Államfüggők lettünk, és a koronavírus mutatja meg, miért baj ez

Tóth András

Szerző:
Tóth András

2020.03.20. 12:02

Csapdahelyzetbe kerültek az államok: miközben a fogyasztás csökkenése miatt elapadnak az adóbevételek, a vállalkozások és az emberek részéről is soha nem látott követelés fog megjelenni az állami beavatkozásra.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Januárban leállt Kína egyharmada.

Az a harmada, ami a kínai exportgépezet és modern gyártási láncok szempontjából a legfontosabb volt. Március közepén kezd visszatérni az élet.

De nincs kinek annyit termelni, mint a válság előtt, mert most Kína két legfontosabb piaca dermed le: Európa és az Egyesült Államok.

A turizmus, a légi közlekedés, a vendéglátás, az éttermek már lassan két hete állnak, vagy éppen állnak le. Nincsenek nyitva az elektronikai boltok, a bútorboltok, a ruhaüzletek, hamarosan leállnak a bútorgyárak, az elektronikus eszközöket gyártó gyárak és a textilüzemek. Európában már leállt vagy leállóban van az autóipar és a hozzá kapcsolódó beszállítói láncok. Az Egyesült Államokban a napokban álltak le vagy vannak leállóban a nagy gyárak.

Európa jelentős része leállt vagy leállóban van. Már egy hete áll az élet Olaszországban és Spanyolországban, az eurózóna harmadik és negyedik legnagyobb gazdaságaiban. De Németország is közeledik a leállás felé, hasonlóképpen, mint Franciaország. A visszaesés várható mértéke a Deutsche Bank számítása szerint a GDP akár 20-30 százalékát is elérheti:

Csütörtökön megjelent a SurveyUSA közvélemény-kutató cég felmérése a munkanélküliség alakulásáról a koronavírus kapcsán. A számok rettenetesek: már az amerikai munkavállalók 9 százaléka munkanélküli, de úgy, hogy vállalata kész visszavenni, ha újraindul a termelés (14 millió ember), a munkavállalók negyede csökkentett munkaidőben dolgozik (41 millió munkavállaló), s a munkavállalók 2 százalékát már véglegesen elbocsátották. Pedig még csak az elején tartunk. Kalifornia – az amerikai gazdaság egyik motorja – csak pénteken zárta be minden nem kulcsfontosságú munkahelyét és rendelte el az otthon tartózkodást.

Soha nem látott válság előtt állunk: egyszerre áll le a fogyasztás és a termelés egy jelentős része.

Két hétre tervezték a leállásokat, de nyilvánvaló, hogy az egészségügyi krízis csak fokozódni fog. Talán – ha szerencsénk van – április közepén újraindulhat lassan az élet. S ha még nagyobb szerencsénk van, akkor az újraindulás után nem érkezik egy újabb hulláma a fertőzésnek. De ezt nem tudjuk, s a szakértői vélemények megoszlanak.

Az elmúlt egy évszázad alatt úgy fejlődött a „nyugat” (aminek immár mi is részesei vagyunk) politikai gazdaságtana, hogy az állam a legfontosabb gazdasági szereplővé vált életünkben. Az állam viszonylag szabadon segítheti elő a pénzteremtést, növelheti adósságát és deficitjét, alkalmazza a munkavállalók legalább egyharmadát, gondoskodik a nyugdíjasokról, a szegényekről és az elesettekről, fenntartja az egészségügyet. Nem véletlen, hogy a vállalati és magánemberi jövedelmek durván 40-50 százaléka adó és szociális hozzájárulások ezerfajta formájában az államhoz folyik be, amit az állam részben újraoszt és részben „közösségi” célokra (egészségügy, oktatás, nyugdíjak, segélyek, támogatások, nagy fejlesztések, és így tovább) költ el.

Államhívők és államtól függők lettünk, és a politikusaink is mindent megtesznek, legyenek akár baloldaliak, akár jobboldaliak, hogy higgyünk az erős és a közt szolgáló államban.

Most rettenetes csapdahelyzetbe kerültek. Elaludták a kínai egészségügyi válságot. A francia egészségügyi miniszter már december 20-án tudta, hogy Kínában valami furcsa új kór van, le is adta a drótot a francia közegészségügyi hatóságnak (DGS), aztán ment tovább a mindennapi politika. Az Euractiv értesülései szerint az Európai Bizottság már előzetesen figyelmeztette a tagállamokat, hogy jön a baj.

Egyetlen tagállam kormánya sem készült fel a válságra. Nem léptetettek időben életbe beutazási korlátozásokat, nem kezdték el időben a Kínából érkezők szűrését, így elveszett az a lehetőség, ami Tajvant, Dél-Koreát és Vietnámot is megmentette az egész ország lezárásától. Nem gondoskodtak időben kórházi ágyakról, védőfelszerelésekről és a lélegeztetőgépekről. – talán Németország kivételével, de ezt még meglátjuk.

Így váratlanul ért mindenkit az egészségügyi válság,

amire a kétségbeesett válasz egész országok karanténba zárása, az utcák, a szolgáltatószektor lezárása lett,

s ahol még nem történt ez meg, ott a következő napokban megteszik.

Rettenetes csapdahelyzetbe kerültek az államok. A termelés kulcsfontosságú szolgáltatószektorokban leállt vagy leállóban van, s ezt már követte, vagy követi a termelés is, leszámítva közszolgálatató iparágakat. Ezekből a szektorokból adójövedelem nem fog befolyni az államkasszába. A vállalatok a piaci szférában, ahogy leállnak, előbb-utóbb úgy lesznek kénytelenek fizetést csökkenteni, vagy szabadságra és fizetés nélküli szabadságra küldeni munkavállalóikat, legrosszabb esetben elbocsájtani őket. Onnan sem fog beérkezni adójövedelem.

A másik oldalon óriási az igény az állami kiadások növelésére: aki tud, betegállományba menekül, aki nem, az munkanélküli segélyért fog folyamodni. A magyar kormány is több százezer munkanélkülivel számol, mások már egymillióról beszélnek. Hatalmas lesz a követelés valamiféle különleges állami támogatásra: alkalmi segélyre, jövedelempótlásra (Spanyolországban automatikusan bárki, aki a koronavírus kapcsán nem tud dolgozni, betegállományba kerül, és az állam állja alapfizetése 75 százalékát), vagy alapjövedelem valamilyen formában való biztosítására.

Ha a munkavállalók tíz-húsz, ne adj’ Isten magasabb százaléka munkajövedelem nélkül marad, óriási lesz a nyomás az állami jövedelempótlás valamilyen formájára.

Nem lesz kormány, aki ennek ellen tudna állni.

A munkavállalók mellett meg fognak jelleni a kisvállalkozók is, akik azonnali adóelengedést és segélyt fognak követelni. Már látni, hogy az államnak kell majd mentőövet dobnia a bankoknak és a nagyvállalatoknak – hogy elkerülje a pénzügyi rendszer összeomlását –, s mindenkinek, akinek hitele van, de jövedelme elapadása miatt nem képes fizetni.

Igazi csapdahelyzet: adóbevételek elapadása és ezzel párhuzamosan a kiadások iránti beláthatatlan nagyságú, de minden eddigi képzeletet felülmúló követelés.

S még azt se tudjuk mennyi ideig. Két hét? Ha csak annyi, kibírható. Két hónap? Kínának ennyi kellett a tetőzéshez és karantén feloldásához. Kína viszont egy másfélmilliárdos ország, s óriási méretéhez képest relatíve kisebb, bár kulcsfontosságú városokat és tartományokat zárt le.

Európa esetében az egész kontinens és teljes országok kerültek karanténba.

És ha pár hét múlva, április közepén-végén feloldható a karantén, hány hónap kell majd a helyreálláshoz, mely szektorok mennek át gyors helyreállítási növekedésen, s mely szektoroknak kell még évekig dolgoznia azon, hogy visszaálljon a 2019 decemberi állapotára, ha egyáltalán Csupa ismeretlen tényező.

Szerencsére az elmúlt tíz évben a magyar kormány komoly erőfeszítéssel jelentősen csökkentette az eladósódás mértékét, s emiatt van valamennyi mozgástere. Sajnos viszont nem vagyunk benn az eurózónában, így feltehetően jobban kell vigyáznunk az államadósságunk mértékére, mint Olaszországnak, Spanyolországnak vagy Franciaországnak, amelyek már a válság előtt 100 százalék feletti GDP-arányos államadóssági szint felett, vagy annak közelében jártak.

De az is lehet, hogy Európa vagy az ország

kénytelen lesz feladni az eddigi felelősségteljes pénzügyi politikáját a társadalmi követelések hatására, s közvetlen pénznyomtatásra átállni a kiadások finanszírozására.

Annak összes veszélyével együtt: ez vágtató hiperinflációhoz és hatósági árszabályhoz vezethet, miután a pénzkiáramlást nem ellensúlyozza termelés. Láttunk már ilyet. Igaz, háborús rombolás után. De a koronavírus szinte hasonló helyzetet teremthet, ha nem ér gyorsan véget.

Orbán Viktor miniszterelnök nem véletlenül mondja magáról, hogy sokat látott és tapasztalt harcos. A 140 kulcsfontosságú vállalat katonai irányítás alá helyezésének előkészítése mindennél világosabban jelzi, hogy akár a gazdasági háborúra is felkészült, olyan helyzetre, amikor az alapvető szolgáltatások biztosítása csak parancsuralmi rendszerben lesz biztosítható.

Az időtényező a legfontosabb, az, hogy milyen gyorsan vonul el a kór. Ha egy-két hét, akkor kisebb visszaeséssel megúszhatjuk, ha egy-két hónap, akkor nagyobb visszaeséssel kell számolnunk. Ha viszont még ennél is tovább húzódik, akkor el kell gondolkoznunk, mi a rosszabb: egy nagyon mély gazdasági válság és teljes állami irányitás,

vagy szembenézés a betegség lehetőségével, és fogat összeszorítva elkezdünk dolgozni és fogyasztani, visszatérni az életbe.

Nehéz döntés.

Nagyon fontos lenne, hogy végre azt is tisztán lássuk, mekkora a baj, mert vannak olyan szakértői vélemények is, akik – bár nem tagadják a kór súlyosságát és a veszélyességét – arra hívják fel a figyelmet, hogy más betegségekhez képest, amikkel együtt élünk, nem olyan halálos ez a vírus.

De addig is, pénzt kell tenni az egészségügybe, kórházi ágyakba, lélegeztetőgépekbe, a védőfelszerelésbe, a már ismert, viszonylag hatásos ellenszerek beszerzésébe, az orvosok, ápolók és mentők fizetésébe, hogy a lakosságnak legyen bizalma abban, ha beteg is lesz, nagy valószínűséggel meggyógyul. S addig is vigyázzunk magunkra és főleg az idősebbekre.

Az életnek mennie kell tovább. Különben olyan válsággal nézünk szembe, ami szerencsére minket és a relatíve fiatalabbakat már elkerülte, de szüleink életét megkeserítette.

A szerző politológus. Olvass még tőle az Azonnalin!

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek