Orbán menni háború

Orbán megint háborúról beszél, ezúttal a koronavírus kapcsán. Ez pedig alkalmas lehet a korábbi évek „békebeli” kormányzati teljesítményének elleplezésére is. Minden oké volt, csak hát a háború...

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Susan Sontag a 1989-ben megjelent, Az AIDS és metaforái c. könyvecskéjének elején azzal az ambícióval él, hogy munkájával nem a képzelet felgyújtása, hanem annak megnyugtatása a célja. Az most is nagyon jó lenne. Ez onnan jut eszébe, hogy minden betegséget szokás valami metaforával leírni. Nem véletlen ez, a metafora maga is egy sűrítés, egy sűrűsödés, de a beszélő szándéka szerint akár hívószó vagy valamiféle skandallum is lehet.

Meglepődtünk volna, ha éppen a koronavírus-járvány esetén nem érvényesülne ez a megállapítás (a New Statesman áttekintő írásában mutat rá, hogy ez nem precedens nélküli, mégis a hasonlóságok mellett lehet elnagyolt is a háborúanalógia). Orbán Viktor 2020. március 27-én a vele készült felkérdezős rádióinterjúban maga írja le a kialakult helyzetet úgy mint egy háborút, a bejelentett gazdasági intézkedéseit pedig mint a „frontvonal” mögötti hátország segítését. Mondhatnánk, hogy a beszédmód mögött a mindenkori Fidesz-üzem elbeszélt, normális működési módja van, lehet, nem is tévednénk, de ha szükséges, sem érdemes egyből megtenni minden origójának Orbánt vagy a Fideszt (ami kvázi egy és ugyanaz).

Sontag maga mondja, hogy az ő korában is egyre magától értetődőbb az egészségügyi helyzetek katonai metaforákba csomagolása, a „betegséget idegen organizmusok inváziójaként” történő ábrázolása. Az, hogy egy politikai vezető milyen metaforával írja le a helyzetet, az lehet politikai személyiségének, saját helyzetének, az ország politikai kultúrájának függvénye. Akárcsak annak, hogy milyen képet kíván sugallni. Például a veszélyt akkorának állítja be, annyira rendkívülinek, hogy arra készülni sem lehet. Hiszen ha hirtelen háború tör ki, arra kis nemzetek sose tudnak igazán felkészülni.

Ha valaki nem elkötelezett Fidesz-szavazó, az viszont ezt a „minden rendben volt” szellemiséget aligha fogadja be.

Mert amit például most látunk, az nem egy erős, felkészült szuverén megnyilvánulása, hanem – Sára Botond kompetenciájától kezdve a szűréshiányokon át az egészségügyi rendszer eszköz- és kapacitáshiányáig bezárólag – maga a szuverén, és annak válsága. A háborúmetafora eltakarhatja ezt. Azt, hogy

Pedig egy-egy új betegség „kitűnő alkalmat nyújt új metaforák megalkotására” – így Sontag. Nekünk, magyaroknak viszont most is a háború jutott. A háborúban a cselekvés médiuma a Vezető lenne, aki nap, mint nap leszáll egy imázsvideóban, és a küzdelemben is bejátssza a „háborúban is közel a néphez” szerepét („azonnal pálinkát kell innom”). Közben a szűrések száma – ami egy viszonylag pontos értékmérője a cselekvőképességnek és a felkészültségnek – már frissítésre sem érdemes, mert ember nincs, aki a fertőzöttek számát annak alapján elfogadja érvényesnek.

Az, hogy milyen metaforával élünk, az annak kérdése is, hogy mire készítjük fel a társadalmat. Ha háborút mondunk, akkor sok – papíron rajtunk kívül álló okokból előálló – negatív következményt mondunk. Nem a felkészültséggel volt a baj, a háborús fél volt (túl) agresszív, az rúgott fel minden szabályt. Van ilyen is, persze. De esetünkben sokkal inkább arról van szó, hogy amikor Orbán háborúról beszél, azzal saját válságkezelésének vagy annak intézményi hátterének (lásd az egészségügy állapotának) részleges kudarcáról is értekezik.

Camus nyomán írja Sontag, hogy a pestis a halál betörése az életbe, „a halálé, amelytől az élet komolyságot nyer”. Nem állítom, hogy a komolyság jellegével kell narrálni egy-egy válságkezelést, de tény, hogy éveink során az élet törékenysége, továbbá a bizalom és a „talán mi nem kapjuk el” könyörgése nem volt még ennyire elementáris. Ma viszont nem ezen a hangszeren játszik a kormányzati politika, hiába szól az Orbán-videóban a Miatyánk a Mátyás-templomtól Kolozsvárig, Sárospataktól Győrig.

Van helyette a katonai metafora, melyek „egyrészt meggyőző igazolást látszik szolgáltatni egy autoritárius hatalomgyakorláshoz, másrészt közvetve azt sugallja, hogy szükség van az államilag támogatott elnyomásra és erőszakra” (Susan Sontag).

Erre készülhet mindenki, kár e téren további sorokért.

Abban is, aki így beszéli el, meg abban is, akiről így beszélik el.

Nekünk ez a húsvét nem hozta el a feltámadást.

Tegyük hozzá, nem is hozhatta. Eleve nem voltunk fent a listán.

Böcskei Balázs politikai elemző, az IDEA Intézet kutatási igazgatója, főpolgármester-helyettesi tanácsadó. A cikk kizárólag a szerző magánvéleményét tükrözi. Olvass még tőle az Azonnalin!