+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Techet Péter
2020. március 2. hétfő, 16:50
Egy éven belül harmadszorra járulnak hétfőn az urnák elé az izraeliek. Az ok egyetlen ember: az országot 1996 óta meghatározó Benjamin Netanjahu mögül egyik legfőbb szövetségese is kihátrált, de a politikus visszavonulását se önmaga, se hívei nem akarják. A Netanjahuról szóló politikai színház harmadik felvonásában kiderül, hogy a radikális jobboldali kormányfő tud-e még győzni, vagy egyre többen hagyják el őt.

Tavaly áprilisban kezdődött a választási sorozat Izraelben: akkor Benjamin Netanjahu nyert, de nem tudott végül kormányt alakítani. Megakadályozandó, hogy esetleg egy másik pártból jött politikus kapjon lehetőséget összehozni egy új többséget, a Likud inkább a parlament feloszlatását érte el (ha Netanjahuhoz nem is, ehhez találtak többséget): azt gondolták, hogy az új választásokon Benjamin Netanjahu lehengerli ellenfeleit.

 

A politikus 1996 óta van jelen a politika élvonalában, akkor lett először miniszterelnök a főleg alsó középosztálybeli (de már jelentős újgazdag réteggel is rendelkező) szefárd (azaz keleti) zsidók pártjának, a Likudnak a színeiben. 2009 óta pedig újra – immáron azóta megszakítatlanul – tölti be a kormányfői posztot. Miközben gazdasági sikerei legitimálják, a biztonsági kérdésekben elfoglalt kemény álláspontja pedig találkozik a társadalom többségének véleményével,

 

egyrészről egy korrupciós vád lehet veszélyes hatalmára, másrészről a mögötte álló jobboldali tábor szétesése.

 

Cionisták, de mindenki másképp

 

Netanjahunak ugyanis sikerült az izraeli jobboldal nagyon szerteágazó csoportjait – a szefárdoktól az ultraortodoxokon vagy vallásos cionistákon át a vallástalan, orosznyelvű cionistákig – egykoron egy kormányba terelnie. (Az izraeli politikát meghatározó politikai-társadalmi törzsekről itt írtunk egy hosszú elemzést.)

 

Ez is volt a sikerének oka, elvégre vele szemben gyakorlatilag a mára teljességgel marginalizálódott izraeli baloldal áll (a hajdani váltópárt Munkapárt romjai például), valamint azon arab pártok, amelyek hiába fogtak a tavaly őszi választásokon össze, és szerezték meg a harmadik helyet, még mindig amolyan örök ellenzéki szerepet töltenek be (nemcsak a zsidó pártok, de az arabok egy részének elzárkózása miatt is).

 

A Netanjahu mögötti széles jobboldali egységfront szétesett azzal, hogy az oroszajkúakat képviselő Avigdor Lieberman bejelentette: ő ezentúl nem hajlandó olyan kormányban résztvenni, amely továbbra is felmenti a hadkötelezettség és az állami oktatásban való részvétel alól az ultraortodoxokat.

 

Mivel az ultraortodoxok pártjai – mind az askenáziaknak, mind a szefárdoknak külön-külön vallási pártjaik vannak – Netanjahu mögött álltak eddig, és nélkülük nem volt eddig sem jobboldali többség, Lieberman a kikötésével gyakorlatilag kirúgta a hatalmi sámlit Netanjahu alól. A likudos miniszterelnöknek egyrészről

 

döntenie kéne az izraeli társadalom egyik legégetőbb kérdésében, a bal vs. jobb szembenállásnál sokkal fontosabb ultraortodox vs. szekuláris ellentétben

 

– ami nem csak lehetetlen, de Izrael létét is veszélyeztetné –, másrészről bármelyik jobbos tábort (a vallásost vagy a szekulárist) választja, így már nem lehet többsége, amint az a tavaly őszi, előrehozott választásokon meg is mutatkozott.

 

Ráadásul nem csak Lieberman élezte ki a jobboldalon belüli ellentétet, de egy új pártszövetség, a Kékfehérek képében

 

a cionista askenázi elit alternatívát állított és talált a Likuddal szemben,

 

amely szefárd gyökerei miatt – hiába maga is cionista – mindig is kicsit lenézett volt.

 

Nem lett eldöntve, hogy a nemzeti egység Netanjahut is tartalmazza-e

 

Az őszi választást az egykori tábornok, Benny Gantz meg is nyerte egy hajszálnyival a kékfehér lista élén, de neki meg az arabokkal kellett volna összefognia, ha többséget akart volna.

 

Lieberman ugyan éppen szekuláris hőst játszik az ultraortodoxokat támadva, de cionizmusa számára szóba nem jöhet, hogy arab pártok bármikor is kormányzati szerepbe kerüljenek Izraelben.

 

Egy ilyen opció persze az araboknak is nehezükre esne, elvégre nem csak az izraeli zsidó, de az ottani arab társadalom is megosztott. Eleve választóvonal, hogy ki tekinti magát inkább palesztinnak, és ki izraeli arabnak (és ezzel akár Izrael lojális állampolgárának), de aki még izraelinek is tartja magát, az se akar feltétlenül cionista pártokkal kormányozni. Bár másra nincs esély, mert az izraeli baloldal gyakorlatilag megszűnt, a csatározások a cionista jobboldalon belül zajlanak vallásosak és szekulárisak, vagy szefárdok és askenáziak között.

 

Az Arab Lista amúgy tavaly ősszel bejelentette, hogy kész részt venni a kormányzásban (csak egy tagpárt lépett ki ekkor a közös listából), ami talán azzal is összefügghet, hogy Izrael elfogadottsága is növekszik arab lakosai között. Nem csak azért, mert

 

elég átnézniük az araboknak a Palesztin Hatóság területeire, hogy lássák: mennyivel jobban és demokratikusabban élnek Izraelben;

 

eleve nem elfelejtendő, hogy ma Izraelben, nem pedig a Palesztin Hatóságban van lehetőségük az araboknak valódi többpárti demokráciát megélniük: Izrael ezzel Libanon és Tunézia mellett az egyetlen ország a világon, amely araboknak demokráciát nyújt. De azért is, mert még Netanjahu is felismerte: nem lehet teljesen a növekvő számú arab lakosság ellenében országot építeni, így jelentős szociális programokkal és építkezésekkel segíti még ő is az izraeli arab társadalmat.

 

Lieberman azt akarta tavaly ősz után, hogy nemzeti egységkormány jöjjön létre – azaz a jobboldali cionisták maguk között, de az ultraortodoxok nélkül alakítsanak kormányt. A Likud, a Kékfehérek és Lieberman pártja koalíciójának is azonban kell egy kormányfő, itt pedig azonnal előjött a Netanjahu-kérdés.

 

A Likud nem fogadta el, hogy Netanjahu kiszorítása legyen a nemzeti egység,

 

a másik két párt szerint meg éppen nem az a nemzeti egység, hogy a korrupciós ügyben a vádemelést csak a kormányfői immunitása miatt akkor még elkerülni tudó Netanjahut politikailag is átmentsék (és ezzel mentelmi jogát meghosszabbítsák). Értsd: nem lett kormány, március 2-án itt a harmadik szavazás kevesebb, mint egy éven belül.

 

A történetben meghúzódó Netanjahu-szál

 

Netanjahut már nem védi a mentelmi joga, március második hetében megindul az eljárás ellene, de persze visszanyerheti az immunitását, ha vissza tudja szerezni a kormányfői posztot. A politikai helyzet azonban nem változott: a cionista jobboldalon belüli megosztottság megmaradt, Lieberman az ultraortodoxokkal továbbra se akar együttműködni.

 

Azaz a patthelyzetet tényleg nem a pártok, csak a választók tudhatják feloldani: Netanjahunak vagy ellenfeleinek adnak-e egyértelmű kormánytöbbséget? Ez most is a kérdés, amint volt tavaly tavasszal és ősszel is. A Channel12 legfrissebb felmérése szerint Netanjahu bizakodhat:

 

a Likud a vallásos cionistákkal és az ultraortodoxokkal közösen jelenleg 58 helyet tudna szerezni a 120-ból

 

– azaz nagyon megközelíti a többséghez szükséges 61-et. Jelentős sikerre készülhet az arab Közös Lista, amely történelmi 14 mandátumot is kaphat. Azonban ez se hozza nekik közelebb a kormányzati részvételt.

 

Az összeomlott baloldal, ahol a Munkapárt a balliberális Mereccel kapaszkodik már össze, kilenc mandátumot kaphat. A két ultraortodox párt, a szefárd Sasz és az askenázi Egységes Tóra Zsidóság nyolc és hét mandátummal segíthetné Netanjahut. Szintén a Netanjahu-tábort erősítené az a hét mandátum, amire a vallásos (de nem ultraortodox) cionistákat képviselő Jaminának van esélye.

 

Lieberman pedig elgaloppírozhatja magát,

 

ugyanis jelenleg csak hat helyre számíthatna – azaz teljesen visszaesne az orosz szavazók közé, noha Lieberman az Otthonunk Izrael pártot egyre inkább az oroszok pártjából a vallástalan cionistákévá akarta volna tenni.

 

Ha közvetlenül választanák a kormányfőt, akkor is Netanjahu jönne ki jobban: a likudos politikussal 44 százalék elégedett, míg kékfehér kihívójával, Gantz-cal csak 32. Gantz pozícióit rontja, hogy azok, akik Netanjahut elutasítják, nem hajthatóak egy kormányba, mert Lieberman se az arabokkal, se a baloldallal nem állna le (az ellenszenv kölcsönös), így pedig gyakorlatilag

 

hiába csak 58 helyet jósolnak Netanjahunak (ami még nem a többség), Gantznak még ennyi sincs.

 

Azonban ezen számok is mutatják: az eredmény nagyon szoros lesz. Ha Netanjahunak megint nem jön ki a matek, azaz pár mandátum miatt lecsúszik a kormányfőségről, lesz akár negyedszerre is voksolás. Kiutat csak az jelentene, ha Netanjahu feladná, ezt azonban nem csak a politikus személyisége, de hívei között élvezett óriási támogatottsága is kizárja –  azaz másnak kell engednie.

 

A kékfehéreknek óriási arcvesztés lenne, ha három választás után annyit tudnának csak felmutatni, hogy beállnak másodhegedűsnek Netanjahu mögé.

 

Kisebb arcvesztéssel tudna azonban visszakuncsorogni – és így a hiányzó többséget biztosítani – Avigdor Lieberman,

 

aki persze ez esetben megkérné az árát annak, hogy szemet hunyjon az ultraortodoxok előjogai felett.

 

FOTÓ: Benjamin Netanjahu / Facebook

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Az aktív esetszám kevéssel, de ismét csökkent, kórházi ápolásra 430, lélegeztetőgépes kezelésre 25 fő szorul csak.

A magyarok körében is 61 százalék gondolja ezt egy friss, 21 EU-tagállamban elvégzett közvélemény-kutatás szerint.

A főpolgármester szerint Budapestnek több tízmilliárdos bevételkiesést jelent a jövő évi költségvetés tervezete, ami nem indokolható a járvány okozta általános recesszióval.

És még véletlenül sem a Fideszről beszélünk: a máltai Munkáspárt a közelmúlt legnagyobb politikai botránya ellenére visz mindent a közvélemény-kutatásokban.

Voltak, akik kritizálták, hogy ezzel a határőrök az emberek magánéletében turkálnak: most már hivatalos nyilatkozatot kell tenni arról, hogy kapcsolatban vannak, így szabad a beutazás.

Összesen már 1836-an gyógyultak fel a betegségből, míg 499 az eddigi halálos áldozatok száma.

Miután konfliktusmentesen nem bonyolítható le a jobbikos Sneider Tamás leváltása a parlament alelnöki székéből, a volt EP-képviselő Balczó Zoltán köszöni, de nem kér a jelölésből.

A hét kérdése

Hiába vagyunk EU-tagok, a járvány előtti határforgalmat először nem valamelyik uniós szomszéddal, hanem a nem EU-tag Szerbiával állítottuk vissza. Mi ennek az oka? Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Az Azonnali publicistája a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezésről vitázik online május 25-én este 8-tól!

Az Azonnalin rendszeresen publikáló Szalai Máté is elemzi a Külügyi Intézet online beszélgetésén, május 26-án!

Ezért beszélget az űrhajóssal május 27-én Szujó Zoltán.

Ki nyerheti az amerikai elnökválasztást? Szakértők vitatják meg az American Corner május 28-i eseményén!

Saját kézzel lehet levendulát szedni a kevélyhelyi levendulamezőn. Aki kipróbálná, június 5. és 14. között teheti
meg Pilisborosjenő mellett!

Ezt is szerettétek

Mi áll Klaus Johannis román államelnök magyarellenes kirohanása mögött? Podcast.

Akár az egészségügynek, akár a gazdaságnak akarnak kedvezni a politikusok, katasztrofális következményekbe futnak bele.

Fogadják el a munkavállalók, hogy a közelgő válság miatt komoly áldozatokat kell hozniuk az állásukért – legalábbis az Iparkamara elnöke, Parragh László szerint. De mit szólnak ehhez a szakszervezetek?

Sok felvidéki városba a magyar polgármesterek hívták be a megszálló csehszlovák katonákat. Itt a Trianon 100 podcast harmadik része.

És a koronavírus-járvány, vagy az azt követő válság kezelése lehet majd a 2022-es kampány fő témája? Böcskei Balázs és Mráz Ágoston Sámuel a Helyzetben!

Hogyan élik meg a koronavírus-járványt a különböző generációk? Kiknek a legnehezebb most, és miért jött elő a nyugdíjasbashing?

Miért csapott látványos hisztiket az akkori román miniszterelnök Trianonban, miközben megkapták Erdélyt, a Bánság nagyobb részét és a Partiumot?

Twitter megosztás Google+ megosztás