A Jobbikra már csak akkor kapjuk fel a fejünket, ha kilépnek a régi arcok

Fekő Ádám

Szerző:
Fekő Ádám

2020.02.26. 16:10

Elsőként nyúltak szavazatokért a pöce mélyére, az elmúlt négyéves teljesítményük viszont mindössze a bűnbánásból állt. De mit veszít a Jobbik széthullásával a magyar politika?

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Bár az elmúlt hetek a koronavírusról szóltak, és a következők is arról fognak szólni, azért érdemes kicsit elmerengeni rajta, hogy a kertek alatt közben megtörténik a magyar politika aktuális hajókatasztrófája is: a Jobbikból februárban kilépett például a párt egykori budapesti elnöke, az egyik alapítója, a debreceni alapszervezeti elnök, és tavaly októberben kilépett maga Vona Gábor is, aki bár 2018 óta nem pártpolitizál, azért az emberek fejében továbbra is ő maga volt a Jobbik.

A kilépések különösen annak fényében tűnnek durva veszteségnek, hogy a 2016 óta vadul néppártosodó társaság az elmúlt két évben átment egy szakadáson, most pedig Jakab Péter pártelnökké válásával forrósodott fel a buli, hiszen egy kiszivárgott hangfelvételen ő maga emlegetett ellenséges klánokat a környékén.

Hirtelen olvasva akár még elszomorító is lehetne, hogy a magyar ellenzék egyetlen jobboldali képviselője is rálépett az LMP-i útra, és saját magát darálja be, de elnézve a párt 2006 óta igazán széles közönség előtt íródó történetét, azért kicsit árnyaltabb a kép.

Arról persze lehet vitázni, melyik párt okozta a legtöbb kárt a rendszerváltás óta, jelentkező is van bőven (értsd: tulajdonképpen bárki, aki azóta bekerült a parlamentbe), de az minősítgetés nélkül is kijelenthető, hogy egyikük sem változtatott akkorát a politikán, mint a Jobbik.

Ez pedig súlyos örökség, hiszen ez az a párt, aminek köszönhetően beépült a mindennapokba a cigánybűnözés kifejezés, ők adtak politikai értelmet a masírozás szónak, az ő köreik miatt vált mindennapossá politikusok és újságírók telefonszámának nyilvánosságra kerülése, és az ő korábbi kedvenc online újságjuk tolja azt a mai napig, hogy a holokauszt igazából holokamu, a zsidók pedig fel akarják vásárolni Magyarországot. És igen, a Kárpátia zenekar sikereihez is van közük.

Talán ők jöttek rá leghamarabb, hogy bár a politika nagyon hasonló a reklámiparhoz, egy fontos különbség mégis van: ameddig egy Mercedesnek kifejezetten fontos, hogy magasan kvalifikált, tehetős és irigylésreméltó vásárlói körrel azonosítsák a terméküket, a politikában a legkínosabbnak tűnő szavazat is épp annyit ér, mint egy egyetemi docensé.

Ők pedig elsőként nyúltak büszkén a pöce mélyére, és egyesítették azokat, akikről a baloldal tudomást sem akart venni, az MDF és a Fidesz inkább félrenézett megjelenésükkor, Csurka István pedig már olyan öreg volt, hogy alig látta őket.

Azóta persze már átment a párt ezen-azon, és azt is megélhette a nagyközönség, hogy a kurucinfón még csak kvízrabbiként emlegetett Vágó István választási plakátjára is rákerült a logójuk 2019 őszén, de a párt örökségét valószínűleg örökre a fent említett dolgok jelentik.

Ezeket ugyanis nem lehet olyan egyszerűen lemosni, mint Orbán Viktor liberális múltját: ameddig ott azért be lehet dobni a „fiatal voltam és bohó” szöveget, ugyanez sokkal rosszabbul hangzik abban a formában, hogy „nem is olyan régen mi még a Magyar Gárdának mondjuk buzdító beszédet a cigánylakta falvakba vonulás előtt, de hát mindenki csinál bolondságot”. Hippinek lenni huszonévesen ugyanis még vállalható bolondériázás, nácinak lenni viszont sötét múlt.

Különösen érdemes figyelni, mi a már nem radikális Jobbik legnagyobb politikai teljesítménye: az, hogy egyre látványosabban megbánták bűneiket. Ezen kívül talán élő ember nem tudná megmondani, mit képviselt a párt az elmúlt négy évben azon kívül, hogy a Fidesz és baráti köre lopnak.

Nem mintha nem épülne erre az egyetlen állításra a magyar ellenzék maradéka is, de azért sokatmondó egy párt minősége, ha a kormánypárt jobbról kritizálását egyáltalán nem lehet megkülönböztetni a kormánypárt balról kritizálásától.

A párt története ezzel tökéletesen együtt haladt egykori elnökével: ahogy Vona Gábor nemzeti radikalizmus nélkül szép lassan belesüllyedt a semmitmondás mocsarába, úgy a Jobbiktól sem emlékezhetünk semmire pár múlttal való szembenézésen és Jakab Péter narancsos receptjein kívül.

De hát miért is van ez? Azért, mert a Jobbik bármit is mond, a politikai öröksége annyira erős, hogy tényleg csak akkor kapja fel az ember rájuk a fejét, amikor a „régi Jobbikot” képviselő figurák otthagyják az egészet. Ráadásul mindez épp akkor történik, amikor az új pártelnök először akar nyíltan leszámolni a párt régi jellemzőivel, és valamiféle, az ellenzéki összefogással kompatibilis néppárttá varázsolni az egészet.

Azt persze nem jelenthetjük ki 2022-ig, hogy a Jobbik haldokolna, de az EP-eredmények és a kilépések ismeretében azért tippelhetünk erre. De hasonlatosan a két évre mögéjük állt, szintén óriási bűnbánásban lévő Simicska Lajoshoz,

a Jobbik öröksége is hosszú ideig velünk marad akár a gyöngyöspatai romák kezelésével, akár azzal, hogy lehazaárulózunk mindenkit, aki szerintünk nem teljesíti a magyaros viselkedés kritériumait.

Olvass még több cikket Fekő Ádámtól az Azonnalin! Hozzászólnál? Vitatkoznál? Írj nekünk!

Fekő Ádám
Fekő Ádám az Azonnali újságírója
Fekő Ádám
Fekő Ádám az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek