+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Ujhelyi István
2020. április 6. hétfő, 07:09
A koronavírus-krízis mutat rá igazán, hogy az EU-nak el kell engednie azt a dogmát, miszerint az egészségügy kizárólagos tagállami hatáskör. Itt az ideje bevezetni egy európai egészségügy minimumot.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Tudták, hogy az egészségügy szervezése és finanszírozása kizárólagos tagállami hatáskör az Európai Unióban? Ez azt jelenti, hogy a magyarországi egészségügy állapotáért a mindenkori magyar kormány a felelős, az elmúlt tíz évben például Orbán Viktor és a kétharmados Fidesz-többség.

 

Miért nem kellene most Brüsszelre mutogatni?

 

Brüsszel tevékenysége és felelőssége tehát nem terjed ki az egészségügyi szakpolitikák meghatározására, sem a szolgáltatások vagy az orvosi ellátás megszervezésére és biztosítására. Az Európai Unió fellépése az egészségügy területén mindössze a nemzeti szakpolitikát kiegészítését szolgálhatja, elősegítheti a tagállamok közötti együttműködést, illetve ajánlásokat, javaslatokat fogalmazhat meg a kormányok felé.

 

Most, amikor a Fidesz csúcsra járatja – még ilyen veszélyhelyzetben is – az Európa-ellenes retorikai hadjáratot, és mindenhonnan a nemzeti függetlenség, az önálló tagállami cselekvés erőltetése ömlik, érdemes egy pillanatra megállni és körbenézni: melyek azok a területek, ahol a tagállami kormányoknak teljesen szabad keze van és az Európai Unió közösségétől tulajdonképpen teljesen függetlenül azt tesznek és úgy, ahogy akarják? 

 

Segítek: ilyen például az oktatás és az egészségügy. Ugye milyen kiválóan hasítunk az Unió beleszólása nélkül is? Sőt, éppen azért vagyunk kimagaslóak mindkét területen, mert az a szemét EU nem ugat bele a dolgainkba

 

Hát persze.

 

A koronavírus fenyegetése és globális terjedése tökéletesen rámutat arra, hogy bizony vannak olyan kihívások, amelyeket egy európai közösség csak közösen, egymás iránt szolidaritást mutatva tud kezelni, mert nem állítja meg sem drótkerítés, sem kétharmados felhatalmazás. A klíma-vészhelyzet ellen a plakátkampányok nem hatásosak, egy vírus ellen sem hatnak a salátatörvények, ahogyan a migráció kérdéseit sem lehet egyetlen tagállami megoldással kezelni.

 

A mostani egészségügyi krízis pontosan azt bizonyítja, hogy csak egy integráltabb rendszerben, csak erősen összekapaszkodva és együttműködve tudunk valós válaszokat adni

 

a minket érő problémákra. Ez pedig fel kell, hogy vesse a tagállami hatáskörök szintjének újragondolását, legalábbis bizonyos területeken egyfajta minimális kötelező integráció szükségességét. Nem Európai Egyesült Államokról beszélek, hanem olyan minimális standardok kialakításáról, amelyeket korábban épp a tagállami hatáskörök szentsége miatt fel sem mertünk vetni. Hát most itt az ideje.

 

Lehetne mit tenni, még ha nem is reális máról holnapra a svéd színvonal

 

Ami az egészségügy európai színvonalát illeti: természetesen nem várható el, hogy ugyanolyan egészségügyi ellátást kapjon egy svédországi és például egy magyar uniós állampolgár a közellátásban, ezt a gazdasági különbségek ugyanis nem teszik lehetővé.

 

Azonban az mégiscsak elfogadhatatlan, hogy az európai közösség bizonyos régióban konkrétan kevesebb túlélési esélye van egy európai polgárnak, mint az Unió nyugati felében. Az Európai Egészségügyi Fogyasztói Index szerint a kelet-európai régió a sereghajtó ezen a területen: Magyarország, Románia és Bulgária is hátul kullog a minőségi ellátás területén, a különbségek pedig óriásiak. A magyar egészségügy tragikus helyzetét jól bizonyítja, hogy többen halnak meg kórházi fertőzésekben Magyarországon, mint autóbalesetben. Ez Európa szívében egyszerűen felfoghatatlan!

 

Az egészségügyi rendszerek teljes egyensúlytalanságban vannak Európában. Csak Magyarországról több mint 7000 orvos és ennél is több egészségügyi szakdolgozó ment el más uniós tagországba dolgozni az elmúlt tíz évben. Némileg csökkent ugyan az orvoselvándorlás üteme az elmúlt időszakban, de így is hetente legalább tíz orvos hagyja el Magyarországot. Ez több mint riasztó!

 

A szakmai kamarák adatai szerint jelenleg csaknem 24-25 ezer ápoló hiányzik a magyar egészségügyi ellátás rendszeréből. Az ápolói létszám messze elmarad az OECD-államok átlagától, míg Magyarországon valamivel több, mint hat ápoló jut ezer lakosra, addig Németországban pont a duplája. Sokatmondó, hogy jelenleg Magyarországon többezer betöltetlen orvosi és ennél is több szakdolgozói álláshely van, ami egyértelműen és szó szerint veszélyezteti az ellátást.

 

Jogos tehát a kérdés, hogy

 

meddig hagyjuk az egészségügyi rendszerek ilyen súlyos egyensúlytalanságát tovább eszkalálódni, vagyis meddig hagyjuk pusztán tagállami hatáskörben az egészségügy szervezését!

 

Súlyos félreértésben vannak azok a jóléti, nyugati és skandináv tagállamok, amelyek erre csak megvonják a vállukat, mondván: ők ugyan jól megvannak az egészségügy nemzeti hatáskörben tartásával, náluk rendben van a rendszer, a szabad munkaerőáramlás európai vívmánya ráadásul kiváló kelet-európai orvosokat és ápolókat biztosít a számukra. Ezügyben lesznek még vitáink, hiszen épp ez a fajta egyensúlytalanság az, amely rájuk is hatással lesz rövidesen – ezt egyébként a koronavírushoz hasonló járványhelyzetek tökéletesen példázzák. Elég ugyanis egy apró lék a közös hajónkon, és a víz szép lassan oldalára dönti, majd elsüllyeszti a vitorlást. Hiába hisszük, hogy egy ekkora monstrum mindent kibír.

 

Az európai közösség szolidaritásra és a közös előnyökre épül. Ennek mentén ideje új korszakot nyitni és meghaladni bizonyos kőbe vésettnek mondott dogmákat. Ilyen az egészségügy nemzeti hatáskörben tartása is. Nem azt javaslom és nem azt várom el, hogy minden tagállamban ugyanolyan legyen a közegészségügyi ellátás! Bárcsak varázsütésre garantálni lehetne, hogy egy beteg ugyanazt az ellátást kapja Brüsszelben, mint Berettyóújfaluban, de itt még nem tartunk.

 

Hogyan nézzen ki az európai egészségügyi minimum?

 

Viszont nem tartható tovább, hogy az európai közösségben nincs egy olyan szolgáltatási minimum a közegészségügyben, amely garantálja a betegek méltóságát és tisztességes ellátást. Hogy egyszerű és profán legyek:

 

hogy legyen mindenhol vécépapír és szappan. Hogy ne legyenek indokolatlanul nagyok a várólisták és ne azon múljon egy daganatos beteg túlélési esélye, hogy az osztrák-magyar határ melyik oldalán született.

 

Ezért vállaltam tagságot ebben az európai ciklusban az EP közegészségüggyel foglalkozó szakbizottságában, és ezért kezdeményeztem az „Európai Egészségügyi Minimumszolgáltatás” keretrendszerének kidolgozását. Büszke vagyok arra, hogy számos tagállami szakminiszter már nyitottságot mutatott a javaslat iránt, ahogyan az is rendkívül inspiráló, hogy számos magyar és európai szakmai szervezet – így például a Magyar Orvosi Kamara vagy az Európai Közegészségügyi Szövetség – támogatja a kezdeményezést és észrevételeivel igyekszik tökéletesíteni a javaslatcsomagot.

 

Arra vállalkozom tehát, hogy felrúgom a betokosodott európai szabályokat és megharcolok azért, hogy legyen egy egészségügyi minimum az uniós tagállamokban. Ebbe beletartozik, hogy megfelelő komfortfokozat legyen a közfinanszírozott egészségügyi intézményekben, átlátható és számonkérhető központi várólisták legyenek, ahol a medián és az átlagos várakozási idő között nem lehet másfélszeresnél nagyobb különbség. Nem fordulhat elő, hogy egy európai tagállamban 15 percnél lassabban ér csak ki egy közfinanszírozott mentő.

 

Uniós szinten egységesíteni kell a védőoltások rendjét: ebben egyébként Magyarország kimagaslóan jól teljesít, vagyis egy ilyen európai minimumrendszerben éppen, hogy egyes nyugati államoknak lesz majd mit fejlesztenie hozzánk képest.

 

Elvárható, hogy a tagállamok GDP-arányosan minimum 7,5 százalékot elérő vagy azt meghaladó mértékben fordítsanak az egészségügyi kiadásokra (az uniós- és világátlag 10 százalék); de legalábbis akcióterv keretében kelljen rögzíteniük, hogy miként tudják és kívánják ezt elérni 5 éven belül. Magyarországon 2018-ban már csak 6,6 százalékos volt az egészségügy részesedése a bruttó nemzeti össztermékből, ez 1997 óta a legalacsonyabb érték. Nominálisan – vagy akár reálértéken – az egészségügyi kiadások növekednek, de ott az üzenet, hogy az egészségügy nem stratégiai ágazat, a többletforrások osztogatásánál hátra kerül a sorban. 

 

Kiemelkedően fontos, hogy – minimálisan öt éves türelmi idővel – a jelenlegi uniós átlaghoz közelítő 25 százalékra csökkentsük a közvetlen lakossági kiadások arányát az egészségügyben (ez nálunk jelenleg 27 százalék, az uniós átlag csak 16), de az is a javaslatcsomag része, hogy a szakemberhiány által sújtott tagállamokban kötelezően meg kell vizsgálni az ágazati minimálbér bevezetésének lehetőségét és annak megtartó erejét.

 

Ezek csak néhány pontok az egyre bővülő és tisztuló javaslatok közül, nyilván ahogy haladunk előre a szakmai és politikai tárgyalásokkal, ezek tovább módosulnak és finomodnak. Az alapvető cél, hogy a betegbiztonság és a méltó színvonalú ellátás minimuma garantálva legyen az európai közösség minden tagállamában. A szolidaritásra épülő Unió pedig biztosítsa, hogy azok a szereplők, amelyek – igazolt gazdasági hátrány miatt – nem tudják teljesíteni a kritériumokat, azok intézményi vagy önkormányzati szinten közvetlen forrásokra pályázhassanak a következő években.

 

Európának az emberi tőkébe kell befektetnie az előttünk álló időszakban, ez pedig mélyebb integráció, minimális sztenderdek felállítása és célzott forrásfelhasználás nélkül nem fog menni. Én tartom a zászlót és megyek előre. Ki tart velem?

 

A szerző az MSZP európai parlamenti képviselője, a TRAN bizottság első alelnöke, az ENVI bizottság tagja. Vitatkoznál vele? Hozzászólnál? Írj nekünk!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A Tudatos Vásárlók Egyesülete megvizsgálta, mi pedig mutatjuk a nagy riasztóteszt eredményét.

Ezzel az amerikai gyógyszeripari cég közelebb került ahhoz, hogy az USA és az EU is engedélyezze a subunit-vakcináját.

A BBC újságírója az elfogott Nexta-blogger és aktivista állapotát látva azonnal kivonult a minszki sajtótájékoztatóról.

A Jobbik ezzel eddig egyedül van az ellenzéki térfélen a törvényjavaslat elfogadásával. Azt mondják: ha kormányra kerülnek, kiveszik a törvényből a problémás részeket.

Az ellenzéki szavazóbázist aktivizáló konzultáción szavazó budapestiek 99 százaléka nem akarja a kínai egyetemet.

Orbán Pekinggel szembeni politikájának támogatottsága Magyarországon nagyon alacsony, amit egyre inkább kihasznál az ellenzék, ez a szlovák kutatók szerint változásra kényszerítheti Orbánt.

Százötvenöt évvel ezelőtt tört ki az a konfliktus Poroszország és Ausztria között, ami az utóbbi vereségével végződött, és az osztrákok rászánták magukat a kiegyezésre a magyarokkal.

A hét kérdése

A kínai egyetem elleni kiállás lett az ellenzéki politizálás egyik sarokpontja, a kormány szerint másfél éven belül reális lehet a népszavazás a témában. Nálunk már most az, tessék szavazni!

Azért ide elnéznénk

Pár napja TGM az Azonnalira megírta, hogy szerinte mit érdemes olvasni. Június 18-án a saját könyvét dedikálja.

Kiállítás Budapesten Fiuméről és a magyar kereskedelmi tengerészet történetéről, egészen október 31-ig.

Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Miben más az olajlobbi 2021-ben, mint amit a hollywoodi filmek alapján elképzelünk? Hidi Jánossal beszélgettünk.

Az OMOH évek óta fix igazodási pont a magyar LMBTQ-bulizók körében, indulásuk óta vállaltan az LMBTQ-közösséghez szólnak. Marton Péter DJ-vel beszélgettünk. Podcast!

Buktatható-e Lukasenka titkosszolgálati eszközökkel, és ha igen, ki tehetné ezt meg? Miért nem annektálta még Belaruszt Oroszország?

A Helyzetben vele beszélgettünk arról, miért nincs több nő a magyar rapben, mit gondol a motyogós rappről, és hogyan alkotott a lockdown idején.

Hogyan lett egy csepeli utcagyerekből a Blade Runner 2049, az Atomic Blonde, vagy a Hellboy 2 utcaképeinek az elkövetője? Mit gondol ma az egykori legendás graffitis a régi házak falainak összefirkálásáról? Podcast!

Meddig adminisztratív hiba az állam részéről, ha nem küldi valakinek az igazolásokat, és honnan súlyosabb mulasztás?

Manek Gábor számos budapesti étterem tulajdonosaként is építi a fővárosi gasztronómiát. Vele beszélgettünk az éttermek újranyitásáról, a Lärm jövőjéről, valamint a nyári fesztiváltervekről. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás