Operatív törzs: egyelőre nincsen tervben a kijárási tilalom

Szerző: Hutter Marianna
2020.03.18. 17:40

Az operatív törzs szerint Magyarország arányosan jobban áll lélegeztetőgépekkel, mint Olaszország.

Operatív törzs: egyelőre nincsen tervben a kijárási tilalom

Egyelőre úgy látják, az eddigi intézkedések megfelelőek és arányosak, vagyis az operatív törzs még nem tett javaslatot kijárási tilalomra, ahogyan nem terveznek településeket sem lezárni. Persze, lehet, hogy ennek eljön az ideje – derül ki az operatív törzs szerdai tájékoztatójából a koronavírussal kapcsolatban, amit nem sokkal azután tartottak, hogy Orbán Viktor bejelentette, mind a magánszemélyeknek, mind a cégeknek felfüggesztik a hitelvisszafizetési kötelezettségeiket év végéig. 

Lakatos Tibor rendőrezredes, az opertív törzs tagja ismertette a hatóságilag elrendelt házi karanténokkal kapcsolatos adatokat is. Az intézkedés bevezetése, vagyis március 12-e óta 2800-szor rendeltek el házi karantént, és szerda éjszaka nulla óráig 5094 ellenőrzés volt.

Tehát van, akit már többször is ellenőriztek, hogy betartja-e a hatósági házi karantént.

Ellenőrizték azokat a kereskedelmi egységeket is, amelyek nyitvatartását korlátozták, ebben az esetben hét személynek kellett 350 ezer forintos bírságot kiszabni.

Kitért arra is, káros hatása is lett annak, hogy a humanitárius okokat figyelembe véve lehetővé tették a román és bolgár állampolgároknak, hogy áthaladjanak a határon, emiatt ugyanis Hegyeshalomnál 29 kilométeres dugó alakult ki az osztrák oldalon. Erről történt egyeztetés az érintett országokkal, így azóta egy óra alá csökkent a várakozás. A teherforgalom biztosítása érdekében pedig – ami jelenleg is zavartalan – megindították azt Kópházánál és Rábafüzesnél is.

Sok nyugdíjas az utcán, a fiatalok házibuliznak

Müller Cecília országos tiszti főorvos arról beszélt, a járvány már elsősorban Európában okozza a legtöbb gondot. Ezért hangsúlyozta: a járvány sikeres kezeléséhez nem elég az egészségügyi dolgozók és a hatósági szervek beavatkozása, elsősorban és kifejezetten a lakosság segítsége kell.

Mint elmondta, még mindig sok az idős ember a tömegközlekedési eszközökön, az utcákon, ezért arra kérik őket „fogadják meg a tanácsainkat, aggódunk értük”, maradjanak otthon.

Ehhez hasonlóan Müller a fiatalok figyelmét is felhívta: az oktatás nem fejeződött be, online folytatódik, ám ennek ellenére is rengetegen sétálgatnak, házibulikat szerveznek, ezért őket is arra kéri, ezt ne tegyék. Müller egyébként azok felé is kérést fogalmazott meg, akik külföldről jönnek haza, még pedig azt, hogy menjenek önkéntes házi karanténba akkor is, ha nem olyan területről jönnek vissza, amelyek nem súlyosan fertőzöttek.

Jobban állunk a lélegeztetőgépekkel, mint az olaszok

Az újságírók több témában is tettek fel kérdéseket a sajtótájékoztatón. Arra a kérdésre, hogy azonosítottak-e már az ország minden megyéjében beteget, azt mondta Müller Cecília, gyakorlatilag az egész ország területén találtak most már pozitív eseteket. Hogy hányan vannak súlyos állapotban, arra kitérően válaszolt, mert ezt elmondása szerint elsősorban a kezelőorvos tudja megmondani, illetve hangsúlyozta: azoknak kell kórházba vonulnia, akik ottani ellátásra szorulnak, vagyis enyhe tünetekkel még otthon lehet maradni.

Ami a lélegeztetőgépek számát illeti, arra azt mondta Müller Cecília, minden áldott nap jelentenek a kórházak arról, hány lélegeztetőgép működik, hány van szabadon, és határozott terve van Kásler Miklós egészségügyért is felelős miniszternek arra, hogyan bővüljön a szolgáltatás, ha szükség lesz rá.

Megnyugtató Müller szerint a helyzet, mert a lakosságszámhoz arányosan mérve jobban állunk, mint az olaszok.

Hogy a szállodák miért nem zárnak be – amiről az Azonnali is kérdezte már az illetékeseket – arra viszont nem válaszolt.

Lassítaná-e a betegséget, ha 50 ezer tesztet végeznének el Magyarországon? Müller szerint nem: ha rengeteg vizsgálatot végeznének, elképzelhető, hogy sok lenne a pozitív teszt, de a járvány terjedését semmilyen teszt nem akadályozza, csak a higiéniai szabályok betartása. A kérdésre pedig, hogy mennyi vírustesztet rendelt meg Magyarország, úgy felelt a tiszti főorvos:

sokat, folyamatos a rendelés, de konkrét számot nem mondott.

Azzal kapcsolatban is elhangzott kérdés, hogy miért nem lehet területi adatokat tudni a koronavírusos megbetegedésekről, illetve hogy a betegek nemét és korát miért nem közlik. Müller erre azt mondta: az adatok közlése semmilyen relevanciával nem bír a közvélemény számára. A Lyme-kórnak például azért lehet tudni a területi adatait, mert annál van ennek jelentősége, a koronavírusnál viszont szerinte nincs.

A sajtótájékoztatón azt is szerették volna megtudni, hogy Orbán Viktor miért nem a köztévén, miért a saját Facebook-oldalán jelentette be a kormány legújabb gazdasági intézkedéseit, ám ezt Lakatos Tibor nem tudta megmondani. 

FOTÓ: Bruzák Noémi / MTI

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek