Az MSZP budapesti elnöke szerint „vicces kérdés”, hogy ő mikor lépne be a DK-ba

Szerző: Hutter Marianna
2020.03.05. 16:07

Miért tartja korrektnek az MSZP budapesti elnöke, Molnár Zsolt, hogy Horváth Csaba szocialista polgármester a DK-s Gyurcsány Ferenccel ebédel? Elárulta az Azonnalinak.

Az MSZP budapesti elnöke szerint „vicces kérdés”, hogy ő mikor lépne be a DK-ba
Ön szokott Gyurcsány Ferenccel vacsorázni?

– így kérdezett vissza az Azonnalinak az MSZP-s Molnár Zsolt csütörtöki, Tüttő Kata szocialista főpolgármester-helyettessel tartott sajtótájékoztatóján, miután megkérdeztük, hogy ők szoktak-e a DK elnökével étkezni. Ugyanis a 444 a napokban írta meg: az MSZP-s zuglói polgármester, Horváth Csaba együtt ebédelt Gyurcsánnyal.

Utóbbinak leginkább azért van hírértéke, mert nemrég a DK két budapesti szocialista polgármestert is igazolt, amivel elérték: már nagyobb frakciójuk van a fővárosi közgyűlésben a DK-soknak, mint az MSZP-seknek. Vagyis ezek után nyilván felmerülhet a kérdés, miért ebédel egy szocialista polgármester Gyurcsány Ferenccel, pláne egy olyan időszakban, amikor tele a város olyan pletykákkal, hogy a DK további nagy igazolásokra készül.

Az Azonnali újságírója arra hívta fel a figyelmet, hogy – Molnárral ellentétben – ő nem az MSZP budapesti elnöke és egyben pártigazgatója, mire Molnár azt mondta, ez kétségtelen, és ha azt kérdezzük, hogy van-e az ellenzéki vezetők között párbeszéd, akkor az a válasza, hogy mind a DK elnökével, mind az ellenzék többi vezetőjével szoktak ellenzéki politikusok találkozni, beszélgetni.

Szerinte viszont a közéletnek nincsen dolga azzal, ha két ember együtt étkezik, ez ugyanis magánéleti jellegű kérdés, bizalmas dolog.

Hogy ezek szerint a 444-en megjelent Gyurcsány-Horváth-ebéddel sincs dolga a közéletnek, arra azt mondta Molnár Zsolt: nincs. Ugyan azt nem tudta megmondani, hogy magánéleti beszélgetést folytatott-e a zuglói szocialista polgármester Gyurcsánnyal, hiszen nem volt ott: „jól láthatóan nem vagyok ott a fotón”. „Azt tudom, hogy Horváth Csaba több, mint 15 éve szokott találkozni Gyurcsány Ferenccel, akkor is, mikor még a Demokratikus Koalíció nem létezett, és akkor is, mikor az még egyszázalékos párt volt. Horváth Csaba nem változtatott ezen a szokáson, és ezt én korrektnek is tartom.”

Végül a kérdésre, hogy ő és Tüttő mikor lépne át a DK-ba, arra Molnár Zsolt úgy válaszolt: 

„ez egy vicces kérdés, természetesen csak ön után”. Az első lépés az, hogy ön belép a Demokratikus Koalícióba, és utána majd gondolkodunk ezen”.

Egyébként abból a szempontból Molnár Zsolt felvetése nem volt életszerűtlen, hogy az Azonnalinak van olyan újságírója, aki valóban belépett a DK-ba, hogy megtudja, hogyan néz ki belülről egy párt felvételi folyamata.

Ezt követően hiába szerettünk volna még kérdéseket feltenni ebben a témában, nem volt rá lehetőség, elvették a szót az Azonnalitól, miután nem ez volt Molnárék sajtótájéékoztatójának eredeti témája, és témán kívül csak egy kérdést engedtek. Ugyanakkor a kormánypárti Magyar Hírlap azért még meg tudta kérdezni: megkeresték-e a politikusokat a DK-tól, hogy lépjenek át. Erre Molnár Zsolt azt mondta: soha ilyen fel nem merült. 

Eredetileg mit is jelentett be az MSZP?

Persze a szocialisták nem a Gyurcsányékkal való kapcsolatukról tartottak sajtótájékoztatót, hanem hogy bejelentsék: aláírásgyűjtést kezdeményeznek „új utakon címmel”. Azt szeretnék elérni, hogy az üzemanyag árából a költségvetésbe befolyó jövedéki adó – amely ma teljes egészében az államhoz kerül – harminc százalékát megkapják az önkormányzatok. Ebből szerintük Budapesten évi 40-45 milliárd forint jöhetne be, amit útfelújításra, bringautakra és zöldítésre költenének. 

Az Azonnali kérdésére, hogy hány aláírással lennének elégedettek, Molnár Zsolt azt mondta: elégedettek akkor lennének, ha minden felnőtt állampolgár aláírná, de nyilván ez irreális, tippelésbe pedig nem mennek bele. Szerintük inkább az a fontos, hogy az állampolgárok és az önkormányzatok is álljanak melléjük, és olyan ellenzéki ügy legyen ebből, ami folyamatosan nyomás alatt tartja a kormánypártokat. Arra a kérdésre, hogy mi lesz az aláírások sorsa azon túl, hogy az MSZP tudja építeni a szimpatizánsi adatbázisát, azt mondta:

nyilvánvalóan minden adatkezelési szabályt be fognak tartani, szó sincs arról, hogy adatbázist akarnának építeni.

Egyébként az önkormányzatokat és a kormányt is tájékoztatni fogják az aláírók számáról. Ha a szocialisták javaslata átmenne, akkor nemcsak a fővárosi önkormányzat, de a kerületek is kapnának a befolyó adóból nagyjából fele-fele arányban.

FOTÓ: Hutter Marianna / Azonnali

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek