Tíz tévhit és mítosz március 15-ről, amiről most megtudhatod, igaz-e

Az Azonnali összeszedte azokat a közkeletű tévedéseket, mítoszokat 1848-1849, március 15-e és persze az akkori események főszereplői kapcsán, amelyeket a gyengélkedő magyar közoktatásnak harminc év alatt sem sikerült eloszlatnia.

Azonban az ilyen szakácsárpádos-trombitáskristófos időkben a forradalmak renoméja nem áll túl jól, kivéve, ha azok szovjetellenesek. Ha viszont nem akarunk Habsburg-nosztalgiába süppedni, hanem inkább megemlékezni kívánunk az egyik legfontosabb magyar függetlenségi és alkotmányos berendezkedési kísérletről, bizony nem árt, ha jobban ismerjük a főszereplőket: a republikánus ifjakat képviselő Petőfi Sándort, a liberális reformer Kossuth Lajost, a fontolva haladó Széchenyi Istvánt, vagy a szabadságharc legismertebb tábornokát, Görgei Artúrt.

1. A forradalmárok a Pilvax-kávéházban gyülekeztek

Pilvax (vagy Pillwax) Károly 1838-ban vásárolta meg a Café Renaissance nevű kávéházat. Ez a hely lett a törzshelye Petőfi Sándor körének, a Tízek Társaságának és a Fiatal Magyarországnak. 1846-tól Fillinger János vette át az üzletet, így több korabeli forrásban már az ő nevével találkozhatunk a Pilvax helyett. Az ilyesfajta névváltások azonban lassan mennek át a köztudatba (lásd Moszkva tér – Széll Kálmán tér), így a vendégek többsége továbbra is az eredeti tulajdonos nevén emlegette a kávéházat.

2. Petőfi elszavalta a Nemzeti dalt a Nemzeti Múzeum lépcsőjén

Március idusának egyik leghíresebb részletkérdése, hogy előadta-e Petőfi a múzeum lépcsőin a versét vagy sem. Ezt viszonylag könnyű kideríteni, mivel a naplójában részletesen leírta, hogy négy helyen szavalta el szerzeményét: 1) a Pilvaxban, 2) az egyetemi hallgatók előtt, 3) az Egyetem téren, valamint 4) Landerer és Heckenast nyomdája előtt.

Ha a múzeum lépcsőin is előadta volna (ezt ábrázolná a nyitóképen is látható rajz), akkor azt miért nem írta le? Valószínű, hogy az utókor Petőfi különféle képi ábrázolásainak hatására rögzülhetett ez így a közemlékezetben (mint amilyen a Pesti Divatlap 1848. áprilisi számában található Nemzeti dal-kotta borítója is volt). Még érdekesebb, hogy a nemzet költőjének naplója az esti ünneplésről (azaz a Nemzeti Színházban előadott Bánk bán-előadásról) nem ír, noha a vers akkor is elhangzott (Egressy Gábor szavalta el a közönségnek).

Hogy hová tűnhetett Sándorunk? Bár a napló erről nem tudósít, annyi biztos, hogy 1848. december 15-én megszületett Petőfi Zoltán. Bizony, a két dátum között eltelt 9 hónap.

3. Görgei elárulta a szabadságharcot

Ha ismerjük a tábornok utóéletét, tudhatjuk, hogy Görgei pénzért, hatalomért vagy befolyásért nem adta el a hazáját. Feleségével, újszülött gyermekeivel gyakorlatilag évekig házi őrizetben volt a szabadságharc után. Kossuth hírhedt vidini levele, melyben árulónak nevezte őt a világosi fegyverletétel miatt, egész életére bélyeget sütött rá, holott honvédtisztek százai (köztük Klapka György is) tiltakoztak a kijelentés ellen.

A fegyverletételről egyébként sem ő, hanem a minisztertanács döntött, s ennek akkor Kossuth is a tagja volt. Görgei itt csupán a végrehajtó szerepét vette magára. Kossuth kétes célja a levéllel és az árulási váddal minden bizonnyal az lehetett, hogy a magyar néppel közölje: a szabadságharcot nem leverték, hanem elárulták, a függetlenség reménye maradjon továbbra is életben. Az áruló Görgei legendája aztán igen tartósnak bizonyult, hosszú ideig az iskolai tananyag része is volt, de ma is akad olyan, aki a szabadságharc vereségéért őt teszi felelőssé.

4. Petőfi nem halt meg Segesvárnál, hanem orosz hadifogolyként élt Barguzinban 1856-ig

Morvai Ferenc és a Megamorv Petőfi Bizottság nyolcvanas-kilencvenes évekbeli kulturális ámokfutása mára már szinte teljesen a feledésbe merült. Ez volt az az „expedíció”, amely során a szibériai Barguzinból hazahoztak egy csontvázat, melyet Petrovics név alatt földeltek el. Az antropológiai vizsgálat azonban megállapította, hogy női csontvázról van szó.

A dolog sokáig pihentetve volt, mígnem felkarolta az ügyet a háttérhatalmi összeesküvések legnagyobb ismerője, Drábik János. Drábik olyan kijelentésekre ragadtatta magát, miszerint Széchenyi Petőfi apja volt, vagy hogy exhumálni kellene a gróf és Hrúz Mária sírját, hogy DNS-vizsgálatot tudjanak végezni a barguzini (ismétlem: női!) csontokon. Végül 2015-ben a hányatott sorsú hamvakat Petőfi neve alatt eltemették. A halál dátumakén 1856-ot tünették fel.

5. A Rothschildok támogatásával verték le a szabadságharcot

Ez a lényegében antiszemita konteó búvópatakként fel-fel bukkan az internet bugyraiból néha, ezért fontos pár szót ejteni róla. Ennek hátterében az állhat, hogy Ausztria és a cári Oroszország egyik fontos hitelezője volt a Rothschild bankház. Az összeesküvés-elméletek általában akörül keringenek, hogy a frankfurti zsidó család nyomására döntött a bécsi udvar és/vagy az orosz cár a magyar szabadságharc leverése mellett. Egyikről sincsen írásos forrás, azt azonban tudjuk, hogy Ausztria hamar rendezte a forradalmak során keletkezett pénzügyi helyzetét, amibe a Rothschildokat már nem vonták bele. Az pedig, hogy az oroszok pénzt vettek volna fel a háborúra tőlük, szintén nem igazolható.

6. 1849 miatt nem koccintunk sörrel

Ez a történet onnan ered, hogy állítólag az aradi vértanúk 1849. október 6-i kivégzése után sokan látták az osztrákokat sörrel koccintva mulatni. Az ekkor kibontakozó ún. passzív ellenállás részét képezte az is, hogy „magyar ember nem koccint sörrel”. A probléma csupán az, hogy a korban ennek semmi nyomát nem találjuk – jóval később, valamikor a 20. században találkozunk vele először. Sokan ma is tartják ezt a szokást, míg egyesek úgy gondolják hogy 1999-ben (az aradi kivégzés 150. évfordulóján) ez már lejárt. Egyes feltételezések szerint a borkereskedők terjesztették el ezt a szokást, hogy kialakuljon a sörfogyasztó osztrákokkal szemben a borivó magyarok képe.

7. Kossuth elsikkasztotta a Reviczky-árvák pénzét

Kossuth még országos hírneve előtt táblabíróként működött Zemplén megyében. 1831-ben a kolerafelkelés idején elhunyt Reviczky János főszolgabíró árvái vagyonának összeírását bízták rá. Ez főleg szőlőket és 17 hordó bort jelentett. A túlbuzgó Kossuth azonban nemcsak összeírta a vagyont, de a bort el is adta, majd el kellett utaznia. Ez komoly kalamajkát okozott személye körül: sikkasztással vádolták meg, ráadásul azért is megfeddték, mert nem volt felhatalmazása pénzzé tenni a bort (pláne azon az áron). Az összeget Kossuth visszafizette, de ez a történet később is beárnyékolta politikai előéletét. Ezt manapság is szeretik felhánytorgatni azok, akik nem szimpatizálnak történelemben játszott szerepével.

8. Az öngyilkos Széchenyi

1860. április 8-án holtan találták a „legnagyobb magyart” a döblingi elmeszanatóriumban – főbe lőtte magát. Egy héttel korábban ezt írta a naplójába: „Nem tudom megmenteni magam.” A Ferenc József-féle abszolutizmust álnéven röpiratokkal támadó Széchenyi szobájában a bécsi rendőrség egy hónappal korábban tartott házkutatást – sokan emiatt vélik úgy, hogy valójában az osztrákok végeztek vele. Sokat vitatkoztak azon is, hogy melyik kezével vetett véget az életének, hiszen a bal tenyerén találták meg a pisztolyt, de a gróf jobbkezes volt.

A vita 2002-ben lángolt fel újra, amikor a mozikba került Bereményi Géza Hídember című filmje. Ennek a végén csak a lövést halljuk, így a rendező nyitva hagyta a gróf halálának kérdését. Nem ez volt Széchenyi első öngyilkossági kísérlete: 1848 szeptemberében a Dunába ugrott, de akkor kihúzták. Később is foglalkoztatta az öngyilkosság gondolata, olyannyira, hogy a nagycenki birtokán élő plébánosnak részletesen elmondta, hogy ennek mi a leggyorsabb módja: jobb kézzel elsütni a pisztolyt, de közben bal kézzel kell odaszorítani a csövet szemgödörhöz. Innen magyarázható, hogy halála után a bal kezébe esett a fegyver.

9. Az élve boncolt/élve elhantolt Haynau

Sok legenda született a szabadságharcot leverő Haynau személyéről is. Az egyik ilyen a táborszernagy 1853-as halálához kapcsolódik, mely szerint a halál okának kiderítése miatt boncolást kellett rajta végrehajtani. Az orvos azonban látta, hogy az agyvelő még lüktet, így gyorsan beledöfött egyet. Egy másik verzió szerint a lánya exhumáltatta apja holttestét, akinek a körmein látszott, hogy ki akart jutni a koporsóból…

Természetesen mindkét történet kitaláció, terjesztőik valószínűleg így kívántak utólag bosszút állni Haynau személyén. A halált megállapító orvosnak nem volt szüksége boncolásra ahhoz, hogy megfejtse: Haynau agy- és tüdővérzésben halt meg. A halál dátuma sokkal érdekesebb: 1853. március 14. Csaknem kereken 5 évvel a forradalom kitörése után történt!

10. A kokárda használata a francia forradalomból ered

A francia trikolór a forradalom hármas jelszavát igyekezett szimbolizálni: a szabadság színe a kék, a testvériségé a fehér és az egyenlőségé a vörös. Ezt tűzték magukra a forradalmárok 1789-ben, és ez lett később a francia nemzeti lobogó is. A francia minta a forradalmak során mindig is fontos volt, Petőfiék szívesen nevezték jakobinusoknak magukat.

Magyarország esetében a színek jelentése a következő: a piros az erőt, a fehér a hűséget, a zöld a reményt fejezi ki. Először a 15. században alkalmazták őket együtt. Ebből a trikolórból készített francia mintára Szendrey Júlia kokárdát férjének. Elterjedt, hogy a sorrendet rosszul állította össze, hiszen ha hűséges a francia mintához, akkor piros sávnak kellene a kokárda belsejében helyet foglalni. Igazából a kokárdára nem létezett akkoriban „szabvány”, így nincs jelentősége annak, hogy a színek belülről vagy kívülről kezdődnek el.

A szerző történész, korábbi történelemtanár. Olvass még tőle!