+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Bakó Bea
2020. május 4. hétfő, 14:30
Attól biztos nem, hogy Orbán Viktor és a Fidesz ezt a parlamentben kinyilatkoztatja. De még attól sem, ha Orbánékat egyszer majd valahogy leváltják.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Két nagy nap is volt a hétvégén, és most nem a május elsejéről beszélek. Hanem arról, hogy május 2-án volt harminc éve, hogy összeült a rendszerváltás után az első szabadon választott Országgyűlés (ennek apropóján pedig a fideszesek el is fogadtak egy nyilatkozatot a posztkommunizmus végéről); május 3-án pedig elvileg a sajtószabadság világnapját ünnepeltük – bár a koronavírus-járványnak köszönhetően a sajtó szinte meg is feledkezett arról, hogy a saját köldökét nézegesse kicsit ebből az alkalomból.

 

A világnapnak és az évfordulónak mindenesetre

 

van egy beszédes közös metszete: méghozzá a polgári felelősségtudat – vagyis inkább annak a hiánya. Pedig ez kellene a posztkommunizmus végéhez, és ennek a kialakulását a szabad sajtónak pont, hogy segítenie kéne.

 

Magyarországon azonban nagyon másfelé mennek a dolgok, és ezt minimum könnyelműség – de inkább posztkommunista hárítás – annyival lesöpörni, hogy „ezért is csak Orbán a hibás”.

 

Hogy mondhat ilyet egy „ellenzéki szerkesztő”?

 

Ezt a kérdést komolyan feltette nekem az egyik ellenzéki párt sajtósa, miután a párt prominensével készítettünk egy interjút, amiben szerintük „nem megfelelő” kérdéseket is feltettünk, ráadásul az interjú közlési időpontját sem voltunk hajlandók az ő kívánságaikhoz igazítani. Ebben az ellenzéki szerkesztőzésben annyira szépen benne van a mai magyar posztkommunizmus, hogy el is mosolyodnék, ha az egész nem lenne végtelenül szomorú.

 

Attól még ugyanis, hogy a kormány közpénzből propagandagépezetté silányította a magyar média egy jelentős részét, a másik része ne másszon már bele önként a másik skatulyába! Arra, hogy mára a magyar médiában dolgozók egy része büszkén vallja magát „kormánypárti újságírónak”, ne az legyen a válasz, hogy a többiek felragasztják magukra az „ellenzéki újságíró” címkét! Egy-egy ilyen jelző az újságíró szó előtt kábé olyan fosztóképzőként működik, mint a „demokratikus köztársaság” szókapcsolatban a demokratikus.

 

Egy „simán csak” újságírónak pont az lenne a feladata, hogy ne álljon be a lövészárkokba, és lehetőleg az olvasóit is próbálja kirángatni onnan. Lehet ugyanis sírni négyévente a körúton belül, hogy „mennyire buta a nép”, de attól senki nem lesz okosabb, ha a perspektívája a saját lövészárkának a tetejéig tart.

 

A kormányzati kommunikáció részéről gyakran tapasztalható 

 

információhiányra, kioktatásra és mellébeszélésre nem az a megoldás, hogy beleállunk a hősies „ellenzéki újságíró” szerepbe. Ellenkezőleg: ezzel pont azt érjük el, hogy 10-15 év múlva sem lesz változás.

 

Változást ugyanis nem a politikusok egyedül hoznak, hanem a tájékozott választók, akik ezt tőlük kikényszerítik: hülye választóktól leginkább hülye politikusok megválasztására számíthatunk, ennek orvoslásához pedig olyan kényelmetlen pillanatok is hozzátartoznak, hogy a választók az általuk ismert kényelmes valóságértelmezés („Orbán egy kleptomán diktátor”, „Gyurcsány csak arra vár, hogy eladjon minket Sorosnak”) újabb kontextusait is megismerik. 

 

2012-ben nem ért véget a posztkommunizmus, és ha így folytatjuk, 2022-ben sem fog

 

Mindezt szépen illusztrálja az Országgyűlés szombati ülése, amin a rendszerváltás utáni első szabadon választott parlament harminc évvel ezelőtti megalakulásáról emlékeztek meg, és a fideszesek az ellenzék tüntető távolmaradása mellett szavaztak meg egy politikai nyilatkozatot, aminek az első, meglepően normális hangvételű oldala után a lényeg is előkerül. Tudniillik, hogy a rendszerváltást követő, „posztkommunizmusként jelölhető, az ország újbóli lecsúszásának és külső függésbe kerülésének veszélyét többször felidéző korszakot az új Alaptörvény 2012. január elsejei hatályba lépése zárta le”.

 

Azon nagyvonalúan nem is rugóznék különösebben, hogy eszerint Orbán a saját első kormányzásáról (meg a második első feléről) azért elismeri, hogy a veszélyes posztkommunizmus része volt.

 

Beszéljünk akkor csak a 2012 óta eltelt időszakról, amikor Orbán szerint már nincs posztkommunizmus, mert nem vagyunk külső függésben! Paks II orosz hitelből, a titkos Budapest-Belgrád vasútvonal kínai pénzből, meg a német autógyárak jelentette köldökzsinór a magyar gazdaságnak az mind semmi, sőt, a nemzeti szuverenitás kiteljesedése nyilván.

 

Közben az is beszédes, hogy a magának a posztkommunizmus lezárását vindikáló Fidesz-kormány tíz év kormányzás alatt sem volt képes törvénybe iktatni a teljes aktanyilvánosságot, sőt, tucatnál is többször leszavazta, hogy erről egyáltalán szó legyen a parlamentben.

 

A posztkommunizmus végét leginkább az hozza majd el, ha a társadalom nagyrésze megtanul polgárként viselkedni.

 

Negyven év diktatúra után ez nem is mehetett varázsütésre, csakhogy 2012 óta, a posztkommunizmus állítólagos vége óta is azt látjuk, hogy a kormány a kádári idomulásreflexek fenntartására motiválja a társadalmat, miközben az ellenzék nagyrészének továbbra sincs más mondanivalója Európa utolérésénél meg annál, hogy „Orbán vagy Európa”.

 

A posztkommunizmus ez alapján szerintem még bőven nem ért véget. És attól nem is fog véget érni, hogy Orbán Viktor és a Fidesz ezt a parlamentben kinyilatkoztatja. De még attól sem, ha Orbánékat egyszer majd valahogy leváltják.

 

Akkor kezd majd el kikopni, ha a hülyevidékizés meg a libsipestizés és a propagandistázás meg az ellenzéki szerkesztőzés egyszer végre kimegy a divatból, és főleg: ha nem minden rosszért a másikra mutogatunk.

 

Szerintetek még hány év?

 

Ennek a cikknek a hosszabb verzióját már reggel 7-kor megkapták a postaládájukba azok, akik feliratkoztak a Reggeli feketére, az Azonnali heti háromszori, ingyenes hírlevelére. Iratkozz fel te is, hogy ne maradj le semmiről!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Leginkább úgy, hogy nem veszel semmit. Ha mégis a pénzköltés mellett döntesz, teheted azt tudatosan is, de a legjobb az lenne, ha leszoknánk a gazdasági érdekek
környezetiek elé helyezéséről.

Hüvelykujjával felfelé mutatva szelfizett az elhunyt labdarúgóval egy argentin férfi és két társa. Halálos fenyegetéseket is kaptak,
most szabadkoznak.

Ha kíváncsi vagy, hogy melyik magyarországi párttal értesz legjobban egyet környezeti kérdésekben, akkor neked szól
a Vokskabin új tesztje!

Méghozzá egyhangúan. A Zöldek beleírták volna a romák védelmét is, de ezt a CDU, az SPD és az AfD leszavazta.

Emellett meghosszabbítják az iskolai szünetet is.

Itt a szlovákok nagyszabású sorozatának új előzetese, van benne csodaszarvas is.

A hét kérdése

Tud-e jönni a Jézuska, ha marad az este nyolcas kijárási tilalom? Hogyan korlátozzuk a szilveszteri bulikat? Dönts te, mielőtt a kormány döntene!

Azért ide elnéznénk

November 29-én több hónapra leállítják a budapesti közbringa-rendszert. Kísérd el az utolsó útjukra a robosztus bringákat!

Ott laksz, és ott is parkol a kocsid? Az önkormányzattal megvitathatod az egészet december 2-án este 6-tól.

December 16-án délután 4-től, szigorúan online, regisztrálni is kell hozzá. Érdemes.

Ezt is szerettétek

Leginkább úgy, hogy nem veszel semmit. A karácsonyi vásárlási láz beindulása előtt környezetvédelmi szakemberekkel jártunk utána, hogy lehetünk zöldebbek.

Milyen volt a jugoszláv néphadsereg katonájaként megélni a boszniai háború kitörését; miért éppen úgy születetett meg a béke, ahogy?

Magyarország első szociális söréhez hírességek sora adja a nevét. Hogyan lehetsz szuperhős a sörivással? Miért áll bele a csapatuk megosztó témák támogatásába is? Podcast!

A Helyzet vendége Eric Weaver, a Debreceni Egyetem docense, akivel megbeszéltük, mit hozhat Magyarországnak, ha Joe Biden az USA elnöke.

Ahogy nő a koronavírus-fertőzöttek száma, úgy gyűjtenek egyre többen közvetlen tapasztalatot a járványügyi intézkedésekről. Ez alól az Azonnali szerkesztősége sem volt kivétel. Podcast!

Sem Kirgizisztán, sem Bolívia nincs a világpolitikai érdeklődés középpontjában, pedig az utóbbi hetekben mindkét országban sorsfordító változások történtek. Ezekről szól az e heti Helyzet!

Léteznek-e valóban Fidesz-árvák, akiket meg tudnak szólítani? Hogy állnak az ellenzéki összefogáshoz? Hallgasd meg, hogy mit mondott erről Pálinkás József és Ábrahám Júlia! Podcast.

Twitter megosztás Google+ megosztás