+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Fekő Ádám & Vitárius Bence
2020. február 28. péntek, 11:03
Tamásnak a túlélésre sem adtak sok esélyt autóbalesete után, ehhez képest már járni tanul, mert Romániában hozzáférhető az exoskeleton nevű technológia. Egyelőre 33 millió forintba kerülne a szerkezet, de sokak életét tehetné jobbá az elterjedése.

Amikor az exoskeleton szót először hallottuk, természetesen nekünk is a Terminator ugrott be, ahol ugyebár az élő szövet alatti fémvázat hívják endoskeletonnak, de azért a Digital Health Summiten látott technológia sokkal jótékonyabbnak tűnik, mint a Skynet. A technológia széleskörű elterjedése ugyanis nagyban javíthatja használói életét: kerekesszékbe kényszerült emberek tanulhatnak meg a segítségével újra járni anélkül, hogy minden alkalommal fizioterapeutával kelljen találkozni.

 

A technológia lényege, hogy a külső vázat felvéve nem csak segíti az embert a járásban azzal, hogy egy botlás után azonnal megtartja, de közben minden létező adatot és izommozgást rögzít,

 

illetve a már tényleg realtime-kommunikációra képes mobilneten keresztül továbbítja is az ott sem lévő orvosnak.

 

A rendezvényen egyébként a Marosvásárhelyen élő Tamás mutatta be a szerkezetet, aki bár gondolkozott rajta, hogy Magyarországon kezeltesse magát, kiderült, hogy akkor nálunk egyáltalán nem volt ilyen gép, és most is csak az van, amit mi is kamerázhattunk, illetve egy hasonló a Pécsi Tudományegyetemen.

 

Mivel nincs, értelemszerűen a társadalombiztosítás sem támogatja, de ahogy Tamás elmondta, Romániában sem jobb a helyzet, és az állam gyakorlatilag semmi támogatást nem ad a mozgássérültek minél modernebb ellátására, pedig ő maga úgy tanul épp újra járni, hogy az orvosok még az életbenmaradására is csak öt százalékot adtak autóbalesete után.

 

Pedig támogatás kéne, hiszen egy exoskeleton jelenleg 100-150 ezer euróba, azaz minimum 33 millió forintba kerül, bár ahogy a Vodafone vezérigazgató-helyettese, Dr. Budai Gergő is elmondta, ez az ár azért a technológia terjedésével csökkenni fog.

 

A technológiák elterjedéséhez sokat fog hozzá tenni az 5G-hálózat elterjedése, mivel ez már stabilan és nagy kapacitással tudja tartani a gépek közti kommunikációt. Mostanában sokan tüntetnek az 5G ellen, mert szerintük beláthatatlan következményeket okoz a szupergyors mobilnet, másrészt viszont az egészségügyet forradalmasíthatja a technológia használata. Meg persze az is forradalmasíthatná, ha nem csak a Vodafone szállna be pénzzel, hanem akár a magyar állam is.

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Péntekről szombatra sokan, 118-an gyógyultak fel a koronavírusból, de eközben sajnos újabb hét beteg elhunyt.

Egész Európában egyedülálló módon korlátozásokkal engedik vissza a nézőket hétvégén a magyar stadionokba, így összejött az, amiről élő ember nem hitte, hogy összejöhet!

Mármint azután, hogy a felek közös menetrendben állapodtak meg az ukrán nyelvtörvény miatt kialakult konfliktus rendezésére.

A 21. kerületi önkormányzat szerint míg a kormány a világ egyik leghatékonyabb védekezését mutatta fel a koronavírussal szemben, addig Karácsony politikája olyannyira diktatórikus, hogy az még Demszky idején is elképzelhetetlen volt.

Könnyen lehet, hogy a kívánt spórolás helyett az egész egy felesleges ráfizetés lesz. Elmagyarázzuk, hogy miért.

Miért fontos, hogy kié ez a pozíció? Elmondjuk ezt is.

A miniszterelnök nincs oda a 750 milliárd eurós uniós mentőcsomag ötletétől se, a közös hiteltől „berzenkedik”, a pénzek elosztása szerinte „abszurd és perverz”.

A hét kérdése

Hiába vagyunk EU-tagok, a járvány előtti határforgalmat először nem valamelyik uniós szomszéddal, hanem a nem EU-tag Szerbiával állítottuk vissza. Mi ennek az oka? Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Június 2-án, a Magyar Szociológiai Társaság által szervezett, online beszélgetésen szakértők próbálják feltárni a vidék-város közti, sokrétű egyenlőtlenség hátterét.

A Republikon Intézet június 2-i, online konferenciáján, ha nem is élőben, csak az otthoni kamerák előtt, de leül egymással vitázni a Fidesz és az ellenzék.

Még ha online is, de június 5. és 6. között a Rosalia borfesztivál keretében lesznek élő interjúk borászokkal, művészekkel és a gasztronómia képviselőivel.

Saját kézzel lehet levendulát szedni a kevélyhelyi levendulamezőn. Aki kipróbálná, június 5. és 14. között teheti
meg Pilisborosjenő mellett!

DrMáriás festményeit Győrfi Pálról, a nyugalomhipnózis nagymesteréről, vagy Müller Cecíliáról, Baby Yoda megmentőjéről június 6-tól nézheted meg Szentendrén.

Ezt is szerettétek

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád szerint nem igaz, hogy a székelyek még nem értek meg az önállóságra. Podcast!

Mi áll Klaus Johannis román államelnök magyarellenes kirohanása mögött? Podcast.

Akár az egészségügynek, akár a gazdaságnak akarnak kedvezni a politikusok, katasztrofális következményekbe futnak bele.

Fogadják el a munkavállalók, hogy a közelgő válság miatt komoly áldozatokat kell hozniuk az állásukért – legalábbis az Iparkamara elnöke, Parragh László szerint. De mit szólnak ehhez a szakszervezetek?

Sok felvidéki városba a magyar polgármesterek hívták be a megszálló csehszlovák katonákat. Itt a Trianon 100 podcast harmadik része.

És a koronavírus-járvány, vagy az azt követő válság kezelése lehet majd a 2022-es kampány fő témája? Böcskei Balázs és Mráz Ágoston Sámuel a Helyzetben!

Hogyan élik meg a koronavírus-járványt a különböző generációk? Kiknek a legnehezebb most, és miért jött elő a nyugdíjasbashing?

Twitter megosztás Google+ megosztás