+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Tóth András
2020. április 26. vasárnap, 08:02
Mi magunk is egy kis Kína vagyunk Európán belül. A globalizáció nyertesei közé tartozunk, akik a határnyitás után munkahelyek tízezreit és értékes nagyberuházásokat „nyertünk”.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Az államtól kapott olajmezőkből meggazdagodott orosz milliárdosokról szóló viccek egyik legjobbika azzal indul, hogy két olyan milliárdos beszélget egy partin, akik ugyanolyan selyemnyakkendőt viselnek. Én 200 dollárt adtam érte – büszkélkedik az egyik. Az semmi, én 300 dollárért vettem – tromfol a másik.

 

Persze, kevesen orosz milliárdosok, s emiatt sokan, nagyon sokan inkább két azonos minőségű termék közül inkább az olcsóbb terméket veszik meg. Vagy aki többet fizet ki egy hasonló termékért, mint a másikért, az legtöbb esetben azért teszi, mert meg van győződve, hogy a több pénzéért jobb minőséget, szebb kivitelt kap, mint amit a hasonló olcsóbb termék ígér.

 

A vállalatok, a gyártók ehhez a vásárlói ígényhez alkalmazkodnak: keresik a legköltséghatékonyabb, leghatékonyabb gyártás lehetőségét, annak érdekében, hogy piaci részesedésüket növelni tudják, vagy éppen ne szoruljanak ki a piacról. Ha az a legköltséghatékonyabb, hogy az általuk forgalmazott terméket külföldön gyártják, akkor külföldre viszik a gyártast. S ha van olyan alkatrész a piacon, amit külföldön gyártottak és olcsóbb, akkor azt szerelik be a végtermékbe.

 

Ez a globalizáció logikája: elég ha egy versenytárs költségelőnyt szerzett abból, hogy részben vagy teljesen olcsóbb, külföldi telephelyen gyárt, vagy külföldön gyártott olcsóbb alkatrészekből szereli össze a végterméket, akkor mindenki más hasonló terméket gyártó vállalat kénytelen utánanézni, hogy miként tudja a költségszintjét leszállítani.

 

A globalizáció okai, mi vásárlók vagyunk.

 

Mert a vásárlók, vagyis mi, árérzékenyek és hűtlenek, s ritkán vásárolják meg a drágább terméket, ha vásárolhatnak olcsóbban jobbat, vagy legalábbis hasonló minőségűt.

 

Amikor a „rossz” és „nem szeretett” globalizációról beszélünk, leginkább ezt a fajta globalizációt itéljük el: azt, ami a költséghatékony gyártást/termelést teszi lehetővé.

 

Ahhoz, hogy ez megváltozzon, két szereplő tud tenni.

 

Először is, mi magunk: a fogyasztók. Válasszuk a hazai terméket, nem számít, ha drágább, s jusson eszünkbe, hogy ezzel magyar munkahelyeket védünk. Ez a legnehezebb. Önmagunk megváltoztatása, a lemondás egy nemesebbnek vagy jobbnak tartott cél érdekében az olcsóbb termékről. Persze ez nem mindig tetszik a szívünknek. Ilyenkor toljuk át a felelősséget, s a kormányra testáljuk, hogy védjen meg bennünket a globalizációtól, de úgy, hogy ez nekünk ne kerüljön többe, sőt olcsóbbra jöjjön ki.

 

Sajnos, ez a legkevésbé lehetséges megoldás. Mármint az a része könnyen megy, hogy a kormányok akadályokat gördítenek a gyártás globalizációja elé, de az már nem lehetséges, hogy nekünk állampolgároknak ez olcsóbban jöjjön ki.

 

Az állam két versenykorlátozó lépést tehet annak érdekében, hogy a termelés az ország határokon belül maradjon:

 

1. Vámokat vet ki vagy emel, vagy rejtett módon, meghatározott minőségi követelményeket előíró jogszabályi előírásokkal nehezíti meg vagy lehetetleníti el külföldről kész termékek vagy alkatrészek, alapanyagok beszerzését. Ennek a megoldásnak a hátránya, hogy drágább lesz a hazai gyártású végtermék. Ennek árát a fogyasztó (vagyis mi, állampolgárok) fizetjük meg.

 

Kétféleképpen is. Egyrészt többet kell kiszurkolni a pénztárcából a kasszánál, s emiatt csökken az életszínvonalunk, vagyis azoknak a termékeknek a mennyisége, amit meg tudunk vásárolni, s amit életvitelünkhoz szükségesnek tartanánk. Másrészt azok a vállalatok, amelyek külföldi piacra is termelnek, versenyhátrányba kerülnek magasabb gyártási költségeik miatt a külföldi piacokon, hiszen többet kell fizetniük az alkatrészekért.

 

Vagyis vagy annyival csökken a gyártási kapacitásuk, amennyivel kevesebb terméket tudnak forgalmazni – ez azt jelenti, hogy kevesebb munkavállalalót foglalkoztatnak, A másik lehetőség, hogy igyekeznek a hazai piac „védettségét” termékeikre is kiterjeszteni, hogy ezeket a hazai piacon még drágábban tudják értékesíteni, hogy így ellensúlyozzák azt, hogy az árverseny miatt külföldön csak olcsóbban tudnak értékesíteni. Akárhogy is forgatjuk, a végén, mi állampolgárok fizetünk a globalizáció visszafordításáért.

 

2. Az állam „baráti” bankokon keresztül vagy közvetlen termelést támogató állami programokon keresztül hitelekkel és állami támogatásokkal támogatja azokat a vállalatokat, vállalkozókat, akik otthon gyártanak. Persze az állami támogatás ezen formái sincsenek ingyen. Egyik finanszírozási forrásuk a magasabb adó, valamilyen formában. De az adókat – bárki is fizesse őket közvetlenül – végül mi, állampolgárok álljuk, hiszen a vállalatok előbb-utóbb áthárítják a fogyasztókra a magasabb adókat magasabb árak formájában. Végül kevesebb pénz fog cincogni a pénztárcánkban, kisebb lesz a fogyasztásunk, mint szeretnénk, vagy elvárnánk.

 

A másik út az állami adósságnövekedés. Ez egy darabig büntetlenül folyhat, de láttunk már karón varjút, s már épp elégszer megtapasztaltuk, hogy se a fák, se az állami adósság nem tudnak az égig növekedni. Előbb-utóbb bekövetkezik az adósságválság és a senki által nem szeretett „neoliberális” megszorítások politikája. Ami megint minket, fogyasztókat, állampolgárokat tesz tönkre.

 

További „drágító” tényezője az állam védelmének, hogy sose tudhatjuk, hogy valójában miért lépett közbe az állam.

 

Valóban a közjó védelmében tette-e ezt, vagy általunk nem látott korrupciós okból, amikor egyes vállalatoknak, vállalkozóknak biztosít az állam „biztos” piacot, aminek az árát megint csak mi, fogyasztók fizetjük meg.

 

Vagyis valójában nagyon szűk annak a lehetősége, hogy az állam lezárja a termelés globalizációját. Nem véletlen, hogy tipikusan csak néhány, nemzetbiztonsági vagy korrupciós (mert ilyen is van) szempontból fontos vállalat és termék esetében lép fel határozottan az állam a helyi termelés védelmében. S ezzel tulajdonképpen mi, állampolgárok járunk a legjobban, még ha gyakran azt is gondoljuk, hogy milyen jó lenne, ha minden helyben készülne, s nem Kínában vagy Vietnamban. Vagy ha egy német ipari munkást kérdeznénk meg, neki könnyen lehet, hogy a távol-keleti országok helyett pont Magyarország jutna eszébe, amely „ellopja” a jó német munkahelyeket az olcsóbb termelési költségeivel.

 

Bizony-bizony, mi magunk is egy kis Kína vagyunk Európán belül. A globalizáció nyertesei közé tartozunk, akik a határnyitás után munkahelyek tízezreit és értékes nagyberuházásokat „nyertünk”.

 

S valóban nyertünk ezzel a folyamattal, mert kisegített bennünket abból a gödörből, ahova a szocializmus negyven éve alatt – a szovjet gazdaság igényei szerint – félrefejlődött a magyar gazdaság. S hiába volt a világ legnagyobb buszgyára a miénk, ha az a gyár egy védett piacra termelt hatvanas évek technológiai szintjén álló buszokat. A rendszerváltáskor derült ki, hogy mennyire nincs piaca sem a kövidinkának, sem a WU2 samponnak, sem az Ikarus buszoknak – nemcsak a nyílt világpiacon, de itthon sem. Mert a nyílt piacgazdaság azt teszi lehetővé, hogy vevők (vagyis mi) kényesek lehessenek, s a lehető legjobb terméket tudják megvenni a lehető legolcsóbban.

 

De a globalizáció nyomában járó tőke-, tudás- és technológiabeáramlás az elmaradott és félrefejlődött magyar gazdaságból egy világbajnok gazdaságot formált, magas növekedésssel és gyorsan növekvő bérekkel. Nem volt könnyű menet, de az utóbbi években már szinte mindenkinek emelkedett a hajója, ahogy a gazdaság gyorsan növekedett.

 

Alapvető érdekünk tehát a globalizáció és a szabad kereskedelem fennmaradása a világgazdaságban.

 

A szerző politológus. Olvass még tőle az Azonnalin!

 

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A vírus reprodukciós rátája közben 1 alá esett náluk, azaz egyre kevésbé terjed.

A kezdeményezők szerint több tucat település vehetett részt az akcióban. A Minority Safepack elkaszálása ellen tiltakoztak.

Ezen a' héten egy lubok leplezi le az orosz nép ellenségit.

Hangörökség: Maurice, a kakas harca nem volt hiábavaló.

A sikeres alkotmányos vádeljárás jelentősége Trump diszkvalifikálása lenne egy következő elnökválasztásról.

Három hónap alatt szállítják le az összesen kétmillió adag Szputnyik V-vakcinát.

Egy év kell legalább a szakértő szerint, hogy beindulhasson a tavaly decemberben alapított cégnél egy covid-vakcina tömeges gyártása.

A hét kérdése

Még ugyan nem látni, mikor lesz vége a lockdownnak, de álmodozni azért lehet. A hét kérdésében pont ezt kell tenni!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Megújult a Helyzet, az Azonnali podcastja! Prieger Zsolt, az Anima Sound System frontembere mesél cigányságról, vírusról és jellemfejlődésről.

Mennyire estek be az árak a fővárosban és vidéken? Érdemes várni a lakásvásárlással vagy eladással? Ingatlanpiaci szakértőkkel beszélgettünk a Helyzetben! Podcast.

A kormányra kerülő RMDSZ akár három minisztériumot is kaphat Romániában. A választáson meglepően jól szereplő szélsőjobboldal azonban a koalícióban is okozhat zavart.

A magyar kormánypárt egyre szorultabb helyzetben van a Néppártban, a vétó hatásait pedig elszámította Orbán Viktor. Helyzet Stefano Bottonival és Hegedűs Dániellel!

Leginkább úgy, hogy nem veszel semmit. A karácsonyi vásárlási láz beindulása előtt környezetvédelmi szakemberekkel jártunk utána, hogy lehetünk zöldebbek.

Milyen volt a jugoszláv néphadsereg katonájaként megélni a boszniai háború kitörését; miért éppen úgy születetett meg a béke, ahogy?

A Helyzet vendége Eric Weaver, a Debreceni Egyetem docense, akivel megbeszéltük, mit hozhat Magyarországnak, ha Joe Biden az USA elnöke.

Twitter megosztás Google+ megosztás