+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Fekő Ádám
2020. március 30. hétfő, 13:13
Az Ékszer TV munkatársai ráadásul úgy hirdették, hogy 60 ezer forintról árazták le az így is aranyáron mért termékeket. Az ATV nem akar nyilvánosan reagálni erre, a tartalomba nem volt beleszólásuk.

Egészen megdöbbentő hirdetés ment le az ATV-n futó Ékszer TV névre hallgató teleshopban vasárnap: az Ékszer TV ezúttal nem ékszereket hirdetett, hanem a koronavírus által leuralt zeitgeistnak megfelelően kézfertőtlenítőt, amivel még nem is lenne gond, ha nem 11 970 forintért árult volna a cég a drámai hangulatú műsorban háromszor három deci trutyit.

 

Ha ez még nem lenne elég, az elvileg mindössze száz raktáron lévő fertőtlenítőről

 

azt állították, hogy amúgy 59 899 forintba kerülne, ami azt jelenti, hogy három deci ebből a csodaszerből nagyjából 20 ezer forint lenne most.

 

 

Csak hogy érezzük, mennyire súlyos túlárazás ez: bár a videón szereplő fertőtlenítővel megegyező típust nem találtunk, a gyógyszertárakban nagyjából 1500 forintba kerül egy liter, de még a túlárazott verziók is olcsóbbak szoktak lenni, pláne a 60 ezer forinthoz képest.

 

Arról, hogy pontosan hogy is történhetett ez, Németh S. Szilárdot, az ATV vezérigazgatóját kerestünk, aki nem szeretett volna megszólalni, ellenben az ATV sajtóosztálya eljuttatta hozzánk a műsorral kapcsolatos közleményét:

 

„Az Ékszer TV reklámidőben megy le, ez egy külső gyártású élőműsor, nincs egyeztetési kötelezettsége az ATV-vel. Az ATV vezetősége az észrevételeit nem nyilvánosan, hanem közvetlenül osztja meg az Ékszer TV gyártóival.”

 

A kérdéseinket feltettük az Ékszer TV-nek is arról, pontosan miben különbözik egy 20 ezer forintos kézfertőtlenítő az átlagostól, illetve hány darabot adtak el belőle a vasárnapi műsorral. Amint válaszolnak, megírjuk azt is.

 

FOTÓ: Ékszer TV / ATV

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A Tudatos Vásárlók Egyesülete megvizsgálta, mi pedig mutatjuk a nagy riasztóteszt eredményét.

Ezzel az amerikai gyógyszeripari cég közelebb került ahhoz, hogy az USA és az EU is engedélyezze a subunit-vakcináját.

A BBC újságírója az elfogott Nexta-blogger és aktivista állapotát látva azonnal kivonult a minszki sajtótájékoztatóról.

A Jobbik ezzel eddig egyedül van az ellenzéki térfélen a törvényjavaslat elfogadásával. Azt mondják: ha kormányra kerülnek, kiveszik a törvényből a problémás részeket.

Az ellenzéki szavazóbázist aktivizáló konzultáción szavazó budapestiek 99 százaléka nem akarja a kínai egyetemet.

Orbán Pekinggel szembeni politikájának támogatottsága Magyarországon nagyon alacsony, amit egyre inkább kihasznál az ellenzék, ez a szlovák kutatók szerint változásra kényszerítheti Orbánt.

Százötvenöt évvel ezelőtt tört ki az a konfliktus Poroszország és Ausztria között, ami az utóbbi vereségével végződött, és az osztrákok rászánták magukat a kiegyezésre a magyarokkal.

A hét kérdése

A kínai egyetem elleni kiállás lett az ellenzéki politizálás egyik sarokpontja, a kormány szerint másfél éven belül reális lehet a népszavazás a témában. Nálunk már most az, tessék szavazni!

Azért ide elnéznénk

Pár napja TGM az Azonnalira megírta, hogy szerinte mit érdemes olvasni. Június 18-án a saját könyvét dedikálja.

Kiállítás Budapesten Fiuméről és a magyar kereskedelmi tengerészet történetéről, egészen október 31-ig.

Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Miben más az olajlobbi 2021-ben, mint amit a hollywoodi filmek alapján elképzelünk? Hidi Jánossal beszélgettünk.

Az OMOH évek óta fix igazodási pont a magyar LMBTQ-bulizók körében, indulásuk óta vállaltan az LMBTQ-közösséghez szólnak. Marton Péter DJ-vel beszélgettünk. Podcast!

Buktatható-e Lukasenka titkosszolgálati eszközökkel, és ha igen, ki tehetné ezt meg? Miért nem annektálta még Belaruszt Oroszország?

A Helyzetben vele beszélgettünk arról, miért nincs több nő a magyar rapben, mit gondol a motyogós rappről, és hogyan alkotott a lockdown idején.

Hogyan lett egy csepeli utcagyerekből a Blade Runner 2049, az Atomic Blonde, vagy a Hellboy 2 utcaképeinek az elkövetője? Mit gondol ma az egykori legendás graffitis a régi házak falainak összefirkálásáról? Podcast!

Meddig adminisztratív hiba az állam részéről, ha nem küldi valakinek az igazolásokat, és honnan súlyosabb mulasztás?

Manek Gábor számos budapesti étterem tulajdonosaként is építi a fővárosi gasztronómiát. Vele beszélgettünk az éttermek újranyitásáról, a Lärm jövőjéről, valamint a nyári fesztiváltervekről. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás