Júniustól Svájc is újranyílik, a gyülekezési korlátozásokat is feloldanák

Szerző: Techet Péter
2020.04.17. 16:29

Három szakaszban tér vissza Svájc a koronavírus előtti élethez: kevesebb, mint két hónap múlva szinte minden visszaállna a normál kerékvágásba.

Júniustól Svájc is újranyílik, a gyülekezési korlátozásokat is feloldanák

Ausztria már ezen a héten elkezdte a lassú nyitást (a kisebb boltok többsége hétfőtől megnyithatott), Németországban jövő héttől indul a fokozatos lazítás (a 800 négyzetméternél nem nagyobb alapterületű boltok, a könyves- és bicikliboltok, ill. az autószalonok számára), ahogyan Csehország is így jár el – és most már

Svájc is bejelentette a maga kimeneti stratégiáját a koronavírusból:

+ Április 27-től nyithatnak ki a fodrászatok és szépségszalonok, illetve a barkács- és kertészeti áruházak;

ettől a naptól feloldják a temetésre vonatkozó korlátozásokat is.

Május 11-től nyithat meg a többi boltok és a piacok is.

Május 11-től indul meg az oktatás minden olyan oktatási intézményben, ahol „kötelező jelleggel” vannak jelen a diákok (ez az alap- és középfokú oktatást érinti gyakorlatilag, a felsőoktatás még nem kezdődik újra a hagyományos módon).

Június 8-tól van lehetőség, hogy a felsőoktatási intézmények is megnyissák a kapuikat, de egyelőre még nem oktatási céllal.

Szintén június 8-tól megnyilnak a múzeumok, könyvtárak, állatkertek, esetleg a mozik és egyéb szabadidős helyszínek is, de ekkortól feloldják a szabadtéri gyülekezési korlátozásokat is.

Az egyes szakaszok között kettő, illetve négy hét telik el, ez arra ad lehetőséget a berni konföderatív kormánynak, hogy pontosítsa a terveket az adatok alapján.

Például a június 8-i nyitások részletes szabályait (például hogy konkrétan mely kulturális vagy szabadidős helyszínek nyithatnak újra, valamint mennyiben határozzák meg a szabadtéri összejövetelek felső határát) a Szövetségi Tanács (azaz Svájc központi kormánya) május 27-én fogja pontosan részletezni.

A közel 9 millió lakosú Svájcban csütörtökön 27 ezer fertőzöttet regisztráltak pozitív tesztelés után (természetesen, mint minden más országban, a tényleges fertőzöttek száma itt is magasabb), és 1057 halott volt eddig. Kantonális eloszlásban látható, hogy jelenleg a francianyelvű Genf és Vaud, az olasznyelvű Ticino és a németnyelvű Zürich kantonok a legfertőzöttebbek.

Az összes regisztrált fertőzött több, mint harmada genfi vagy vaudi.

A fertőzötteken belül a relative legnagyobb csoportot az 50 és 59 év közöttiek alkotják. Hiába azonban a fertőzöttek magas száma, Svájcban már március 31. óta kisebb-nagyobb megszakításokkal, de csökken az aktív fertőzöttek száma: vagyis napról napra több gyógyultat és halálozást jelentenek be, mint ahány új fertőzöttet regisztrálnak. Míg a járvány tetőzésekor több, mint 14 ezer esetet tartottak nyilván egyidejűleg Svájcban, ez mostanra 10 ezer alá csökkent.

NYITOKÉP: Genfi-tó / Wikipedia

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek