A mélységes aggódás diplomáciája

Nemhogy teljesen felesleges, de még kifejezetten ártalmas is az EU-hoz vagy a többi tagállamhoz rohangálni segítségért a koronavírus-törvény miatt: ha változást akarunk, jobb, ha nem a nyugatra várunk, mert legfeljebb egy óvatos, aggódó közleményt kapunk cserébe.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Sok módszer létezik arra, hogy egy rosszul viselkedő szuverén államot egy másik, önbevallása szerint morális magaslaton álló – avagy erősebb – szuverén állam vagy államszövetség hogyan fegyelmezzen meg anélkül, hogy rögtön a tankokat küldené.

A rosszul viselkedő állam kaphat diplomáciai úton figyelmeztetést, a másik állam vezetője nyilvánosan felszólíthatja a rossz gyereket, hogy moderálja magát, ha pedig a szép szó nem működik, akkor mondjuk elkezdheti a háttérből pénzelni az ellenzéket, sőt, ha a megregulázni kívánt állam még így sem hajlandó befejezni a rosszul viselkedést, akkor akár a gazdasági vagy politikai kapcsolatok befagyasztása is opció lehet.

Van azonban egy diplomáciai atombomba, amelyhez csak a világpolitika színterének legelvetemültebb és legvakmerőbb figurái, a felvilágosult nyugati államok – és az Európai Unió – folyamodnak igen gyakran.

A módszer garantáltan működőképes: a jogállamiságot sárba tipró, autoriter irányba forduló ország felé a többiek tolmácsolják mélységes aggodalmukat, sőt, még jobb, ha a címzett államot egy közös állásfoglalásban meg se nevezik, csak célozgatnak rá. Kifejezhetik továbbá, hogy nálatok bizony veszélyben van a demokrácia, a hatalmi ágak egybemosódnak, a sajtót elnyomják, a jogállami keretek pedig lebomlani látszanak, ennek hatására szinte garantált, hogy a rosszul viselkedő szuverén tiszteletteljesen elnézést kér, és visszademokratizálja magát.

Teljes diplomáciai siker, kivéve azon ritka eseteket, amikor a szuverén a mélységes aggódásra fittyet hányra kapirgál tovább a saját szemétdombján, rosszabb esetben a szemetet átdobálja a szomszédba. Ha a morális piedesztálra emelt felvilágosult állam (vagy államok csoportja) ezzel a helyzettel szembesül, nagyon nem esik kétségbe. Figyelmeztetett, mélységesen aggódott, üzent és kinyilatkoztatott, így

Most még a magyar külüggyel is könnyebb azonosulni

Valahogy ez írja le a nyugati államok, az Európai Unió, vagy éppen az európaiértelembenvettkonzervatív Benelux- és skandináv kispártok viselkedését, mikor a magyar kormány felhatalmazási (vagy koronavírus-) törvényével, hívjuk akárhogy, szembesülnek.

Mint emlékezetes és mint azt már az Azonnalin is elmagyaráztuk, a felhatalmazási törvény tényleg több ponton is problematikus: kezdve onnan, hogy végdátum nélkül ad lehetőséget a rendeleti kormányzásra Orbán Viktornak, azon a csekélyke tényen át, hogy ezt a lehetőséget kihasználva egy salátatörvényben a koronavírus kezeléséhez a legcsekélyebb mértékben sem kapcsolódó intézkedéseket vert így keresztül a kormány, egészen addig a bicskanyitogatóan cinikus kormányzati érvig, hogy a parlament (meg annak a kétharmados és híresen önálló fideszes-KDNP-s többsége ugyebár) a veszélyhelyzetet bármikor visszavonhatja.

Ugyanakkor arra is rávilágítottunk, a felhatalmazási törvénnyel az égvilágon nem változott semmi Magyarországon, ahol minimális megszakítással tíz éve tart a kétharmados kormányzás – ha a Fidesz törvényt akar hozni arról, hogy öljük meg az összes aranyos kiscicát, ezt minden további nélkül eddig is megtehették volna.  

A közleményeken és ejnyebejnyézéseken alapuló diplomáciai bukdácsolást ugyanis annyira rossz nézni, hogy emellett még virtigli ellenzékiként is könnyebben húz az ember szíve a fürkészeken és portyázókon túl diplomáciai futóbolondokkal is vastagon operáló magyar külügy és kormányzati álláspont felé. Annak ellenére, hogy ez a kritikákra való adott reakciójában nagyjából összefoglalható annyiban, hogy „törődjetek a magatok dolgával”.

Felszólítva, de meg nem nevezve

Kezdjük az elejéről: először a nemzetközi szervezetként jelenlegi formájában nehezen komolyan vehető Európa Tanács főtitkára küldött levelet Orbánnak, ahol felszólított az Európa Tanács alapelvei, a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság tiszteletére. Orbán azzal válaszolt, hogyha a főtitkár „nem képes segíteni a jelenlegi válsághelyzetben, kérem, legalább tartózkodjon a védelmi erőfeszítéseink akadályozásától”. Ezután az ENSZ emberi jogi biztosa szólította fel Orbánt arra, hogy „tegyen eleget nemzetközi jogi kötelezettségeinek”, habár nem világos, hogy nemzetközi jognak mi köze a magyar törvényhez.

A leghangosabb aggodalmakat mégis az Európai Bizottság tudta produkálni, melynek német kereszténydemokrata elnöke, Ursula von der Leyen volt annyira tapintatos, hogy demokráciaféltő közleményében még csak meg sem nevezte Magyarországot. Ellenben – kapaszkodjon meg mindenki – felhívta a figyelmet a jogállamiság, a demokrácia, az emberi jogok tiszteletére, és arra, hogy a kormányok által hozott sürgősségi intézkedéseknek nem szabad időkorlát nélkül állniuk. Kemény odamondás, de von der Leyen két nappal később tudta fokozni, hiszen kijelentette: „kifejezetten aggódom a magyarországi helyzet miatt”.

amely az EU-s pénzek Orbán-kormány általi szétosztásának megvonását irányozza elő Magyarországtól. Ahogyan a diplomáciai eszközök tárából nem maradt ki a hetes cikkelyes eljárással fenyegetés sem, amiből éppenséggel egy már folyamatban van Magyarországgal szemben, és láthatjuk is, milyen hatékonysággal halad előre.

Ehhez kapcsolódott még az Európai Néppárt tizenhárom (főleg skandináv és Benelux) kisebb tagpártja által aláírt, Donald Tuskhoz címzett levél, amely ismételten a Fidesz kizárását követeli a Néppártból – a sors iróniája, hogy szinte ugyanezek a pártok követelik több éve a Fidesz kizárását, de Orbánék nem tudnak olyan hangosan sorosozni, hogy a mostani, felfüggesztett állapotból kiessenek.

De a tökéletesen felesleges diplomácia erőfeszítések sorában a korona egyértelműen a tizenhárom EU-tagállam külügyminisztériuma által jegyzett – és Magyarországot továbbra sem megnevező – közleményé, amely veszélyhelyzet idején is „a jogállamiság, demokrácia és alapvető jogok” tiszteletére hív fel. Naná, hogy a kormány leütötte a magas labdát, hiszen erre tényleg nem létezik tökéletesebb válasz, mint amit a magyar Igazságügyi Minisztérium is tett azzal, hogy

Mi tehát a probléma?

Azon kívül, hogy a jogállamiság-demokrácia-sajtószabadság-emberijogok-négyes folyamatos ismételgetésével az érintett európai államok / Ursula von der Leyen / EP-képviselők / néppárti tagpártok teljes hülyét csinálnak magukból, semmi. Nagyobb baj, hogy az említett szereplők beleesnek a Fidesz kommunikációs csapdájába, így a magyar belpolitikában – még ha a céljuk ezzel ellentétes is – a Fidesznek kedveznek.

Miután az Európa Tanácstól kezdve az ENSZ-en, az EPP tagpártjain, az Európai Bizottság elnökén át a tizenhárom uniós tagállamig mindenki elkezdi (kimondva-kimondatlanul) a magyar helyzet miatt félteni a demokráciát,

Könnyedén mondhatják, hogy miközben a fenti demokráciaféltők papolnak, a kormány nem beszél, hanem dolgozik; kinn van a gátakon és éjt nappallá téve védi a magyarok egészségét. Ami persze nemhogy kamu, de leginkább olcsó kommunikációs trükk, belpolitikailag mégis működik, hiszen a demokráciaféltők nem azzal kerültek be a magyar sajtóba, hogy küldtek 150 ezer szájmaszkot, mint a baráti Üzbegisztán, hanem azzal, hogy a magyar kormányt kritizálják – tehát fideszes szemszögből nézve Magyarországot támadják.

Persze a politika nem morális műfaj, ha nagyon érdekelné a Fideszt betámadó szereplőket, hogy miként működik a magyar közélet, már észrevették volna a csapdahelyzetet, amelybe látszólag akárhányszor képesek belelépni. A valóság viszont az, hogy akár a petíciózó EP-képviselők, akár a tizenhárom, a Fidesznél jóval mérsékeltebb EPP-tagpárt, vagy épp a másik tizenhárom – nem mellesleg jórészt baloldali és liberális vezetésű – EU-tagállam a saját polgárainak, a saját választóinak politizál. Nem is kell azon túlzottan csodálkozni, ha az ottani választói igény elsősorban nem az, hogy Magyarországon javuljon a demokrácia helyzete.

Például egy hollandnak a fő szempont inkább az, hogy ha már a magyar kormány magasról tesz a demokratikus értékekre, akkor a holland kormány határolódjon el a magyartól, a holland néppártiak meg ne akarjanak egy frakcióban ülni Orbánékkal.

Nem véletlen, hogy amikor a hetes cikk szerinti eljárás kapcsán az a téma, hogy megvonnák Magyarországtól az EU-s pénzeket, vagy a Fidesz-Néppárt vitában a Fidesz kizárását követelik a mérsékeltebb pártok, akkor

Annál inkább szó van arról, hogy a büdösgyereknek tartott Orbánnal ki mennyire nem akar közösködni.

Innen pedig már elég könnyen eljutunk a konklúzióig, vagyis odáig, hogy nemhogy teljesen felesleges, de még kifejezetten ártalmas is az EU-hoz vagy a többi tagállamhoz rohangálni segítségért. Lehet, hogy nagyon megértőek lesznek, lehet, hogy kiadnak egy közleményt, lehet, hogy mélységesen elítélik a magyar kormányt,

Olyan politikai hasznot, amelyet aztán a Fidesz ügyesen visszaforgathat a saját kommunikációs gépezetébe, azt állítva, hogy megint külföldről lövik Magyarországot.

Ha itt bárki változást akar, jobb, ha nem a nyugatra vár, hiszen változás helyett legfeljebb egy óvatos közleményt kap. Ezt a rendszert kemény munka volt tíz év alatt ilyen erősre építeni, ne várjuk, hogy lebontani könnyebb lesz.

Olvasnál még Illés Gergőtől az Azonnalin? Ide kell kattintanod!