Tizenhárom EPP-tagpárt kizárná a Fideszt a koronavírus-törvény miatt

Szerző: Illés Gergő
2020.04.02. 16:13

Kérdés, hogy mekkora sikerrel: a különösen befolyásos, német, spanyol, francia vagy olasz néppárti tagpártok továbbra is hallgatnak a Fidesz helyzetével kapcsolatban.

Tizenhárom EPP-tagpárt kizárná a Fideszt a koronavírus-törvény miatt

Kizárná az Európai Néppártból a magyar kormánypárt Fideszt a jobbközép európai pártcsalád tizenhárom tagja: egy ezzel kapcsolatos levél szivárgott ki a Twitterre csütörtök délután.

Az aláíró tizenhárom tagpárt úgy fogalmaz, „mélységesen aggódnak” a magyarországi politikai fejlemények miatt, különösen az Országgyűlés által hétfőn elfogadott koronavírus-törvény miatt.

„Ez lehetővé teszi a magyar kormány számára, hogy végdátum nélkül kiterjesszék a rendkívüli állapotot ezáltal rendeleti kormányzási lehetőséget biztosítva Orbán Viktor miniszterelnöknek”.

Bár a megfogalmazás helytelen, hiszen a levében rendkívüli állapotról írnak, ez pedig más, mint a most is hatályos veszélyhelyzet a magyar jogrend szerint, de ez a lényegen ez nem változtat: az aláírók szerint ugyanis a magyar törvény szembemegy a liberális demokrácia és az európai értékek alapelveivel. És bár a járvány elleni küzdelemhez valóban szükségesek rendkívüli intézkedések, ezeknek időbeli hatályt kell adni, írják. „Attól félünk, hogy Orbán miniszterelnök az újonnan megszerzett hatalmát a civil társadalmon való kormányzati nyomás kiterjesztésére használja majd” – fogalmaz a tizenhárom pártelnök.

A KISZIVÁRGOTT, DONALD TUSKNAK CÍMZETT LEVÉL, ALJÁN A TIZENHÁROM PÁRTELNÖK ALÁÍRÁSÁVAL.

Hozzáteszik: már egy ideje követik az egyéni szabadságjogok és a magyarországi jogállamiság helyzetét, ezek magyarországi megsértése miat is történhetett, hogy a Fideszt felfüggesztették az Európai Néppártban. „A mostani fejlemények megerősítették abbéli meggyőződésünket, hogy a Fidesz jelenlegi intézkedéseivel nem élvezhet teljes jogú tagságot az EPP-ben” – írják a pártelnökök, hozzátéve, hogy

az EPP statútumának alapján felszólítanak a Fidesz kizárására a jobbközép pártcsaládból.

De kik is az aláírók?

Bár tizenhárom néppárti alakulat soknak tűnhet, valójában az aláírók befolyása igen csekély: közülük kormányzati pozícióban csupán négy alakulat, a belga CD&V, a görög Új Demokrácia (ND), a holland CDA és a norvég konzervatívok vannak.

Tovább gyengíti esélyeiket, hogy az olyan nagyobb és jobban beágyazottabb néppárti tagpártok, mint a német CDU és CSU, az osztrák ÖVP, a spanyol Néppárt, a román Nemzeti Liberális Párt, valamint bár meggyengülve, de még mindig jelentős befolyással bíró francia Republikánusok és az olasz Forza Italia nincsenek az aláírók közül.

Akik viszont ott vannak, azok a belga, görög, holland és norvég tagpártokon felül a szintén belga CdH, a liberális-konzervatív cseh TOP09, a dán Konzervatív Néppárt, a finn Nemzeti Koalíció (Kokoomus), a litván Haza Unió, a luxemburgi CSV, a parlamenten kívüli szlovák SPOLU, valamint a svéd Mérsékeltek és Kereszténydemokraták.

Bennük közös, hogy már eddig sem kifejezetten rajongtak a Fideszért, és a magyar kormánypárt kizárását már korábban is támogatták volna.

Végül akkor a kompromisszum a Fidesz felfüggesztése lett azzal a feltétellel, hogy majd a három néppárti bölcs egy jelentést készít a magyarországi helyzetről, a Néppárt pedig ezt követően határoz. És bár hiába várták sokan, hogy az Orbán Viktorral kifejezetten hűvös viszony ápoló új EPP-elnök Donald Tusk alatt majd felgyorsul a kizárási folyamat, az inkább csak megfeneklett, a három bölcs jelentéséről pedig még azt sem lehet biztosra tudni, hogy létezik-e.

Épp szerdán szivárgott egyébként ki egy olyan levél, amit Orbán írt más EPP-tagpártok vezetőinek, ebben pedig a magyar miniszterelnök az EPP-elnököt, Donald Tuskot fúrja. Erről itt írtunk részletesen.

Kérdés egyelőre, hogy az időkorlát nélküli magyar koronavírus-törvény újra elindíthatja-e a kizárási folyamatot, vagy a Fidesz és a Néppárt továbbra is a se veled, se nélküled-viszonyt folytatja.

BORÍTÓKÉP: Flickr EPP

Illés Gergő
Illés Gergő az Azonnali újságírója

Európai politikáról, Közép-Európáról ír. Magyar belpolitikáról pedig akkor, ha ideges.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek