Nem a globalizáció a hibás a koronavírus-járványért

Tóth András

Szerző:
Tóth András

2020.03.18. 10:24

Egy nagy különbség van a korábbi, hatalmas pusztítást végző járványok és a mostani koronavírus-járvány között: a koronavírus egy alapvetően szabad (szabadabb) világban sújt le az emberiségre.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Hát persze, hogy vannak, akik a globalizációt, a földrészeken átnyúló kereskedelmi kapcsolatokat hibáztatják a mostani járványért. S persze, hogy vannak, akik már az autarkia mellett érvelnek: amellett, hogy zárjuk le határainkat, mindent termeljünk helyben, éljünk abból, amink van.

Pedig globalizált világban élünk, mióta kiléptünk az állatvilágból és emberré váltunk.

8000 évvel időszámításunk előtt már a mai Afganisztán területéről rendszeresen eljutott Mezopotámia első földműves civilizációjába a lapis azuli féldrágakő, amit az uralkodók kövének tartottak, s viselete az egyik legfontosabb jele volt a magas státusznak. Ötzi – az 5000 évvel ezelőtt az Alpokban, a mai Ausztria területén megölt vadász – baltájának fejét Dél-Toszkánából származó bronzból öntötték.

Az idősebb Plinius, Vespasianus római császár tanácsadója a Krisztus utáni első évszázadban arról panaszkodott uralkodójának, hogy az indiai kereskedelmen keresztül a birodalom aranya Kínába kerül, selymekért és élvezeti cikkekért cserébe. Marco Polo, az olasz kereskedő kínai útjáról írt visszaemlékezése generációkat késztetett arra, hogy megtalálják az utat a mesés gazdagság földjére.

De nemcsak kereskedelmi szempontból élünk globalizált világban. Évszázadok óta emberek tízezrei, százezrei kerekednek fel, hogy spirituális okokból, lelki kiteljesedést vagy gyógyulást remélve több ezer vagy tízezer kilométerre levő szent helyeket felkeressenek, legyenek azok Santiago de Compostellában, Mekkában vagy Tibetben.

Másokat a kiváncsiság, a megismerés és a tudásvágy hajtott és hajt ismeretlen utakra, még fel nem fedezett tájakra, ismeretlen tengereken és szárazföldeken keresztül új világok felfedezésére.

S voltak, akik azért indultak neki gyalog, ültek lóra, szálltak hajóra, mert az otthoni megszokott világban már nem volt hely nekik, vagy elöldözték őket és szabad vagy másoktól elvehető területet kerestek, hogy életüket folyatni tudják.

S voltak, vannak, akik azért indulnak neki, hogy könnyű zsákmányt szerezzenek számukra idegen területeken idegen népektől, s ennek révén éljenek jobban otthon.

Emberi természetünk része a „globalizáció”, nem napjaink sajátossága, s nem csak a „profithajsza” az oka a globalizációnak.

Mindig is globalizált világban éltünk.

Korábban csak tudásunk és technikai lehetőségeink hiányai korlátozták a globális kitettség mélységét és elterjedtségét.

Nem véletlen, hogy távoli vidékről érkező halálos járványok vissza-visszatérően hatalmas károkat okoztak. A Bizánci Birodalom feltámadásának Justinianus császár alatt egy hatalmas pestisjárvány vetett véget, ami a lakosság harmadát-felét magával vitte. A barbár pusztítások nyomán lassan magához térő Európa fellendülését a fekete halál, az 1347-es pestisjárvány roppantotta meg, amely hatalmas pusztítást eredményezett az akkori Európa legfejlettebb vidékein. S a sor hosszú. A koronavírus is csak egy, s (remélhetően) nem is a leghalálosabb globális járványok egyike.

Egy nagy különbség van a korábbi, hatalmas pusztítást végző járványok és a mostani koronavírus-járvány között: a koronavírus egy alapvetően szabad (szabadabb) világban sújt le az emberiségre.

Szabadabb világban, aminek kezdete a XVIII. századba vagy mélyebbre nyúlik vissza. Ekkor kezdett lebomlani az embereket fogva tartó zárt, tradicionális társadalom kényszerzubbonya, ami foglalkozási rendek szerint eleve elrendelte mindenki sorsát és életútját, s korlátozottan nyújtott lehetőséget a váltásra, a tradícióból való kiszakadásra. A szabad(abb) kereskedelem és a rendi kötöttségek felszámolása hozta el, hogy bárki bármibe belefoghatott, amitől saját maga helyzetének jobbulását várhatta vagy anyagi értelemben, vagy abban az értelemben, hogy megvalósíthatta, ami izgatta az agyát. Egyszerű, technikai problémákon agyaló mesteremberből a gőzmozdony feltalálója lehetett, az ügyes eszű, találékony telegráfkezelőből meg a világ egyik legelismertebb feltalálója és a General Electric megalapítója.

A gondolkozás és a cselekvés szabadsága robbantotta be azt, amit úgy ismerünk: ipari forradalmak sora, jóléti társadalom és (modern) “globalizáció”. Ennek révén a távolságok elolvadtak, utazás és kereskedelem nemcsak egy nagyon kicsi bátor és vállalkozó réteg kiváltsága, s nemcsak az előkelőket szolgálja ki, hanem bárki utazhat, vállalkozásba foghat és válogathat a világ összes terméke közül.

Éppen ez a gondolkodási és cselekvési szabadság az, ami révén egy súlyos ragály többé nem váratlan istencsapás, aminek védtelenül ki vagyunk szolgáltatva. Hanem egy tudományos probléma:

minél gyorsabban meg kell találni az ellenszert, aminek tömeggyártásával gyorsan túllépünk ezen a ragályon is, mint annyi máson a XIX. század tudományos forradalma óta.

Ha tanulság van, az az, hogy sok kormány rosszul és késve reagált. Kína sokáig elnyomta az új járványról való információkat, s csak január közepén lépett, holott egyes források szerint már november közepén tudni lehetett, hogy egy új veszélyes betegség ütötte fel a fejét. Az európai kormányok nagy része szintén elaludt: legkésőbb január végén lehetett már tudni, hogy csak óriási károkat okozó karanténnal lehet megfékezni a járványt, ha nem lépnek időben. Ám ők csak sajnálkoztak Kínán és csak márciusban kezdtek el fellépni, amikor már késő volt, s így nem maradt más, mint a súlyos gazdasági károkat okozó karanténok elrendelése.

Az állami egészségügyi rendszerek több országban – így Itáliában is – rosszul vizsgáztak. A válságban derült ki, hogy nincs elég kapacitásuk és rugalmasságuk a válsághelyzet kezelésére. A dél-koreai egészségügyi rendszer – amely az egyik legpiacorientáltabb a világon – viszont megmutatta, hogy igenis lehet flexibilisnek lenni és megfelelő háttérkapacitással rendelkezni.

Nem kevesebb globalizációra van szükségünk, hanem többre. Több és szabadabb információáramlásra van szükségünk, hogy tudjuk, mi fenyegethet.

Nem kevesebb szabadságra van szükségünk, hanem többre, beleértve a kutatás szabadságát a látszólag nem fontos, de bármikor vészhelyzetet okozható jelenségek kutatására.

Nem kevesebb, hanem több piacra van szükségünk az egészségügy területén is, amely rugalmasabb, betegorientáltabb rendszert eredményez, s ahol az egészségügy nem csak a kormányok instrukcióira figyel.

Végül, nem olyan kormányokra van szükségünk, akik elzárják az információkat, s aztán késve, pánikszerűen országok karantéba zárásával válaszolnak a válságra. Olyan kormányokra van szükségünk, akik figyelnek arra, mi történik a világban, hogy időben tudjanak reagálni a rossz hírekre, s időben felkészülnek a hasonló természeti csapások kivédésére.

A szerző politológus. Olvass még tőle az Azonnalin!

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek