A világ leggyorsabb szuperszámítógépe besegít a vírus elleni küzdelemben

2020.03.20. 11:33

Kétszáz kvadrillió számítás másodpercenként, ez egy embernek hatmilliárd évbe kerülne: beszállt a koronavírus elleni küzdelembe az IBM Summit nevű szuperszámítógépe, talált is potenciálisan hetvenhét anyagot, ami megakadályozhatja a vírus terjedését.

A világ leggyorsabb szuperszámítógépe besegít a vírus elleni küzdelemben

A világ leggyorsabb szuperszámítógépe, az IBM által kifejlesztett Summit (amúgy a második ilyen gép, a Sierra is az övék), néhány specifikációja:

több számítást képes elvégezni másodpercenként, mint a világ lakossága egy év alatt (kétszáztrillió), ezzel egymilliószor erősebb a leggyorsabb laptopnál,

és most kölcsönadták néhány kutatónak, hogy a koronavírus terjedésének az ellenszerét keressék vele. A tennessei Oak Ridge-ben felállított laborban már korábban is az Emberiség Problémáira kereshették a megoldásokat a tudósok: besegített már a Summit a rák és az éghajlatváltozás elleni küzdelembe, valamint új anyagok kifejlesztésébe is – a ChemRxiv nevű tudományos folyóiratban pedig nemrég megjelent egy publikáció, amihez a gép számítókapacitását használták fel: ennek eredményeképpen hetvenhét olyan összetevőt sikerült izolálni, ami potenciálisan megállíthatja a Covid-19 koronavírus terjedését.

Egy vírus egyetlen célja, hogy reprodukció útján terjedjen, ehhez pedig durván leegyszerűsítve „beköltözik” egy sejtbe, átírja annak a DNS-ét, hogy az onnantól kezdve újabb vírusok millióit állítsa elő. De először bebocsátást kell nyerjen: minden második koronavírusos hírben, legalább egy képen rajta van egy szőrös gömb, egy elképzelt rajz a vírusról.

KÖRBE-KÖRBE EZEK A SZŐRÖS KIS IZÉK

Ezek a szőröcskéket hívjuk úgy hogy kapszulafehérje, és kvázi tolvajkulcsként működnek a megtámadott sejt felületén lévő „zárak” kinyitásához. Ha sikerül becsapnia a vírusnak a sejtet, bejutva átírja annak DNS-ét, így onnantól kezdve nem újabb sejteket, hanem vírusok millióit fogja előállítani.

A tanulmány célja az volt, hogy az immár izolált koronavírus fehérjekapszulájáról egy számítógépes modell segítségével olyan anyagokat keressenek, amik kötődnek a vírus fehérjekapszulájához, megakadályozva ezzel annak bejutását és terjedését egy emberi sejtbe. Több, mint nyolcezer lehetséges anyagból hetvenhét maradt a szimuláció végére – fontos megjegyezni, hogy ezek a valóságban még nem váltak be, de ennek a tanulmánynak köszönhetően elkezdődhet egy újabb tesztelési fázis egy még pontosabb fehérjekapszula-modellel. Azokat pedig már gyakorlati kísérletek követhetik, amik elengedhetetlenek, ha hatékony vakcinát akarunk fejleszteni. 

FOTÓ: Wikimedia Commons

Győri Boldizsár
Győri Boldizsár az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek