Mi történik, ha maszk nélkül próbálsz piacozni Budapesten? Kipróbáltuk!

Szerző: Bakó Bea
2020.04.27. 10:32

Félig lecsúszott maszkkal, de szigorúan betartatják a Karácsony Gergely által hétfőtől bevezetett maszkhordási kötelezettséget a biztonsági őrök.

Mi történik, ha maszk nélkül próbálsz piacozni Budapesten? Kipróbáltuk!

Annyira megörültem annak hétfő reggel, hogy még a 9-kor kezdődő nyugdíjassáv előtt sikerült felkelnem, hogy gyorsan le is szaladtam a piacra vásárolni, tökéletesen megfeledkezve arról, hogy Karácsony Gergely új rendelkezése értelmében április 27-től ilyet csak úgy, védőfelszerelés nélkül már nem lehet csinálni, ugyanis a koronavírus-járvány miatt most már zárt térben kötelező maszkot, vagy arcot eltakaró sálat viselni a fővárosban. Ez vonatkozik a boltokra és a piacokra, sőt, még a taxikra is.

Az első utam a drogériába vezetett, ahol még csak furcsán sem néztek rám – a többi vásárlón volt maszk, de mivel alig néhányan lézengtek az üzletben meg eleve a csarnokban, ez nem volt feltűnő, az eladók meg eddig is hordtak maszkot –, úgyhogy kételyek nélkül, jóhiszeműen és magabiztosan indultam meg a pékség felé, mikor a csarnok közepén öt méterről rám kiáltott a biztonsági őr, hogy ejnye, hát mától kötelező a maszk, sál, vagy valami.

A közlést úgy nyomatékosította, hogy magyarázás közben félig lehúzta az arcáról a maszkját, amiből már eleve kilátszott az orra.

Ez a következetlenség azonban nem akadálya a szigornak, a fellépése egyértelművé tette, hogy ilyen lenge öltözetben bizony nem lesz itt pékségezés (pedig már csak 20 perc volt a nyugdíjassávig). Bezzeg a szupermarketbe beengedett volna maszk nélkül azért, hogy maszkot vegyek, még ajánlgatta is, hogy ott csak 350 forint egy darab.

Én persze elvi kérdést csinálok abból, hogy egy fityinget sem költök arra, hogy úgy nézzek ki a hupikék maszkban, mint egy statiszta valami elcseszett kórházi sorozatból, úgyhogy kikértem magamnak és

hazajöttem, hogy kivitelezzem a saját, sálas megoldásom, ami a nyitóképen is látható.

Eredetileg valami nikábfélének szántam (hiszen az sem a keresztény Magyarországon, sem a szabadelvű Budapesten nincs betiltva, sőt, ha úgy vesszük, a piacokon most már az előírások része ez a viselet), de muszlim helyett inkább betörőnek nézek ki benne.

Mindenesetre ebben a szerelésben végre szabad volt az út a pékségbe (már csak 10 perc a nyugdíjassávig). Ahogy útközben átvágtam a csarnok közepén, szemtanúja voltam annak, hogy egy nagyobb, 5-6 fős csoport a biztonsági őrrel frontálisan szemben átvonul a piacon, méghozzá maszk nélkül, a biztonsági őr meg nem szól nekik egy szót sem. Oda is mentem megkérdezni, hogy ha engem hazaküldött sálért, ők hogyhogy mászkálhatnak maszk nélkül a zárt terű csarnokban, de választ nem kaptam, csak szúrós tekintetet. 

Aztán beálltam a sorba a pékség előtt (ahol az eladók szintén az orrukat a maszkból kilógatva szolgálnak ki). Hamarosan beállt mögém a sorba egy férfi maszk nélkül. Egy szempillantás alatt ott termett a biztonsági őr, hogy jól helyreutasítsa. Az orra a maszkból még mindig kilógott.

FRISSÍTÉS (14.47): A 9-től délig tartó nyugdíjassáv elmúltával az is kiderült, hogy nem mindenhol olyan nagy a szigor, mint a fővárosi fenntartású piacon. Az egyik nagy diszkontlánc áruházába belépve már kötöttem volna fel a nindzsasálamat, de azonnal le is tettem a bajlódásról, mikor megláttam, hogy az üzletben még sok eladó is maszk nélkül mászkál, nem is beszélve a vevőkről.

NYITÓKÉP: Saját tervezésű koronavírus-kompatibilis majdnem-nikáb. Bakó Bea / Azonnali

Bakó Bea
Bakó Bea az Azonnali alapító-főszerkesztője

EU-jogász. 2021 márciusa óta anyasági szabadságon.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek