Meghalt az író, akinek Putyin se volt eléggé nemzeti és bolsevik

Eduard Limonov Amerikában balos punk volt, Franciaországban vezető értelmiségi, lövöldözött Szarajevóban. Oroszországban balról, majd jobbról előzte Putyint.

Eduard Limonov úgy halt meg tegnap, hogy a jelenlegi putyini rezsim kritikusa volt – de nem a várt és megszokott irányból. A Harkivban született, de Moszkvában nevelkedett író-politikus pártját, a Nemzeti Bolsevikokat már Putyin alatt tiltották be 2007-ben, ugyanis Limonov orosz imperializmusa, idegenellenessége a rendszernek is sok volt.

Az Amerika-ellenesség hozta meg a világhírt neki: a hetvenes években kiutasították a Szovjetunióból, és az Egyesült Államokban telepedett le. De itt sem elégedett meg az antikommunista disszidens szerepével, ugyanis új hazájában meg az ellen kezdett el először baloldali, majd egyre inkább szélsőjobboldali periodiákban publikálni.

Az amerikai élményeiről szóló könyve – amelynek tartalmát a német fordítás címe fejezi ki leginkább: Fuck off, America – Franciaországban tudott megjelenni, a nyolcvanas éveket már ott tölti. Amerika-ellenessége, antiimperializmusa

De egyre inkább az Amerika-ellenessége mögött kitűnt orosz nacionalizmusa, amelyben számos néppel szembeni gyűlölet keveredett. Már a kilencvenes években írt egy cikket arról, hogy mely népek gonoszak: azok, amelyek szerinte kollektíven bűnösek az oroszokkal szemben. Innen eredeztethető a horvátok, a balti népek vagy a csecsenek elleni gyűlölete is, a sztálini kitelepítéseket is több írásában helyeselte.

A nyolcvanas évek végén már egyértelműen a francia újjobboldali, fasiszta szcéna sztárja, ekként tér vissza 1990-ben az akkor még létező Szovjetunióba, ahol

Ezt azzal indokolta, hogy orosz nacionalistaként tartotta fontosnak a Szovjetunió egybentartását.

Hasonlóan gondolkodott Jugoszláviáról is. A délszláv háborúban nyíltan támogatta a szerbeket és Slobodan Miloševićet – ebben amúgy nem volt egyedül a nyugati baloldalon –, még el is ment Radovan Karadžićhoz Szarajevóba, ahol a hegyekből, ahonnan a szerb csapatok lőtték a várost, maga is lődözött egy sort a város felé.

Oroszországban a kilencvenes évek elején alapította meg Nemzeti Bolsevik Pártját, amelynek jelképe (amint a nyitóképen is látható) a náci Németország zászlajára emlékeztett, azzal a különbséggel, hogy

Főleg az első csecsen háború alatt egyre inkább az orosz nacionalizmus vált a párt lényegi mondanivalójává, ezt egészítette ki baloldali antiimperializmus és antikapitalizmus.

Vlagyimir Putyint kezdetben támogatta, de az örök punk nem tudott értelemszerűen egyetlen rendszerhez se lojális lenni. 2007-ben a putyini rezsim betiltotta a pártját, Limonov pedig egyre inkább a Putyin-ellenes kritikus ellenzék egyik alakjává vált – igaz, továbbra is nemzeti és baloldali alapokon. 2011-ben a francia Express hetilapnak azt mondta: Putyin „a totális hazugság” révén tud hatalomban maradni.

Limonov az utóbbi időkben A Másik Oroszország pártot szervezte, ebben az antiputyinizmus szláv nacionalizmussal, monarchizmussal és anarchizmussal keveredett. Az Express nekorológja szerint nem csak egész nihilista nézetrendszere, de személyisége is leginkább úgy írható le:

Limonov kalandos életéből a francia Emmanuel Carrère írt regényt, amelynek alapját az orosz író-politikussal folytatott hosszú beszélgetései adták. A Limonov néven megjelent könyvért 2011-ben Carrères a Renaudot-díjat is megkapta.