tavaly november 21-én indult és az elmúlt 40 év legnagyobb kormányellenes megmozdulásának bizonyult tüntetései utáni helyzetét.

Az ügynökség 2016 óta áll munkakapcsolatban az elnököt is soraiban tudó, inkább radikális, mint középjobboldali Demokratikus Központtal – eredetileg a FARC gerillaszervezettel 2016-ban kötött, népszavazáson elbukott, második változatában viszont a parlament által jóváhagyott, Kolumbiát megosztó békeszerződés elleni propagandakampányban segédkeztek.

Most pedig kiderült, hogy az elnökről kialakult online képet a békeprogramra, az egykori gerillák civil életbe történő visszatérésére szánt közpénzből finanszírozzák, amit Nassar sem tagadott, viszont kijelentette, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezésre elkülönített összegből egy pesót sem költöttek Duque internetes fényezésére.

A jó ideje dagadó és az elnök felelősségét egyre inkább felvető másik botrány sokkal súlyosabb: a Semana hetilap a múlt héten arról írt, hogy kolumbiai katonai szervek a terrorizmus és a nemzetközi drogkereskedelem elleni küzdelemre kapott amerikai anyagi támogatás egy részét 2019. február és december között összesen 130 célszemély – köztük a New York Times és a Wall Street Journal újságírói, azaz amerikai állampolgárok, helyi nem kormányzati szervezetek (NGO-k, lásd Magyarország), ellenzéki politikusok, sőt, Duque korábbi kabinetfőnöke, a tavaly lemondott Jorge Mario Eastman – megfigyelésére használták fel. Januárban kiderült, hogy az infókat az elnök pártjának, a Demokratikus Központnak küldték el. Az illegális megfigyelésről már korábban beszámolt a sajtó, az elnököt adó párt érintettsége viszont bombaként robbant.

Az Egyesült Államok nagykövetsége, miután megtudta, hogy amerikai adófizetők pénzét a kolumbiai hadsereg amerikai állampolgárok lehallgatására (is) használja, azonnal visszakérte a korábban a katonáknak adott kémrendszereket. José Miguel Vivanco, a Human Rights Watch Americas nemzetközi jogvédő szervezet kolumbiai igazgatója, az egyik célpont januárban közölte, hogy Washingtonban megtette a megfelelő lépéseket, és a lehetséges súlyos következményekre figyelmeztetett: a hatóságok vagy kinyomozzák és megbüntetik a felelősöket,

A Legfelsőbb Bíróság vizsgálatát decemberben még akadályozó Carlos Holmes Trujillo védelmi miniszter a napokban jelentette be, hogy a Semana-cikk után kirúgtak 11 magasrangú katonatisztet, egy tábornok pedig nyugállományba vonult, azonban egyikük személyazonosságát sem hozták nyilvánosságra. Trujillo azt is elmondta, hogy a katonaság és a főügyészség január óta nyomoz. Korábban decemberről beszélt, azaz önmagának mondott ellent. Egyelőre viszont semmit nem derítettek ki, és az sem lenne meglepő, ha a felelősöket soha nem találnák meg.

Legalábbis ők.

FOTÓK: Kömlődi Ferenc, Cartagena / Azonnali