Amit rosszul tudunk a koronavírus-statisztikákról – és amire figyelnünk kéne helyettük

Egy embert többször kell tesztelni, a tesztek pedig sokszor nem megbízhatók. De nemcsak emiatt érdemes kételkedni a statisztikákban, hanem az államok titkolózása miatt is.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Érthető, hogy követjük és hasonlítgatjuk a Covid-19 nevet viselő koronavírus percről percre dokumentált statisztikáit, hiszen az egzaktnak tűnő információk kiszámíthatóság- és kontrollérzetet ígérnek a járvány bizonytalanságai közepette. Ám ne legyenek illúzióink: a pandémia fertőzötteinek és áldozatainak számairól valósághű becslést még hónapokig nem fogunk látni. Az eltérő vagy gyanúsan alacsony számok pedig inkább összezavarodottságot és pánikot ébresztenek bennünk ezekkel kapcsolatban.

Tekintsük át, melyik Covid-19 kapcsán kiadott számadatokkal szemben érdemes szkeptikusnak lennünk, és miért.

A megfertőzöttek száma

Számos forrásból is hallhattuk már, hogy a koronavírus regisztrált esetei csak töredékei a ténylegesen fertőzöttek számának. Ennek több oka is van. Egyrészt minden ország más tesztelési kapacitással és hajlandósággal rendelkezik; az államok többségében (pl. Olaszország, Nagy-Britannia, Franciaország, Hollandia) csak azoktól vesznek mintát, akiknek a tünetei elég súlyosak ahhoz, hogy kórházi kezelésre szoruljanak. Ennek ellentéte például Németország, ahol egészségügyi előírás, hogy minden influenzatünetet produkáló személyt tesztelni kell, aki az elmúlt 14 napban kontaktusba lépett igazoltan fertőzött személlyel.

Az eltérő tesztelési protokollok így nagyban megmutatkoznak az országok által kiadott statisztikákban is: Németországban a tömeges tesztelések miatt a (regisztrált) halálozás 0,5 százalékos mértéke elenyészőnek tűnik Olaszország 10,8 százalékos arányához képest. Azonban észben kell tartanunk, hogy ennek az eltérésnek a hátterében nem az áll, hogy a két országot ilyen drasztikusan különböző mértékben sújtaná a vírus.

Feltételezhetjük, hogy ha Olaszországnak lenne kapacitása a súlyos eseteken túl szélesebb körben tesztelni, bizonyára az ő adataik sem azt tükröznék, hogy 10 fertőzöttből 1 belehal a betegségbe. Minthogy nincs kapacitásuk, érdemes hallgatni azokra a becslésekre, amelyek szerint a regisztrált eseteknél akár tízszer többen lehetnek azok az olaszok, akik elkapják, ám kórházi segítség (és így tesztelés) nélkül vészelik át a vírust.

A mintavételek száma

Apropó, tesztek. Tudjuk, hogy eddig több, mint 12 ezret végeztek el belőlük nálunk, és további 100 ezer érkezett az elmúlt napokban. Mindez hangzásra ígéretes, ám vegyük figyelembe, hogy a mintavételek, illetve elvégzett tesztek száma nem feltétlenül egyezik meg a tesztelt személyek számával. Egyetlen Covid-19-gyanús esetnek ugyanis a legtöbb országban két egymás utáni teszten kell pozitív eredményt mutatnia ahhoz, hogy diagnosztizálják a vírussal (egy magyar tesztelt személy is erről számolt be). Ha a betegség és a gyógyulás kimutatásához is csak 2-2 mintát vesznek mindenkitől, akkor is alsóhangon 2-4 eszközt használnak fel egy személy protokoll szerinti kivizsgálásához.

Illetve még többel, ha figyelembe vesszük Spanyolország beszámolóját, ahol azt találták, a Kínából szállított tesztjeik csupán az esetek 30 százalékában mutatnak megbízható eredményt. A téves diagnózisok miatt náluk vélhetően még magasabbra kúszik az egy főre felhasznált tesztek száma.

A Covid-19 szűrésére alkalmas tesztet egyébként nem lehetetlen az egyes országokon belül előállítani; Magyarországon például akár 30 olyan labor is lehet, amelynek az eszközei és engedélye is megvan ahhoz, hogy ezt megtegye. Az akadály általában a központi szervezettség hiánya, illetve egyes esetekben az, hogy egy nagyobb biotechnológiai cég kizárólagos joggal rendelkezik a teszt előállításra.

Ez történt Hollandiában, ahol a Roche multivállalat kis híján az Európai Bizottság beavatkozását provokálta ki azzal, hogy piacvezető helyzetével visszaélve akadályozta az állami laboratóriumokat saját tesztjeik kifejlesztésében. Az ügy különösen azért váltott ki közfelháborodást, mert a cég mindeközben az országos tesztszükséglet mindössze 30 százalékát gyártotta le. Március 27-én a Roche végül bejelentette, nyilvánossá fogja tenni a koronavírusteszt-receptjét a holland laborok számára.

Mégis fontosabb, hogy a tesztek és statisztikák csalóka számai helyett a tünetek otthoni felismerésére összpontosítsunk, amit napi kétszeri lázméréssel és légzésszámunk monitorozásával lehetünk meg. Az ismert láz, izomfájdalom, szárazköhögés és hasmenés mellett fertőzöttségünkre utalhat az is, ha tompul a szaglás/ízérzékelésünk, így ilyen esetben különösen oda kell figyelnünk arra, hogy elzárkózzunk és ne adjuk tovább senkinek a vírust.

Az elhunytak száma

A megfertőzöttekéhez hasonlóan sajnos a Covid-19-hez hivatalosan kötött halálok számát is fenntartásokkal kell kezelnünk. Olaszország akkurátusan követi, hogy hányan haltak meg a vírus miatt, de az egészségügyi rendszer túlterheltsége miatt még náluk is rengeteg áldozat a kórházon kívül veszti életét. Mivel a halál beállta után már nem tesztelnek senkit, a statisztikákban ezeket a személyeket nem is tüntetik fel a koronavírus miatt elhunytak között. Így láthatóvá válik, hogy

Mi a helyzet hát azokkal az államokkal, ahonnan nem számíthatunk hasonló transzparenciára? A járvány epicentrumaként számon tartott Kína ma már csak harmadik helyen tűnik fel a legtöbb halálos esetet regisztrált országok listáján. Hosszú ideje szkepszis övezi a Kommunista Párt által közzétett adatokat, többek között azért, mert az elhunytak száma a járvány vélt tetőzésekor statisztikailag valószerűtlenül (99,99 százalékban) bejósolható növekedést mutatott.

Emellett az elmúlt napokban kiszivárgott több arra utaló bizonyíték is, hogy a népköztársaságban az áldozatok száma az értesüléseinknél jóval magasabb lehet. Olyan kamionokat fotóztak le, amelyek több ezer urnát szállítottak Vuhan nyolc krematóriumának egyikébe. Többet, mint a 3200 áldozat, amit az ország területéről összesen jelentettek. Mivel a 11 milliós lélekszámú városban a halálozások száma járvány nélkül is eléri az 50 ezret negyedévente, talán nem kirívó az urnaszállítmány mérete. A közérdekű információk visszatartása viszont bőséges teret enged a találgatásoknak.

Ezen az sem segít, hogy az elmúlt három hónapban soha nem tapasztalt létszámot, összesen 20 millió előfizetőt írtak ki Kína három legnagyobb mobilszolgáltatójának nyilvántartásából. Az erről szóló cikkek több okot felsorolnak, ami a jelenség hátterében állhat: például a külföldi vendégmunkások céges előfizetéseinek törlésével próbálhattak spórolni a munkaadóik a kijárási tilalom alatt, vagy a szolgáltatók épp ekkor láthatták időszerűnek eltávolítani a régóta inaktív felhasználókat az adatbázisaikból.

Azt azonban elismerik, hogy ezek az okok összeadva sem magyarázzák meg a szokatlan mértékű eltűnést, így valószínűsíthető, hogy a véletleneken túl a járványnak is szerepe volt bennük. Végérvényes következtetéseket ezek alapján nem vonhatunk le a kínai áldozatok számáról, viszont jogosan éltethetik bennünk a gyanút, hogy a lejelentett statisztikák valószínűtlenül alacsonyak az ország csaknem 1,4 milliárdos népességéhez képest (összehasonlításként: a 60,5 milliós lakosságú Olaszország kevesebb, mint 40 nap alatt veszített el több mint 10 ezer beteget).

Ha valaha számíthatunk is Kína részéről pontos adatokra a vírusban elhunytakról, valószínűbb, hogy azok krematóriumi nyilvántartásokból, műholdfelvételekről és egyéb szivárogtatott vagy nyílt forrásokból származnak majd, semmint hivatalosan kiadott statisztikákból. Ilyen hírszerzési forrásoknak köszönhetjük például a két héttel ezelőtti fotókat arról, hogy – a pontos számadatait szintén visszatartó – Iránban tömegsírokat ásnak. Vélhetően a járvány áldozatai számára.

Nemzetközi csapatjáték?

Az Iránnal kapcsolatos hírek leleplezésében az USA a köztük 2018-ban kiújult (és azóta tomboló) ellentétek miatt különösen érdekelt, így erről bőséges tartalommal találkozhattunk a nyugati médiában. Kínával szemben viszont Trump elnök kereskedelmi hadakozása abban nyilvánult meg, hogy leépítette az USA Járványügyi Hivatalának jelenlétét a népköztársaságban 2019 folyamán. Nem kizárt, hogy ez is késletette értesülésünket a koronavírus terjedéséről.

Kína lehetséges elhallgatásai viszont a közelmúltban ettől függetlenül kiszorultak a napirendi pontjaink közül, és a vele kapcsolatos diskurzus hirtelen pozitív fordulatot vett. Ennek lehetséges magyarázata, hogy döntéshozóink kockázatosnak vélték volna moralizálni, vagy az öklüket rázni a termelői nagyhatalom felé, ami a járvány globális berobbanása után már a mi védőfelszerelés-ellátásunk több, mint feléért is felel. Ebben a tekintetben márpedig nincs okunk kételkedni a számok hitelességében.

Aggasztó kép rajzolódik ki például Romániában is, ahol a parlament az Emberi Jogok Európai Egyezményének részleges felfüggesztését fogadta el, állampolgárai tudta nélkül. Ahhoz viszont, hogy a járványt ne csak átvészeljük, hanem új tudással felvértezve emelkedjünk ki belőle, kénytelenek leszünk erkölcsi és jogi aspektusának tanulságait is lejegyzetelni.

Közös érdekünk, hogy a következő járványra – bármelyik WHO-ország területén törjön is ki – legyenek olyan eszközök a kezünkben, amellyel kikövetelhetjük döntéshozóinktól, hogy összehangolt stratégiával és átláthatóbb adatszámítási mechanizmusokkal kezeljék a válságot. Mert abba, hogy ki fog még törni hasonló járvány, nincsen beleszólásunk – abba viszont, hogy addigra a jelenleginél felkészültebbek leszünk-e, már sokkal több van.

A szerző az Utrechti Egyetem konfliktuskutatásra és emberi jogokra specializálódott mesterszakjának hallgatója.