Ahol a nép támogatja a szigorító politikusokat, mégse tartják be a kijárási tilalmat

A kolumbiai lakosság 83 százaléka szegi meg a szigorú karanténszabályokat, még a főváros, Bogotá polgármestere is eljár pizzázni a tiltások ellenére, az egyik légitársaság pedig már be is jelentette a belföldi járatok újraindítását. A Cartagenában ragadt Kömlődi Ferenc jelenti az Azonnali olvasóinak.

Kömlődi Ferenc március 21. óta tudósítja az Azonnalit Cartagenából, hogy mi a helyzet a koronavírus miatt lezárt Kolumbiában.

Hacsak nem Trump- vagy Bolsonaro-féle pancserek, a regnáló politikusoknak jót tesz a járvány, többnek kifejezetten kapóra jött, és (vissza is) élnek az óriási lehetőséggel, mintha lelkük mélyén régóta ilyesmire vártak volna, hogy – szerintük és bólogatójánosaik, udvari bértollnokaik szerint is indokoltan, a köz védelme érdekében – hatalmukat végre kiterjeszthessék.

Ne legyenek illúzióink: új jogosítványaikról a rendkívüli állapot elmúltával sem fognak könnyedén lemondani, ráadásul a kemény kezet vészhelyzetben mindig díjazza a szabadságjogait államilag beígért némi biztonságért cserébe simán beáldozó nép. Történelmi tapasztalat: a statisztikák az erőskezű vezetőket igazolják.

De nő az erőskezű helyett inkább taktikázónak mondható Iván Duque, Kolumbia sokat támadott elnökének a népszerűsége is – elfogadottsága a februári 23 százalékos történelmi mélypontról április végére, az Invamer/Gallup mérése alapján 52 százalékra szökött. Rebesgetik is, hogy szép latin-amerikai hagyományt őrizve, fizetett a jó számokért, mert ha valaki, akkor az ő esetében tényleg hihetetlen a közel 30 százalékpontos növekedés. Bizonyíték nincs, vagy így van, vagy nem… A kolumbiaiak 70 százaléka mindenesetre elégedett a kormány járványkezelésével, 25 százaléka nem.

Az Invamer/Gallup szerint azonban a hatalmon lévő ellenzéki politikusok még jobban teljesítenek: a gazdasági és bármilyen nyitást foggal-körömmel ellenző, a nyitásban érintett összes szereplővel összevésző Claudia López bogotái polgármesterasszony vészhelyzetkezelését a megkérdezettek 89 százaléka helyeselte, a csendesebb medellini polgármesterét, Daniel Quinteroét 84 (februárban a lakosság 55 százaléka volt elégedett vele). A Bolivarral szomszédos Atlántico megye (székhelye: Barranquilla) kormánypárti vezetője, Elsa Noguera támogatottsága 78 százalék.

Az önkormányzatok erejét bizonyítja, hogy (a tévében naponta megszólaló) Duque hiába ad ki rendeleteket, végrehajtásuk a polgármesterek beleegyezése nélkül elképzelhetetlen. A felmérésből kiderült még, hogy

A járvány elsőszámú kolumbiai gócpontját, a fővárost vezető Claudia López sem tartja be saját szigorú törvényeit – többször kapták lencsevégre, egyszer például pizzavásárlás közben, házastársa, a középbalos Zöld Szövetség egyik vezetője (López szintén vezetőségi tag), Angélica Lozano társaságában.

Tombol a börtönökben a járvány

A hatóságok felelőtlensége miatt a Bogotától délkeletre lévő Meta félmilliós székhelye, Villavicencio börtöne is Covid-19-gócponttá, a járvány „tökéletes laboratóriumává” vált. A túlzsúfolt, meleg és nyirkos büntetés-végrehajtási intézetben csupán napi 3 órát van víz. Ha egy ilyen helyre bejut, utána minden adott a koronavírus gyors terjedéséhez. Bejutott, gyorsan el is terjedt, a hivatalosan fertőzöttek száma 400 felett jár, többen betegedtek meg, mint az ország második legnagyobb városában, Medellínben. Egy, a börtön szomszédságában játszó 12 éves fiú is megfertőződött.

Az országos börtönfelügyelőség még korábban, mindenféle ellenőrzés nélkül több Covid-19-pozitív rabot más börtönökbe helyezett át, és a koronavírus azóta mindegyikben megjelent. „Halálra vagyunk ítélve” – jelentették ki fogvatartottak, akik közül sokan (egyharmaduk) el sincsenek ítélve, sima előzetesben várják sorsuk jobbra fordulását, másokat pedig rég szabadon kellett volna bocsátani, de mégis sitten ülnek. Villavicencio börtönőrei feljelentést tettek a felügyelőség ellen, Meta kormányzója, Juan Guillermo Zuluaga pedig szarkasztikusan megköszönte a kormánynak, hogy a büntetés-végrehajtási intézményekben is sikerült szükségállapotot teremteniük.

A figyelmeztetéseket hónapokon keresztül ignoráló Margarita Caballo igazságügyminiszter szerencsére optimista. „Nagyon sok a negatív teszt, ami jó dolog. A rabok segítenek sebészeti eszközök, maszkok gyártásában, és ezért köszönettel tartozunk nekik” – nyilatkozta. A kormányzati felelőtlenség következtében eddig három rab és az egyik börtönőr 24 éves egyetemista felesége hunyt el.

Kolumbia nem egyedi eset, a börtönök és az idősotthonok más latin-amerikai országokban, például Peruban is járványgócpontok. Az egyik legnagyobban lázadás tört ki, a katonákkal kiegészült rendfenntartók leverték, kilenc rab halt meg, magyar elítéltek nem voltak veszélyben. Az itteninél szomorúbb járványszámokat „produkáló” Peru büntetés-végrehajtási intézményeiben tizenhárom rab és három börtönőr hunyt el, 500-nál többen fertőződtek meg.

Szaporodnak a rossz hírek: május 1-jén több mint 400 új fertőzöttet regisztráltak (másnap „csak” 269-et, közel 7300 a fertőzött), igaz, börtönadatok is érkeztek akkor, köztük Amazonas megye székhelyéből, a kolumbiai-perui-brazil hármashatáron fekvő, kereskedelmi központ Leticiaból. A Bogotától legtávolabbi város és megye könnyen új gócponttá válhat, Brazíliában és Peruban egyaránt tombol a Covid-19, Amazonasban egyik napról a másikra duplázódik a fertőzöttek száma, a helyi kormány sürgősségi segítséget kért, de eddig süket fülekre talált.

Szomorú amazonasi újság, hogy koronavírusban elhunyt a 75 éves Antonio Bolívar, a 2015-ös A kígyó ölelése (El abrazo de la serpiente) film ikonikus főszereplője; ő alakította Karamakatét, a nagyhatalmú helyi sámánt. Halála figyelmeztetés –

Panamába van bejegyezve, mégis Kolumbia mentené meg, mi az?

Néhány hete még úgy voltam vele, hogy ha júniusban, kora júliusban vége a pandémiának, kb. 10 napra lehúzok Amazóniába. Közöltem is Daviddal, a szállásadómmal. Nagyon nem lelkesedett érte, és burkoltan figyelmeztetett a rám leselkedő veszélyekre, elsősorban arra, hogy európaiként az őslakosok aligha fogadnának kitörő lelkesedéssel. Meglátom, mi lesz, egyelőre a vége sem látszik, de könnyen elképzelhető, hogy hazaút előtt Amazónia helyett Santa Marta környékén és persze Cartagenában, meg Panamában töltök majd heteket. Nem fogom elsietni, a macskák, rokonok, barátok, kedves ismerősök, Kis-Svábhegy, Budapest hiányoznak, más viszont annyira nem. Ha Benzli bácsi macskám nem 19 éves lenne, fognám őt is, Leót is, és gyorsan fordulnánk vissza.

Az amazóniai utazás előtt persze a légiközlekedésnek is helyre kéne állnia. A hét közepén Anko van der Werff, a (majdnem) nemzeti légitársaság, az Avianca 2019 nyarán kinevezett elnöke bejelentette: május 11-től, a karantén – jelen állás szerinti – végétől lightosan, de elindítanának nagyvárosokat (Bogotá, Medellin, Cali, Cartagena, Bucaramanga) összekötő járatokat. Bizakodott, lehetett is foglalni jegyeket.

Mivel a nemzeti és a nemzetközi járatok elvileg május 31. előtt nem indulnak, aki hallotta az újságot, meglepődött. „Az Avianca minden jegyet eladhat, amit el akar, de május 11-én akkor sem fogadunk utasokat” – reagált a hírre Cartagena polgármestere, William Dau. A többi polgármester szintén tiltakozott, mire a nyilván ezúttal is hezitáló Duque elnök gyorsan bejelentette: egyetlen légitársaság sem árulhat jegyet május 11. utáni járatokra, a rendkívüli állapot végéig nem indul menetrend szerinti személyszállító repülőgép, punktum. Az Avianca – a KLM után a világ második legöregebb, a chilei LATAM után Latin-Amerika második legnagyobb, 1919. december 5-én, Barranquillában alapított légitársasága, a Star Alliance oszlopos tagja – erre a kormányhoz fordult anyagi támogatásért.

Claudia López bogotái főpolgármester besokallt a hírtől.

„A kormánynak nagyon meg kell gondolnia, hogy megmenti-e az Aviancát, mert hiába Kolumbia egyik jelképe, valójában panamai vállalat, ott van bejelentve” – mondta Juan Camillo Restrepo, korábbi miniszter. (Nyilván a kedvezőbb adózás miatt, maga a székház egyébként Bogotában található.)

Annyira képlékeny, és annyira sok tényezőtől függ az egész, hogy fogalmunk sincs, mi lesz, és még a május 11. után beinduló légiközlekedés sem kizárt, nagyobb tételben viszont csak arra fogadnék, hogy májusban és valószínűleg júniusban sem fogom látni Amazóniát. Ahol egyébként, legalábbis a kolumbiai részen, pocsék az internetkapcsolat: eddig egyedül a Húsvét-szigeten „volt szerencsém” megtapasztalni, milyen, ha online téren 15-20 évet kell időutazni a múltba. Csak az rosszabb, ha egyáltalán nincs internet.

Ezen a héten újfent megismertem, milyen az. Szerda hajnali 3-kor ugyanis elszállt, és csak déli 11-re lett megint. Se e-mail, se böngészés, se Facebook, se Instagram, se chat, se munka, csak offline kommunikáció. A járvány alatt a fél világ online lebzsel, világháló és a sokat szidott közösségi hálózatok nélkül egyszerűen lebénulnánk. Drukkolok is, hogy egyszer Mark Zuckerberg legyen az USA elnöke. Vagy a libertariánus transzhumanista futurológus, vállalkozó és újságíró high-tech fanatikus Zoltán István. Vagy egy algoritmus, mert Trumpnál (esetleg Bidennél) ő is jobb munkát végezne.

Zuckerbergnek és Zoltán Istvánnak is, az algoritmusnak meg pláne tetszene, ha tudnák, hogy legalább két robot is részt fog venni Kolumbia járványellenes küzdelmében. A napokban érkeznek az Egyesült Államokból, koronavírus-teszteket hivatottak feldolgozni. Az egészségügyi szervezetek most maximum napi kétezerre képesek, a gépekkel előbb-utóbb 10 ezer a cél, és decemberig legalább 1,2 milliót szeretnének abszolválni.

délután 5-kor, ha akartuk volna, fényárban úszik az egész utca. Ezúton csókoltatom a „vissza a vályogkunyhóba, hagyjuk a fenébe a csúcstechnológia vívmányait”, a „mesterséges intelligencia leigázza a Homo sapienset”, az „5G az ördög műve” frázisokat (általában online) pufogtató váteszeket.

Csütörtök délutánra már megjártam a San Diego-i Exitót is, változatlanul remek a sajtfelhozatal, nemrég felvett szokásomhoz híven ismét vettem ismeretlen déligyümölcsöket, most a passiógyümölcsök közé tartozó édes granadillát, a sárga fajtából, és a kaktuszgyümölcsnek vagy sárkánygyümölcsnek is hívott pitaját, meg persze kétféle mangót, maracuját, mandarint, banánt. Fillérekbe kerülnek, és egészségesek.

Hosszú idő óta most fordult elő először, hogy sorba kellett állni, szigorúan tartott 2 méter távolságra egymástól, férfinap lévén csak pasik, egy idős úr próbálkozott, hogy a számukra kijelölt reggel 8 és 9 közötti idősáv helyett délben bejusson, sikerült neki, én pedig kb. 15 perc után léptem be a szupermarketbe. Csütörtök volt a napom, holott az előző hétvégén szombatot írtak, aztán átvariáltak mindent. Nem volt jelentősége, hétfő, majd péntek a következők, utánuk jön május 11., és valószínűleg plusz két hét karantén.

A pszichológusok a mostaninál is jobban fognak keresni a karantén után, igaz, Kolumbiában csak a felsőbb osztályok engedhetik meg maguknak őket. Lent, Argentínában nemzeti sport a pszichológushoz járás, ott még macskákra és kutyákra specializálódott lélekgyógyászoknak is megy a business. Azért kellenek majd, mert gyűlik a feszültség, mennénk ki, sokakból tör fel az agresszív én. Bogotá egyik északi elitnegyedében ismeretlenek meg is fenyegettek egy orvost, hogy ha nem tűnik el, megölik a feleségét és a gyerekeit, egy sebésznek pedig a kisbuszát rongálta meg egy hőzöngő csoport. Mendemondák szerint nem egészen spontán szerveződő venezuelai bandák járják a főváros gazdagabb kerületeit.

Május 1-én és vasárnap ismét toque de queda, teljes lett a kijárási tilalom, péntek egész nap jó, ha három embert láttam az utcán. Aztán, nekem koradélután, ott este, Máltáról jött az infó és a videó, hogy DJ játszik az utcán, és tartva a társadalmi távolságot, táncolnak is rá a népek. A parányi szigetországban napok, hetek óta vagy nincs új fertőzött, vagy csak egy-kettő, de egyébként is végig lazán, svéd mintára kezelték, és abszolút sikeresen kezelték az egészet; nagyon úgy tűnik, szerencsésen túlvészelik, mostantól meg fokozatosan nyitnak.

A hírre gyorsan megkerestem a YouTube-on Jan Blomqvist meseszép live actjét az őszi Burning Manről, a Mayan Warrior színpadról, ahol olyan kedvenceim szoktak fellépni, mint Acid Pauli, Monolink, vagy a deep tech és desert house közötti brooklyni Bedouin duó. Imádom a sivatagokat, és arra gondoltam, hogy két number one-omban, a namíbiai Deadvlei-részén és az Atacamában is simán lehetne hasonló volumenű elektronikus zenei fesztivál, annyira adják magukat a helyek, a régi mesékből ottragadt poszthippi San Pedro de Atacama pedig tökéletes bázis lenne az utóbbihoz.

Fülhallgatóval a fejemen elbóbiskoltam, félébren álmodtam Blomqvist zenéjére. Sivatag sivatag, a Nazca-vonalak felett repültem egy kisgépen, pont úgy, mint bő két és fél hónapja… Utána beugrottak az imádott szigetek: előbb az újdonsült kedvenc Rapa Nui (már helyi polinézül van a hivatalos név, amúgy Húsvét-sziget, és nem szigetek), majd egy közel tízéves emlék: Francia-Polinézia, onnan is főként Moorea (istenkísértés, de jobban tetszett Bora Boránál). Elvágyódásunk titokzatos tárgyai ők, az utolsó remény, miután minden befejeződött, mert teljesen lelaktuk a Földet. Elon Musk Grimes ellenére is komplett meghibbant, így felejtős a világűrbeli kirajzás, tehát Polinézia lesz a végállomás.

A Chiléhez tartozó, Santiago és Tahiti között félúton fekvő Rapa Nuin március 24-én regisztrálták az első fertőzöttet, majd további ötöt, április közepétől viszont egyetlen újat sem. Senki nem halt meg, és mind a hatan felépültek. Francia-Polinézián március 11-én jelent meg a Covid-19, április 22. óta nincs új fertőzött, a fertőzöttek száma 58, halott sincs, aktív eset pedig már csak 7.

Pislákol a remény.

FOTÓK: Kömlődi Ferenc, Cartagena / Azonnali