Igen, most komoly válság jön a koronavírus miatt, de már 2021-ben fellendülhet a gazdaság

Szerző: Hutter Marianna
2020.03.17. 15:17

Mit kellene tenniük a kormányoknak, hogy túlélje a gazdaság a koronavírust? Vannak-e európai jó példák a mostani válság kezelésére? Mi lesz a forinttal? Zsiday Viktor befektetési szakértő válaszolt az Azonnalinak!

Igen, most komoly válság jön a koronavírus miatt, de már 2021-ben fellendülhet a gazdaság

Nagyon gyors és nagyon mély recesszió jön – így értékelte a koronavírus miatt várható gazdasági helyzetet Zsiday Viktor befektetési szakértő az Azonnalinak. 

Elmondta, a válság kezeléséért a kormányzatok nagyon sokat tudnak és fognak is tenni az elkövetkezendő időszakban, még pedig azzal, hogy költekezni fognak. Ugyanis ha azt feltételezzük, hogy pár hónapig tart a baj, akkor eközben sok cég tönkre mehet, ha nem segít rajtuk a kormány.

„Vagyis azt kellene elérni, hogy a következő hat hónapban túléljenek ezek a vállalkozások, hiszen ha becsődölnek, újrakezdeniük sokkal nehezebb lesz” – magyarázta Zsiday Viktor.

Hogyan lehet segíteni?

A segítség egy módja, hogy egyrészt át kell ütemezni a cégek adósságát, hiszen most sokaknak eltűnik a bevétele, miközben nemcsak az alkalmazottait kéne fizetnie, hanem – miután jellemzően a magyar cégeknek van hitele – még törlesztenie is kellene. Ezért nem véletlen, hogy az MNB felkérte a bankokat arra, vezessenek be hitelmoratóriumot. A szakértő szerint ha ezt a kérést a pénzintézetek maguktól nem teljesítik, akkor valószínűleg törvényt fognak hozni azért, hogy kötelezzék őket erre.

ZSIDAY VIKTOR. FOTÓ: HUTTER MARIANNA / AZONNALI

Másrészt Zsiday szerint azt is lehetővé kell tenni a cégeknek, hogy a munkaerő-költségüket úgy csökkentsék, hogy az embereket ne bocsássák el tartósan. Például erre az egyik lehetőség, hogy a cégek munkavállalóikat ideiglenesen fizetés nélküli szabadságra küldjék.

Ám ez esetben szükség lenne arra is, hogy ezek a dolgozók ez idő alatt rendkívüli, ideiglenes munkanélküliségi járadékot kapjanak.

Tehát egyszerre kell költeni a cégekre és a magánszemélyekre: ezt Hongkongban például úgy oldották meg, hogy mindenki bankszámlájára elutaltak négyszázezer forintnyi összeget.

„Nagy költségvetési hiányok lesznek mindenhol, de ez egy megoldható probléma” – mondta Zsiday. Hozzátette: most már szerinte nagyjából a politikusok is értik, hogy az ilyen jellegű beavatkozások elkerülhetetlenek. Kérdésünkre, hogy azért a magyar kormány eddig még nem pedzegette, hogy segélyezné a nehéz helyzetbe kerülő magánszemélyeket, úgy válaszolt: valóban, de múlt héten pénteken reggel még az iskolákat se akarták bezárni, majd aznap estére ezt mégis meglépték. 

Most legalább nem belülről repedezik a rendszer

Zsiday Viktor szerint bár Európa és USA-szerte is az említett beavatkozásokat fogják megtenni a kormányok, mégis lesznek, akik tönkremennek, ez ugyanis elkerülhetetlen. Vagyis nagyon komoly gazdasági visszaesés lesz idén. Ám ezt követően 2021-ben és 2022-ben is már gazdasági fellendülés jöhet, mert legyen akármilyen gyors és mély a mostani recesszió, de gyorsan el is múlik, ha meghozzák a kormányok a megfelelő intézkedéseket.

A felvetésre, hogy a mostani válság rosszabb lesz-e, mint a 2008-as, azt mondta: nem. „Míg a 2008-2009-es válságot az okozta, hogy olyan egyensúlytalanságok voltak a gazdaságon belül, amik maguk okozták a válságot, most ezt egy külső sokk teszi.”

Vagyis most nem belülről repedezik a rendszer, és azért is kell minél több céget életben tartani, hogy ez így is maradjon.

Ha politikus pánikol, tőzsdés nem

Mivel a cikk megjelenésekor már 347 forintot is kell fizetnünk egy euróért, felmerül a kérdés, hogy mi lesz a forinttal? Zsiday szerint ezt most nehéz lenne megmondani. Azt is el tudja képzelni, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hagyja a forintot lassan tovább gyengülni  – ezzel segítve az exportot –, de azt is, hogy lezárnak egyes kiskapukat a spekulánsok előtt, ezzel pedig erősítik a forintot. „Abban viszont biztos vagyok, hogy még az MNB-nél sem igen tudják, hogy holnapután mit fognak csinálni.”

És hogy van-e olyan európai ország, aminek a járványra adott gazdaságpolitikai válaszát érdemes lenne Magyarországnak is követnie? Zsiday szerint az elmúlt napok alapján úgy néz ki, máshol is darabokból dobálják össze az intézkedéseket, holott ezeket egy konzisztens rendszerbe kellene rendezni.

Összességében a szakértő szerint azért abszolút van remény a jövőre nézve:

„Van egy tőzsdei mondás: amikor a politikusok elkezdenek pánikolni, akkor a tőzsdések pont, hogy abbahagyhatják azt. Ugyanis ha a politikusok pánikolnak, akkor látják, hogy kell valamit csinálni, ha pedig ezt megteszik, annak előbb-utóbb lesz következménye.”

Zsiday Viktorral még február végén készítettünk nagyinterjút, akkor még főként arról, miért is gyengélkedik a forint, ez itt olvasható vissza.

FOTÓ: Vitárius Bence / Azonnali

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek