Velencében földbe állt a turizmus, cserébe visszatértek a városba a delfinek

Szerző: Illés Gergő
2020.03.19. 08:07

Erre már hatvan éve nem volt példa, de nem csoda: a hajóforgalom leállt, így a víz sokkal áttetszőbb, a levegő pedig sokkal tisztább lett.

Velencében földbe állt a turizmus, cserébe visszatértek a városba a delfinek

FRISSÍTÉS: Sajnos ez a hír nem igaz. :(

Európában messze Olaszországot bénította meg leginkább a koronavírus, jelenleg az országban már több, mint 35 ezer fertőzött van. A járványveszély miatt azonban a hatóságoknak lényegében az egész országot le kellett zárniuk: az utcára bár bevásárlás céljából például ki lehet menni, de a városokból elutazni csak különengedéllyel lehet, és tilosak a nyilvános események is. Ebből is következik, hogy az ország turizmusa is pont a turisztikai szezon előtt földbe állt.

Emiatt viszont az egyébként komolyan elturistásodott északolasz városból, Velencéből is kiűzte a koronavírus a tömegturizmust, a város csatornáin így lényegében megállt a forgalom. A leállásnak azonban volt egy váratlan, és a helyi lakosok által üdvözölt következménye is:

az általában gondolákkal és hajókkal zsúfolt csatornákban megjelentek a hattyúk, a kikötőben pedig delfinek is úsznak.

Sokan ezt annak tudták be, hogy a vízi forgalom leállása miatt kitisztult a víz Velencében, ugyanakkor az ABC Newsnak küldött nyilatkozatában a velencei lagúnarendszer tudományos vizsgálatával foglalkozó konzorcium igazgatója igyekezett emlékeztetni: a csatornák nem tisztultak ki, csupán azért látszanak kristálytisztának és átlátszónak, mert a víz alján az üledéket nem kavarja fel semmi.

Ugyanerről beszélt a CNN-nek a város polgármestere is: szerinte nem is a víz, inkább a város levegője tisztult ki jelentősen, hiszen a csatornákból eltűntek a vízibuszok, a kikötőkbe sem jönnek óriási turistahajók.

A helyiek viszont természetesen örülnek a delfinek feltűnésének, egy Twitter-felhasználó arról beszélt, már 60 éve nem láttak delfint a csatornákban:

Egy másik twitterező szerint az történt, hogy a természet megnyomta a reset-gombot:

De több olaszországi városban is állatok jelentek meg az utcákon az emberek helyett:

BORÍTÓKÉP: Francesco Delrio / @NotLazacette (Twitter)

Illés Gergő
Illés Gergő az Azonnali újságírója

Európai politikáról, Közép-Európáról ír. Magyar belpolitikáról pedig akkor, ha ideges.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek