+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Győri Boldizsár
2020. március 20. péntek, 19:40
Home Congresst, vagyis otthonról is végezhető képviselői munkát akar kiharcolni az amerikai képviselők egy része, emiatt házszabályt is módosítanának.

Az amerikai szenátus fele 65 évnél idősebb képviselőkből áll:

 

a képviselők átlagéletkora 57,6 év, ami egy idősekre nézve halálos világjárvány idején jogos aggodalommal töltheti el őket és a választóikat.

 

A héten ráadásul két képviselőt is koronavírussal diagnosztizáltak, akik most egy jó darabig nem tudnak majd részt venni a törvényhozó testület munkájában – meg is született a megoldás,  két szenátor, az illinoisi demokrata Dick Durbin és az ohioi republikánus Rob Portman által benyújtásra került egy kétpárti határozatjavaslat, amely először csak harminc napra – majd igény esetén szenátusi jóváhagyással meghosszabbítható időtartamra – vészhelyzet esetén engedélyezné, hogy távolról voksoljanak a képviselők. Ezzel nemcsak elkerülhetnék a megfertőződést, de számukra lehetséges lenne, hogy akár betegen is szavazhassanak.

 

Ennek a technikai háttere azonban még nem megoldott, erre csak akkor kerülne sor, ha a képviselőház legalább fele, majd a szenátus legalább kétharmada elfogadja a rendelkezést. Képzelhetjük, a 2016-os elnökválasztás után, amikor is az oroszok megpróbálták befolyásolni az elnökválasztást, mennyire lehetnek elragadtatva a digitális szakemberek az ötlettől. 

 

Bár a törvényhozói testület munkájának helyet adó Capitolium épületébe már március 12 óta már nem engednek be látogatókat, a képviselők nagyon könnyen megfertőzhetik egymást, hiszen az informális politikai háttéralkukat nemigen lehet az amerikai egészségügyi kormányügynökség, a CDC által ajánlott hat láb (körülbelül másfél-két méter távolságból) levezényelni. Ráadásul nemcsak a képviselők, de a saját alkalmazottaik is potenciális vírushordozók lehetnek (és valószínűleg néhányan közülük már azok is). Kéttucatnyi képviselő és szenátor már önkéntes karanténba vonult, miután bizonyítottan koronavírus-fertőzött személlyel érintkezett, köztük Ted Cruz, volt republikánus elnökjelölt-aspiráns is, aki most kedden „szabadult”, betartva az előírt tizennégy napot.

 

Mitch McConnel, a szenátus republikánus többségének vezetője viszont hamar elutasította az ötletet, annak ellenére, hogy Trump elnök erőteljesen ellenez minden, tíz főnél nagyobb gyülekezést. Helyette sokkal több időt hagyna a szavazásokra:

 

eszerint egyszerre csak néhány képviselő tartózkodhatna az ülésteremben, majd a szavazat leadása után távozna, ezzel megelőzve bármilyen tumultust.

 

Az egyébként 78 éves Mitch McConnelhez hasonlóan szintén veszélyeztetett korú, 79 éves Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata elnöke is, de ő is hamar visszadobta az ötletet, mondván: vészhelyzet idején a kapitánynak kell utolsóként elhagynia a hajót. 

 

Az elégedetlenkedők hangja nő, pedig van egy sokkal fontosabb feladatuk is: megállapodni a harmadik mentőcsomag tartalmában, amit a koronavírus okozta gazdasági károk enyhítésére hoznának. Ez a mentőcsomag egybillió dollárt mozgósítana. Emellett 75 ezer dollár alatti éves jövedelem alatt minden felnőtt amerikai állampolgár egy egyszeri, 1200 dolláros juttatást kapna, amely gyerekenként további 500 dollárral egészülne ki. 99 000 dolláros éves jövedelemig bezárólag fokozatosan csökkenne ez az összeg, efölött pedig megszűnne ez a segély. A gazdaságélénkítő csomag további milliárdokat különítene el a légitársaságoknak és kisvállalkozásoknak – érthető a sietség, a Goldman Sachs előrejelzése alapján hamarosan 2,25 millióan veszíthetik el a munkahelyüket az Egyesült Államokban.

 

A képviselőháznak nem kell visszatérnie a fővárosba egészen a jövő hétig, amikor is a fenti mentőcsomagról szavaznak: sokan reménykednek, hogy egyhangúan átmegy, és visszatérhetnek az otthonaikba, de a házelnök, Nancy Pelosi már kiadott egy közleményt, amiben bírálja a tervezetet, mondván, az túl sokat költene a nagyvállalatok kisegítésére a munkások helyett. A szenátus azonban Mitch McConnel szerint nem megy sehova, és addig nem is fog, amíg el nem dől a Phase-3-nak keresztelt törvénycsomag sorsa.

 

BORÍTÓKÉP: A Kapitólium, az Egyesült Államok kongresszusának székhelye. Fotó: Wikimedia Commons

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Az aktív esetszám kevéssel, de ismét csökkent, kórházi ápolásra 430, lélegeztetőgépes kezelésre 25 fő szorul csak.

A magyarok körében is 61 százalék gondolja ezt egy friss, 21 EU-tagállamban elvégzett közvélemény-kutatás szerint.

A főpolgármester szerint Budapestnek több tízmilliárdos bevételkiesést jelent a jövő évi költségvetés tervezete, ami nem indokolható a járvány okozta általános recesszióval.

És még véletlenül sem a Fideszről beszélünk: a máltai Munkáspárt a közelmúlt legnagyobb politikai botránya ellenére visz mindent a közvélemény-kutatásokban.

Voltak, akik kritizálták, hogy ezzel a határőrök az emberek magánéletében turkálnak: most már hivatalos nyilatkozatot kell tenni arról, hogy kapcsolatban vannak, így szabad a beutazás.

Összesen már 1836-an gyógyultak fel a betegségből, míg 499 az eddigi halálos áldozatok száma.

Miután konfliktusmentesen nem bonyolítható le a jobbikos Sneider Tamás leváltása a parlament alelnöki székéből, a volt EP-képviselő Balczó Zoltán köszöni, de nem kér a jelölésből.

A hét kérdése

Hiába vagyunk EU-tagok, a járvány előtti határforgalmat először nem valamelyik uniós szomszéddal, hanem a nem EU-tag Szerbiával állítottuk vissza. Mi ennek az oka? Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Az Azonnali publicistája a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezésről vitázik online május 25-én este 8-tól!

Az Azonnalin rendszeresen publikáló Szalai Máté is elemzi a Külügyi Intézet online beszélgetésén, május 26-án!

Ezért beszélget az űrhajóssal május 27-én Szujó Zoltán.

Ki nyerheti az amerikai elnökválasztást? Szakértők vitatják meg az American Corner május 28-i eseményén!

Saját kézzel lehet levendulát szedni a kevélyhelyi levendulamezőn. Aki kipróbálná, június 5. és 14. között teheti
meg Pilisborosjenő mellett!

Ezt is szerettétek

Mi áll Klaus Johannis román államelnök magyarellenes kirohanása mögött? Podcast.

Akár az egészségügynek, akár a gazdaságnak akarnak kedvezni a politikusok, katasztrofális következményekbe futnak bele.

Fogadják el a munkavállalók, hogy a közelgő válság miatt komoly áldozatokat kell hozniuk az állásukért – legalábbis az Iparkamara elnöke, Parragh László szerint. De mit szólnak ehhez a szakszervezetek?

Sok felvidéki városba a magyar polgármesterek hívták be a megszálló csehszlovák katonákat. Itt a Trianon 100 podcast harmadik része.

És a koronavírus-járvány, vagy az azt követő válság kezelése lehet majd a 2022-es kampány fő témája? Böcskei Balázs és Mráz Ágoston Sámuel a Helyzetben!

Hogyan élik meg a koronavírus-járványt a különböző generációk? Kiknek a legnehezebb most, és miért jött elő a nyugdíjasbashing?

Miért csapott látványos hisztiket az akkori román miniszterelnök Trianonban, miközben megkapták Erdélyt, a Bánság nagyobb részét és a Partiumot?

Twitter megosztás Google+ megosztás