Mitől érne valójában véget a posztkommunizmus?

Bakó Bea

Szerző:
Bakó Bea

2020.05.04. 14:30

Attól biztos nem, hogy Orbán Viktor és a Fidesz ezt a parlamentben kinyilatkoztatja. De még attól sem, ha Orbánékat egyszer majd valahogy leváltják.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Két nagy nap is volt a hétvégén, és most nem a május elsejéről beszélek. Hanem arról, hogy május 2-án volt harminc éve, hogy összeült a rendszerváltás után az első szabadon választott Országgyűlés (ennek apropóján pedig a fideszesek el is fogadtak egy nyilatkozatot a posztkommunizmus végéről); május 3-án pedig elvileg a sajtószabadság világnapját ünnepeltük – bár a koronavírus-járványnak köszönhetően a sajtó szinte meg is feledkezett arról, hogy a saját köldökét nézegesse kicsit ebből az alkalomból.

A világnapnak és az évfordulónak mindenesetre

van egy beszédes közös metszete: méghozzá a polgári felelősségtudat – vagyis inkább annak a hiánya. Pedig ez kellene a posztkommunizmus végéhez, és ennek a kialakulását a szabad sajtónak pont, hogy segítenie kéne.

Magyarországon azonban nagyon másfelé mennek a dolgok, és ezt minimum könnyelműség – de inkább posztkommunista hárítás – annyival lesöpörni, hogy „ezért is csak Orbán a hibás”.

Hogy mondhat ilyet egy „ellenzéki szerkesztő”?

Ezt a kérdést komolyan feltette nekem az egyik ellenzéki párt sajtósa, miután a párt prominensével készítettünk egy interjút, amiben szerintük „nem megfelelő” kérdéseket is feltettünk, ráadásul az interjú közlési időpontját sem voltunk hajlandók az ő kívánságaikhoz igazítani. Ebben az ellenzéki szerkesztőzésben annyira szépen benne van a mai magyar posztkommunizmus, hogy el is mosolyodnék, ha az egész nem lenne végtelenül szomorú.

Attól még ugyanis, hogy a kormány közpénzből propagandagépezetté silányította a magyar média egy jelentős részét, a másik része ne másszon már bele önként a másik skatulyába! Arra, hogy mára a magyar médiában dolgozók egy része büszkén vallja magát „kormánypárti újságírónak”, ne az legyen a válasz, hogy a többiek felragasztják magukra az „ellenzéki újságíró” címkét! Egy-egy ilyen jelző az újságíró szó előtt kábé olyan fosztóképzőként működik, mint a „demokratikus köztársaság” szókapcsolatban a demokratikus.

Egy „simán csak” újságírónak pont az lenne a feladata, hogy ne álljon be a lövészárkokba, és lehetőleg az olvasóit is próbálja kirángatni onnan. Lehet ugyanis sírni négyévente a körúton belül, hogy „mennyire buta a nép”, de attól senki nem lesz okosabb, ha a perspektívája a saját lövészárkának a tetejéig tart.

A kormányzati kommunikáció részéről gyakran tapasztalható 

információhiányra, kioktatásra és mellébeszélésre nem az a megoldás, hogy beleállunk a hősies „ellenzéki újságíró” szerepbe. Ellenkezőleg: ezzel pont azt érjük el, hogy 10-15 év múlva sem lesz változás.

Változást ugyanis nem a politikusok egyedül hoznak, hanem a tájékozott választók, akik ezt tőlük kikényszerítik: hülye választóktól leginkább hülye politikusok megválasztására számíthatunk, ennek orvoslásához pedig olyan kényelmetlen pillanatok is hozzátartoznak, hogy a választók az általuk ismert kényelmes valóságértelmezés („Orbán egy kleptomán diktátor”, „Gyurcsány csak arra vár, hogy eladjon minket Sorosnak”) újabb kontextusait is megismerik. 

2012-ben nem ért véget a posztkommunizmus, és ha így folytatjuk, 2022-ben sem fog

Mindezt szépen illusztrálja az Országgyűlés szombati ülése, amin a rendszerváltás utáni első szabadon választott parlament harminc évvel ezelőtti megalakulásáról emlékeztek meg, és a fideszesek az ellenzék tüntető távolmaradása mellett szavaztak meg egy politikai nyilatkozatot, aminek az első, meglepően normális hangvételű oldala után a lényeg is előkerül. Tudniillik, hogy a rendszerváltást követő, „posztkommunizmusként jelölhető, az ország újbóli lecsúszásának és külső függésbe kerülésének veszélyét többször felidéző korszakot az új Alaptörvény 2012. január elsejei hatályba lépése zárta le”.

Azon nagyvonalúan nem is rugóznék különösebben, hogy eszerint Orbán a saját első kormányzásáról (meg a második első feléről) azért elismeri, hogy a veszélyes posztkommunizmus része volt.

Beszéljünk akkor csak a 2012 óta eltelt időszakról, amikor Orbán szerint már nincs posztkommunizmus, mert nem vagyunk külső függésben! Paks II orosz hitelből, a titkos Budapest-Belgrád vasútvonal kínai pénzből, meg a német autógyárak jelentette köldökzsinór a magyar gazdaságnak az mind semmi, sőt, a nemzeti szuverenitás kiteljesedése nyilván.

Közben az is beszédes, hogy a magának a posztkommunizmus lezárását vindikáló Fidesz-kormány tíz év kormányzás alatt sem volt képes törvénybe iktatni a teljes aktanyilvánosságot, sőt, tucatnál is többször leszavazta, hogy erről egyáltalán szó legyen a parlamentben.

A posztkommunizmus végét leginkább az hozza majd el, ha a társadalom nagyrésze megtanul polgárként viselkedni.

Negyven év diktatúra után ez nem is mehetett varázsütésre, csakhogy 2012 óta, a posztkommunizmus állítólagos vége óta is azt látjuk, hogy a kormány a kádári idomulásreflexek fenntartására motiválja a társadalmat, miközben az ellenzék nagyrészének továbbra sincs más mondanivalója Európa utolérésénél meg annál, hogy „Orbán vagy Európa”.

A posztkommunizmus ez alapján szerintem még bőven nem ért véget. És attól nem is fog véget érni, hogy Orbán Viktor és a Fidesz ezt a parlamentben kinyilatkoztatja. De még attól sem, ha Orbánékat egyszer majd valahogy leváltják.

Akkor kezd majd el kikopni, ha a hülyevidékizés meg a libsipestizés és a propagandistázás meg az ellenzéki szerkesztőzés egyszer végre kimegy a divatból, és főleg: ha nem minden rosszért a másikra mutogatunk.

Szerintetek még hány év?

Ennek a cikknek a hosszabb verzióját már reggel 7-kor megkapták a postaládájukba azok, akik feliratkoztak a Reggeli feketére, az Azonnali heti háromszori, ingyenes hírlevelére. Iratkozz fel te is, hogy ne maradj le semmiről!

Bakó Bea
Bakó Bea az Azonnali alapító-főszerkesztője

EU-jogász. 2021 márciusa óta anyasági szabadságon.

olvass még a szerzőtől
Bakó Bea
Bakó Bea az Azonnali alapító-főszerkesztője

EU-jogász. 2021 márciusa óta anyasági szabadságon.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek