+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Fekő Ádám
2020. április 27. hétfő, 14:57
A belarusz bajnokság állva maradása és az angolul trágár szóra emlékeztető nyelv miatt annyi külföldi szurkolója lett a kiscsapatnak, hogy nemcsak csődbe nem ment az FK Szluck, de a mostani állás szerint vezetik a bajnokságot.

Több nem várt dolog is történt Európa utolsó állva maradt futballbajnokságában, a belarusz első osztályban: először is ideiglenesen világméretű érdeklődés övezi a kontinens egyik leggyengébb bajnokságát, hiszen a működő ligák közül messze ez a legszínvonalasabb, másrészt hat forduló után továbbra is az FK Szluck vezeti azt a várható BATE-Sakthter-Dinamo Breszt trió valamelyike helyett.

 

A nem várt jó szereplés pedig nem várt sikereket hozott: például azt, hogy megalakult Facebookon az FK Slutsk Worldwide névre hallgató Facebook-csoport, ami ahogy a nevében is szerepel, a szlucki futballklub nemzetközi rajongótáborát hivatott összegyűjteni.

 

A csoportot Ausztráliából alapították, de értelemszerűen mindenkit várnak, aki valamiért örül a Szluck eddigi kiváló szereplésének.

 

Már majdnem hatezren vannak, ami annak fényében különösen szép, hogy a csapatnak nem is olyan régen még hivatalos Facebookja sem volt, és azóta is csak 1300 lájkot tudnak felmutatni.

 

De nem is a lájk a fontos, hanem az, hogy miután a Szluck személyes hangvételű üzenetben, és a tévéközvetítésekben jól látható molinón köszönte meg a nem várt nemzetközi támogatást, még anyagilag is megmenekült: a klub ügyeibe kicsit belemélyedt szurkolók ugyanis rájöttek, hogy az új kedvenc klubjuk anyagi gondokkal küzd.

 

ŐRÜLETES NEMZETKÖZI NYITÁS A JÁRVÁNY ALATT: ANGOL NYELVŰ MOLINÓ ÉS AUSZTRÁL ZÁSZLÓ A SZLUCKI PÁLYA MELLETT. FORRÁS: SFC SLUTSK / FACEBOOK

 

Belaruszban ugyanis idén lecsukták korrupciós ügyek miatt az ország mind a négy cukorgyárának vezetőjét, és mivel a 61 ezres Szluck főleg a cukortermesztéséről híres, ez a helyi futballklubra is rossz hatással volt, mivel a továbbiakban nem akartak túlzottak pénzt költeni a csapatra. Ekkor érkezett az FK Slutsk Worldwide, és pár nap alatt 3000 dollárt, azaz majdnem egymillió forintot gyűjtöttek a csapatnak. És továbbra is lehet adakozni itt, a klub saját bevallása szerint megálálja.

 

A szurkolói támogatás és a hirtelen jött nyilvánosság ráadásul új szponzorokat is hozott az addig teljesen érdektelen belarusz kiscsapatnak, ami amúgy egy 1896 fős stadionban játssza hazai meccseit, átlagosan 622 néző előtt egy hétvégén.

 

SZURKOLÓI GRAFIKA KÜLFÖLDRŐL. FORRÁS: FK SLUTSK WORLDWIDE

 

„Egészen elképesztő, ami körülöttünk zajlik” – mondta a Szluck egy a külföldiekkel is lelkesen kommunikáló szurkolója, Jahor Havanszkij, aki külön kiemelte, hogy a csapat eddig nem csak Belaroszun belül sem számított népszerűnek, de még a városban sem mozgatta meg olyan nagyon az embereket, és bár az adományok ellenére továbbra is megvan arra is az esély, hogy be se tudják fejezni az idényt, már most sokat segítettek az ausztrálok.

 

„Először viccesnek találták a nevünket (a Szluck angolul mondva nagyon hasonlít az angol slutsra, azaz kurvákra – a szerk.), poénkodtak velünk, de amikor látták, hogy bajban vagyunk, azonnal segítő kezet nyújtottak, és igazi szurkolókká váltak. Az újonnan jött népszerűségnek köszönhetően hirdetők, szponzorok kerestek meg minket, ismét reménykedünk benne, hogy minden rendbe jöhet” – mondta Havanszkij.

 

Egy szponzor már be is futott, egy ukrán fogadóiroda szállt be pénzzel a belarusz csodába. Közben a szurkolók elkezdtek azért kampányolni, hogy ha már ilyen jó neve van a klubnak, szálljon be a csapatba a világ legnagyobb pornómegosztója, a Pornhub.

 

A cég részéről eddig nem érkezett válasz, de mivel hajlamosak hasonló jófejségre, még az is elképzelhető, előbb-utóbb akár hivatalos Szluck-mezeket is vásárolhatunk Pornhub-logóval.

 

Hogy mennyire működik a szinergia az új szurkolók és az FK Szluck vezetősége között, azt jól mutatja az új klubhimnusz megszületése: a szurkolók megírtak egy vicceskedő dalt (a refrénben a We love our Slutsk/sluts bármikor vicces), ebből pedig egy belarusz verzió kicsit szalonképesebb refrénnel már a klub hazai meccsein is szól.

 

 

A klub nagyon szeretné, ha ez a véletlenül megszületett kapcsolat a karantén után is megmaradna az új rajongókkal, de már most be tudnak számolni egy vendéggel Wales-ből, akik a karantén és szinte teljesen leállt légiközlekedés ellenére is elutazott megnézni élőben egy meccsüket. 

 

Közben már az is kérdés, hogy juthatunk külföldön szlucki termékekhez a járvány alatt: a Red Bubble például már megtalálta a kereskedelmi rést, és elkezdett például Sauna, Vodka & FK Slutsk feliratú pólókat árulni, sajnos a klub honlapján egyelőre semmit nem árulnak.

 

Nagyon úgy tűnik, ez a hangulat táltosította meg az FK Szluck játékosait is: a csapat védője, Jegor Szemenov például március végén a hét játékosának járó díjat is megkapta, ezt pedig nagyon internetkompatibilis módon jelentették be az alábbi fényképpel:

 

JEGOR SZEMENOV, ÉS KÉT NYÚLNAK ÖLTÖZÖTT NŐ. FORRÁS: SFC SLUTSK / FACEBOOK

 

És ezt ismételte meg a szintén a hét játékosává vált a kapus/csapatkapitány, Borisz Pankratov is április 24-én!

 

BORISZ PANKRATOV MASZKOT IS HÚZÓTT A DÍJHOZ! (FORRÁS: SFC SLUTSK / FACEBOOK)

 

Az FK Szluck jó eséllyel nem csak a futballklubnak, hanem a városnak is soha nem látott érdeklődést hozott: a minszki régióban elhelyezkedő város eddig leginkább arról volt híres, hogy ez a belarusz zsidóság egyik központja, de most a járvány után elképzelhető, hogy egy ideig a szokásosnál valamivel több turista nézi meg a városháza előtt tornyosuló Lenin-szobrot.

 

A VÁROSHÁZA SZLUCKBAN, ILLETVE LENIN TARKÓJA. FORRÁS: SLUTSK / WIKIPEDIA

 

A belarusz, főleg a szlucki foci persze bőven lehet, hogy az online térben fog maradni, mint ahogy most is történik: eddig sem voltak túl veretes nézőszámai a bajnokságnak, de a koronavírus óta az ország minden lazasága ellenére is teljes érdektelenség indult be: a tavaly átlagosan 8000 nézőt vonzó Dinamo Breszt például eddig átlagosan 1700 embert vonzott be (ráadásul a tavalyi bajnokcsapat hat forduló után is csak a tizennegyedik helyen van), de az újonc FK Szmolevicsi hazai találkozójára átlagosan 125 ember ment ki.

 

A Szluck is rosszul áll ebben: rájuk tavaly valamivel több, mint 1100 ember volt kíváncsi, idén eddig nagyjából a fele ennek.

 

Az otthon maradó szluckiak valahol biztos sajnálják, hogy nem láthatják, ami most történtik: ahogy írtuk, hat forduló után egyelőre vezetik a bajnokságot, négy győzelem mellett egy döntetlent és egy vereséget szállítva, az ő tizenkét góluknál senki nem lőtt eddig többet. Bár a 16 csapatos bajnokság vége még nagyon messze van, már ez is óriási teljesítmény azt nézve, hogy az anyagi nehézségeknek megfelelően az első osztály harmadik legértéktelenebb keretű csapatáról van szó: a 2,85 millió eurós összértékről talán az mond el a legtöbbet, hogy a magyar első osztály legolcsóbb kerete, a tuti kieső Kaposvár is 3,98 millió euróra van taksálva.

 

Ennél nagyobb sikereik régebben sem lehettek: az FK Szluckot 1998-ban alapították, de profi csapatként csak 2008 óta léteznek. Három harmad- és három másodosztályban töltött év után jutottak fel az elitbe, ahol 2014 óta két nyolcadik helyezés a legjobb eredményük, 2019-ben a tizenegyedikek lettek.

 

Arról, hogy az Európa sokáig utolsó diktátorának gondolt Aljakszandr Lukasenka elnök milyen unortodox módon gondolkodik a koronavírus elleni harcról, már itt írtunk hosszabb cikket: az elnök leginkább traktorozást javasolt a vírus ellen, és a templomokat sem záratta be az ortodox húsvét alatt annak ellenére, hogy az egyház vezetői is ezt javasolták.

 

Közben a belarusz fociszövetség is felismerte a soha nem látott lehetőségeket, és már nem csak a szövetség változó minőségben működő oldalán lehet követni a meccseket élőben, hanem a YouTube-csatornájukon is, ahol ráadásul a nemzetköziség jegyében angol átírással láthatók a kezdőcsapatok és a klubok nevei!

 

KIEMELT KÉP: SFC Slutsk / Facebook

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A szerecsenekről elnevezett berlini metrómegálló, a Mohrenstraße a jövőben egy olyan környékbeli utca nevét fogja viselni, ami egy orosz zeneszerzőről emlékezik meg.

A függetlenként politizáló Bencsik János könyöradománynak tartja azt, és nemet nyomott a kezdeményezésre. Az okokat megkérdeztük tőle!

Az SZFE hallgatói táncoltak és énekeltek, mialatt az Országgyűlés megszavazta egyetemük alapítványi kézbe vonását, a tüntetésen megjelent Karácsony Gergely is. Fotók!

Rögös út vezetett a jobbikos német nemzetiségű politikus, Brenner Koloman parlamenti alelnökké választásáig.
Mutatjuk a részleteket!

Macron veszélyes játékot játszik, hiszen eddigi miniszterelnöke népszerűbb volt, mint ő maga. A friss kormánnyal újragondolhatja magát.

A Kovászna megyei kétezer fős Nagybaconban balkáni hangulat uralkodik: a regnáló polgármesterrel szemben elinduló független jelöltet a polgármester fia fenyegeti, míg a polgármester szerint ellene indult lejáratókampány és igaziból őt fenyegették meg.

Ötszáznál is több óriáscég véli úgy, hogy a Facebook nem tesz eleget a gyűlöletbeszéd terjedése ellen, ezért többé nem költenek pénzt reklámra a közösségi oldalon. A Facebook-alapító Mark Zuckerberg ennek ellenére nem esett kétségbe.

A hét kérdése

Szeptemberig pihenőre megy a parlament, kell is, mert sok minden történt: összegyűjtöttünk 10+1 emlékezetes pillanatot, te pedig szavazhatsz a kedvencedről!

Azért ide elnéznénk

A túrák csütörtökön 16 órakor és vasárnap 14 órakor indulnak, a félórás körbevezetés rövid koncerttel zárul.

A Magyar Asztronautikai Társaság 1994 óta tartó táborát ezúttal online rendezik meg július 9-én. Jelentkezési határidő: július 3.

Hogyan kéne támogatni a válság és az automatizáció miatt munkájukat veszített embereket? A Friedrich Ebert Stiftung és az Új Egyenlőség online rendezvénye. Július 9.

Mi köti össze Kozma Lajost, a fényképész házát és Nagy Imrét? Mi volt Karády Katalin Amerikából való hazatérésének titokban tartott feltétele és mi köze ennek a Rózsadombhoz? Kultúrtörténeti séta július 11-én.

Július 30-án újra vitáznak az újságírók: most Pető Péter, a 24.hu, és Békés Márton, a Kommentár főszerkesztője fog „összecsapni” a MagNet Közösségi Házban.

Ezt is szerettétek

A sugárzástól nem kell félnünk, nem úgy a környezeti károktól és a privátszféránk szűkülésétől.

Milyen lehet elindulni egy olyan ország választásán, ahol az egyik ellenzéki vezető szerint „minden kibaszott rossz”?

Donald Trump annyira rosszul kezelte a koronavírus-járványt, hogy azt már a Fox News sem hagyja szó nélkül. Hatással lehetett ez a George Floyd halálát követő tüntetésekre és az elszabaduló indulatokra?

Járvány utáni munkaerőpiaci körkép a Helyzetben.

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád szerint nem igaz, hogy a székelyek még nem értek meg az önállóságra. Podcast!

Mi áll Klaus Johannis román államelnök magyarellenes kirohanása mögött? Podcast.

Akár az egészségügynek, akár a gazdaságnak akarnak kedvezni a politikusok, katasztrofális következményekbe futnak bele.

Twitter megosztás Google+ megosztás