Így érdemes felforgatni az akciófilmes kliséket egy bűnregényben

Mi történik, ha egy csapat rendőr úgy dönt, hogy nem lefüleli, hanem meglopja a gengsztereket? És mi történik, ha minden félresikerül a tervben? Orosdy Dániel Wakond című könyvvében már a plusz mondanivalót keressük, miközben valószínűleg egyszerűen egy jól megírt bűnregényről van szó.

Vannak regények, amelyek valamiféle furcsa érzést hagynak az emberben – szövegek, ami után leginkább azon gondolkozom, hogy pontosan mi is volt az a történet, amit el akart mesélni a szerző, és azt miért úgy tette, ahogy.

Ismét magyar krimit olvastam, a legutóbb már ismertetett kontextust csak vázlatosan mondom el: egy zsánermű, és ezen belül is kivált egy krimi is akkor találhat igazán be, ha valamit elárul arról a közegről, amiben születik, vagy történelmi krimi esetén arról a korszakról, amiről szól. (Vagy az adott korszakról szóló képünkről árul el valamit, lehet cifrázni.)

Orosdy Dániel Wakond című regénye – mert erről a könyvről lesz szó most – azért is megfoghatatlan kicsit ebből a szempontból, mert egy közelebbről meg nem nevezett, Magyarországgal határos kelet-közép-európai országban játszódik, valóságban gyökerező egyértelmű párhuzamokat tehát nem akar vonni a magyar viszonyokkal. 

Ennek ellenére mégis egy jellegzetesen magyaros atmoszférát épít fel társadalmi, politikai utalásaival – olyan az egész, mintha Tükörországban járnánk, Magyarország egyfajta torz tükörképe vetül elénk a történet folyamán, leginkább olyan érzés, mintha valamikor a kilencvenes években járnánk; de leginkább úgy, mintha egy amerikai akciófilmben szemlélnénk az országot.

A Wakond főszereplője egy lecsúszott rendőr, illetve egy egész lecsúszott rendőri elitosztag, amelynek a valaha szebb reményeket dédelgető vezetője furcsa húzásra szánja el magát, hogy osztályát és életművét megmentse. Értesülnek ugyanis egy nagy drogszállítmányról, amit azonban nem lefülelnek, hanem inkább ellopnak a pénzzel együtt.

Az akció azonban természetesen félresikerül, így lecsúszott rendőrünknek, Woiczek Dávidnak menekülnie kell: nem csak a drogügyletben személyesen is érintett veszélyes gengszerfőnök, hanem a rendőrség és a múltja elől is, ahogy az az ilyen történetekben lenni szokott.

Az utolsó félmondatom azt jelezhetné, hogy a történet klisés, és ez egy bizonyos szintig így is van, de ez egy bizonyos szintig a legtöbb zsánerművel így van.

Az egyik ilyen, hogy szinte elő sem kerül a bajtársiasság: a nyitójelenet megadja az alaphangot, ahol főhősünk és a megfigyelésre kijelölt társa a verekedésig jutnak csak azért, mert nem tudnak megállapodni arról, hogy mi szóljon a rádióból – és ez még csak előrevetít ennél jóval súlyosabb eseményeket a cselekményből, miközben a regény sajátos fekete humora is rögtön megmutatkozik.

A másik ilyen, klisék ellen ható dolog éppen az alaphelyzet abszurditása, bár ez nem feltétlenül a regény pozitívuma: egyszerűen nehéz elképzelnem, hogy a regényben megadott motivációk alapján a regényben lefestett karakterek a cselekményt elindító döntésre – a szállítmény ésa pénz ellopására – szánják el magukat. Ugyanis az világos, hogy ezek a figurák nem a rendőrség gyöngyszemei, ahogy az is világos, hogy a korábban jól menő különleges ügyosztály helyzete elég rossz. De hogy egészen pontosan hogyan is segítene ezen a helyzeten a megszerzett pénz, az egyáltalán nem tiszta és logikus.

Egy darabig nehezen is függesztettem fel a hitetlenkedésem (van jó magyar fordítása annak, hogy suspension of disbelief?), és ez később is csak azért sikerült, mert az akció félremegy, így az eredeti terven nem kell többé gondolkodni, egészen más dilemmák és kérdések kerülnek a karakterek elé, amiket szépen visz végig a regény.

meglepő, de amint Mucsi Zoltán megjelent a szemeim előtt, rögtön helyére került minden.

Összeségében nagyon érdekes könyv a Wakond: jól van megírva, Merényi Dániel (Grafitember) rajzai is hozzák a hangulatot, a történet is elpöfög A-ból B-be. De a nyitómondataimra visszatérve: a végére érve sem tudtam, hogy a feldobott témák közül vajon melyikről is akart szólni a regény. Végső soron talán csak annyiról van szó, hogy egyszerűen csak egy érdekesen megírt krimiről van szó, amiben igazából fölösleges nagy pluszmondanivalókat keresnem.

A magyar krimi egyébként ígéretes irányba indul: alig pár hónappal azután, hogy a magyar társadalmi kontextusról értekeztem Mészöly Ágnes könyve kapcsán, annak kiadója, a Prae.hu pályázatot hirdetett, amelyben az elmúlt években általuk kiadott négy magyar krimi sikerére alapozva keresnek hasonló szövegeket, amelyek reflektálnak a magyar környezetre.

Olvasnivalót keresel? Könyves Kálmán segít!