Egy vagyont keres a Google és az Apple a karanténon

Szerző: Fekő Ádám
2020.04.12. 10:19

A piac nagyrészének nem tett jót a koronavírus, de a két techóriásnál rengetek pénzt kezdtek költeni az emberek, mióta nem lehet kimenni az utcára.

Egy vagyont keres a Google és az Apple a karanténon

Bár mostanra elérte a világ nagyrészét a koronavírus miatti gazdasági beomlás, azért a vécpapírgyártáson kívül is léteznek iparágak, amiknek kifejezetten jót tett a koronavírus: az Apple Store és a Google Play alkalmazásboltjai alapján a karantén alatt sokszor nyomkodjuk a telefonunkat, és fizetős alkalmazásokat is lelkesen vásárolunk.

Ez azt jelenti, hogy az Androidot futtató készülékeken tavaly ilyenkorhoz képest 20 százalékkal jobban pörgött a Google boltja, ami a telefon csesztetésével töltött időn is meglátszik: Kínában például napi öt órát foglalkozott ezzel egy átlag telefontulajdonos.

Bár az Apple Store-nak nincs százalékos statisztikája, az kiderül, hogy január és március között csak tőlük 9 milliárd applikációt töltöttek le, a Google Playről pedig 22,5 milliárdot – írja az App Annie.

Ez pénzben mégis az Apple-nek hoz többet: az ő termékeikre letöltött alkalmazások 15 milliárd dollárt, az Androidra letöltöttek pedig 8,3 milliárd dollárt termeltek.

A legtöbb aktív felhasználója a Facebooknak van, viszont a legtöbben a kétes biztonsági megoldásokkal dolgozó kínai videómegosztót, a TikTokot töltötték le. Az talán annyira nem meglepő, hogy a legtöbben pénzt idén a Tinderre szántak: a társkereső alkalmazáson pénzért cserébe simán láthatjuk, kiknek tetszünk a környéken, és ki is emelhetjük magunkat, bár hivatalosan most annyira nem jó ötlet idegenekkel találkozni.

A Google és az Apple egyébként  épp összefog a koronavírus ellen, és egy olyan alkalmazást fejlesztenek, ami jelzi a telefonunkon, ha olyasvalakivel találkoztunk, aki vírushordozó lehet. A májusban induló szolgáltatást az ígéret szerint csak önkéntes alapon kell majd használni, hiszen a tartózkodási helyünk állandó megfigyelésével jár.

FOTÓ: Pixabay

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek