Karanténban derül ki, hogy a magyar oktatást és a társadalmat is csak a rettegés tartja össze

Balázs Borbála

Szerző:
Balázs Borbála

2020.04.02. 10:38

Sok szülőnek csak a távoktatással válik nyilvánvalóvá, milyen testi és lelki abúzus éri a gyerekeit az iskolában: nem elég a rettegés a betegségtől, a család egzisztenciális összeomlásától, rettegjenek még a tanárok és a diákok is.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Az elmúlt két hétben valószínűleg nem csak számomra vált nyilvánvalóvá,

milyen testi és lelki abúzus éri a gyerekeket az iskolában.

Kiderült, hogy egy normál iskolai nap folyamán van majdnem négy óra, amikor nem kapnak enni, pedig mindhárom étkezésre be vannak fizetve. (Azt már eddig is tudtuk, hogy az étel minősége milyen...) Mostanában viszont én etetem őket, ami azt jelenti, ahhoz, hogy a tanuláshoz szükséges energia meglegyen, a reggelin kívül még két tízórai kell ebédig, és így is éhesek már dél előtt.

Kiderült, mit jelent valójában az, hogy a tananyag negyven év alatt sem változott semmit – most már nem csak kívülről látom, hogy csupa olyan művet kell olvasni, ami a kutyát nem érdekli, de saját bőrömön tapasztalom, hogy az információs-kommunikációs eszközökkel megtámogatott régi, elavult tananyagokat, hogyan verik bele minden észszerű és szakmai érv ellenére a gyerekek fejébe.

Ott van például a Pál utcai fiúk – már én is utáltam, mert az egész egy folyamatos gyerekbántalmazás,

mind a felnőttek részéről, mind a gyerekek részéről egymás között. Ezt a dupla abúzust régen nem lehetett fokozni, elolvastuk (vagy nem) aztán valamit mondott róla tanár, majd elfelejtettük. Most bezzeg csinálnak belőle PPT-t meg két oldalas Word-feladatlapot képekkel egy fejezethez (!) két oldalon (!) másolásra (!). De minek is? Azért, hogy szemléltessék és még jobban megjegyezze a gyerek, hogyan ment régen a gyermekbántalmazás?

Kiderült az is, hogy egyes tanárok tiszteletben tartatják a gyerekekkel az ő saját vallásukat, de ők nem tartják tiszteletben, állami iskola ide vagy oda, ha a gyerekek nem vallásosak – mindezt verbálisan és feladattal (másold le a nemzetiségi néprajz órán az ötoldalas szöveget húsvét ünnepéről) is megtámogatva.

Más tanár arról irat fogalmazást, hogy a migráció hogyan veszélyezteti Európát.

Természetesen a szülője írta meg a gyermek fogalmazását, hiszen mi keresnivalója a tanár politikai meggyőződésének a tanítványai életében? (A szülő ötöst kapott.)

Kiderült tehát, hogy az iskola tele van szakmailag és emberileg megkérdőjelezhető tanerővel – amit eddig is tudtunk, de talán most már nem lehet felette elsiklani.

Kiderült még, hogy a magyar iskolának fogalma sincs arról sem, hogyan működnek a diákok, kinek milyen speciális igénye van tanulási szempontból, mire képesek az életkorukban, hogyan működik a gyermeki agy és psziché és még sorolhatnánk. Rosszabb esetben tudják mindezt, de nem törődnek vele. Egy pillanatra sem jut eszébe a tanároknak két tízdiás PPT-t készítése közben, hogy az otthon tanulás (vagyis home schooling) az nem 45 perces órákra felszabdalt tanulási módszert jelent, aminek keretében elhalmozzuk a gyereket tökéletesen értelmetlen másolási feladatokkal, illetve új anyaggal. Az még hagyján, hogy a szülők meg nem tanárok, hogy még új anyagot is tanítsanak.

Kiderült, hogy a tanárok virtuálisan is az osztálytermi körülményeket akarják fenntartani,

amihez hozzá tartozik a gyerekek fenyegetéssel és a bizonytalanságban tartással való virtuális megregulázása is.

Persze van a jutalmazós variáció is, de az semmivel sem jobb a másiknál: nem cirkuszi kutyaként kéne bánni a gyerekeinkkel. Bizonyára van olyan diák, aki képes erre a most éppen virtuális manipulációra leszarással reagálni, de miután már élőben is meg vannak félemlítve, így nem biztos, hogy ne lenne akár a leglazább gyerekben sem benne a stressz, hogy megbukik vagy egyest kap. Ezzel a hozzáállással többek között durván beleavatkoznak a családok életébe, iszonyú feszültséget okozva minden családtagban. Mert ugye nem elég a rettegés a betegségtől és a család egzisztenciális összeomlásától, még akkor rettegjünk extrában is (hiszen én, a tanár is rettegek, mert én is meg vagyok félemlítve és bizonytalanságban vagyok tartva).

Úgy tűnik, az is kiderül éppen, hogy a magyar társadalmat a rettegés tartja csak össze.

Igaz, az idősebb tanárok is használják a számítógépet, de kiderült még az is, hogy arról sincs fogalma a legtöbb tanárnak, hogyan hat az az információs és kommunikációs eszközök használata a gyerekekre fiziológiailag – nem véletlen, hogy Steve Jobs nem adott semmilyen kütyüt az általa kitaláltakból a gyerekeinek. Őszintén szólva nem érdekel, hogy miért nem tudják, húsz év alatt azért lett volna alkalom megtanulni. Ez a jellegű tudás is a szakma része. De ugyanígy tudományosan bizonyított, hogy milyen káros a gyerekekre hatszor, hétszer, nyolcszor 45 percen keresztül egyhelyben ücsörögni egy egészségtelen levegőjű helységben, tétlenül: értem ezalatt az igazi iskola igazi osztálytermét. Mégsem veszi figyelembe az egész szakma ezt a tényt sem. (Ilyen az, amikor nem a szakma intézi a szakma ügyeit – szimplán tré az egész.)

A járványt követő válsággal valószínűleg a nyitott és demokratikus társadalmak és szociálisan gondoskodó államok sokkal jobban meg tudnak majd birkózni, mint a zárt, nacionalista és szolidaritásmentes félelemben élő magyar társadalom. A szabad oktatási rendszerek, amiben most „csak” ajánlást tesznek a tanárok, mivel foglalkozzanak a gyerekek karantén idején, ami fel van szerelkezve használható és jó online anyagokkal, többek között csökkenti az amúgy is meglévő stresszt tanárok, diákok és szülők számára, ami mostanság azért az életben maradást is nagyban támogatja.

De mindez semmi ahhoz képest, hogy Franciaországtól Hollandián és Ausztrián át Dániáig sok európai országban a szülők törvényileg megválaszthatják, iskolában taníttatják-e a gyerekeiket vagy ők oktatnak otthon. Nagy-Britanniában még csak meg sem kell szakadnia a szülőpár dolgozó tagjának, ha a másik homeschoolingolja a gyerekeket. Akik pedig eddig is otthon tanították a gyerekeiket, valószínűleg most sokkal jobban megbirkóznak ezzel a helyzettel is, hiszen van egy csomó anyaguk, tudják, mit tesznek és támogatni tudják egymást, ami szintén életmentő lehet és megőrzi a családok integritását.

Most éppen kiderülni látszik, hogy milyen fontos a szabadság (sőt, mit is jelent az valójában), a bizalom és a kis közösségek

– ezek nélkül semmi nem megy és ezek hiányában csak a szerencsén múlik az életünk, a gyerekeink élete.

A szerző két kisiskolás édesanyja, magántanár. Olvasnál még tőle az Azonnalin? Ide kell kattintanod!

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek