A koronavírus ellenére is óriási mozgásban van Dél-Amerika

Magyarokkal a fedélzeten újabb mentőjárat repült el Európába, 35 ezer venezuelai tért haza, nagyvárosi peruiak az Andok felé tartanak. Mompoxban rengett a föld, árubőség az Exito szupermarketben. Van még remény: egy 19 éves agydaganatos bogotái egyetemista felépült a koronavírus-betegségből.

Kömlődi Ferenc március 21. óta tudósítja az Azonnalit Cartagenából, hogy mi a helyzet a koronavírus miatt lezárt Kolumbiában.

Kolumbiából, miután a kijárási tilalom bevezetésével megélhetésüket egyik napról a másikra elveszítették, már 35 ezer venezuelai menekült tért vissza hazájába. Folyamatosan érkeznek Cúcuta határvárosba, a kolumbiai Észak-Santander megye székhelyére; ki reménykedve, ki reményvesztve várakozik, táborozik az országút mentén…

Mindeközben a perui városokból a biztonságosabb Andok felé indultak meg tömegek. A helyi lakosság retteg, minden újonnan érkezőben potenciális vírushordozót látnak.

Két magyar még le tudott lépni innen

Március közepén, a légtérzár bejelentésekor mintegy 100 magyar turista tartózkodott Kolumbiában és Panamában, kb. 90 százalékuk időben ki- és hazajutott. Április eleje óta két mentőjárat repült innen el, az egyik Frankfurtba, a másik múlt hét csütörtökjén reggel, 10.40-kor Brüsszelbe, fedélzetén két magyarral. Mivel a 300 személyes gép a Dominikai Köztársaság fővárosában, Santo Domingoban is megállt utasokért, a bogotái El Dorado reptéren csak 150-en szállhattak fel rá.

A légtérzár előtt a hazatérők általában maguk intézték a repjegyátíratást, foglalást, most viszont már csak a külképviseletek léphetnek. Az egyik magyar ráadásul nem is Bogotából, hanem Caliból készült haza, de először a légvonalban 300 kilométerre fekvő fővárosba kellett eljutnia valahogy. Sikerült, másodmagával, egy portugál nővel, taxival, fejenként 165 dollárért, de egyedüli utasként 2,7 millió pesóért (kb. 222 ezer forintért) is kínáltak neki fuvart. Annyiért kisrepülőgéppel is mehetett volna. (A transzfereket külön erre a célra alakult WhatsApp-csoportok koordinálják.) Megyék közötti átjárási engedélyt, salvoconductot kizárólag a kolumbiai külügyminisztérium adhat ki, az illetőnek ezt az EU-s delegációkkal kapcsolatban álló, engedélyek kijárásában gyakorlott taxis cég intézte el.

Kihasználva, hogy a reptérre történő utazás miatt megkapják az engedélyt, sok uniós és más állampolgár megy mostanában Bogotába. A szigorra jellemző, hogy a gépről lemaradók közül egy Medellinből érkező svájci a fővárosban már nem, hanem csak a közigazgatásilag a szomszédos Cundinamarca megyéhez tartozó egyik faluban talált szállást, de a külügyminisztériumtól nem kapott „kiutazási” engedélyt, mert a legfrissebb határozat alapján kizárólag mentőjárathoz vezető útra adnak. Mintha Ferihegyről nem mehetnénk Gödöllőre.

Előzetesen egyik külképviselet sem tudta, hány belga állampolgár fog utazni – végül a vártnál jóval több repült el –, így egyes követségek a kelleténél több személyt hívtak össze a maradék helyekre.

Természetesen 150-nél nagyobb létszámban jelentek meg a hazautazni vágyók, és mivel a reptérre nem lehetett bemenni, mindenkinek a bejárati ajtók előtt kellett várakoznia. Először a belgákat hívták be, majd jegyek függvényében a többieket – nem az érkezési sorrend, hanem az volt a szempont, hogy minél több tagállamból legyen valaki. Idővel azonban egyre riasztóbb hírek érkeztek bentről, de szerencsére nem alakult ki lincshangulat, a potenciális utazók kisebb csoportokban, türelmesen várakoztak.

Aztán gyorsan elterjedt, hogy nincs már hely, mire az ajtótól messzebbre ácsorgók, akik egyébként sem láttak semmit, feladták, és visszatértek alkalmi szállásaikra. Az optimista keménymag, köztük a magyarokkal, maradt, és végül szerencséjük lett, mert francia, holland, lengyel, svéd és a két magyar is felfért a gépre. A második magyar kapta a 150-es sorszámot. A repjegy (utólag térítendő) 550 euróba került. Brüsszelből egyébként most nem indul budapesti járat, Hollandiából viszont még menetrendszerűen repül Budapestre a Wizz Air.

Számoknál maradva, Kolumbiában jelenleg mintegy 3000 uniós állampolgár tartózkodik, közülük kb. 800 szeretne a lehető leggyorsabban hazamenni. Panamából 350-en indulnának vissza Európába, Perut 12 ezren hagyták el. Ottani hír még, hogy egy amazóniai kórházban megszületett az ország első koronavírus-fertőzött csecsemője…

Argentína – ahol Alberto Fernández elnök, az ország „alapbeállításaihoz” való visszatérést, meglepetésnek nem nevezhető, virtuális államcsődöt jelentett be – és különösen a Covid-19 által a kontinensen (Ecuador mellett) leginkább érintett Brazília a brutálisan nehéz eset: előbbiből 3, utóbbiból 5 ezer uniós állampolgár tartana sürgősen haza. Ha már Brazília, Jair Bolsonaro elnök jó időérzékkel pont most – csütörtökön –, a járvány közepén (?) menesztette Henrique Mandetta egészségügyi minisztert.

Kebelbarátjához, Donald Trumphoz hasonlóan az ütemezéshez – is – ért, de míg az amerikai elnök (és más autokraták, különösen ha távolról szemléljük „áldásos” ténykedésüket) legalább néha megmosolyogtatnak, időnként magukat sem veszik komolyan, addig a koronavírus-járványra korábban fittyet hányó, híveit látványosan ölelgető brazil tökös legény idiótának sem jó.

Más kérdés, hogy az önhibáján kívül, ritka alkalmakkor azért humoros Trump idiotizmusa közvetetten sokezer amerikai halálához, elnöki tevékenysége (és a washingtoni politikai elit több évtizedes köldöknézése) pedig az USA-világhegemónia valószínűsíthető és dicstelen végéhez vezet. Kína (és Putyin) hülyét csinált belőle, ám a tárgyilagosság kedvéért azért tegyük hozzá: nem volt nehéz dolguk.

De Trumpnak legalább Kínával és az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) kapcsolatban változatlanul – a koronavírus-járványra a világon elsők között figyelmeztető, hét másik társával a kommunista hatóságok által elhallgattatott, február 7-én Covid-19-ben elhunyt mártír orvos, Li Wenliang felelősségre vonásának jegyzőkönyvét olvasva, hatványozottabban – igaza van. Adja magát a kérdés: Bolsonarónak ugyan miben van igaza? Ha rajtam múlna, a 2020-as Nobel-békedíjat Li Wenliang kapná meg posztumusz…

A napokban érkezett értesítés az április 29-i Panama-Frankfurt Lufthansa-járat törléséről, de írták, hogy ne aggódjak, mert később jelentkeznek visszatérítés- vagy átíratás-ügyileg. Tényleg nem aggódom, valamikor úgyis hazakeveredek, és megsimogathatom a macskáimat, de most inkább kivárok. Miattuk sürgős lenne, különben nem. „Utolsó” mentőjáratok, hetente-kéthetente mindig lesznek Európába. A nemzetközi légtérzár egyébként április 27. után is érvényben marad, a belföldi nyitás lehetőségeit behatóan tanulmányozzák, egyvalami azonban már biztos: szigorúbb ellenőrzésekre számíthatunk

Van élet: a negyedemen kívül

Szerdán világot láttam – Getsemanin túlra, a legalább (gyalog) 8 percre lévő San Diegoba merészkedtem. Megunva az egyhangúságot, eldöntöttem: másik boltban, Exito szupermarketben vásárolok. A városfalak mentén, döglesztő melegben bandukolva, lagúna képében a Karib-tengert, a túlparton pedig a San Felipe-erődöt is láttam.

Elvileg férfinap volt, gyakorlatilag csomó nő is mászkált az utcákon. Az egyik kapualjban könyvek, képregények – árus kínálta portékáját, két férfi halat akart rám sózni, taxisok ajánlották magukat, mások padokon ücsörögtek, a hevenyészett ellenőrző ponton álló rendőr 4-5 perc alatt jó, ha egy embertől kért papírokat. Belestem az egyik bár nyitott ajtaján, kongott az ürességtől a belső tér.

A forgatagon túl, ugyan csak pislákolva, de végre az élet jeleit, aprócska villanásokat, emlékképeket láttam a „régi” Cartagenából. Az Exito előtti biztonsági őr az égadta világon semmit nem kért tőlem, sorok sem álltak, az áruházban árubőség fogadott. Gyorsan vettem ötféle európai sajtot (manchego és pecorino sajnos nem volt), serrano sonkát, spanyol chorizót, olasz téliszalámit, mangót, banánt, rostos üdítőket, kaját az utca macskáinak, mindenféle joghurtokat, megtelt két kisebb hátizsák, nem egész 8 ezer forintot fizettem az egészért.

A kolumbiai élelmiszer-áruházak közül a francia érdekeltségű Exito a legnépszerűbb és a legeurópaibb. A Carulla ugyanaz a cégcsoport, az Olimpicát főként a karibi partokon, így Cartagenában is szeretik, a portugál Ara pedig, különösen Bogotában, az expatok kedvelt boltja, többek között lengyel termékeket is árulnak. Olimpicában a szintén Bolivar megyei Mompoxban jártam először.

Abban a 25 ezer lakosú kisvárosban, ahol (majd utána Cartagenában) a békeidők kataklizma előtti legboldogabb napjait töltöttem, rekkenő 35-36 fokos hőségben. Az aranyművességéről is ismert UNESCO világörökségi helyszínhez ösztönösen a pénteken, április 17-én hat éve elhunyt Gabriel García Márquez nevét asszociálom.

Cartagena de Indiast Pedro de Heredia 1533-ban, Mompoxot fivére, Alfonso alapította 1537-ben. A kormányzót Juan de Santa Cruznak, a konkvisztádorok letelepedését segítő helyi malibu törzsfőnököt Mompojnak hívták, a két név összeillesztéséből lett a Magdalena folyó melletti, a kalóztámadásoknak kitett Cartagenával ellentétben a tenger távolsága miatt biztonságos és virágzó kikötőváros Santa Cruz de Mompox, ahol 1812-ben Simón Bolivar is megfordult, az ott toborzott közel 400 harcos adta a caracasi győzedelmes sereg derékhadát. „Ha az életemmel Caracasnak, akkor a dicsőségemmel Mompoxnak tartozom” – vallotta később a Felszabadító.

A 19. században a város gazdagságát biztosító Magdalena hajózásügyileg jelentőségét vesztette, Mompox dicsősége elenyészett, bedermedt és azóta csigalassan csordogál ott a fránya idő. A cartagenai turistakavalkádtól messzi városba nem pörögni, hanem hintaszékben belassulni, rácsos ablakok homályában ébren álmodni, márquezi hangulatokat átélni, különleges madarak és iguanák között csónakázni, esti folyóparton révedten ücsörögni járnak az utazók.

– kérdezte szállásadóm, David szerda délelőtt. Semmit, aludtam – válaszoltam, de mit kellett volna éreznem? Mompoxot akkor érte a Richter-skálán 5,7-es erősségű földrengés, amit Cartagenában is éreztek. Sokan az utcákra rohantak, várva, folytatódik-e. Szerencsére nem, vége lett, egyetlen személy sem sérült meg, és csupán öt házon észleltek szerkezeti károk nélküli repedéseket.

Nem tudni, Mompoxban van-e koronavírus-fertőzött, Bolivarban (Cartagenán kívül) kilenc esetet regisztráltak. Amazonas megyében viszont egy biztos van, és ez azt jelenti, hogy a járvány elérte a védettnek hitt déli végeket.

A rászorulóknak tartott élelmiszerosztás több helyen látványos kudarcba fulladt, egyes helyekre meg sem érkeztek a csomagok. Duque elnök lepatkányozta a tolvajokat, Bogotá és Medellin szegénynegyedeiben tiltakoztak, utóbbiban nem történt erőszak, a főváros déli, Ciudad Bolivar negyedében viszont a rohamrendőrök és a tüntetők összecsaptak.

De Bogotából jó hírek is érkeztek. Daniel Felipe Vega, 19 éves filmszakos egyetemistát novemberben agytumorral diagnosztizálták. Kétszer műtötték, a második sebészi beavatkozásra februárban került sor. Kemoterápiás kezelésekben részesült, és egy hónapja kiderült, hogy Covid-19 fertőzött. Nem tudja, honnan kapta el, a tüneteket három nappal az egyik kezelés előtt kezdte érezni. Csak az onkológushoz járt, egyébként a szobáját sem hagyta el. A fertőzés diagnosztizálása után azonnal kórházba szállították, az orvosok nem sok esélyt adtak a felépülésre. Bő két hete folyamatosan javult az állapota, végül szerdán tünetmentesnek nyilvánították.

A kormány április 27-től fokozatos, német, osztrák, dán stb. mintájú „intelligens” nyitást, a gazdaság lassú beindítását ígéri, az egyének mozgáskorlátozása viszont úgy tűnik, egyelőre marad.

David, a szállásadóm az Esperanza (Remény) rádiót hallgatja.

Olvasd el, mi történik még Kolumbiában a karanténok idején!

FOTÓK: Kömlődi Ferenc / Azonnali