Talán jó politikai eszköznek tűnik álhíreket terjeszteni, de ezeket gyakran nagyon megszívja valaki

Szerző: Fekő Ádám
2020.04.05. 08:05

Mit szólnál, ha elterjesztenék, hogy pedofilhálózat működik a pizzériád pincéjében, aminek nincs is pincéje? Vagy ha egy családi tragédiádból gyártanának összeesküvés-elméletet? Nemrég jött ki egy dokumentumfilm arról, hogy is néz ki a 2010-es évek fake newsra építő politikája, és hogyan vesztettük el a bizalmunkat nem csak a politikusokkal, de bármivel és bárkivel szemben.

Talán jó politikai eszköznek tűnik álhíreket terjeszteni, de ezeket gyakran nagyon megszívja valaki

Az már egyáltalán nem kérdés, hogy 2020-ban a post truth, vagyis igazság utáni korszakot éljük. Ennek röviden leírva az a lényege, hogy mindenki össze-vissza hazudozik, de azért van ennek valamivel hivatalosabb leírása is. Az álhírek terjesztésének ugyanis egyáltalán nem csak az a feladata, hogy elhiggyük azokat, hanem az is, hogy a végére semmit ne higgyünk el. A fake news kifejezés a 2010-es évek közepétől egyszerűen a mindennapi életünkké vált, de jellemző a helyzetre, hogy már ez a kifejezés sem azt takarja, mint amire eredetileg használták.

Fake news jelenleg igazából nem is az álhírt jelenti egyes körökben, hanem a főleg populista politikusok legegyszerűbb kérdéslesöprése, amikor nekik valamiért nem tetsző kérdéseket kapnak vagy ilyen véleményekkel szembesülnek.

A témáról ráadásul beszélni is nehéz, hiszen a fenti okok miatt sokszor azt sem igazán lehet elmondani, mi az álhír.

A tények már rég hitkérdéssé silányultak, egy átlagos mennyiségű idővel rendelkező ember pedig egy idő után teljesen érthető módon inkább meg se próbálja elválasztani a kettőt, hanem megy azután az igazság után, ami jobban beleillik a világképébe.

Az HBO Gón március végén debütált Félretájékoztatás és az álhírek ára (After Truth: Disinformation and the Cost of Fake News) azért hiánypótló, mert a számtalan álhírekkel foglalkozó tanulmánnyal és filmmel szemben ennek van esélye valamennyire konszenzust teremteni a kérdésben, ugyanis Andrew Rossi dokumentumfilmje nem nagy általánosságban beszél a gonosz álhírterjesztőkről, hanem összesen négy esetet vizsgálva egészen a közvetlen elszenvedőkig megy le.

A film négy esetet vizsgál az USA elmúlt éveiből: 

+ a pizzagate-et, ahol a 4chan és a Reddit felhasználói hathatós segítségével egy washingtoni pizzériáról sikerült elhitetni emberekkel, hogy az ő pincéjükben működik Hillary Clinton és Soros György pedofilhálózata;

+ a Jade Helm 15 nevű hadgyakorlatot, amikor egy amerikai kisváros gondolta azt, valójában nem hadgyakorlat történik náluk. Páran internáló táborokat sejtett a művelet mögött, páran pedig egyszerűen Barack Obama fegyveres diktatúrájának előkészítését látták maguk előtt;

+ Seth Richnek, a Demokrata Nemzeti Konvenció fiatal tagjának meggyilkolását, amiből a Donald Trump körei történetének legsúlyosabb összeesküvés-elméleteinek egyike lett szivárogtatással, Wikileaksszel és Hillary Clinton kiküldött bérgyilkosaival;

+ a 2016-os amerikai elnökválasztáson felmerülő orosz beavatkozást vizsgáló Robert Mueller különleges ügyész állítólagos szexbotrányát.

Ez a négy ügy abban egyezik meg, hogy minden létező és elérhető bizonyíték szerint egyikről sem igaz semmi, ami elkezdett terjedni az interneten. Sőt, olvasva

még röhögni is lehet ezeken, hiszen voltaképpen az emberi hülyeség éles bizonyítéka az összes.

A film viszont ezeket a nevetséges történeteket hozza közel azzal, hogy nem csak az álhíreket kitalálókat és terjesztőket mutatja be, hanem azokat is, akik elszenvedik.

JAMES ALEFANDIS, A COMET PING PONG TULAJDONOSA

Tehát a pizzagate-ből megismerhetjük a Comet Ping Pong névre hallgató pizzéria tulajdonosát és dolgozóit, akik egyik napról a másikra szembesültek azzal, hogy a kifejezetten melegbarát, de amúgy leginkább családias étkezésekre építő hely pár ember szemében a világösszeesküvés egyik fontos része lett. Ez együtt járt a telefonon és Facebookon érkező halálos fenyegetésekkel és az értékelésekben leadott hazugságokról a pincében tartott gyerekekről. „Csúcspontként” egy őrült is elautózott oda az ország másik feléből egy töltött fegyverrel, hogy pontot tegyek az ügy végére. Nyilván nem talált semmit, hiszen a Comet Ping Pongnak nem hogy nincs köze Clintonékhoz, de még pincéjük sincs. És persze minden valószínűség szerint maguk Clintonék sem pedofilok, de a hazugságnak ez a része ártott a legkevesebb embernek a történetben.

Rich történetében megismerhetjük a megölt férfi testvérét, aki az amerikai alt-rightos megmondóemberek produkciójának köszönhetően nem csak a gyásszal küszködött, hanem azzal is, hogy a fél ország államtitkokat árusító ügynökként beszélt az amúgy kis pontnak számító öccséről.

A Jade Helm 15 hadgyakorlatban nehéz egyértelmű áldozatot találni, de azért az mégis egészen lenyűgöző, amikor az egész gyakorlatot levezénylő parancsnok lakossági fórumon mondja el a valóságot,

és jól láthatóan nem számít arra, hogy közönsége semmit nem hisz el abból, amit mond.

Robert Mueller kitalált szexbotránya fut egyedül magasabb körökben, itt betekintést nyerhetünk abba a kendőzetlen őszinteségbe, ahogy az álhírek terjesztői dolgoznak: tökéletesen mindegy, igaz-e az állítás, ha elég nyilvánosságot fognak szerezni, akkor úgysem a leleplezés fog megmaradni az emberek fejében.

Nyilván gyorsan le is lehetne söpörni a film állításait azzal, hogy már megint egy demokratapárti trumpfóbiás szemét, ami nácikkal és alt-righttal fenyeget, de itt nem erről van szó: Rossi nem hallgatja el, hogy az egész világhoz hasonlóan Amerikában is a populista jobboldal kezdte el professzionálisan használni az álhírezést, de tisztességgel megjelenik benne egy amerikai aktivista is, aki 2017-ben Doug Jones alabamai szenátorrá választásában segédkezett abban, hogy elterjessze: az alabamai republikánusok be akarják tiltani az alkoholt.

A szereplők státuszának változatossága azért jó, mert teljes képet kaphatunk: amikor Jack Burkman republikánus lobbista és Jacob Wohl megmondóember senkitől sem zavartatva csak úgy hasraütéssel twittelik ki egy sajtótájékoztató előtt, hogy megjött a Soros-busz, talán ők maguk sem gondolták volna, hogy mennyire tökéletes rálátást adnak ezzel az aprósággal az egész közösségi médián terjedő kamuhadjárat mikéntjére.

Senkinek se legyen kétsége afelől, ez nem amerikai jellegzetesség: valószínűleg minden magyar médiamunkás látta már legalább az interneten nyomát annak, amikor a KESMA újságírói a semmiből találják ki, kinek utalt pénzt Dzsordzsi bácsi.

ALEX JONES, AZ INFOWARS NEVŰ KONTEÓCSATORNA LELKES KONZERVATÍV MEGMONDÓEMBERE

Bár különálló történeteket mutat, a végére megérkezünk az egészet átfogó Facebookhoz, hiszen Twitter és Youtube-os konteók ide vagy oda, azért Mark Zuckerberg találmánya a a jelenség magmája.

Az összes érdekességet nem akarom lelőni, de végig tanulságos, megdöbbentő és jól felépített filmről van szó, ami egészen élesben mutatja meg, hogy bár talán felső körökben csak politikai eszköznek tűnik álhíreket terjeszteni, ezeket nagyon gyakran rettenetesen megszívja valaki. Valószínűleg még nagyon sok idő fog eltelni addig, ameddig az álhírek terjesztését a helyén kezeljük: egyelőre még az általuk okozott károkat is csak sejteni lehet.

Ehhez érkezik a lassan teljessé váló bizalmatlanság a választott vezetőkkel szemben, bizalmatlanság bármilyen szakemberrel szemben, és végül is bizalmatlanság mindennel szemben, amit látunk.

Ennek a levét persze nem a módszer kitalálói fogják meginni, hanem azok, akiknek majd el kéne takarítaniuk a szemetet. Ők majd tananyagként mutathatják a Félretájékoztatás és az álhírek árát, mint bemutatót a 2010-es évek legnagyobb politikai trendjéről, miközben a Comet Ping Pong pizzéria történetének végével legalább valami aktuális pozitív töltetet is át tud adni a kilátástalannak tűnő harchoz.

Addig meg úgyis sokan fognak akadni, akik szerint valójában ez a film fake news, és nem azok a sztorik, amikkel foglalkozik.

FOTÓK: HBO

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek