Szlovák választás: miért nyert a jobboldal, és miért buktak el a liberálisok?

Mi minden kellett ahhoz, hogy Igor Matovič pártja legyen az, ami elveri Fico Smerjét? Hogyan következik ebből, hogy a liberális PS/Spolu pártszövetség éppen csak alatta maradt a bejutási küszöbnek? Képviselheti-e valaki a felvidéki magyarokat magyar parlamenti pártok híján, és mi vár most a V4-ekre? Kollai István Szlovákia-szakértővel beszélgettünk.

Kijelenthetjük, hogy a szlovák társadalom végleg leszámolt Robert Ficóval?

Inkább azzal a nagy mértékű korrupcióba süllyedő politikai gyakorlattal akart a szlovák társadalom leszámolni, ami Robert Fico mostani kormányzati időszakát jellemezte. A korrupciós ügyek annyira ráégtek nem csak a Smerre, hanem a koalíciós partnereire is, hogy azok be se jutottak a parlamentbe. A választók egyértelműen büntették a Smert, és még jobban a koalíció többi pártját is.

Azért ebben szerepet játszhatott Marián Kočner, a Kuciak-gyilkosság megrendelésével is vádolt üzletember csütörtöki elítélése is egy váltóhamisítási ügy miatt, ami gyanúsan közel esett a vasárnapi választáshoz. Ön szerint véletlen volt az időzítés?

Erről megmondom őszintén, sejtésem sincs. Mindenesetre látványos volt, hogy a rendőrség, még amikor felettük a Smer erős politikai befolyást tudott gyakorolni, akkor is láthatóan próbálta önállósítani magát, és komolyan venni a korrupciós ügyeket. Ez adódott a Kuciak-gyilkosság utáni erős társadalmi elvárásból is. Szóval nem mondható, hogy a kormánynak sikerült volna ezeket a hatalmi ágakat – rendőrséget, bíróságot – kontrollálnia.

Ami tervezettnek tűnik, az inkább a korrupciós ügyek médiába történő szivárogtatása: úgy tűnik,

Akkor a Fidesz azon vádja, hogy a magyar újságírók politizálnak az ellenzéki politikusok helyett is, sokkal inkább megáll Szlovákiában?

A Kuciak-gyilkosság után ez így volt, de vádnak nem mondanám: ekkor egyszerűen nem volt életképesnek tűnő politikai formációja az ellenzéknek. Azóta viszont lett. Mondhatni, egy egészséges érési folyamatnak, a társadalom immunrendszere reakciójának voltunk tanúi az elmúlt pár évben: egy társadalmi problémára – aminek megoldását egy ideig főleg a média, illetve a civil szféra szorgalmazta – a mostani választásra kialakultak a politikai válaszlehetőségei is. 

Voltak a médiának politikai preferenciái azon túl, hogy bárki, csak ne a korrupt, oligarchikus Smer és sleppje jöjjön vissza?

Túlzás lenne a médiáról homogén egységként beszélni. Voltak mindenestre a média által felkapott témák, de azokat sokszor ügyetlenül képviselték.

Ezt hogy érti?

Például a média nagyon erősen beleállt a fasisztaellenes retorikába, ami olyan szempontból érthető és fontos, hogy a neofasiszta irányvonal meglehetősen erős volt az elmúlt években Szlovákiában. A fasisztoid beszédmód és politika elleni aktivizmushoz viszont nem tették hozzá, hogy a neofasiszták által felvetett problémákra, mint az ország gazdasági szétszakadása vagy a romakérdés megoldatlansága, mi lehet a politikai válasz.

Akkor az újságírók hibája a PS/Spolu választási kudarca, hogy éppen hogy csak alatta maradtak a választási szövetségeknek előírt hét százalékos küszöbnek?

Ezt túlzás mondani. A PS/Spolu kudarca sokkal inkább a szlovák társadalom speciális jellemzőjének köszönhető, amit már jó ideje meg lehet figyelni: a szlovák társadalomban alapvetően gyengék az ideológiai kódok, a magyarhoz képest legalábbis biztosan. Ennek sok jó következménye van: például nem érezhető az a kultúrkampfos hangulat, ami Magyarországon. Ez nem jelenti, hogy a politika működőképesebb lenne Szlovákiában, de a közélet mindenképpen élhetőbb, felszabadultabb. 

És az ideológiai kódok gyengeségének megvan az a hatása is, ami végül a PS vesztét okozta: a szavazók könnyen, rövid idő alatt tömegével képesek ömleni egyik oldalról a másikra.

Például ha látják az emberek, hogy ki a fő esélyes, jelen esetben Fico ellen, a szavazatok oda fognak ömleni. Megfigyelhettük ezt a tavalyi elnökválasztáson is, amikor a semmiből jövő, egyébként PS-hátterű Zuzana Čaputovában találták meg az emberek a legesélyesebb kihívóját a smeres jelöltnek. Ugyanez történt most is a 25 százalékot szerző Egyszerű Emberek és Független Személyiségekkel, az OľaNO-val, akik az EP-választáson még alig jutottak át az ötszázalékos küszöbön.

De miért ők lettek a legesélyesebbek, és nem mondjuk a PS/Spolu vagy a Kiska-féle Za ľudí?

Mert az OľaNO tudott olyan látványos, populisztikus kampányt folytatni, hogy ez megtörténjen, és felugorjanak az ötről tíz-tizenkét százalékra is a mérésekben. És onnantól nem volt megállás egészen a február 29-i 25 százalékig. A szavazóknak ez az OľaNO-hoz való áramlása tette a választás vesztesévé a PS/Spolu szövetséget. De ez pecsételte meg a kereszténydemokrata KDH sorsát is. Sőt, még a Za ľudí is tulajdonképpen örülhet: ha pár héttel később lettek volna a választások, könnyen lehet, hogy az ő szavazóik is olyan mértékben pártoltak volna át az OľaNO-hoz, hogy nem jutnak be ők sem a parlamentbe.

Szóval a sikeres politizálás kulcsa Szlovákiában, hogy nagy hangon kritizáld az ellenfeleidet és össze-vissza ígérgess mindent?

Arra próbálok kilyukadni, hogy ha az ideológiai kódok ennyire gyengék a szlovák társadalomban, akkor mi az a balaszt, amire kormányprogramot lehet építeni?

Ügyek mentén lehet Szlovákiában politikát csinálni, nem pedig ideológiai címkézéssel. Ez nem feltétlen jelent az átideologizált magyarnál tartalmasabb közbeszédet, ott is nagyon sok a populisztikus elem. Nem csak az OľaNO-nál, hanem a jobboldali, Boris Kollár vezette Sme rodinánál is. Az utóbbi a plakátjain azt ígérgette, hogy „Boris majd segít”, és így sikerült a harmadik legerősebb párttá válniuk a maguk 8,2 százalékával. Ez tipikusan a gyenge állampolgári tudatra építő politikai retorika. Messze van a „yes, we can”-től.

A szlovák közvélemény-kutatásokat hagyományosan megbízhatatlannak tartják. Azért van ez így, mert a közvélemény-kutatók rosszul dolgoznak, vagy azért, mert mint utalt is rá, a hirtelen irányt váltó szavazókkal egyszerűen nem lehet kalkulálni?

A közvélemény-kutatókat meg kell védjem: most egészen jól rajta tudták tartani a kezüket a közvélemény ütőerén. Jelezték az OľaNO erősödését, ahogy a Kotleba-féle, neofasiszta ĽSNS és az SNS visszacsúszását, a PS/Spolu és a KDH bejutási küszöb körüli veszélyzónás tartózkodását, és a két magyar párt kiesését is. Csak éppen, ahogy mondtam, nagyon gyorsak a változások a szlovák politikában, így a pár héttel korábban mért eredmény közel sem biztos, hogy ugyanaz lesz, mint a választási eredmény. 

Mondjuk a Hidat tendenciózusan a bejutási küszöb környékére mérték, aztán alig érték el a két százalékot. 

Lehet ezen vitatkozni, de azért gondoljunk bele, hogy most pár százalékos pártok méréséről beszélünk. Magyarországon azon szoktak fennakadni, ha egy ötven százalékra mért párt negyvenet kap, nem pedig azon, hogy egy két százalékos pártot 3,8-ra mértek.

Akkor mondhatjuk, hogy ugyan a szlovák közvélemény-kutatások arra nem jók, hogy megjósoljuk a végeredményt, de arra igen, hogy a trendeket kiolvassuk belőlük?

Most így volt. Négy éve viszont óriásit hibáztak a közvélemény-kutatók, ők voltak a legnagyobb vesztesei a 2016-os választásnak. Folyamatosan két-három százalékra mérték Kotlebáékat, akik végül nyolcat kaptak. Ez nagy szakmai kudarc volt, a közvélemény-kutatás műfajának értelmessége kérdőjeleződött meg. 

Ha eltekintünk a normatív szépérzéktől, mennyire volt profi az OľaNO kampánya? Abban, hogy bennük látták meg az emberek Ficóék legpotensebb kihívóját, mennyire volt szerepe konkrétan a pártnak?

Az OľaNO meglehetősen tudatosan építkezik: sok társadalmi réteget, csoportot igyekeztek bevonni a pártba, rengeteg civil aktivista kapott helyett a soraik között. Ugyanez igaz a Kiska-féle Za ľudíra és Boris Kollár pártjára is.

Amolyan grassroots jelleggel?

Igen. Ráadásul a pártok így is lapos szervezetek maradnak, nincs agyonközpontosítva a pártszervezet, azaz a pártok – legalábbis egyelőre – nem „zabálják fel” ezeket a civileket. Ennek persze megvan az a hátránya, hogy hagyományosan gyenge a frakciófegyelem és a pártstruktúra, önfejű aktivistákkal van tele a parlament. 2010 és 2012 között ez már bedöntött egy színes koalíciót. Annak a zátonyra futásnak éppen az OľaNO vezetője, Igor Matovič volt a főszereplője.

Az, hogy az új kormányban az OľaNO lesz a vezető erő, megszelídítheti a korábban elszabadult hajóágyúként működő Matovičot? 

Ez a nagy kérdés, hogy vajon képes lesz-e államférfivá érni ez a nagy politikai rodeós, vagy ő maga lesz – ahogy a kritikusai mondják – a saját koalíciójára a legnagyobb veszély.

Mit gondol, ő lesz a miniszterelnök?

Minden bizonnyal. A leendő kormány irányvonala kapcsán érdemes kiemelni a kampány nagyon erősen korrupcióellenes tematikáját: olyan nagy tétet tettek erre az ellenzéki pártok, hogy ezt a témát, akárkik is alkossák majd a leendő kormányt, nem fogják tudni megkerülni. Ilyen értelemben – választói szemmel jó értelemben – az új kormánynak meg lesz kötve a keze. 

Jöhet román mintára a szlovák korrupcióellenes ügyészség?

Nem hinném, de számíthatunk szigorúbb korrupcióellenes törvénykezésre. De ami a leglényegesebb, és ami a mostani választás újdonsága, hogy

Ez komoly különbség a magyar világgal szemben, ahol a korrupció sajnos elfogadott normává vált az orvosi rendelőktől kezdve az uniós pénzek felhasználásáig.

Volt amúgy, ami meglepte szombat este, vasárnap hajnalban?

A PS be nem jutása mellett talán Igor Matovič azon kijelentése, hogy Boris Kollárt fogja először megkeresni a kormányalakítás ügyében. Ha az OľaNO és a Sme rodina összeáll, nincs még meg ugyan a többség, egy harmadik párt még mindenképp kelleni fog, de ez leértékelheti a leendő harmadik párt koalíciós erejét.

Miért kockáztatná azt Matovič, hogy a nem neofasiszta, de azért még mindig elég szélsőséges Sme rodinával alakítson kormányt?

Kollár és Matovič között sok hasonlóság van stílus és világlátás szempontjából is: mindketten populisztikus vezetők. A különbség, hogy Kollár kevésbé komolyan vehető és kevésbé hiteles figura. Pár hét múlva tisztábban fogunk látni már a kormányzati összetétel kapcsán is. Az viszont mindenképpen érdekes kérdés lesz – és erre ebben a ciklusban választ is fogunk kapni –, hogy a parlamentbe bekerülő, számos civil vagy egyszerűen csak amatőr szereplővel hogyan lehet együtt kormányozni, és lesz-e súlyuk saját pártjaik néptribunusi ihletettségű vezetőivel szemben. Erős civil szereplőket láttunk már ellenzékben, kormányon viszont még nem. 

Matovič azt nyilatkozta, hogy alkotmányozó többséggel szeretne kormányt alakítani. Mit lehet ma Szlovákiában alkotmányozni?

Ködszurkálásokba nem akarok bocsátkozni, hogy mi járhat Matovič fejében, viszont alkotmányozó többsége az OľaNO-nak és a Sme rodinának csak akkor lenne, ha bevennék maguk mellé mind a Kiska-féle Za ľudít, mind az SaS-t. Nem lenne egyszerű  ilyen fragmentált politikai térben például alkotmányozni.

Ez nagyon sok. A volt és jelenlegi köztársasági elnökök nemrég együtt  vetették fel, hogy meg kéne reformálni a választási rendszert, mondjuk egyéni képviselőket és kompenzációs listákat beépítve a rendszerbe.

Ráállna egy Magyarországhoz hasonló, vegyes választási rendszerre a szlovák társadalom agya?

Szerintem igen. Az biztos, hogy stabilabb kormánytöbbséget eredményezne egy vegyes rendszer. Azt látni kell, hogy az elvesző szavazatok extrém magas aránya egy speciális helyzet következménye: kellett hozzá az éppen csak kieső PS/Spolu és KDH, meg mellettük a sok öt százalék alatt maradó párt is, köztük a magyar formációk. De így egész régiók, és jelentős társadalmi csoportok maradnak képviselet nélkül. 

Ha már magyar pártok: világvége hangulatban kell lenniük a felvidéki magyaroknak, mert a rendszerváltás óta először nem lesz képviseletük a törvényhozásban?

Eddig sem volt jó a hangulat, szóval annak nincs nagyon hova romolnia: a sárdobálás, a politikai blokkosodás régóta sújtja a szlovákiai magyar világot. Lehet, nem túlzóak azok a sarkos vélemények, hogy most fel lehet lélegezni, és a mostani pártok romjain el lehet kezdeni valami újat felépíteni. Az biztos, hogy

A sárdobálás utáni hirtelen összeállást nem veszik komolyan a választók sem. Tipikus példáját láthattuk ennek a 2018-as önkormányzati választáson, amikor Komáromban hiába volt közös MKP-Híd jelölt, mégis a független Keszegh Bélára szavaztak az emberek. 

De van egyáltalán megfelelő utánpótlás a felvidéki magyar politikában?

Igen, ott van egy csomó fiatal a mostani másod-, harmadvonalban, az Összefogásban, a gombaszögiek személyében, de megmondom őszintén, jó pár talpraesett Via Novás és Híd ifitagozatost ismerek, akiket szívesen látnék a politikában együtt. Tapasztalataim alapján ezekben a körökben van gógyi, van tudás és lendület. Ahhoz, hogy ők érvényesülhessenek, a leszerepelt politikusoknak nem félig-meddig, hanem teljesen vissza kell vonulniuk. Sajnos a politikus nem csak Szlovákiában, hanem mindenhol a világon olyan, hogy nehezen lép le a szakmájává vált terepről.

Most érett meg erre a döntésre Bugár Béla, amikor vasárnap hajnalban bejelentette a pártelnöki lemondását, vagy ez csak amolyan taktikai visszavonulásként értékelhető?

Meglátjuk. Az biztos, hogy most nem ugyanaz a helyzet, mint tíz éve. Akkor ő megsértődött, és a támogatói visszakönyörögték a politikába, miközben szlovák részről is komoly elismertsége volt. Mára viszont Bugár Béla abszolút hiteltelen emberré vált magyar és szlovák részről is, így a lemondása inkább kényszerűség volt. 

Mennyire jelenthet kiutat a felvidéki magyaroknak, hogy a most bejutó pártok magyar származású képviselőitől várják az érdekeik érvényesítését?

Azok a magyarok, akik a bejutó pártok listáin voltak, komolyabb kisebbségvédelmi agendát nem dolgoztak ki és sose képviseltek, vagy legfeljebb áttételesen egyes területfejlesztési koncepciókon keresztül. De emögött sem kifejezetten a magyar lakosság iránti elkötelezettséget kell látni, hanem egyszerűen azt, hogy az a képviselő a saját régiójának érdekében aktívabb. Erre tipikus példa Grendel Gábor, az OľaNO-val szövetségben indult NOVA párt vezetője, akinek eddig nem volt semmilyen kisebbségvédelmi elképzelése. Arra lehet számítani, hogy

Védelmükre legyen mondva, hogy a két magyar párt sem jeleskedett az utóbbi időben az ilyen koncepciók kidolgozásában és kommunikálásában. 

Orbán Viktor komoly szövetségest veszített azzal, hogy a Pellegrini-féle Smer – aminek a győzelméért személyesen is drukkolt – ellenzékbe kényszerül?

Az biztos, hogy olyan erő emelkedhet kormányzati hatalomba, amivel újra kell szőni a magyar kormánynak a kapcsolatok fonalát. Az OľaNO és különösen Boris Kollár például a migráció határozott ellenzői, ahogy a nyitott társadalomhoz társított egyéb ügyek, mint az LMBT-ügyeknek is ellenzői. Ezzel a leendő kormány a visegrádi vonalba simul.

a szavazók döntő többsége nem fogadta el a polgári társadalom alternatívájaként az olyan oligarchavilágok létezését, ami felé Magyarország és Csehország sodródott.

A Smer a választás előtt még megpróbált rohamtempóban megszavaztatni egy osztogató csomagot, amiben benne volt a 13. havi nyugdíj bevezetése és az autópálya-matricák megszüntetése is (végül csak az előbbit sikerült keresztülvinnie Pellegriniéknek). Látunk hasonló húzásokat Magyarországon is például a rezsicsökkentésekkel vagy az Erzsébet-utalványokkal. Mennyire kulturális elvárás ez a fajta szociális osztogatópolitika a szlovák társadalomban?

Hajlok arra, hogy ennek az osztogatópolitikának kevésbé kulturális okai vannak, és egyszerűen az a magyarázata, hogy nagyon sok szlovák szegényebben él, mint az az ország átlagos gazdagságából következne. Nagyon egyenlőtlenül fejlődött ez az ország: annak nyugati felén összpontosul a gazdasági fejlődés, ott van az összes autógyár, az egyetemek szinte csak a nyugati részeknek termelik a munkaerőt. A legjobb példa erre Pozsony, ami mondhatni egy kisebb városállammá vált: saját fejlesztési programja, kulturális alapja van a megyének. Pozsony most már az EU hatodik leggazdagabb régiójának számít az egy lakosra jutó GDP alapján, míg a keleti részek a legszegényebbek között vannak. 

Ez is lenne a leendő kormány előtt álló legnagyobb kihívás, a területi egyenlőtlenségek csökkentése?

Egyértelműen.

Azért hozzá kell tenni, a szlovák makrogazdaság alapvetően rendben van, gyors gazdasági tűzoltást tehát nem kell végezni. Azt viszont meg kell oldani, hogy a gazdasági, infrastrukturális fejlődés nyugatról keletre is kisugározzon, és például Pozsonyban ne akkora legyen az átlagbér egyes szakmákban, mint amiről a keleti régiókban álmodni sem mernek.

NYITÓKÉP: Igor Matovič győzelmi szelfit készít a választás estéjén. OľaNO / Facebook