Ott még azért nem tartunk, hogy a videó pótolja a kocsmázást

Szerző: Fekő Ádám
2020.03.28. 16:57

Az már biztos, hogy 2020-ban soha nem látott számú embernek kerül be a mindennapi életébe az online piálás a haverokkal. De igazából van ennek bármi értelme? Halált megvető bátorsággal teszteltük le.

Ott még azért nem tartunk, hogy a videó pótolja a kocsmázást

Olyan volt már velem életem folyamán, hogy másfél hétig otthonról dolgoztam, nem is volt vele semmi különösebb bajom, de az, hogy igazából csak olyan ügyek miatt tettem ki a lábamat, amiket eleve a munkán kívüli szenvedések közé sorolok, nekem is egészen újszerű élmény volt. Én ugyanis szeretek menni, és

az általános jókedvemhez nagyon fontos, hogy legalább lehetőségszinten ki tudjak menni meccsre, elmenni moziba, vagy például találkozni valamelyik barátommal kibeszélni az élet fontos dolgait, közben lehetőleg szégyentelenül berúgni.

A 21. századnak köszönhetően az utóbbi volt az, aminek a pótlására láttam valami halvány reményt még a mostani, bezárt helyzetben is: van ugye a tonnányi videócsetelésre alkalmas platform, amit én személy szerint mindigis értelmetlen hülyeségnek gondoltam, és ugyebár ezek adnak konferenciabeszélgetésre is lehetőséget. Nyilván tudtam, hogy nem én vagyok az első ember a történelem során, aki ezzel a lehetőséggel él a barátaival való kapcsolattartáshoz, de az elmúlt napokban az egész közösségi média tele lett screenshotokkal a csajos borozásokról, fiús sörözésekről, esetleg vegyes össze-vissza piálásokról.

Rendes felnőtt emberként állandóan sírtam, ha el kell mennem valahova itthonról. Egészen addig, ameddig Orbán Viktor bejelentette, nem ajánlott bárhova is menni: azóta minden vágyam lett kimozdulni. A hétfő esti társaságom komoly részével szerintem hónapok óta nem találkoztam amúgy sem, úgyhogy boldogan vettem meg azt a pár sört, hogy a szintén a világ összes emberét hiányoló nőmmel együtt egy laptopot nézve okoskodjunk.

A koncepció ennyi volt, illetve a 21 órás kezdés, ami már eleve teljesen unortodox találkozó nekem, mint embernek, aki szerint hétfőn piálni a legnagyobb történelmi bűnök egyike,

és este nyolc után is csak ritkán van értelme bármit is csinálni az elalvásig tartó filmválogatáson kívül.

Az külön jó pont az online piálásban, hogy nem lehet róla különösebben elkésni: senkinek sem kell a kocsma előtt káromkodnia, vagy egyedül feszengenie az asztalnál, hiszen végül is otthon vagyunk, és kit érdekel?

Persze produkáltam is egy kis csúszást, hiszen én alapesetben nem ahhoz szoktam hozzá, hogy bármiféle gépet konfiguráljak a piáláshoz, a fizetésem épp elég volt hozzá. A problémák áthidalása után jött a nagy megvilágosodás:

az interneten keresztül szórakozni igazából egyáltalán nem olyan, mint egy kocsmázás, hanem inkább mintha átjöttek volna hozzád egy csomóan.

Ennek persze minden előnyével és hátrányával: a Jó Kocsmák hangulata értelemszerűen reprodukálhatatlan, és ha nem figyel az ember, akkor mégis csak beleesik abba a szomorú helyzetbe hogy játszós ruhában rúg be. Nincsenek idegen emberek, akikről ki lehet beszélni, szépek-e vagy rondák, csak ismerős arcok vannak.

MONDAY NIGHT FEVER. A BARÁTAIMNAK NINCS KOCKAFEJÜK, CSAK KIPIXELEZTEM ŐKET.

Az már az elején egyértelmű lett, hogy az emberek elhidegülésétől és a fizikai kontaktok megszűnésétől rettegő önjelölt jövőkutatóknak egyelőre nem kell félni: egyelőre kifejezetten kényelmetlen átlagos otthoni technológiával hosszabb ideig csacsogni.

Egy videókonferencián még el tudom képzelni, hogy az ember képes odafigyelni a gyenge hangminőségű gondolatokra, de ugye a kocsmai okoskodás nem ez a műfaj.

Viszont némileg megváltozik a beszélgetések dinamikája is, hiszen a valamit azért késő hangok miatt a spontaneitás lehetősége minimalizálódik. Ennek meg van az az előnye, hogy kivételesen mindenkit végig kell hallgatni.

Ennek persze tanító hatása is van egy hozzám hasonló kényszeres közbevágónak, de néha inkább furává válik, hogy nem működnek a hagyományos trollkodások, de még egymás túlorditása sem. Ilyen szempontból kicsit emlékeztet valami anonim körre, de azért jobban belegondolva néha annyira nem is baj, ha a saját természetesen mindig őrületesen jó poénjainkat akarjuk hallgatni egész este.

A hagyományos szórakozási eszközök is megváltoztak kicsit: Facebookon például kiváló filtereket lehet rakni egymás fejére, ami épp olyan jó mulatság, mint amilyen olcsó,  de például egy-egy váratlan pillanatban berakott zenével is lehet ellenőrizni, ki áll fel a Nélküledre.

Az egészben megnyugtató, de kicsit zavaró a teljes katasztrófa lehetőségének hiánya: itt nincsenek meg hazafelé a Calgary hívogató fényei, a McDonald’s is maximum korábban szállított volna házhoz kaját, és azt is nehéz elképzelni, hogy elalszom a kanapé és az ágy között. Nem mintha mostanában elaludtam volna, de ez is olyan, mint a kimozdulás lehetősége, az ember szereti magánál tartani rá a lehetőséget, és kérkedni azzal, hogy nem használta ki.

Ez persze nem csak a kaland elmaradását jelentette, hanem azt is, hogy jelentősen olcsóbb lett a szociális életem a taxi, borravaló, és persze kocsmai sörárak elhagyásával.

Összességében főleg nem is arra jöttem rá, hogy hülyeség-e videócsetelni (amúgy a felmerülő esetek 99 százalékában az), hanem hogy a koronavírus a mostani állapot szerint mennyire gyökeresen meg fogja változtatni az életemet. Például nem elég csak úgy kimenni léderegni valahova, hanem tényleg kapcsolatot kell keresni a velem nem egy háztartásban élő emberekkel, ha akarom őket hallani. Kicsit szentimentális, most esett le, hogy egyesek még hiányoznak is. Ráadásul fel se tűnt, hogy hétfő van, hiszen már hozzászoktam a gondolathoz, hogy az esték alig térnek el egymástól.

De persze a legnagyobb változás mégis az, hogy ameddig másnap reggel felkelve csak a szégyenérzet kínzott, most még a dobozokat is ki kellett dobnom másnap.

Illetve azért kicsit mindenkinek meg kell beszélnie magával, hol kezelje ezt az egészet: objektíven nézve már nincs sok különbség eközött, mint berúgni otthon egyedül, úgyhogy kis figyelmetlenséggel a social drinkerek egy egész generációját nevelheti rendes alkoholistává a koronavírus.

FOTÓK: Fekő Ádám / Azonnali

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek