+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Illés Gergő
2020. március 30. hétfő, 17:35
Az intenzíven fekvők 45 százaléka pedig 60 év alatti: már csak ezért is érdemes nem csak az időseknek komolyan venni a korlátozásokat.

A koronavírussal kapcsolatban gyakori sztereotípia, hogy leginkább az időseket érinti, ők vannak fokozott veszélyben a világjárvány miatt: ugyanakkor a koronavírusos esetekkel foglalkozó moszkvai operatív törzs hétfői közleménye pont arra figyelmeztet, hogy a fiatalabbaknak is érdemes nagyon komolyan venniük a világjárványt.

 

A Moszgorzdrav városi egészségügyi szervezet ugyanis arról tudósít, csak hétfőn 212 koronavírusos megbetegedést rögzítettek az orosz fővárosban, közülük 102-en tizennyolc és negyven év közöttiek, 17-en pedig tizennyolc év alatti gyermekek.

 

Vagyis az új koronavírus-fertőzöttek 56 százaléka negyven év alatti,

 

míg csak a fennmaradó 44 százalékot adják a negyven év felettiek, hatvanöt év feletti pedig „csak” 35 fő, vagyis a hétfői megbetegedettek 16,5 százaléka volt csupán.

 

Persze eddig is ismert volt, hogy a koronavírust bár a fiatalabbak is elkaphatják, egy egészséges, alapbetegségek nélküli fiatalra közel sem annyira veszélyes a járvány, mint a leggyengébb immunrendszerű, 65 év feletti vagy más alapbetegségben szenvedő fertőzöttek számára. Mégis, a moszkvai példa bizonyítja a legjobban, hogy a fertőzésveszélyt érdemes a fiatalabbaknak is komolyan venniük – nemcsak azért, hogy potenciális hordozókként a járványt ne kapják el tőlük az idősebbek, hanem azért is, mert a vírus rájuk is veszélyt jelenthet. A moszkvai operatív törzs ugyanis arról is beszámolt:

 

a súlyos állapotban lévő, intenzív osztályon kezelt betegek 45 százaléka 60 év alatti, 15 százalékuk pedig 40 év alatti.

 

A negyven év alatti páciensek közel 40 százalékát lélegeztetőgépre kellett kapcsolni, olyan súlyosan érintette a szervezetüket a vírus, de a hatvan év alatti megbetegedettek körében már 64 százalékra ugrik a lélegeztetőgépre szoruló koronavírusos betegek aránya.

 

A moszkvai számok valamelyest ellentmondanak a nemzetközi példáknak, melyek azt mutatják, hogy a vírus leginkább az idősebbekre jelent komoly veszélyt. A Moscow Times arról ír, Dr. Mike Ryan, a WHO sürgősségi szakértője szerint ötven év alattiak körülbelül 10-15 százalékának súlyos az állapota, ez pedig „egy jelentős kisebbség”. Ehhez képest az orosz fővárosban aggasztó adat, hogy a negyven év alattiak 40 százaléka lélegeztetőgépes kezelésre szorul.

 

Nem véletlen, hogy az orosz főváros rendkívül szigorú kijárási tilalmat léptetett életbe március 30-ától: a moszkvaiak hétfőtől csak akkor hagyhatják el a lakásukat, ha sürgősségi egészségügyi ellátásra szorulnak, ha munkába kell menniük, ha ki kell vinniük a szemetet, vagy boltba, vagy patikába kell lemenniük.

 

Még háziállatokat sem lehet a bejelentett tartózkodási- vagy lakóhelytől 100 méternél távolabb sétáltatni.

 

Oroszországot aránylag később érte el a koronavírus, azóta viszont meredeken emelkedik a megbetegedések száma: országszerte a hétfői adatok alapán 1836 koronavírusos megbetegedettet tartottak számon, ebből a legtöbben, 1226-an Moszkvában vannak.

 

Máshol nem tartanak számon túl sok megbetegedést, még a távol-keleti, Kínával határos szövetségi területeken sem jelentős a terjedés. Igaz, a vírusnak talán a legjobban a turizmus kedvez, ez pedig Moszkvában összpontosul, az orosz vidék ritkán lakott területein pedig kisebb az esély, hogy valaki behozza a fertőzést – főleg, hogy Oroszország nagyon hamar lezárta a kínai határszakaszát.

 

BORÍTÓKÉP: Wikipédia

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Jaroslav Haščák őrizetbe vételével Szlovákia legnagyobb, kilenc éve húzódó korrupciós botrányában is áttörés jöhet.

Felesleges, hasznavehetetlen, messzi földön gyártott ajándéktárgyak helyett kultúrértékkel bíró, elvitathatatlan funkcionalitású és finom dolgot a fa alá!

Dúró Dóráék jöttek, égettek, sepregettek, hazamentek az Erdéllyel való egyesülésről szóló román nemzeti ünnep napján.

A Fidesz évtizedes sikerének két alapeleme terén is komoly kihívásokkal néz szembe a járvány miatt Orbán Viktor. A Paradigma Intézet az Azonnalin!

Mostantól december 24-ig minden egyes nap adunk egy karácsonyi ajándéktippet. Kreatívat, jót, webáruházmenteset.

Ivan Korčok a Szlovákia melletti kiállást tartja a kötelességének, szerinte a V4-es partnereknek hozzá kell szokniuk, hogy Szlovákiának is lehet véleménye.

Erről számolt be az ENSZ segélyezésért felelős vezetője, aki jövőre 35 milliárd dollárból akar segíteni a rászorulókon.

A hét kérdése

Tud-e jönni a Jézuska, ha marad az este nyolcas kijárási tilalom? Hogyan korlátozzuk a szilveszteri bulikat? Dönts te, mielőtt a kormány döntene!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ott laksz, és ott is parkol a kocsid? Az önkormányzattal megvitathatod az egészet december 2-án este 6-tól.

December 16-án délután 4-től, szigorúan online, regisztrálni is kell hozzá. Érdemes.

Ezt is szerettétek

Leginkább úgy, hogy nem veszel semmit. A karácsonyi vásárlási láz beindulása előtt környezetvédelmi szakemberekkel jártunk utána, hogy lehetünk zöldebbek.

Milyen volt a jugoszláv néphadsereg katonájaként megélni a boszniai háború kitörését; miért éppen úgy születetett meg a béke, ahogy?

Magyarország első szociális söréhez hírességek sora adja a nevét. Hogyan lehetsz szuperhős a sörivással? Miért áll bele a csapatuk megosztó témák támogatásába is? Podcast!

A Helyzet vendége Eric Weaver, a Debreceni Egyetem docense, akivel megbeszéltük, mit hozhat Magyarországnak, ha Joe Biden az USA elnöke.

Ahogy nő a koronavírus-fertőzöttek száma, úgy gyűjtenek egyre többen közvetlen tapasztalatot a járványügyi intézkedésekről. Ez alól az Azonnali szerkesztősége sem volt kivétel. Podcast!

Sem Kirgizisztán, sem Bolívia nincs a világpolitikai érdeklődés középpontjában, pedig az utóbbi hetekben mindkét országban sorsfordító változások történtek. Ezekről szól az e heti Helyzet!

Léteznek-e valóban Fidesz-árvák, akiket meg tudnak szólítani? Hogy állnak az ellenzéki összefogáshoz? Hallgasd meg, hogy mit mondott erről Pálinkás József és Ábrahám Júlia! Podcast.

Twitter megosztás Google+ megosztás