Kiteljesedik Trianon a szlovák választás után?

Kovács Balázs

Szerző:
Kovács Balázs

2020.03.02. 15:13

A Híd tízéves ténykedése után a szlovákok még kevésbé értik a magyarokat, az MKP tábora csak a felszínen maradáshoz elegendő. Közben a felvidéki magyarok közül mind többen szlovák pártra szavaznak.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Szlovákia új politikai képlete: 50-25-3-1.

A hétvégi választásokon Igor Matovič protesztmozgalma ugyanis 50 körzetben győzött, míg Robert Fico Smerje mindössze 25-ben tudta megőrizni elsőbbségét. A Magyar Közösségi Összefogás néven rebrandelt MKP 3 déli járást hozott, a néhány hónappal ezelőtt nagy esélyesként (és a nagybetűvel írandó Európai Értelemben Vett Haladás Zászlóvivőjeként) magasba emelt Progresszív Szlovákia pedig egyetlen egyet – miközben mindkét alakulat az üdvösség kapuját jelentő parlamenti küszöb alatt teljesített. Hatpárti parlament alakul, a rendszerváltás óta először magyar képviselet nélkül. Kormányt Matovič, a „nagyszombati félbolond” alakíthat, ahogy a Fico által hozzárendelt eposzi jelző szól.

Az 1998-as, Vladimir Mečiar rendszerét megdöntő hangulathoz mérhető lelkesedésben ért véget az országot másfél év megszakítással 2006 óta irányító Robert Fico kora. A Matovič vezette OĽaNO ujját a kor ütőerére tette, és megértette annak lüktetéseit: a Smer totális tagadására épített kampányának eredményességét mutatja, hogy

részlegesen még a két legelemibb törésvonalat, tehát a jobboldali és baloldali, valamint a magyar és szlovák kategóriákat is keresztülfúrta.

A Smert megalakulása óta most először utasítják le a dobogó legtetejéről. Ez a bravúr jellemző módon egy olyan hamisítatlan néptribunusnak sikerült, aki a kampányban arra vállalt ígéretet, hogy az intézményesített politikai korrupció haszonélvezőit a bukott nácikra vadászó Moszad tempójában kívánja felelősségre vonni. Az éles retorikának, a színpadias performanszoknak, továbbá az alternatív pártok hibáinak tulajdoníthatóan az OĽaNO egy rendkívül heterogén társaságot mozgósított: jobboldali törzsválasztók, saját pártjaikra ráunt magyarok, eleddig passzív voksolók és 2016-ban a neofasisztákra szavazók alkotják a tábort.

Utóbbiak pártja, a ĽSNS még így is megtartotta a négy évvel ezelőtti, 8 százalékos pozícióját. Matovičnak a jobboldalon végzett kannibalizálását jól mutatja, hogy a piacpárti-euszkeptikus SaS (6,22 százalék) és a korábbi köztársasági elnök, Andrej Kiska centrumpártja (5,77 százalék) örülhetnek, hogy legalább a parlamentbe bejutottak. A kereszténydemokrata KDH még csak ennyit se mondhat el magáról.

A Progresszív Szlovákia pártkoalíciójának bukása ennél is drámaibb. A köztársaságielnök- és európai parlamenti választások győzteseihez sokan fűztek vérmes reményeket, ám – mindössze ezer szavazat híján – csalódniuk kellett. Esetükben eleve magasabb, hét százalékos küszöböt kellett volna elérniük, de az antifasizmus élharcosainak szerepében tetszelgő kampányuk elégtelennek bizonyult. Híveik egy része ráadásul még túl is taktikázta magát, amikor szavazataival a smeres össztűz alá vett Andrej Kiska sajkáját próbálta menteni. A mentőakció sikerült, csak közben a saját csónak süllyedt el. Az mindenesetre bizonyos, hogy

a progresszívek életképes elképzelések – és a magyarok iránti valamiféle nyitottság – birtokosaiként bizony hiányozni fognak a következő törvényhozásból.

Éppen úgy, ahogy hiányozni fog a magyar érdekképviselet is.

Az utóbbi 14 év választási története nem más, mint a magyar pozíciók visszaszorulásának története: míg 2006-ban a parlament 12 százalékát tették ki a magyar képviselők, addig ez az arány 10 évvel később már 7,3 százalékra csökkent. Most pedig a Híd kiesésével, és az MKP 2.0 kívülmaradásával 0,6 százalékra zuhant, miközben a szlovákiai magyarok továbbra is az összlakosság 8,29 százalékát alkotják. A helyzet Trianon 100. évében úgy áll, hogy egyetlen egy magyar nemzetiségű képviselő került be, nevezetesen Grendel Gábor az OĽaNO listájáról (nem értékítélet, hanem tény, hogy ő különösebb érdeklődést eleddig a magyar ügy iránt nem mutatott). Ez így bizony egy apokaliptikus mértékű bukás, ami a politikai megosztottság egyenes következménye.

A Híd kétszázalékos teljesítménye klinikai halállal felérő eredmény. Négy évvel ezelőtt Bugár Béláék a szavazatoptimalizálás jegyében még becsatornázhatták a Fico-ellenes eltartott kisujjú értelmiség szavazatainak egy szeletét, mára a szlovák elektorátus maradéktalanul kiszervezte magát a párt mögül. A de facto etnikai alakulattá aszalódott Hidat a magyar választók pedig a Kuciak-gyilkosságot követő kormányon maradás miatt büntették. Nem véletlenül:

a Smer hatalomban tartása a legalapvetőbb szlovákiai magyar önmítosszal került kiáltó ellentmondásba, miszerint a magyar képviselőknek mindig a demokrácia és a fejlődés oldalára kell állniuk

– már csak saját jól felfogott érdekünkben is.

Így került jobb híján az ideológiai puttonyba a gaz szélsőségesekkel és a még gazabb Orbánnal, illetve annak ötödik hadoszlopává nyilvánított MKÖ-vel (róluk később) történő riogatás. És bár Hunčík Péter, a Bugár Béla nevű vallás utolsó főpapja a két magyar párt szembenállását egy Európa lelkéért folyó kozmikus küzdelemként határozta meg a demokrata hidasok és az orbánista MKÖ-sök között, ahol a tét nem kevesebb, mint „Brüsszel vagy Baku”, a magyarokat ez már kevéssé tudta meghatni.

Az összeomló Híd keserű örökséget hagy maga után:

a szlovák-magyar kölcsönösség projektjeként meghirdetett párt tízéves ténykedése után a szlovák közvélemény egyre kevésbé érti a magyar közösséget.

A megértés szorgalmazása és az igények közvetítése helyett a nemzetiségi problémák szőnyeg alá söprése vált meghatározóvá. A meggyökeresedett séma szerint a „jó” magyar „együttműködik” a szlovákokkal, nem pedig holmi kisebbségi jogi követelésekért száll síkra. A magyar intézményépítés pedig hovatovább az orbánizmus importjával egyenlő, főleg, ha magyarországi támogatásban részesül.

A Magyar Közösségi Összefogás a maga 3,9 százalékos eredményével legfeljebb a Hídhoz mért relatív pozíciójavulásnak örülhet. A törzsökös MKP-sok, dezertőr hidasok és fiatal aktivisták alkotta összefogás a Híd nélkül csonka maradt és a választások előtt sem sikerült kitörni a teljes magyar egység meghiúsulása okán kitört hibáztatási verseny dinamikájából. A Duna partján joggal reménykedtek a Híd teljes leépülésében, ám a szavazóik elhódításának a Matovičhoz kötődő, etnikai törésvonalakat is felülíró hógolyóeffektus is gátat szabott. A korrupcióellenes népszavazássá alakult kampányban a magyar összefogás hívószava kevésnek bizonyult.

Az MKP sokadik megújulási kísérletének mérlege, hogy a 2010 óta megtartott 110 ezres tábor fegyelmezetten áll az etnikai képviselet mögött, de mindez pusztán a felszínen maradáshoz elegendő, a parlamentbe jutáshoz már nem. 2016-ban a magyar választók 83 százaléka választotta a két párt valamelyikét, a mai arányukat még nem ismerjük, de minden valószínűség szerint tovább növekedett a szlovák pártra voksolók száma.

Ha van még esélye az önálló magyar képviseletnek, az biztosan nem az eddig járt úton fog kibontakozni:

a parlamenti küszöb megugrása csak és kizárólag a magyar szavazatok döntő többségének egyetlen pártba történő összpontosulásával lesz lehetséges. Ezzel a gigászi feladattal pedig bizony csak minden korábbinál komolyabb személyi következményekkel, továbbá életképes és értelmezhető tervek megalkotásával lehet megbirkózni.

A szerző felvidéki publicista.

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek