+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++

Miután az Országgyűlés Fidesz-KDNP-s kétharmados többsége, valamint a Mi Hazánk nevű szélsőjobboldali párt független országgyűlési képviselői megszavazták a felhatalmazási törvényt hétfőn, Daniel Freund német zöld EP-képviselő arról tájékoztatta az Azonnalit, hogy petícióban tiltakoznak ezellen az Európai Bizottságnál, az ebben a félévben a horvátok által elnökölt Európai Unió Tanácsánál, valamint az EU-tagállamok kormányainál.

 

Mint írja, az elfogadott törvény nem a koronavírust, hanem a magyarországi ellenzéket akarja legyőzni, és erről eddig mind az EU intézményei (a felhatalmazási törvényt már kritizáló Európa Tanács ugye nem EU-s intézmény), mind Orbán kereszténydemokrata pártcsaládja, az Európai Néppárt hallgatott.

 

DANIEL FREUND NÉMET ZÖLD EP-KÉPVISELŐ. FOTÓ: A FACEBOOK-OLDALA

 

Freund petíciója persze nem csak a magyar helyzetből indul ki, noha apropóját egyértelműen az adja. Mint írja, a demokráciát a járvány alatt is meg kell védeni, a kormányok intézkedéseinek tiszteletben kell tartania a demokratikus eljárásmódokat, a transzparenciát és a jogállamiságot. „Sajnos egyes EU-tagállamok intézkedéseinek köze sincs a vírus elleni harchoz. Ők ehelyett inkább a kritikusaik, az ellenzék és a szabad véleménynyilvánítás ellen harcolnak. Jobboldali és populista kormányok ehhez ürügynek használják fel a koronavírust.”

 

Freund úgy látja, komoly veszély van arra, hogy a járványt kezeléséhez hozott intézkedések autokratikus rendszerekké alakítják át a liberális demokráciákat. A magyar példák mellett mindössze egy lengyelt hoz fel: mint írja, a lengyel kormány minden elnökjelöltet arra kényszerített a veszélyhelyzet kihirdetésével, hogy függessze fel a kampányát, ám magát a május 10-re kitűzött elnökválasztást nem hajlandó elhalasztani, így a PiS által támogatott, újrázásra készülő államfő, Andrzej Duda kihasználhatja ezt a lehetőséget.

 

A petícióban a következőket fogalmazták meg:

 

+ Minden európai uniós tagállam veszélyhelyzetbeli rendelkezései foglaljanak magukba egy lejárati dátumot is, amit aztán szükség szerint meg is lehet hosszabbítani.

 

+ Az újságíróknak és a parlamenteknek továbbra is el kell látniuk a demokratikus ellenőrző szerepüket, az ehhez való feltételeket biztosítani kell.

 

+ Az Európai Bizottság világosan pozicionálja magát az autoriter kormányok koronavírus-válság alatti hatalomkiterjesztése ellen!

 

+ A vitatott „koronatörvény” miatt függessze fel az Európai Bizottság a budapesti kormánynak kifizetendő uniós forrásokat. Helyette közvetlenül maga a Bizottság ossza ki ezeket a pénzeket a magyarországi címzetteknek.

 

+ A civil szervezetek és a sajtó munkáját ne lehessen korlátozni. 

 

Az aláírók között a balközép S&D, a progresszív Renew Europe és a szélsőbalos GUE/NGL-frakciók mellett az Európai Néppártból is találni politikust: ezen frakció tagja az EP-ben a Fidesz is,

 

bár a pártcsaládban egy éve fel van függesztve a magyar kormánypárt.

 

A kezdeményező Daniel Freund mellett szerepel a listán Guy Verhofstadt, az akkor még ALDE névre hallgató progresszív-liberális frakció mára háttérbeszorult belga exfrakcióvezetője, a Trócsányi László uniós biztosságát megbuktató EP-s jogi szakbizottság alelnöke, Sergey Lagodinski német zöld EP-képviselő (interjúnk vele itt), Franziska Brantner német zöld EP-képviselő (interjúnk vele itt), valamint holland szocdem, cseh kalózpárti, finn kereszténydemokrata, román liberális és görög kommunista EP-képviselők. De aláírta azt például Ulrike Guérot, a mai európai politikai viták egyik legizgalmasabb teoretikusa is, azzal az indoklással, hogy a koronavírus nem lehet ürügy a demokrácia lebontására.

 

Ha érdekel, mi van a felhatalmazási törvényben, ide kattints!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A legtöbb helyen kötelező lesz a maszkviselés, annak betartásáért pedig az adott hely lesz a felelős. Részletek!

Továbbra sem enyhül a járvány: pénteken 941 újabb esetet találtak meg, amivel már 11 202 főre nőtt az aktív esetek száma. Grafikonon mutatjuk, hogyan áll a járvány Magyarországon és a környező országokban!

William Barr, az Egyesült Államok igazságügy-minisztere nem először tesz vitás kijelentéseket. Ezúttal a kijárási tilalmat bevezető kormányzókat minősítette, szerinte az intézkedéseikkel megsértették a polgári szabadságjogokat.

Mármint a személyszállítás terén. Az áruszállítást alig érinti a járvány okozta csökkenés.

Ennyire őszintén, mint a miniszter a Die Pressének, rég nem beszélt senki arról, mikor maradhat a Fidesz az Európai Néppártban: ha azt a német CDU, a bajor CSU és az osztrák ÖVP úgy akarja.

A figyelemfelkeltés érdekében még egy nemlétező appot is indított egy aktivistacsoport. Na de hogy áll Budapest közvécék tekintetében? Szavazz!

A hét kérdése

A legújabb módi az lett, hogy ingyenes koronavírus-teszteket követel az ellenzék a kormánytól. De valóban szüksége van erre mindenkinek, a kisnyugdíjastól a kőgazdag vállalkozókig? Szavazz!

Azért ide elnéznénk

A budapesti a járvány miatt elmaradt, ám a pécsi tartja magát. Szeptember 17-20.

A nemrég alakult modern metálzenekar először mutatja be a karantén alatt írt debütáló lemezét. A szeptember 18-i bulin fellépnek még: Heedless Elegance, As Karma Brings.

Schiffer András ökopolitikai vitaköre ezúttal házhoz megy az Öreg-tóhoz. Szeptember 19.

Biciklis túra azoknak, akik szeretnének bringázni, de eddig Budapesten nem mertek biciklire ülni. Több időpontban, egészen szeptember 22-ig.

A „kocsmai evangelizáció” jegyében fog erről beszélgetni Fabiny Tamás püspök, Kajdi Csaba influenszer és Török Csaba pap. Szeptember 29., Művész Kávéház és Cukrászda.

Ezt is szerettétek

A sötét anyag kutatásáért kapta meg a rangos Viktor Ambartsumian-díjat Alex Szalay, a Johns Hopkins Egyetem magyar asztrofizkusa. Interjú!

Miben tud egyetérteni a szélsőjobboldal és a Háttér Társaság? Dúró Dóra és Dombos Tamás a Helyzetben!

Mi köze a belarusz diktátornak az oroszokhoz? Miért belarusz, miért nem Fehéroroszország?

Mit szól ahhoz Pacher Tibor, a tudóscsapat vezetője, hogy Magyarország is beszállt az űrversenybe? Podcast!

Mi lesz a jogállamisághoz kötött kifizetésekkel? Jó-e nekünk az EU által közösen vállalt hitel? Akkor most győzött Orbán Brüsszelben az EU-csúcson, vagy lebőgött?

Kulturáltabb szórakozónegyeddé válik-e a Belső-Erzsébetváros, vagy valóban keresztet lehet vetni az ottani éjszakai életre? Riport és interjúk a bulinegyedből. Podcast!

Miért tüntetnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói és oktatói? Mit mond a megválasztott, de a kormány által kinevezett rektor? És a politika? Körbejártuk.

Twitter megosztás Google+ megosztás