Most üt vissza a kicsi fizetés, a lebutított munka törvénykönyve, a munkaerőimport megkönnyítése. A kérdés az, hogy majd ha újra kell indulniuk a gyáraknak, még mindig itt lesz-e nekik a legolcsóbb.
Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!
Nyolcszáz dolgozót bocsátanak el a hatvani Bosch-gyárból.
Lehet, hogy ez rövid időre szól, mert fél-egy éven belül fel tud pörögni újra az autóipar. Csak ahogy a réges-rég halasztgatott egészségügyi reformot most megléphetőnek gondolták sokkterápiába csomagolva, nem szabad csodálkozni, ha egy-egy cégnél az üres gyár és zéró munkajogi elköteleződés mellett ugyanilyen döntések születnek.
Más szavakkal: egy nagyvállalat struktúrájában számtalan olyan hely van, amiről tudják hogy nem jó, és igazából egyben be kéne zárni és mást csinálni helyette.
De nem zárják be, mert egy nagyvállalatban minden a láncolat és a hálózat. Ha pedig 6-800 ember leépítését békeidőben kell megoldani az költség, jogi hercehurca, botrányok, satöbbi. Ezért van az, hogy a nagyvállalati reformok gyakran hatalmas pofonokhoz kötődnek.
Érdemes felidézni a Boeing esetét, ahol a ma már ritka tömegszerencsétlenségeknek kellett történnie, hogy az a mamut rájöjjön, hogy lépni kell, és valószínűleg be is dőlne, ha nem lennének masszív állami megrendelései a hadiiparban.
Az olyan gyárak, mint a hatvani Bosch-gyár, nincsenek nagyon sok szállal bekötve a nagy Bosch-birodalomba, végpontok, ahol a termelési folyamat lezajlik. Kedvező tulajdonságuk, mint minden magyar üzemnek, a jó földrajzi elhelyezkedés. Az itt elkészült dolgok gyorsan kamionra, vagonra, repülőre tehetők, és nem kell messzire menni velük az európai autógyárakig.
Schengenen belül vannak, de nincs euró, a munkaerő olcsó forintban fizethető, és a határon sem kell megállni, mint mondjuk egy román üzem esetén.
Ugyanakkor az itteni munkaerő viszonylag könnyen pótolható, illetve vannak helyek, ahol rosszabb a minősége, viszont ott fillérbe is kerül, nemhogy forintba. Egyébként az Orbán-kormány az utóbbi években könnyítette az EU-n kívüli de európai (szerb, ukrán) munkaerő behozatalát, így ez se gond.
Vagyis ha kell, ez a gyár bármikor újranyitható. Az, hogy bezárják azt jelzi, hogy az újra megnyitás költsége alacsonyabb, mint az addig eltelő időben a fenntartás költsége. A német és európai Kurzarbeit-programok célja a nyilvánvaló szociális indokok mellett az, hogy ezeket a döntéseket átsúlyozzák. Vagyis a csökkentett munkaidő, az azért adott állami pénz a megtartást teszi rentábilissá, mert ha a gyár bezár, az a sok ember rászakad a német (holland, francia stb.) jóléti államra, hasonló sokkot okozva, mint a hirtelen megjelenő, levegőért küzdő koronavírusos betegek a bergamói kórháznak.
Azt nem tudni, hogy hány gyár követi majd a példát. A Mercedes, Audi, Suzuki újraindulását (három helyett egy műszakban) sem feltétlenül a nagy optimizmus indokolja, hanem az, hogy azok akkora struktúrák, hogy egy idő után a „hidegindításuk” olyan költségessé válik, hogy egy műszakban a munka, a munkaerő jártasságának fenntartása, mindenféle biztonsági ellenőrzések elvégzése olcsóbb, hiszen ezek a költségek álló gyár mellett is felmerülnének. Jobb az, ha megy egy kicsit a gyár. Még a készletre dolgozás és ennek költségei is bevállalhatók. De a kisebb struktúráknál ez nem feltétlenül van így, ott egyszerűbb leállni és elbocsátani.
Egy biztos: a magyar kormánynak a pénzügyi és a politikai súlya is hiányzik ahhoz, hogy ezt a folyamatot érdemben befolyásolja. Ezeknek az embereknek a sorsa német pénzügyesek kezében van.
A kérdés az, hogy majd ha újra kell indulni, még mindig itt lesz a legolcsóbb, vagy lesz valaki, aki képes Orbán alá ígérni?
Mert nagyon olcsók vagyunk, csak kérdés, hogy ez mire elég. Gyárat idevonzani nagyon jó, itt tartani viszont lehet,hogy kevés. Most üt vissza a kicsi fizetés, a lebutított Munka Törvénykönyve, a munkaerőimport megkönnyítése.
Nincs olyan tényező az egyenletben, amire egy Magyarországra ráállított jogi-gazdasági elemzőcsapat azt mondaná, hogy állj, a tömeges létszámcsökkentés miatti üzemi tanácsos-szakszervezetes-bíróságos körre számolni kell 2-3 hónapot, közben a bér fizetendő, és nem hazai pályán focizunk. Ezen a ponton megnézik, hogy ha a várható leállás nem több, mint nyolc hónap, és a kirúgások majd leghamarabb két hónap múlva tudnak megtörténni, akkor érdemes inkább lassú ütemben tovább pöfögni a gépnek.
Ez a francia helyzet inverze, ahol a gazdaság egyik kerékkötője a túlvédett munkavállaló miatt rugalmatlan munkaerőpiac. A magyar viszont hiperrugalmas, ha nem kell egy bizonyos szintnél képzettebb munkaerő. Ha ez bezáráshullámhoz vezet, az mostanáig magyar mércével jól kereső munkanélküliek ezreit, komoly GDP-visszaesést, és az állam fizetési nehézségeit fogja okozni. Nyilván meglesz ezért a bűnbak, ez a kommunikáció könnyebb része. A nehezebb az, hogy megmagyarázzuk: az eddig szalagoperátor munkával 200-250 közül kereső ember miért örüljön a 47 ezres közmunkának.
Ésik Sándor posztja megjelent a Diétás Magyar Múzsán is. Olvasnál még tőle az Azonnalin? Katt ide!
Tetszett a cikk?
Az Azonnali hírlevele
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
