Kiakadtak az ellenzéki összefogás pártjai Gödön a momentumos polgármesterre, szerintük visszaél a hatalmával

Szerző: Hutter Marianna
2020.04.09. 15:04

Feszültség a gödi ellenzéki összefogásban: a helyi DK, LMP és Jobbik nemcsak a politikai, de az emberi alkalmasságát is megkérdőjelezik a momentumos polgármesternek, Balogh Csabának, aki szerintük hatalmával rendszeresen visszaél. Hivatali dolgozók is panaszkodnak a polgármesterre. Balogh szerint viszont a szakmai döntéseket akkor is el kell fogadni, ha valakinek nem ez a politikai érdeke. A Momentum kiáll polgármestere alkalmassága mellett.

Kiakadtak az ellenzéki összefogás pártjai Gödön a momentumos polgármesterre, szerintük visszaél a hatalmával

„Három párt (DK, LMP, Jobbik) négy képviselője, köztük Göd városának két alpolgármestere, akik a Gödi Összefogás frakció tagjai, kijelentik,

hogy Balogh Csaba polgármester mind politikailag, mind emberileg tisztségének betöltésére alkalmatlan”

– ez áll abban a belsős levélben, amelyet a Momentum, a DK, az LMP, a Párbeszéd, a Jobbik és a Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetéséhez juttattak el az Azonnali információi szerint a héten. Balogh Csaba momentumos polgármester viselkedése a levelet aláírók szerint az alábbi politikusoknak nem tetszik: az LMP-s alpolgármesternek, Fülöp Zoltánnak, a DK-s alpolgármesternek, Lőrincz Lászlónak, a szintén DK-s Szilágyi Lászlónak, továbbá a jobbikos Hives Gábornak. 

Na de mi is a helyzet Gödön?

A tavalyi önkormányzati választáson a Pest megyei Göd egyike volt azoknak a városoknak, ahol magabiztos győzelmet aratott az ellenzéki összefogás.

Ennek eredményeképpen a momentumos Balogh Csaba lett a város polgármestere, aki 49 százaléknyi szavazatot kapott az addigi fideszes polgármesterrel, Markó Józseffel szemben, akire csak 41 százaléknyian voksoltak. Annak ellenére is sikerült nyernie a Momentum-DK-Párbeszéd-LMP-Jobbik-Mindenki Magyarországa Mozgalom nevekkel fémjelzett összefogásnak, hogy az MSZP és a liberálisok külön jelöltekkel szálltak be az önkormányzati képviselői helyekért zajló küzdelembe (polgármestertjelöltet viszont nem állítottak). 

Így a testület a következőképpen áll össze: van benne a polgármesterrel együtt három momentumos politikus – köztük Vajda Viktória, aki egyébként a polgármester házastársa – , két DK-s, egy LMP-s, egy jobbikos és egy független képviselő, továbbá négy Fidesz-KDNP-s.

Vagyis ha az ellenzék összeveszik, a mostani masszív többség könnyen felborulhat.

Mi a bajuk a szövetségeseinek a polgármerrel?

A levél írói az alábbiakat róják fel Balogh Csabának:

+ „Az elmúlt hónapban felépített autoriter vezetési modellje nem demokratikus, az elmúlt időszakban az őt támogató pártok és saját frakciótársai ellen fordult. Hatalmával rendszeresen visszaél, képviselőtársait rendszeresen semmibe veszi. Több döntése vizsgálat alatt áll a Pest Megyei Kormányhivatalnál. A TASZ is több esetben elmarasztalta már állásfoglalásaiban Balogh Csabát ” Ugyanakkor az ügyek konkrétumait nem közlik a pártvezetőkkel.

+ A legutóbbi, frakcióműködést rendezni hivatott megbeszélésen Balogh Csaba súlyos szavakkal rágalmazta meg az LMP és a DK alpolgármesterét. Egyúttal megkérte őket, hogy keressenek maguknak más pozíciót az önkormányzaton belül, és a levél írói állítják: jelezte azt is,

hogy ő inkább a Fidesz korábbi alpolgármesterével, a jelenleg is fideszes képviselőként dolgozó Pintér Györggyel tudna bizalmasan együtt dolgozni, rá számítana alpolgármesterként.

Utóbbi kapcsán megjegyezték a levélírók: nem tudnak közösséget vállalni olyan polgármesterrel, aki a szövetséges szervezetek helyett a Fidesszel működne együtt hosszútávon.

+ Szerintük Balogh a veszélyhelyzet által ráruházott hatalmával is visszaél, azt nem a város, hanem saját céljai elérése érdekében érvényesíti. (A levél példát itt sem nevesít.)

A levélírók azzal összegzik soraikat: félő, hogy egy alkalmatlan ember miatt veszélybe kerül városuk sorsa és a 2022-es kormányváltás lehetősége,

ezért kérik az összefogásban résztvevő pártok vezetőit, különösen a Momentum vezetését, „hogy határozott fellépésükkel tegyenek meg mindent a kialakult helyzet azonnali rendezéséért”.

ITT MÉG A GYŐZELEMNEK ÖRÜLNEK A GÖDI PÁRTOK. BALRÓL JOBBRA A KÉPEN AZ ELSŐ A DK-S SZILÁGYI LÁSZLÓ, MÁSODIK A JOBBIKOS HIVES GÁBOR, A HARMADIK FÜLÖP ZOLTÁN, SZÜRKE INGBEN KÖZÉPEN A POLGÁRMESTER, MÍG A JOBB SZÉLÉN LŐRINCZ LÁSZLÓ DK-S ALPOLGÁRMESTER ÁLL. FORRÁS: BALOGH CSABA / FACEBOOK

Mit gondolnak az érintettek?

Az Azonnali kereste Balogh Csabát, a Momentumot és az ügyben érintett alpolgármestereket is a helyzettel kapcsolatban. Fülöp Zoltán LMP-s alpolgármester annyit mondott kérdésünkre telefonon: a levelet nem a sajtónak szánták, nem ezen a csatornán keresztül kívánják rendezni a helyzetet. Így neki nem dolga, hogy a feszültséget fokozza, a városért érzett felelőségük motiválta, hogy most már határozott jelzést tegyenek belső körben.

A DK-s Lőrincz László azt kérte, írásban küldjük el kérdéseinket. Ezt meg is tettük, többek közt arra voltunk kíváncsiak, hogy nyilván felmerülhet, hogy az alpolgármesterek esetleges leváltástól való félelmük miatt kívánnak elégtételt venni a polgármesteren, erre mi a válaszuk, és arra is, ha minden marad az eddigi kerékvágásban, milyen konkrét lépéseket fognak még tenni. Válaszában Lőrincz is azt írta, mint a levélből kiderül, azt egy zárt körnek szánták, nem a sajtónak.

„Bár természetesen a levélben szereplő információk igazak, és ezeket vállaljuk, a mi célunk az, hogy ez a helyzet a lehető leggyorsabban megoldódjon

annak érdekében, hogy szeretett városunk Göd zavartalanul, demokratikusan, európai szellemben működhessen, fejlődhessen.”

Az Azonnalinak egyébként egy a feszültségben érintett, a polgármester viselkedését sérelmező párt politikusa azt mondta: az ellenzéki pártok aktívan – és az utóbbi időben még aktívabban – egyeztetnek egymással a kérdésről, és ezért még bíznak a helyzet rendezésében.

Mit szól a vádakhoz a polgármester?

„Elsősorban a veszélyhelyzet az, ami óriási feszültséget generál mindenkiben”

– nyilatkozta az Azonnalinak Balogh Csaba polgármester, aki szerint most nehéz és gyors döntéseket kell meghozni a biztonság érdekében. „Lehet, hogy valakinek ez nem a politikai érdeke, de a szakmai döntéseket el kell fogadni ezekben a vészterhes időkben”.

Hogy valóban le kívánja-e váltani az alpolgármestereit, arról azt mondta, erről még nincs döntés, most arról tárgyalnak a többi párttal, hogy hogyan kössenek egy közös megállapodást, egy együttműködési tervet. „Ha tisztázzuk ezeket a dolgokat, akkor van még lehetőség az együttműködésre”. Azzal kapcsolatban, hogy tényleg felmerült-e benne, hogy Pintér György fideszes képviselő legyen az alpolgármestere, azt mondta: nem, „természetesen az alpolgármester szerepe mindenképp egy bizalmi szerep”, és szeretné, ha a legmegbízhatóbb képviselők lennének mellette, hogy tudjon fejlődni a város. Kérdésünkre azt is kijelentette, ez a személy nem lesz fideszes.

És hogy mennyire lát esélyt a helyzet rendezésére? A polgármester azt mondta, bízik benne, és abban is, hogy a képviselők is belátják, akkor tudják a legtöbbet tenni a városért, ha közösen dolgoznak együtt.

„Én aztán a demokráciának az egyik legfőbb híve vagyok, úgyhogy muszáj hinnem abban, hogy működni fog ez a dolog” – mondta.

Egyébként tudja, hogy milyen nehéz új csapatokat összekovácsolni, ezért már az új testület megválasztása után is volt egy coach az önkormányzatnál, hogy segítse a konfliktusmentes együttműködést. Ezt a rendszert továbbra is fent szeretné tartani, csak most nehéz időben és térben megvalósítani.

BALOGH CSABA IMMÁR POLGÁRMESTERKÉNT. FOTÓ: BALOGH CSABA / FACEBOOK

Hogy a testületben kialakult feszültségek miatt neki személyesen kellene-e bármiért is önkritikát gyakorolnia, arra úgy válaszolt: azt tudja magáról, hogy keveset tud kommunikálni. „Nagyon sok tennivaló van, és nálam az szakmai ártalom, hogy eredményeket szeretnék látni”. Egyébként olyan embernek tartja magát, akivel azért könnyű együttműködni.

„El tudom képzelni, hogy vannak emberekben sértődések, de én nagyon nyitott vagyok a kritikákra, a véleményre. Pont olyan embereket szeretek magam mellett tudni, akik úgymond be mernek szólni nekem.

Várom a visszajelzéseket, hogy tudjak változtatni, pont ezért volt szükségem a coach segítségére is”.

Feszültség a hivatalban

Úgy tudjuk, az érintett politikai szereplőkön kívül egyes hivatali dolgozók is összetűzésbe kerültek Balogh Csabával. Egyikük állítása szerint például a polgármester kérésére az egyszer már aláírt munkaszerződését akarták vele aláíratni a próbaideje utolsó napján, de úgy, hogy neki nem jelezték, hogy annak megváltozott a tartalma. Ugyanis az eredeti szerződés szerint a polgármester mellett a két alpolgármesteré a munkavállalói jogviszony felmondásának a joga, ha a három érintettből legalább ketten így döntenek. Ám az új verzió szerint kizárólag Balogh Csaba lenne illetékes a felmondási jog gyakorlásában.

Erre Balogh azt mondta: az önkormányzatnál valóban van egy alkalmazott, akinek a szerződésére „legbékésebben is azt mondhatjuk, hogy semmisnek tekinthető”, mert annyi jogi hiba van benne, hogy az nem tartható. Balogh szerint miután jogászokkal egyeztetett, ők is arra jutottak, hogy a szerződés jogilag nem állja meg a helyét. Példának azt hozta fel, hogy olyat nem lehet csinálni, hogy valaki a hivatalon belül legyen alkalmazva, a munkáltatója a polgármester legyen, de egyedül a felmondásáról hárman döntsenek. Úgyhogy szerinte ők csak a jogformai hibákat szerették volna kijavítani, és ezt tisztázni az érintett kollégával, ám ő azóta sem volt ezt hajlandó elfogadni. Így szerinte direkt nem kész szerződést adtak neki, hanem az újratárgyalás első lépéseként kívánták mutatni neki egy jó verziót.

Kérdésünkre, hogy akkor nem az történt-e, hogy az új verziót a korábbi verzióként akarták eladni az érintettnek, határozott nemmel felelt.

Sőt, pont azt mondták neki, hogy az eredetit el sem tudja fogadni a polgármester, mert hibás. A felvetésre, hogy hogyan történhetett, hogy hibás szerződést kapott az illető, azt mondta: nem szabadott volna ennek a munkaügyhöz kerülnie, ő maga ezért azt a szerződést alá sem írta. Egyébként kérdésünkre azt mondta: tart attól, hogy esetleg jogi útra terelődhet az ügy, de szerinte ők óvatossággal jártak el. „Pontosan tudom, hogy céltábla vagyok. Nem tehetem meg azt, hogy ilyen bagatell hibákba belefussak”. Az Azonnali információi szerint egyébként az ügy miatt feljelentés is történt.

A helyi lap miatt is volt konfliktus

Egy másik dolgozó pedig többek között azt sérelmezte, hogy a polgármester március 19-ei hatállyal – vagyis azt követően, hogy a kormány a koronavírus miatt veszélyhelyzetet hirdetett –, a közvetlen irányítása alá vonta a Gödi Körkép nevű, önkormányzati tulajdonú, havonta megjelenő újságot. Márpedig az érintett úgy gondolja: a katasztrófavédelemről szóló törvény alapján a polgármester még veszélyhelyzetben sem teheti ezt meg.

Utóbbi üggyel kapcsolatban egyébként a Pest Megyei Kormányhivataltól kértek is állásfoglalást (ez még úgy tudjuk, nem született meg), és a TASZ-t is arra kérték, véleményezze az ügyet. Utóbbi szervezet információink szerint úgy értékelte a dolgot: a polgármester döntése „legalábbis visszaélésszerű, de még az is felmerül, hogy kifejezetten jogellenes”.

Balogh az ügyről azt nyilatkozta: a Gödi Körkép alapvetően egy közszolgáltatás, oda a polgármester nem rendelhet meg cikket,

ő viszont szerette volna, ha vannak a lapnak vannak plusz, akár heti rendszerességgel megjelenő kiadványai a koronavírussal kapcsolatban, egyfajta veszélyhelyzeti tájékoztatás,

mert hiába nyomtat plakátokat az önkormányzat, az nem ér el azokhoz, akik most nem mennek ki a házukból. „Elkerülhetetlen, hogy egy kézbesíthető sajtóorgánum jelenjen meg”. Vagyis nem a Gödi Körkép tartalmába kívánt beleszólni.

A polgármester a TASZ válaszával kapcsolatban azt mondta, ő csak egy rövid részletet látott ebből, de úgy véli, hogy a szervezethez kevés információ érkezhetett. A felvetésre, hogy nem tart-e attól, hogy jogi problémája lesz ebből, azt mondta: éppen ennek elkerülésére több jogásszal is egyeztetett. Egyébként úgy tudjuk, ebben az ügyben is a hatóságokhoz fordult az érintett.

A kormánypárti sajtó szeme is Gödön

Egyébként épp a napokban írta meg a kormánypárti Origo, hogy Balogh kirúgta a Gödi Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetőjét, Tóth Ágnest, – amely cég egyébként a Gödi Körképet készíti. Az indok a lap szerint – amelyhez hasonló információk az Azonnalihoz is eljutottak –, hogy az ügyvezetőnek konfliktusa volt a polgármesterrel a gödi önkormányzati nyaralóházak kapcsán, amelyeket a kf.t tart fenn. Ugyanis egy New York-ból hazatérő hölgy szerette volna kéthetes karanténját az egyikben eltölteni, ám Tóth arra hívta fel a figyelmet: ez szabadidős célnak számíthat, és a jelenlegi szabályozások szerint új vendéget a szállóhelyek csak alapos indokkal fogadhatnak, ami például munkavégzés lenne. Ám a polgármester még aznap felmentette az ügyvezetőt a veszélyhelyzetre hivatkozva.

Ugyan Balogh csütörtökön Facebook-oldalán elismerte, hogy veszélyhelyzeti hatáskörében leváltotta Tóthot, ám szerinte ennek a valódi oka, hogy ő több ízben munkája során több pontatlanul és súlyosan jogellenesen járt el, nem tájékoztatta megfelelően a lakosságot az önkormányzat járvánnyal kapcsolatos intézkedéseiről, ám az Origo által említett konkrét ügyre nem tért ki.

Az Azonnalinak viszont állította Balogh Csaba: a konkrét eset kapcsán azért sem válthatta le Tóth Ágnest, mert miután Balogh felvetette, Tóth is javasolta, hogy legyen karantén kialakítására lehetőség a nyaralóházakban, miután azok most nincsenek kihasználva. „Ez közös érdek, amit két különböző irányból próbáltunk megvalósítani, így nem ez volt az indíték”. Egyébként az érintett New York-ból érkezett hölgy végül kapott lehetőséget az egyik nyaralóház kibérlésére, ám a lakosságnak voltak ezzel szemben kifogásai, így végül áthelyezték a hölgyet egy kiesőbb nyaralóba, hogy ne legyen konfrontatív a jelenléte. Egyébként az érintett az udvarra se mehet ki az operatív törzs egy új állásfoglalása szerint, a házon belül kell maradnia.

Hogy akkor mi volt az ügyvezetővel kapcsolatban a probléma, arra azt mondta: a részletekbe nem menne bele, a jogászai óvták is attól, hogy konkrét kijelentéseket tegyen erre, de ha olyan helyzet adódna, fel tudná sorolni az indokait, ezeket megalapozottnak tartja.

Mit szól ehhez a polgármester pártja, a Momentum?

Az Azonnali kereste az ügyben a Momentum vezetőségét is, hiszen ha egy polgármesterükre három szövetséges párt helyi politikusai is panaszkodnak, az nehezítheti az együttműködést. 

„Elégedett vagyunk a gödi polgármesterünk teljesítményével” – mondta Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja az Azonnalinak. A gödi DK-s, LMP-s és jobbikos politikusok által írt levélben foglaltak súlyos állításokról Hajnaé úgy fogalmazott: a mostani időszakban minden polgármesterre különösen nagy felelősség hárul a veszélyhelyzet miatt, „én megértem, hogy ez képviselőket miért zavarhat”. 

„Szerintem egyik polgármester sem volt még hasonló helyzetben, és senki nem tudja, pontosan hogyan illik akkor eljárni, mikor valójában minden döntést neki kell meghozni, és nem a képviselőtestület működik”. De az Hajnal szerint megkérdőjelezhetetlen, hogy Balogh Csaba továbbra is a gödiek érdekét nézi,

és eddig semmifajta személyi alkalmassági problémát nem láttak vele kapcsolatban, szerintük jogszerűen és szakmaian jár el döntései során.

Balogh cáfolta az Azonnalinak, hogy fideszes alpolgármestert nevezne ki, de Hajnal is megerősítette: nem szokásunk fideszes alpolgármestereket kinevezni, és bízik benne, hogy ezt a szokást gödi polgármesterük sem töri meg.

Hajnal kitért arra is: meglepi, hogy a képviselők együtt kampányoltak egy polgármesterjelölttel, akire azt mondták, hogy alkalmas, majd fél évvel a választások után azt mondják, hogy mégse. A felvetésre, hogy a puding próbálja az evés, Hajnal azt mondta, normális esetben azért megismerik egymást a jelöltek a választás előtt, „nem kampányolunk olyannal, aki szerintünk alkalmatlan”. Összességében tehát Hajnal szerint túlzó a levél, és az azt írók emberismeretének minőségéről árulkodik, egyébként pedig Gödnek most elsősorban egy erős vezetőre van szüksége. 

Hangsúlyozta azt is, a Momentum vezetése is azon dolgozik most, hogy a jövőben mindenki együtt tudjon működni a képviselőtestületben.

Így folyamatban van egy koalíciós szerződés megfogalmazása, de arról még nem tudott beszámolni, hogy ebben pontosan mi állna.

„Szerintem az is sokat mond, hogy ezt fél évig nem sikerült megalkotni. Persze ezt is háríthatja a másik csapat Csabára, de nyilvánvalóan ezt majd mindenkinek alá kell írnia. Tehát a legfontosabb dolog a kompromisszumkészség, és hogy legyenek előre rögzített minimumok”. Így pártszinten semmilyen vizsgálatot nem is terveznek Balogh Csabával szemben. Hajnal Miklós szerint az is jól mutatja, ki mennyire jár el korrekten a helyzetben, hogy a levél eljutott az országos sajtóhoz: „én nem vagyok a nyilvános üzengetés híve, ezeket a vitákat házon belül kell rendezni”. 

De mi van, ha mégis felbomlik a gödi együttműködés? Erre azt mondta Hajnal, nehéz helyzet lenne, neki Wittinghoff Tamás budaörsi polgármester példája jut eszébe, akinek fideszes többséggel szemben kellett a várost vezetnie a 2010-es években: azonban a városirányítás így sem lehetetlen, az sem a világ vége, de persze a városnak sem jó, ha nincs meg az összhang. Hajnal szerint így mindannyiuknak az az érdekünk, hogy bebizonyítsák: az ellenzék jól tud együtt dolgozni, mert az a 2022-es kormányváltás alapja.

„Ha ez bárhol nem sikerül, az mindenkinek fájni fog.”

Az üggyel egyébként a Momentum pénteki elnökségi ülése fog foglalkozni.

NYITÓKÉP: Balogh Csaba / Facebook

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek