A járványt ma jelentős alapjog-korlátozásokkal, a gazdasági válság bevállalásával és az újraelosztó állam újraerősödésével lehet megoldani. De egyes liberálisok inkább az alapjogokat védenék, mint az emberi életeket. Magyarország kormánya viszont az élet védelmének alapkövetelményét is feladta.
Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!
A jelenlegi járvány súlyos döntéseket igényel, és minden bizonnyal súlyos következményekkel fog járni. Mivel jelenleg nincs még vakcina a kínai koronavírus ellen, csak azt lehet elérni, hogy a megbetegedések üteme ne üsse át az egészégügy ellátóképességét,
a vakcina megjelenéséig vagy a nyájimmunitás kialakulásáig – és mindkét folyamat akár két évig is eltarthat – bizonyos korlátozásoknak fenn kell maradniuk.
A jelenlegi korlátozások természtesen rendkívüliek: az emberek mozgás-, vállalkozási, gyülekezési, vallási, szabad foglalkozásválasztási szabadságát lényegesen korlátozó törvényeket, sőt néha rendeleteket fogadtak el Európa legtöbb országában.
Ezek ellen már csak azért is nehéz politikai vagy jogi úton fellépni, mert a nagyobb gyülekezések eleve tilosak (azaz nem lehet tüntetni), néhol az alkotmánybíróságok (mint mondjuk Ausztriában) vagy maguk a bíróságok is szünetelnek (azaz nincs kihez fordulni), de ahol nem szünetelnek, ott is nehéz lenne perelni, mert sok helyen (mint például Bajorországban) a bíróságra való elmenetel nem számít legitim indoknak a lakás elhagyásához.
Mindeközben jogos aggályok merülnek fel a jelenlegi intézkedések, pláne az esetleges tervek (mobiltelefonok lekövetése, stb.) kapcsán.
Beindult a jogászkodás
Németországban élve értelemszerűen a német vitákat követem e téren leginkább: több jogászprofesszor is leírta, hogy ha szükségesek is az intézkedések, nem arányosak (márpedig az alapjogok korlátozását a szükségesség esetében is csak az elérendő cél arányában lehet elrendelni), esetleg egyenesen már az alapjog olyan lényegét érintik, amiket eleve nem is lehetne szükségesség és arányosság megléte esetén se korlátozni; többek konkrétan a járványvédelmi törvény módosítását kifogásolják, amely az eddigi tartományi hatáskörből szövetségibe tette át a járványügy egy részét, lehetőségét adva – pusztán egy generálklauzula alapján –, hogy a szövetségi egészségügyi miniszter rendeleti úton korlátozza az alapjogokat.
Eközben filozófusok, mint például az egykori szociáldemokrata miniszter, Julian Nida-Rümmelin, vagy a neoliberális Ifo-intézet közgazdászai nem is az alapjogok, hanem a jelenlegi korlátozások társadalmi, gazdasági következményeire tekintettel követelnék (hasonlóan Armin Laschethez, aki jó eséllyel lesz Merkel utódja a CDU elnöki és Németország kancellári posztjában) a mihamarabbi lazításokat.
Miközben a svájcii Neue Zürcher Zeitung azon sír, hogy a német társadalomban alig van erről kritikus vita, ez kezd kicsit ahhoz hasonlítani, mint amikor a hegemon jobboldal folyamatosan a politikai korrektséget kritizálja, mintha az bármiben is akadályozná.
Ma Németországban gyakorlatilag az értelmiségi világból – pláne a jogászokéból – mást, mint kritikát nem lehet hallani.
Ezek a kritikák néha sokszor jogosak, mert való igaz – ahogy a vörös Bécs egészségügyi minisztere is nyilatkozta nemrég –: a jelenlegi korlátozások nem tarthatóak fenn pár hétnél tovább, mert utána olyan szinten omlana be a gazdaság, zárkózna be a társadalom, amely gazdasági, szociális válsághoz vezetne. A német belügyminisztérium egyik elemzése szerint: ha a korlátozások fennállnak hosszú ideig, a kialakuló válság a demokráciát veszélyeztethetné,
„anarchiával”, rendbontásokkal is számol a minisztériumi háttéranyag egy ilyen esetre.
De a kritikus viták – amelyek az NZZ szerint nem zajlanak – egyrészről sokszor túlzóak (ráadásul egyfajta szakmai autizmusból kifolyólag egyetlen szempontot vesznek figyelembe, mintha például egy járványügy megoldásánál az egyetlen kulcskérdés az alapjogok korlátozhatósága lenne), másrészről nem a megoldáshoz, hanem a bizonytalanság növeléséhez – esetleg szerzőjük egójának növekedéséhez – járulnak hozzá.
Az alapjognál is fontosabb a puszta élet maga
Ezért mutatott rá Heiko Sauer, bonni közjogászprofesszor nagyon helyesen arra, hogy
egy válság mindig olyan összetett jelenség, amikor a szakmai tudás fontos, de sokszor egyoldalúan redukált, azaz nem lehet egyetlen szakma kívánalmai szerint megoldani egy válságot.
Nem megyünk semmire azzal, ha halom ember meghal, de bezzeg nem korlátoztuk az alapjogok lényegi tartalmát. Sauer ezért azt kérte: a szakértők akkor szólaljanak meg, akkor kritizáljanak, ha a komplex összképet is látják, és arra van konstruktív javaslatuk. Márpedig éppen egy rendkívüli helyzetben azért növekszik meg a politika felelőssége és lényege, mert
a szakértők redukált szempontjaiból a politika képes az összképet látni – és ami még fontosabb: nemcsak javaslatokat megfogalmazni, de dönteni is.
Igen, nagyon helyes, ha beszélünk arról, hogyan tovább. Ilyen javaslatcsomag az, amit Armin Laschet szakértői csoportja letett az asztalra. A Leopoldina Akadémia több tudósa is megfogalmazott egy konkrét tervet a normalitásba való elnyújtott, fokozatos visszatérésről. Ilyen próbálkozás zajlik Ausztriában, ahol ettől a héttől a kiskereskedelem újra beindulhat (több, mint 4000 bolt nyílik meg ismét Bécsben), aztán fokozatosan minden más (május közepétől akár már a szállodák és éttermek is kinyithatnak nyugati szomszédunknál).
De ennek valóban fontos előfeltétele, hogy pontosan ki legyen dolgozva. Azaz dogmatikus véleményekkel, amelyek vagy éppen az alapjogokat, vagy a gazdaságot állítják egyedül a középpontba, nem jutunk semmire. A vírus velünk van, azt a vakcina vagy a nyájimmunitás megjelenéséig nem fogjuk legyőzni, azaz a megoldásoknak egyszerre kell ezt a tényt, valamint azt a jogos és racionális igényt figyelembe venniük, hogy nem lehet akár két évre is lezárni a gazdaságot és otthon bezárkózni.
Ute Welty, jénai filozófus Hegel nyomán a jelenlegi koronvírus kapcsán azt hangsúlyozza: azok, akik az alapjogokért, a szabadságokért aggódnak, félreértik a szabadság fogalmát, amely
nem azt jelentené, hogy azt teszek, amit akarok, hanem azt, hogy belátom (és éppen ezért azt teszem), ami ésszerűsége okán szükségszerű.
Az alapjogok miatti félelem már csak azért is túlzó, mert jelenleg Nyugat-Európában nincs semmiféle jele annak, hogy a politikai vezetés a járványt autoriter célokra használná fel (Kelet-Európában pedig nincs erre már szüksége, mert akinek ilyen céljai voltak, az kiépítette vírus nélkül is az autoriter rendszerét), azaz
dogmatizmus és szakmai szűklátókörüség beleállni egy olyan újfajta liberális hisztipopulizmusba, amely alapjogok, gazdasági növekedés, szabadság nevében heccel
az ezeknél jelenleg fontosabb célokat (az emberi életet) védelmező intézkedések ellen.
A magyar állam már nem csak egyes alapjogokat korlátoz, de az élethez való jogot sérti
Egészen más persze a helyzet Magyarországon, ahol egy hasonló vita sokkal konkrétabban merülhetne fel – mégis egyelőre elmaradt –, hiszen
a magyar kormány immáron nem csak a mozgás- vagy gyülekezési szabadságot korlátozza (ami teljesen elfogadható ilyen helyzetben, mások se teszik másképp), de immáron emberi életeket tesz kockára,
ami egyrészről már nem csupán érdekes absztrakt jogi probléma, másrészről nem arányos azzal a szükségszerűséggel, hogy a koronavírus halálos áldozatait csökkentsék.
Azzal, hogy a magyar kormány kidobáltatja a kórházakból a rendszeres kezelésre szoruló betegeket is, valamint a járvány végéig gyakorlatilag az élethez való jogot, illetve a társadalombiztosításból fakadó jogokat megtagadja például a potenciális rákbetegektől, legfeljebb a koronavírus-statisztikákat teheti szebbé, de emberi életeket nem ment (mert amit megment, azt egy másik beteg kárára teszi).
Felmerülhetnek persze olyan helyzetek, amikor dönteni kell, hogy melyik beteg jusson intenzív osztályra, kapjon lélegeztetést (ilyen döntéseket a kelet-franciaországi vagy lombardiai kórházakban is sajnos kellett már hozni), de azt semmiféle szükséghelyzet nem indokolja – és pláne nem arányos az elkerülendő veszéllyel –, amikor általában tagadja meg a betegellátást az állam a betegek nagyobb (mert nem a koronavírus-fertőzöttekhez tartozó) csoportjától. Itt már tényleg többről van szó, mint alapjogvédelemről, avagy pontosabban: a sokszor tudományos magamutogatásnak tetsző német jogászviták helyett
egy magyarországi vita lenne szükséges arról, hogy az állam éppen most mondja fel egészségvédelmi és társadalombiztosítási kötelezettségeit a magyar állampolgárok irányába.
Olvass még több cikket Techet Pétertől!
Tetszett a cikk?
Az Azonnali hírlevele
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
