Mi veszélyesebb? A gyenge forint, vagy a koronavírus?

2020.02.28. 07:04

Miért gyengül ennyire a forint, és ez milyen hatással van az életünkre? Mi a kapcsolat az MNB és az alkohol között? Mennyire jött be az unortodox gazdaságpolitika? Mennyibe fog kerülni nekünk a koronavírus? És mi lesz, ha Magyarország kevesebb pénzt kap az EU-tól, mint eddig? Zsiday Viktor befektetési szakértő elmagyarázta az Azonnalinak. Interjú.

Mi veszélyesebb? A gyenge forint, vagy a koronavírus?

Mitől ilyen gyenge a forint, milyen folyamatok vezettek ide?

A Fidesz-kormány gazdaságpolitikai alapvetése, hogy a magyar egy exportorientált, minél kompetitívebb gazdaság legyen. Ez hasonlít a délkelet-ázsiai modellekre, ahol a fejlődést az állam orientálja: az állam kiválaszt pár iparágat, pár közeli, szimpatikus, baráti családot és cégcsoportot, és ezeket támogatja olcsó hitelekkel, állami támogatásokkal. Illetve, amennyire tudja, alulértékelt devizával és alacsony kamatszinttel az exportszektor egészét is támogatja, hogy olcsón tudjanak hitelt felvenni a beruházásokra a cégek.

A Fidesz-kormány indulásától ez volt az elképzelés Magyarországon is, és amióta Matolcsy György a jegybankelnök, azóta az MNB is hozzá tud ehhez járulni az alacsony kamatpolitikájával. A devizák egymáshoz viszonyított árát pár éves viszonylatban elsősorban a kamatszint határozza meg. Hogyha a magyar kamatszint tartósan alacsonyabb, mint a környező országokban, annak az lesz a vége, hogy a forint gyengülni fog más devizákhoz képest.

Lefordítva: a gyenge forint az MNB, nem pedig a gazdaságpolitika kudarca?

Nevezhetjük kudarcnak is, de ez inkább egy szándékos döntés.

De az MNB tereli a gyengülés felé a forintot.

A Magyar Nemzeti Bank a forint-euró árfolyamot 280 és 360 forint között pontosan oda rakja, ahova akarja. Ha mínusz egy százalék a magyar kamat, akkor 360 forint lesz egy euró, ha plusz három százalék, akkor 290 forint.

Jó dolog ez az exportorientált szemlélet?

A közgazdasági irodalomban megoszlanak erről a vélemények. A mainstream elképzelés az, hogy a tartósan alulértékelt devizával csak rövid távon lehet versenyelőnyre szert tenni. De vannak olyan kutatások is, amik szerint ez tartósabb versenyelőnyt is jelenthet. Én nem tudok ebben a kérdésben igazságot tenni.

Azt viszont tudjuk, hogy ez egy szándékos döntés eredménye.

Az alulértékelt forint egyszerre célja  a gazdaságpolitikának, de valamennyire következménye is annak, hogy alacsonyan tartjuk a kamatszintet.

Mert alacsony kamatszint mellett lesz nagy a fogyasztás, nagyobb a beruházás, és akkor jutnak olcsón hitelhez a gazdasági szereplők – például a lakosság is. Így akarják magasan tartani a gazdasági növekedést annak érdekében, hogy fel tudjunk zárkózni Ausztriához, ahogy arról gyerekkorunk óta mindig hallani lehetett.

Ezt nevezi az MNB „high pressure economy”-nak, amikor kicsit túlfűtött állapotban van a magyar gazdaság, de nem annyira, hogy az óriási problémát eredményezzen.

Ebben a helyzetben nyilván nehéz egyensúlyozni: ha a szakadék peremétől öt méterre vagyunk, nem fogunk leesni, de ha csak öt centire, akkor már lehet.

A laikusok nevében kérdezzük: mi az a kamatszint, és miért fontos?

Az országok jegybankjainak jelentős szabadságuk van abban, hogy meghatározzák, hogy a bankok egymás között milyen kamattal hitelezzenek. Ez dönti el azt is végeredményben, hogy a bankok a vállalatoknak, a lakosságnak, az összes gazdasági szereplőnek milyen kamat mellett fognak hitelezni. A lakosság nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy az MNB meghatározza, hogy az emberek a saját számlájukon álló pénzük után mennyi kamatot kapnak, illetve azt is, hogy milyen kamat mellett tudnak felvenni lakáshitelt, vagy a vállalatok milyen kamat mellett tudnak hitelt kapni a beruházásaikhoz.

Tehát a megtakarításomnak nem jó a gyenge forint, de ha hitelt szeretnék fölvenni, jól járok.

Így van. Ennek a politikának pont az a célja, hogy mindenki a hitelfelvételben legyen érdekelt: vegyünk, építsünk új lakásokat, ami erősíti az építőipart. A vállalatok ruházzanak be, amiből aztán később munkahelyek lesznek, és így tovább. Ha viszont ez a folyamat sokáig zajlik, abba a korlátba ütközünk, hogy fölrobbannak a bérek, ami után fölrobbannak az árak is, tehát infláció keletkezik. Ez a politika inflációhoz vezet, ami később nagy problémákat tud okozni.

Már most is magasabb volt az infláció, mint számítottak rá. Hogyan lehet ezt orvosolni? Mintha a kormány a fejéhez kapott volna ez ügyben.

Erre való a jegybankok kamatpolitikája: amikor túlfűtődik a gazdaság, és látszik, hogy hosszú távú problémákba ütközünk, akkor megemelik a kamatszintet. Emiatt drágábbak lesznek a hitelek, visszaesik az aktivitás.

Erről szól a régi mondás is: a jegybank feladata, hogy amikor a buli a tetőfokára hágna, elzárja az alkoholcsapot, mielőtt még mindenki behányna.

Most az történik, hogy az MNB próbál annyi alkoholt adni a bulizóknak, hogy még éppen ne hányjanak be. Nehéz ezt a szintet eltalálni.

Most akkor éppen behánynak az emberek?

Még nem.

Most mindenki nagyon jól érzi magát a magyar gazdaságban, és mi, gazdasági elemzők próbáljuk megállapítani, hogy mennyire vagyunk hányásveszélyes állapotban.

Azért azt, hogy „mindenki jól érzi magát”, árnyalja, hogy a fogyasztók viszont érzik a rohamos áremelkedést. Ha másért nem, ezért nem lenne érdemes az MNB-nek visszafogni a bulit?

A magyar lakosság fogyasztása drasztikusan emelkedik az elmúlt 2-4 évben. Hiába közel öt százalék infláció, hogyha 8-12 százalékkal nőnek a bérek, akkor a lakosságnak több elkölthető reáljövedelme marad. Ez látszik az autóeladásokon, vagy a kiskereskedelmi forgalmon. A magyar lakosság jelentős része jobban él, mint pár évvel ezelőtt. Ebben szerepe van a külső konjunktúrának, annak, hogy gigantikus mennyiségű EU-s támogatást kaptunk, és nyilván szerepe van a kormányzati gazdaságpolitikai mixnek is. Probléma akkor lesz, ha az infláció mértéke már magasabbra hág, mint a bérnövekedés üteme.

Valami hasonlóhoz jutottunk el?

Nem, ettől még messze vagyunk: 4,7 százalék volt az infláció, míg a bérnövekedés nominálisan még mindig kétszámjegyű. Hogyha mennek tovább a mostani folyamatok, akkor is kell még egy-két év ahhoz, hogy magasabb legyen az infláció a bérnövekedési ütemnél. Most még jó a buli.

Nekem mint fogyasztónak akkor most csak az lehet a bajom az elszálló forinttal, hogy külföldön nem olyan jó nyaralni, meg hogy kicsit drágábbak a dolgok?

Igen. Fogyasztóként nem érződik még, de

az inflációval két dolgot nehéz csinálni: elindítani és megállítani.

Mint amikor az embernek a kertjében van egy kis gaz: amikor az egycentis, könnyű kihúzni, amikor már egy méter magas, kézzel nem lehet kihúzni. Jobb tehát csírájában elfojtani a problémákat.

Az infláció egyfajta lázmérőként is szolgál: most azt mutatja, hogy a magyar gazdaságnak hőemelkedése van, azt gondolhatnánk, érdemes lehet beavatkozni. A jegybank viszont azt mondja, hogy tartsuk meg ebben a hőemelkedéses állapotban a gazdaságot, nem lesz ebből láz. Lehet, hogy igazuk van, lehet, hogy nem.

Ha már hőemelkedés: úgy tűnik, elkerülhetetlen lesz, hogy hamarosan nálunk is felbukkanjon a koronavírus. Ez hogyan fog kihatni a magyar gazdaságra és a forintra?

Teljesen egyértelmű, hogy az idei év gazdasági kilátásaira a legnagyobb kockázatot a koronavírus jelenti. 2018-19-ben volt egy globális gazdasági lassulás, amiből a világ 2019 végén és 2020 elején elkezdett kilábalni. Alapvetően a gazdaság tehát egy fellendülési időszakában van, amire a koronavírus óriási veszélyt jelent. Veszélyt azért, mert a nemzetközi értékláncok egymástól függnek: ha egy országból nem érkezik meg az autóalkatrész, akkor leáll az egész gyártás. Arról meg nem is kell beszélni, hogy mivel jár az, ha a fogyasztók megijednek, és senki nem megy el moziba, plázába, a fodrászhoz.

A turizmus már most összeomlóban van. Gazdasági szempontból a legnagyobb veszély, hogy a szolgáltató- és az ipari szektor is nagyon hirtelen össze tud omlani.

A koronavírus egy előre nem látható, külső sokk a gazdaságban, amiről két hónapja még senki nem beszélt. Bekövetkezhet, hogy egy-két hónap alatt leálljon a világgazdaság jelentős része, különösen a szolgáltatószektor, de amikor véget érnek a karanténok, megszűnik az értékláncok széttöredezettsége, akkor minden nagyon gyorsan vissza is tud állni. Tehát lehet belőle egy hirtelen összeomlás majd gyors talpraállás.

Ilyenkor mit tud tenni a kormány, vagy akár az MNB?

Nem csak a magyar, hanem minden kormánynál az lesz a dilemma, hogy a koronavírus megállítása érdekében leállítsuk-e a gazdaságot: maradjon mindenki otthon karanténban, két hétig nézzen filmeket, egyen pattogatott kukoricát? Ha ezt választjuk, az óriási károkat okoz a gazdaságban, főleg, ha nem két hét, hanem két hónap lesz belőle. Csomó cég menne csődbe amiatt, mert nincs két-három hónapra elegendő pénzmennyisége kifizetni az alkalmazottait, beszállítóit.

A másik lehetősége a kormányoknak, hogy azt mondják: úgysem tudunk mit kezdeni a koronavírussal, akkor inkább menjen tovább az élet.

Döntéshozóként nagyon nehéz megítélni, hogy a gazdaság leállítása nagyobb károkat okozna-e, mint a betegség terjedése. Szerintem el fog jönni a pillanat, amikor ebben dönteni kell,

de most még nem tartunk ott.

Koronavírustól függetlenül vár egy másik pillanatot a kormány: a fideszesek rendre belengetik, hogy gazdasági válságra számítanak. Ráadásul ott van még a következő hétéves EU-s költségvetési ciklus, amiben valószínűleg kevesebb pénz fog jutni Magyarországnak az előző ciklushoz képest. Ezek hogyan fogják érinteni a magyar gazdaságot?

A jelenlegi uniós költségvetési ciklus pénzei lecsengőben vannak. Egyértelmű, hogy 2020-21-ben, valószínűleg még 2022-ben is a korábbi EU-s pénzeső helyett, ami óriási hátszele volt a magyar gazdaságnak, gyakorlatilag nem lesz pénz. Ez biztosan lassítani fogja a magyar gazdaságot, a kérdés csak az, hogy mennyire.

Az új költségvetési ciklussal három probléma is van. Egyrészt a kiszálló britek miatt kevesebb lesz a kiosztható pénz. Másrészt az előző ciklus pénzeinek fő kedvezményezettjei, köztük Magyarország is, eléggé betartanak az EU-s magországoknak.

Fura lenne, hogy ezek az országok továbbra is ugyanannyi pénzt kapjanak, mint eddig, és cserébe még neveletlenül is viselkednének.

Harmadrészt a kelet-közép-európai térség az elmúlt 5-8 évben jelentősen zárkózott fel Nyugat-Európához, miközben Portugália, Spanyolország, Olaszország és Görögország régiói leszakadtak. EU-s szemszögből sokkal jogosabb lenne, ha ezek a leszakadó régiók kapnának többet a pénzekből, nem pedig Budapest. Mindezek miatt akármeddig is tárgyalnak az új költségvetésről, Magyarország forrásvesztést fog elszenvedni, a kérdés csak az, hogy sokat vagy nagyon sokat.

És ami még pluszban veszély, hogy minél tovább folynak ezek a tárgyalások, annál később tudják elkezdeni kiosztani a pénzeket, és ezekre támaszkodva annál később tudja csak a magyar kormány újra beindítani a növekedést ciklust.

Ha kevesebb lesz az EU-s pénz, mi lesz, ami megpörgeti a gazdaságot?

Azért tegyük hozzá, hogy a kevesebb EU-s pénz is nagyon sok lesz.

Magyarország évente kapott körülbelül annyi pénzt, mint amennyit a Marshall-segély során összesen kaptak három-öt év alatt a nyugat-európai országok. Ha csak fele ennyi pénzt kapunk, az is jelentősen támogatja majd a magyar gazdasági növekedést.

Hogy mi lesz ezen túlmenően, ami támogatja a növekedést, az jó kérdés. A nyolcvanas évek elejétől azt hallom, hogy jön a gazdasági struktúraváltás, a gazdasági reform, meg a nagy ellátórendszerek átalakítása. Mindenki tudja, hogy ezekkel tényleg kezdeni kéne valamit.

Az állam működését kéne megreformálni végre rendesen?

Igen, de ebben – mivel régóta ígérgetik, és nem történik meg – nagyon nem reménykedem. Az MNB 330 pontból álló versenyképességi csomagjában viszont nagyon jó elképzelések vannak. Azoknak a megvalósítása segítheti a kiegyensúlyozottabb, gyorsabb gazdasági növekedést.

A legfontosabb dolog az intézményrendszerek és az oktatás reformja lenne: egyik sem a jó irányba halad most. Nem látszik, hogy Magyarország olyan intézményrendszer épülne, ami egymástól és a kormánytól függetlenül is szabályozni tudja a piaci szereplőket. Ehelyett van egy monolit struktúránk, ami nem alkalmas arra, hogy jól szabályozott, jogállami kereteket teremtsen a gazdaságban.

Mi lesz így Ausztria utolérésével?

Közeledni fogunk Ausztriához már csak az EU-s pénzek miatt is, de ahhoz, hogy be is érjük őket, más hozzáállás kellene.

Meg nem 2030-as határidő.

2030-ra nem reális, hogy ez megtörténjen.

Hagyjuk akkor Ausztriát: a V4-ekre milyen hatással lehet, ami most történik az EU-ban?

A V4-ek hasonló helyzetben vannak, mint mi: mindenki valószínűleg kevesebb EU-s támogatást fog kapni, de ahogy Magyarország, úgy összességében ez a régió is folytatni fogja a felzárkózást a nyugat-európai magországokhoz. A kérdés, hogy milyen sebességgel. Ha megnézzük az elmúlt 8-9 év gazdasági teljesítményét, mi körülbelül – a V4-eken túl a Balkán, például Horvátország felé is kibővítve a horizontot – a középmezőnyben vagyunk.

Mármint a felzárkózásban vagyunk középmezőnyben?

Növekedésben, életszínvonalban, gazdasági stabilitásban. De a növekedés tekintetében is körülbelül a középmezőnyben vagyunk. Mi némi hátrányból indultunk: a lakosság, az állam és a vállalatok devizaadóssága komoly volt a 2008-2009-es válság után, ami óriási ellenszél volt számunkra. Viszont hátszél gyanánt mi kaptuk egy főre számolva a legtöbb EU-s pénzt. Összességében hoztunk egy közepes teljesítményt.

Úgyhogy ez az unortodox gazdaságpolitika – aminek azért sok ortodox eleme is van – nem váltotta be azokat a reményeket, hogy tíz-húsz év alatt utolérjük Ausztriát, nem rakott minket az élmezőnybe, de nem is maradtunk le nagyon a régióban

– ahogy azt az ellenzéki közgazdászok mondták. Pont ugyanúgy működik az unortodoxia, mint minden más, mint az átlag.

Ha összességében nézünk mindent, a forint romlásával, a versenyképességünkkel együtt, azt mondhatjuk, akkora baj talán mégsincs?

A magyar gazdaság meglehetősen stabil, nagyon jelentős egyensúlytalanságok nincsenek benne. A forint kapcsán elértük nagyjából azt a szintet, ami már nem nagyon tolerálható.

Tehát lehet, hogy az MNB most már bele fog nyúlni a folyamatokba?

Azt gondolom, igen. A további romlás egyrészt inflációs oldalról sem tolerálható, másrészt politikai veszteséget okoz. A forint gyengülése komoly támadási pontot jelent az ellenzék számára a kormánnyal szemben. És a tőkepiacon megszokták, hogy a forint gyenge és alacsonyak a kamatok. Ezt a hangulatot érdemes megtörnie a jegybanknak, mert hosszú távon negatív következményekhez vezet.

Ami nagyon fontos még, azok a lakossági állampapírok. A magyar állam irgalmatlan sok pénzt vont be a lakosságtól a kedvező kamatozású lakossági állampapírokkal. Ha ezeket megtartja az ember pár évig, már ötszázalékos hozammal számolhat. Viszont ezek úgy működnek, mint egy bankbetét: bármikor betehetem és ki is vehetem a pénzt.

Emiatt jelent a lakossági állampapír nagy kockázatot a kormány számára: el kell érni, hogy ne gondolják úgy az emberek, hogy ki kell venniük a pénzüket.

Mert ennek a kormánynak az a célja, hogy a magyar lakosság finanszírozza őt, és ne az IMF meg a külföldi befektetők. Viszont hiába kapok öt százalék kamatot a lakossági állampapírokra, ha mellette azt látom, hogy a forint évente gyengül nyolc százalékkal, máris nem lesz ez olyan jó biznisz nekem. Ezért sem engedheti meg a kormány magának, hogy forint hirtelen és sokat gyengüljön. Az MNB-nek meg kell húznia a határokat már csak emiatt is.

Akkor 350 forintos euróárfolyamtól azért nem kell tartani?

Ez azért nagyon nehéz kérdés, mert ha egy-két hónappal ezelőtt beszélgetünk, azt mondtam volna, hogy nem kell tartani, de azóta megjelent a koronavírus. Ugyanis a Magyar Nemzeti Bank úgy kezelte a 2018-19-es gazdasági lassulást, hogy azt a forint gyengítésével ellensúlyozta, hogy a magyar export ne kerüljön olyan nehéz helyzetbe. Általánosságban is ez a stratégia figyelhető meg. Amikor pedig javul a világban a helyzet, akkor azt mondják, erősödjön kicsit vissza, de legalábbis stabilizálódjon a forint.

Csakhogy ha most lesz egy újabb, akármennyire is rövid – akár csak három-hat hónapos – recesszió akkor vajon mit fog tenni az MNB? Próbálja ezt is ellensúlyozni forintgyengüléssel? Erre nem tudjuk a választ. Ezért mondom, hogy

ha nem lenne a koronavírus, nem hinnék a 350 forintos euróban a következő 12-18 hónapban. Így viszont ezt most nem tudom mondani.

Papíron a forint árfolyamáért az MNB felel. De a kormány egyébként tud valamit csinálni azon kívül, hogy odaszól Matolcsyéknak, hogy csináljanak valamit?

Ha odaszólnak, az sem kevés. 2008 fordulópont volt a jegybankok életében. Az azt megelőző húsz-harminc évben nagyon erős volt a független jegybankok eszméje: a jegybanknak senki se szóljon be, a kormány se. Amióta viszont – nem csak Magyarországon – a jegybankok beszálltak a gazdaságpolitikai mix alakításába, például azzal, hogy hitelprogramokat hirdetnek, onnantól fogva ők is a gazdaságpolitika szereplői, és koordinálniuk kell a lépéseiket a kormánnyal. Vagyis a jegybanki függetlenség mítosza már csak szavak szintjén van meg.

És ha ehhez hozzátesszük, hogy Magyarországon egy volt gazdasági miniszter vezeti a magyar jegybankot, teljesen egyértelmű, hogy a kormány és a jegybank – még ha különálló intézmények is – döntési rendszerükben összefonódnak.

Emiatt azt gondolom, hogy ezek a szereplők együtt gondolkodnak a gazdaságpolitika alakításában, és nem az van, hogy „felhívom és rászólok”. 

Azért mintha lenne némi feszültség a Matolcsy György jegybankelnök és a mostani pénzügyminiszter, Varga Mihály között.

Van is.

Hat az ilyen konfliktus a magyar gazdaságra?

Nem, ennek komoly jelentősége nincsen a tőkepiacokra, a kamatokra vagy a forintra. Ez a kettejük pozícióharca, játsszák ők le.

Azt lehet látni, hogy kinek van nagyobb lobbiereje, Matolcsy Györgynek vagy Varga Mihálynak?

Nem tudom, de azt mindenesetre lehet látni, hogy Matolcsy György inkább az álmodozó, akinek kipattannak az ötletek a fejéből – amiknek egy része lehet, hogy nem annyira megalapozott, más része viszont lehet, hogy nagyon jó –, Varga Mihály pedig a bürokrata végrehajtó, egy konzervatív úriember, aki nem vág bele gyanús kalandokba.

A keményen dolgozó kisember, aki jól akarja felhasználni a megtakarításait, mit csináljon most? Érdemes mondjuk ingatlanba vagy államkötvénybe fektetnie?

A magyar lakossági állampapírnál nem nagyon lehet most jobb eszközt ajánlani.

Részben azért is teremtette meg ezt a lehetőséget a kormány, mert szerette volna az ingatlanpiacot lehűteni, hogy ne emelkedjenek tovább az árak. Mert az ingatlanpiaci áremelkedésnek komoly társadalmi hatásai vannak: egy fél generáció elesett a lakásvásárlás lehetőségétől, ami társadalmi konfliktust generál. Az áremelkedés megállítása nagyjából el is érhető azzal, hogy a lakossági állampapírok kifogják a szelet ebből a vitorlából. Illetve nem biztos, hogy fennmarad az az óriási bérnövekedés, ami korábban az ingatlanárak növekedését hajtotta.

FOTÓK: Hutter Marianna / Azonnali

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója
Galavits Patrik
Galavits Patrik az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek