Tizenöt évre is börtönbe zárhatják a kijárási tilalmat megszegőket Albániában

Szerző: Illés Gergő
2020.04.11. 09:51

Jogvédők élesen kritizálják és aránytalannak tartják a kormányzati javaslatot, de nem ez lenne az első helyzet, hogy a veszélyhelyzetre hivatkozva problémás törvényeket hoz a tiranai kormány.

Tizenöt évre is börtönbe zárhatják a kijárási tilalmat megszegőket Albániában

Nagy felháborodást váltott ki Albániában a miniszterelnök Edi Rama pénteken bejelentett javaslata, miszerint 15 évig terjedő börtönbüntetéssel is sújtható lenne az, aki megszegi az országban a koronavírus miatt bevezetett kijárási tilalmat, vagy a járványügyi utasításokat – írja a Balkan Insight.

A lap arról számol be, hogy körülbelül harminc albán emberi jogi szervezet is tiltakozik már a miniszterelnöki javaslat ellen, és arra szólítják fel a tiranai parlamentet, hogy szavazzák le azt. A civilek nyílt levelükben kiemelik, hogy a börtönbüntetések mértékének csökkentését a nemzetközi szervezetek is követelik, ennek ellenére a parlament mégis napirendre vette a jelenlegi javaslatot.

„A javasolt büntetési tételek aránytalanok, és ellentmondanak az emberiesség alapvető értékének, ami a büntető törvénykönyv lényege.

Ezen felül ezek alapvető emberi jogokat is sértenek” – emelték ki.

Albániát tavaly novemberben komoly földrengés rázta meg, ezt követően az országban veszélyhelyzetet rendeltek el. A kormány viszont március 30-a óta ezen felül rendkívüli állapotot is hirdetett a koronavírus ottani terjedése miatt. Az időpont pont kapóra jött, hiszen a földrengés miatt kihirdetett veszélyhelyzet épp lejáróban volt, ám a koronavírus miatt a kormány ki tudta azt terjeszteni és újabb korlátozó intézkedéseket hirdetett.

A veszélyhelyzetre hivatkozva egyébként a kormány több olyan intézkedést is hirdetett, melyek mintha nem feltétlenül a földrengés okozta károk eltakarítását szolgálnák csak.

Például tavaly decemberben többek között az Európai Bizottság tiltakozása ellenére fogadtak el egy új médiatörvényt, amely egy olyan állami ügynökség felállítását irányozza elő, amely elbírálhatná az újságok által megírt híreket, és ezek alapján bírságolhatná meg a tartalomgyártókat.

Februárban pedig a parlament egy névleg a korrupció és a szervezett bűnözés ellen irányuló törvénycsomagot fogadott el, amely a bírói hatalom megkerülésével a korrupcióellenesség vagy a szervezett bűnözés elleni harc nevében tenné lehetővé az állam által gyanúsnak vélt állampolgárok megfigyelését.

Az erre a célra létrehozott különleges egység közvetlenül a miniszterelnöknek jelent, munkáját nem felügyeli semmilyen felügyeleti szerv, és az igazságügyi rendszeren kívül működik.

És bár hivatalosan ez a korrupcióban és az alvilági ügyletekben érintett személyek tulajdonának legfoglalását célozza, civilek attól tartanak, hogy előbb-utóbb ellenük is felhasználják a különleges jogköröket.

Albániában jelenleg 423 koronavírus-fertőzöttet tartanak számon, és a hivatalos statisztikák azt mutatják, hogy az aktív esetek száma már napok óta csökken. Ám ezen adatokat érdemes szkepticizmussal kezelni: a 2,9 milliós balkáni országban mindösszesen alig több, mint háromezer koronavírus-tesztet hajtottak végre.

BORÍTÓKÉP: Edi Rama miniszterelnök / Flickr

Illés Gergő
Illés Gergő az Azonnali újságírója

Európai politikáról, Közép-Európáról ír. Magyar belpolitikáról pedig akkor, ha ideges.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek