Mi legyen a balatoni nyaralással idén?

Szerző: Kardos Gábor
2020.04.29. 11:32

Történelmi lehetőség előtt állunk: ki kell tolni a szünidőt a szüret végéig, komoly reklámkampány kell a közép-európai országokban, és át kell állítani a Balatont a mennyiségi turizmusról a négyévszakos minőségi turizmusra.

Mi legyen a balatoni nyaralással idén?

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Ha van olyan régiója az országnak, ahol a turizmus tényleg létkérdés, akkor az a Balaton.

Emberek milliói fogják egyre inkább úgy érezni, ahogy melegedik az idő és múlik a kezdeti pánik (mert csak nem halt meg mindenki), hogy végképp értelmetlennek tűnik hetekig, hónapokig a karanténban kuksolni, ha aztán nyáron még a szabadságnak azt az érzését se élhetik át, mely évtizedek óta egybeforrt a köztudatban a Balatonnal és a nyárral. Szóval

nemcsak az ágazat és a régió gazdasági sorsa a tét, hanem az, hogy mi lesz azzal a balatoni nyárral, amit a 60-as évek óta a Kádár-rendszer tudatosan a honi közérzetjavítás kulcselemeként épített fel és égetett bele nemzedékek tudatába.

Korábban már írtam arról, hogy nagyobb veszélyekkel járhatnak a korlátolt karanténizmus gazdasági következményei, mint maga a szuperhalálos hírű járvány, ami eddig a legtöbb országban nem járt lényegesen több áldozattal, mint a szokásos influenza. 

Az európai döntéshozók is vélhetőleg hasonlóan ítélték meg a helyzetet, ezért egy második hullám elindításának kockázatát is vállalva a legtöbb uniós országban május első két hetében a korábbi szigorú korlátozások jelentős lazítását és a gazdasági élet újraindítását tervezik. A vendéglátás és a szállások újranyitása megy a legnehezebben, de itt is olyan áthidaló megoldások várhatóak, hogy másfél vagy inkább két méterre kell tenni az asztalokat, korlátozzák a vendégek számát és jelentősen nőni fog mindenféle elviteles megoldás népszerűsége – az eddig is felkapott street food (amit a Balatonnál Beach Foodra kereszteltünk át) végképp virágkorát fogja élni.

A túlélés a tét

Nem nehéz kitalálni, hogy a kifejezetten turisztikai régiókban konkrétan a túlélés a tét. Kevesen tudják ugyanis, hogy a balatoni régió éves gazdasági mutatói eddig is alulról súrolták az országos átlagot, viszont

ha nem lesz nyáron sem értelmezhető forgalom, akkor olyan csődhullám várható, hogy simán bedőlnek a régió gazdasági mutatói a legszegényebb megyék szintjére.

Mintha a térségi szereplők jelentős része sem lenne tisztában a helyzetével, mert a járványparára olyan bénán sikerült reagálni egy sor tóparti településen, hogy minden idők eddigi legrosszabb turisztikai üzeneteit fogalmazták meg. Tök mindegy, mit akartak „valójában” mondani a „ne jöjjenek ide típusú” táblákkal és posztokkal, ha a megfogalmazott üzenetek kritikus tömegében a vendégről mint valami lepráról beszéltek, aki jobb, ha mostanában távol marad, mert csak fertőzést hoz.

Ilyeneket soha semmilyen körülmények közt nem mondhat senki egy turisztikai régióban. Ráadásul az itt élők téli időszakban külföldön dolgozó rokonai eközben sok esetben Ausztriából, például az egyik legdurvább fertőzési gócnak bizonyult Tirolból költöztek haza, ami ellen nem volt hasonló hangulatkeltés, mint „a fertőzést hozó pestiek” ellen, bár hazajövetelük akár nagyobb kockázatokkal is járhatott.

Partnerségre kellett volna építeni

Voltak ugyan üdítő kivételek is, de sajnos elég ritkán sikerült kulturáltan és némi turisztikai tudatossággal tolmácsolni a járvány miatti korlátozásokat. Pedig még turisztikailag analfabéták is logikusan beláthatnák, hogy emberileg és lélektanilag pont az vésődik be legmélyebben mindenkinek, így a vendégeknek is, ahogyan a bajban bánnak velük, különösen azokkal, akik az év nagyobb részét a tónál töltik. Akik tehették, nagyon sokan most teljesen Balatonra is költöztek a vesztegzár idejére.

Pont azokkal szemben léptek fel a helyiek a legdurvábban, akik a régió vendéglátása szempontjából a legfontosabb vendégek, mert az év nagy részében hétvégén mindig ott vannak, de amikor csak tehetik, akár hétköznap is.

Nem titok, hogy a balatoni vendéglátás utóbbi két évtizedben tapasztalható megújulása is nagyrészt ennek a vendégkörnek köszönhető.

Tehát pont azokba sikerült most a legnagyobbat rúgni sok helyen, akikbe a legkevésbé kellett volna. Épp ellenkezőleg az lett volna a racionális reakció, ha inkább proaktívan segíti a régió, hogy akár végleg átköltözzenek, ne csak családjukat, hanem lehetőleg cégüket is hozzák magukkal. Nem igazoltatni kellene őket és abszurd módon azokat is gátolni abban, hogy saját ingatlanjukra visszajussanak, akik tartósan ide költöztek, de a lakcímkártyában szereplő állandó lakcímük, illetve tartózkodási helyük más. (Mennyire más kommunikáció lett volna partnerséget kérni tőlük, hogy írassák át lakcímüket, mennyire más lett volna azt mondani: örömmel vesszük, ha végleg a régiónkat választják lakhelyükül.)

Igaz, a vendégek közvetlen vegzálásával járó extrém igazoltatás csak egyetlen településen fordult elő, de a közhangulat sok településen hasonló volt és minden korábbinál élesebb konfliktusok alakultak ki a helyiek és a nyaralótulajdonosok között.

A tanulságokat sürgősen le kell vonni, mert a jelenlegi helyzetben nemcsak gazdaságilag tűnik alapját vesztettnek a balatoni vendéglátás jövője, hanem morálisan és kulturálisan is. Tekintettel arra, hogy mindenhol a siker kulcsa e műfajban a szép tájak mellett a vendéglátás kulturális minősége, a fogadtatás emberi minősége. Nem kötelező mindenkinek vendéglátással foglalkozni. Aki csak a pénzért csinálja, de lelke mélyén igazából irtózik a vendégektől, sőt gyűlöli őket, az jobb, ha a közelébe se kerül a vendéglátásnak.

Milyen kormányzati lépésekkel lehetne lényegesen javítani a nyári helyzeten, megmenteni a turizmuságazatból, amit még lehet?

Néhány kormányzati lépés is sürgetően szükségesnek tűnik. Európában a legerősebb turisztikai ágazat, a francia most azt várja kormányoldalról, hogy tolják el egy hónappal ez érettségit, a vizsgákat és a nyári vakációt.

A klímaváltozás miatt néhány éve a szeptember első két-három hete ugyanolyan vagy még stabilabb strandidőt hozott, mint az augusztus, így logikus lenne, hogy nálunk is a szüreti rendezvények végéig tartson a nyári szünidő.

A vakáció elején már úgyis szinte garantált a csúszás, és elég komoly feszültségeket vált ki a küszöbön álló érettségi. 

Jó hír az is, hogy lengyel partnereink szerint idén valószínűleg nagyságrenddel többen jönnének nyaralni Magyarországra, közelebbről a Balatonra. A cseheknél már elkezdték a határzár feloldását, és ez várhatóan a többi visegrádi országban is egy-két héten belül bekövetkezik. A repülés egyelőre veszélyesnek és bizonytalannak tűnik, ezért a legtöbben kocsival fognak nekivágni, és így közelebbi nyaralóhelyeket keresnek.

A legrettenetesebb képek Olaszországból jöttek, úgyhogy maximum a dalmát tengerpartig fognak elmenni, de oda is útba esik a Balaton jövet-menet. Pont azokból az országokból jöttek a legrémisztőbb hírek, amelyek az utóbbi két évtizedben térségünk legkedveltebb úticéljaivá váltak: se az olasz, se a francia, se a spanyol helyzet nem kecsegtető, de a brit és az amerikai sem. Maradnak tehát a közép-kelet-európaiak korábban hagyományos és kocsival jobban elérhető úticéljai, ezek közt is kiemelt helye lehet a Balatonnak és Dalmáciának.

Ebből következően még sose volt ilyen indokolt és sürgető, hogy komoly reklámkampányt indítsunk már május folyamán, legfőként Lengyelországban. Bízunk benne, hogy ehhez szükséges forrásokkal rendelkező Magyar Turisztikai Ügynökség mielőbb lépni fog ez ügyben.

Nem valószínű, hogy egyhamar ilyen történelmi lehetőség adódhat az átkosváltáskor elveszett piacok visszaszerzésére.

Ha a fiatalabbak újabb generációját most nem tudjuk megszólítani, akkor meg sem érdemeljük, hogy a sors újabb esélyt adjon erre.

Ez a válság egy amúgy is szükséges szerkezetátalakítást kényszerít ki

A járvány későbbi alábbhagyása esetén is komoly esély van rá, hogy tartósan megváltoznak az utazási szokások és jelentősen csökkenhet, illetve drágulhat a repülés. A fapadosokat pusztán ökológiai alapon és a klímaválság miatt is be kéne tiltani, akkor is, ha most nem mennek mind tönkre, mert eleve nem fenntartható, hogy emberek milliói röpködjenek a világ minden tájára akár hétvégézni is. Ez végső soron ugyanolyan öngyilkos, illetve bolygógyilkos baromság, mint az, hogy a boltokat a világ másik végéről hozott árukkal töltik fel. Az árucserében és a turizmusban is evidensnek tűnik, hogy leginkább a régióközi forgalomé a jövő, aminek ideális eszköze a vonatközlekedés fejlesztése lehet.

Az persze nem opció, hogy a korábbi nyarakra jellemző tömegjelenetek legyenek bárhol, de egyébként ez nemcsak járványügyi szempontból szerencsétlen dolog, hanem – kapaszkodjon meg mindenki –

eleve öngól volt a mennyiségi turizmus eluralkodása a minőség rovására. A túlzsúfolt nyár nem áldás, hanem inkább átok a Balatonnak.

Itt a történelmi alkalom, hogy lerakjuk egy fenntarthatóbb, minőségi csúcsszezon alapjait a Balatonnál, ami minimum kétszer hosszabb ideig tartana a szokásos másfél-két hónaposnál. Közismert okokból sehol se lenne brutális tömeg, és nemcsak a legfelkapottabb néhány településre kéne koncentrálódnia a vendégáradatnak, hanem térben és időben sokkal kulturáltabb eloszlásban. Ha a világ bármelyik menő turisztikai szakemberét megkérdeztük volna, jó eséllyel eleve egy ilyen szerkezetátalakítást tanácsolt volna…

Ugyanezen szakmai logika mentén adódik az a következtetés is, hogy a nyári csúcsszezon rétestésztájának nyújtása sem jelenthet önmagában megoldást, ha nem sikerül tényleg átállni a négy évszakos modellre. Immár nem csupán a legjobbnak tartott néhány tucat vendéglátóhelynek, hanem az egész tóparti vendéglátás derékhadának is át kellene végre állni arra az európai sztenderdre, hogy legalább hétvégenként kinyissanak minimum márciustól október végéig. Ez ugyanis alapelvárás minden jónak számító európai helyen a minőségi kínálat mellett, amit összességében riviéramodellnek hívhatunk. Végleg búcsút kéne tehát inteni a kádárista retrónak, a zsírban tocsogó lángosnak és az infralámpás hekknek lepukkant büfébódékban. Ha ezek nagy többsége idéntől már ki sem nyitna, az lehetne az egyik legnagyobb nyeresége ennek a válságnak. Illetve nosztalgia címen maradhatna pár ilyen, csak véletlenül sem a frekventált helyeken.

A riviéramodell megvalósítása leginkább a strandokon tűnik nehéznek, ahol pedig a legfontosabb lenne az áttörés és nemcsak a büfék nívójában. A riviéra szó ugyanis eredetileg franciául és olaszul partot jelent és a Balaton partján szinte kizárólag strandokat találunk, illetve egy-egy mólót, esetleg kezdetleges korzószerű környezettel. A járványra hivatkozva első körben ezeket is bezárták, bár rejtély, hogy miért lennének az emberek nagyobb járványveszélynek kitéve a szabadban, hatalmas strandokon sétálva, mint mondjuk a helyi kisbolt zárt terében sorba állva, a szupermarketekről nem is beszélve.

A strandok is most kerülhetnének végre a helyükre

Úgy tűnik, a tóparti települések számára még legkevésbé sem nyilvánvaló, ami az urbanista szemével evidens: a strandok valójában e települések közparkjai lennének (sok helyen nincs is más park!), másfelől a hagyományos településközpont mellett – jobb esetben – afféle turisztikai városközpontokká alakultak. Rosszabb esetben nyáron két-három hónapig tömegnyomor van ott, amúgy meg teljesen kihalt, és ezek az év nagyobb részében elhanyagolt területek. Feltehetőleg úgy kezelik, hogy a strand csak a nyári fürdőzők miatt van ott, egyébként amolyan csernobili rezervátumként pangó terület, ami egyébként a környék legszebb partszakasza szokott lenni.

A balatoni strand a jövőben olyan közpark lehetne, amilyenről a legtöbb vidék városvezetése legfeljebb csak álmodozhatna, nem lévén a közelében nagy tó vagy folyópart.

Pontosan az ellenkezőjét kéne tehát gondolni a strandokról és tenni velük kapcsolatban, mint ami momentán történik: a csernobili lezárás helyett egész évre ki kellene nyitni, szépen parkosítva és minél több hétvégén programokat szervezve a partra. Leginkább pont a járványhelyzet indokolja most ezt!

Ja, igen, majd' elfelejtettem: minimum egy nívós vendéglátóhelyet nyitva kéne tartani a strandokon legalább fél évig minden hétvégén és akkor elmondhatnánk, hogy a normális európai sztenderdeknek meg tud felelni a balatoni turizmus, végleg kiszabadulva a kádárista retró három évtizede szűnni nem bíró fogságából, a minőséggyilkos bódészezonalitás mocsarából.

Ha eddig nem igazán sikerült, talán ez a járványkrízis kikényszeríti az európai turisztikai sztenderdeket a Balatonon – a mennyiségi helyett minőségi turizmust, másfél hónapos nyári csúcs helyett négy évszakra épülő modellel, amit a Balatoni Kör már évek óta képvisel.

A szerző filozófus, borkereskedő, a Balatoni Kör egyik alapítója, és itt kimondottan saját álláspontját fejtette ki és nem az egyesület hivatalos álláspontját. Olvass még Kardos Gábortól az Azonnalin! Vitáznál vele? Írj!

CÍMLAPFOTÓ: Kardos Gábor

A TÖBBI FOTÓ: Fortepan, 1974

Kardos Gábor
Kardos Gábor Vendégszerző

Filozófus, borkereskedő, a Balatoni Kör egyik alapítója.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek