Vágó István: Engem nem Kelemen Anna, hanem az Azonnali foglalkoztat!

2020.02.24. 07:10

Egészen szürreális módon Kelemen Anna kellett ahhoz, hogy a DK kvízmestere, Vágó István leüljön velünk interjúzni. Ha már megtörtént, nem csak a kvízműsorok vezetőinek tudásanyagáról beszélgettünk vele, hanem Gyurcsány Ferencről, 2006-ról, a fiatal Orbán Viktorról, és arról, kollaboránsok-e a TV2-nél dolgozó ellenzéki érzelmű közszereplők. Interjú.

Vágó István: Engem nem Kelemen Anna, hanem az Azonnali foglalkoztat!

Facebookon akadt ki Kelemen Annára, illetve arra a mondatára, miszerint csak azért tűnik ön okosnak, mert kvízműsorvezetőként önnél voltak a kérdések. Pedig azt is mondta, hogy politikusként amúgy sem tartja önt okosnak. Melyik a nagyobb bűne?

Engem nem az zavar, hogy ha nem ugyanazt gondoljuk, akkor szerinte én buta vagyok, ő meg okos. De Kelemen Annának nincs bűne, Kelemen Anna egyszerűen csacsiságokat beszél. Ez egy Puzsér Róbert nevű jóakaróm által a köztudatba bedobott mém, miszerint a Legyen Ön is Milliomosban én tudtam a válaszokat, magyarán átvertem az egész magyar kulturális életet. Ezzel kapcsolatban két megjegyzésem van: egy, hogy a dolog nem igaz, és ezt kollégáim számtalan esetben tudnák bizonyítani. Nem volt odaírva a képernyőre a válasz, papír sem volt előttem, és füles sem volt soha sem rajtam. Erről sok videófelvétel is látható a YouTube-on.

Kettő: miért lenne az bűn, ha tudja a műsorvezető a válaszokat? Azért soroltam fel a magyar műveltségi vetélkedők műsorvezetőit, mert ott tényleg tudták a műsorvezetők a válaszokat, de speciel a Milliomosban ezt a licensz tiltotta, és ennek a betartását ellenőrizték is a műsor jogtulajdonosai. De Rózsa Gyuri, Vitray, az Egri Jancsi tényleg tudták, és a többi műsorban én is tudtam. Ebben speciel nem. Politikai ellenfeleim ezzel próbálják magyarázni, hogy mennyire csalódtak bennem.

Két éven át voltam a leghitelesebb magyar közszereplő, és ezek az emberek nem tudják, hova tegyenek. Nyilván én vertem át őket, mert értelmes ember nem lehet DK-s! – mondják.

Tehát volt olyan időszak, amikor a magyar jobboldalnak volt bizadalma Vágó Istvánban?

Hogyne! De akkor még nem tudták az én politikai irányultságomat. Most keresik, hol vertem át őket, nehéz nekik feldolgozni, hiszen megszavaztak a leghitelesebbnek.

Akkor csinálhatunk egy tesztet a Legyen Ön is Milliomos egyik 2001-es adásának másfélmilliós kérdésével?

Próbáljuk meg!

Melyik híres filmet nem magyar származású rendező készítette? A) Casablanca B) VIII. Henrik magánélete C) Lady Hamilton D) Irma, te édes?

Irma, te édes.

Valószínűleg igaz, mivel mi is hitelesek vagyunk, és nem hoztuk el a válaszokat. (Igaz volt –​ a szerk.) Akkor tartozunk másfélmillió forinttal.

Nem volt olcsó, de remélem, maguknak megérte! De a lényegről nem beszéltünk ám! Én nem Kelemen Annát bíráltam, hanem magukat. Nem kérdeztek rá, mikor ő elmondta, hogy én tudtam a válaszokat, és ezért lettem „kibaszott okos”.

Ő ezt olyan kontextusban mondta, hogy önből könnyebb okos embert csinálni, mint belőle.

De önök miért nem korrigáltak? Maguk is úgy gondolták, hogy én előre ismertem a kérdéseket?

Most már tudjuk az igazságot.

De ez fontos: engem nem Kelemen Anna foglalkoztat. Engem az Azonnali foglalkoztat.

Megtisztelő! Kicsit más: politikusként előny vagy hátrány, hogy ön örökre az ország kvízmestere marad?

Inkább előny, mert talán jobban figyelnek arra, amit mondok.

Érdekes, mert mintha a DK-ba került ismert tévés arcok nem kapnának olyan fontos pozíciókat: Kálmán Olga végülis csak tanácsadó lett, és ön sincs annyira előretolva, hiszen csak önkormányzati képviselő.

Én ragaszkodtam hozzá, képzeljék, hogy például én legyek az EP-listánkon az utolsó. Aztán valaki kifúrt onnan, és utolsó előtti lettem. Nekem nincsenek ilyen ambícióim.

Akkor az se baj, hogy nem ön ült be a parlamentbe Gréczy Zsolt helyére?

Nem is jelentkeztem. A pártlistán, ahonnan be lehet kerülni, rajta sem voltam.

De miért nem?

Azért, mert 71 éves lettem.

Az önkormányzati munka akkor már inkább nyugdíj mellé való munka?

A munka igen, abszolút. Így van rá időm, hogy például lejárjam a választókörzetem problémás helyeit.

Ennyire támogatja, hogy a fiatalok több teret kapjanak? Az USA elnöke még egy 78 éves ember is lehet.

Mi nem generációs párt vagyunk. Akiben van ambíció és tehetség, az induljon. Belőlem például az ambíció hiányzik.

A politizálást vagy a tévézést élvezi jobban?

A tévézés a munkám volt, a politizálás a szellemi szükségleteim kielégítése. Korábban elnöke voltam a Szkeptikus Társaságnak. A szkeptikus ember olyan, aki felfortyan, és szóvá teszi azokat a baromságokat, amiket a környezetükben látnak. A nem szkeptikus pedig legyint, és azt mondja, legyen hülye, aki akar. Szerintem a szkeptikus típusú emberekből válik politikus. Látok egy csomó jelenséget a környezetemben, amik szerintem hátrányunkra válnak, és tenni is akarok azért, hogy a dolgok az általam jónak tartott irányba forduljanak. 

Eszerint őszintén beszállni a politikába csak ellenzéki oldalról lehet? Hiszen onnan nézve van mindig több anomália.

Sokkal könnyebb.

Ezek szerint amikor Gyurcsány Ferenc volt a miniszterelnök, akkor önnek meg se fordult a fejében, hogy beszálljon, mert épp úgy látta, hogy minden jó?

Én 1990 óta minden választási kampányban részt vettem, de az akkori televíziók vezetői nem vették jó néven, hogy az alkalmazottjuk politizál. A közszolgálat tiltja is, a kereskedelmi televízióknál sem szeretik, mert szerintük ezzel nézőket veszítenének.

Akkor hogyan tudott részt venni kampányokban?

AZ RTL-nél és a TV2-nél is a szerződésemben ki volt kötve, hogy részt vehetek politikai rendezvényeken, de erről nem lehet hírt adni. Ezért az engedményért meg kellett harcolnom.

A politikából vagy a tévézésből lehet jobban élni?

Egyértelműen a tévézésből. 2010-ben kirúgtak a TV2-től, ahol volt egy szép havi jövedelmem, ez utána a töredékére csökkent. Azért nem mondok összeget, mert amikor egyszer a Blikk újságírójának elmondtam, hogy a tartalékaimból élek, a cikk azzal a főcímmel jelent meg, hogy „Vágó az utolsó tartalékait éli fel”. De azóta is a tartalékaimból élek. 

Remekül vagyok, anyagilag is rendben, de politikusként a töredékét kapom annak, amit korábban tévésként. Amikor vetélkedőkre hívtak vagy a zenekarommal léptem fel, az anyagilag megerősített. Politikai tevékenységért a pártomtól soha egyetlen fillért sem vettem fel. Az önkormányzati és felügyelőbizottsági tagságért jár pénz most, ennyit (a minimálbér körül) annak idején néhány nap alatt megkerestem.

De azóta már ott tartunk – azon túl, hogy engem nem engednek fellépni, mert ez normális, ahogy Kálomista Gábor is elmondta a Hír TV-n – , hogy egy színésznőt nem engedtek fellépni egy vidéki városban, mert azt hitték, a lányom. 

Ezt honnan tudja ilyen biztosan?

Egy másik érintett számolt be róla. Megírtam a Facebook-oldalamon, és azóta se cáfolta senki. Maga a művésznő sem, pedig nem is ismerem őt.  

Mi is kiírhatunk a privát Facebook-oldalunkra csúnya dolgokat Gyurcsány Ferencről, mégse fogja azt a DK közleményben cáfolni.

De ez sok helyen megjelent, idézték lapok.

Az elmúlt években komoly vita megy arról, hogy erkölcsileg elfogadható-e a TV2 szórakoztató műsorába elmenni ellenzéki beállítottságú emberként. Ön hova áll ebben a vitában?

Ez valóban nagy dilemma. Én is sokszor eljátszottam a gondolattal, mi történik, ha nem rúgnak ki 2010-ben, és beülnék-e ezekbe a műsorokba. Arra jutottam, milyen jó, hogy kirúgtak! Valószínűleg nem ültem volna be, de nem ítélem el azokat, akik mégis. Irigylem a lelki nyugalmukat. De azt sem tudom, hogy ők megengedhetnék-e maguknak, hogy nemet mondjanak, hiszen a TV2-nél számolatlanul folyik most a pénz. Én szerencsére voltam abban az anyagi helyzetben akkor, hogy nemet mondjak.

Akkor nincsenek kollaboránsok?

Azokat sem ítélem el, akik úgy gondolják, vannak.

Honnan szokott tájékozódni? Kinek hiszi el, amit olvas?

Az interneten való tájékozódásnak az a lényege, hogy az ember tartson ki egy hitelesnek tartott forrás mellett egészen addig, amíg nem csalódik benne. Ma talán nincs is ilyen, azt kell mondanom. De vannak olyan médiafelületek, melyeknek inkább feltételezem a jóhiszeműségét és jólinformáltságát, mint másokét.

Akkor az összes magyar sajtótermékben csalódott?

Nézzék, minket, DK-sokat mindenki üt.

A Nyugati Fényben is csalódott?

Abban nem, az jó! De az nem egy hírügynökség és nem is egy Index. Inkább az Azonnalihoz hasonlítanám.

Hát, azért ezt inkább kikérnénk magunknak.

A Nyugati Fény iránti ellenszenv valószínűleg ugyanabból fakad, mint a DK elleni ellenszenv. 

És az miből fakad?

Én nem tudom, csak tapasztalom.

Lehet, hogy Gyurcsány Ferenc az oka?

Lehet.

Innen nézve nem meglepő, hogy pont a legmegosztóbb pártvezető erőlteti a legjobban már most az ellenzéki összefogást?

Melyik pártvezető nem megosztó? És

mitől megosztó Gyurcsány Ferenc?

2006 miatt mondjuk.

Mire gondol?

Őszödi beszéd, rendőri erőszak.

A rendőri erőszak, ahogy ön mondja, két felvonásból állt: a tévészékház ostromából és az október 23-i rendőri fellépésből. Ami a tévészékház körüli eseményeket illeti, 1930-ban volt utoljára rendőrségi bevetés tömeg ellen, nyilván ilyesmire nem voltak felkészülve. Utána jött október 23. Ott tanyáztak a Kossuth tériek, és mivel a kerek évfordulóra rengeteg védett személy érkezett: államfők, miniszterelnökök, ezért a rendőrség megtisztította a teret. Ekkor elindult az erőszak. Nem a rendőri, hanem a tüntetői erőszak. Autókat gyújtottak fel, utcakövekkel dobálták a rendőröket, Molotov-koktéloztak, tankot indítottak el.

De nem is azt mondtuk, hogy nem voltak erőszakos tüntetők, hanem azt, hogy a rendőrök viszont sokszor ártatlanokat ütöttek.

Mielőtt erre reagálnék: mi köze ehhez Gyurcsány Ferencnek?

Ő volt akkor a miniszterelnök, neki felelt a belügyminiszter, akinek meg a rendőrfőkapitány. Nem kellett volna legalább bocsánatot kérnie?

Miért? A rendőri túlkapásokat megbüntették, miközben a Molotov-koktélosokat felmentették. 

A vezetőket felmentették, vagy megúszták potom pénzbüntetéssel, például Gergényi Péter.

Mit kellett volna még tennie?

Ha önt véresre vernék, csak mert véletlenül rossz helyen volt, akkor nem várná el?

Előtte mindenkit felszólított a rendőrség, hogy menjenek onnan el.

Ha valaki nem megy el onnan, akkor már meg is lehet verni?

Igen. Ha azt mondja a rendőrség, hogy menjek onnan el, mert nemsokára erőszakot fognak alkalmazni, akkor ha ott maradok, akkor tűrnöm kell a rendfenntartó erőszakot. És mi köze ehhez Gyurcsány Ferencnek? Ott, helyben kellett intézkedni.

Nem is mondtuk, hogy nem nehéz munka miniszterelnöknek lenni, hiszen nem lehet mindenütt ott lenni, viszont vállalni kell akkor is a felelősséget. Ez egy ilyen munka, és Gyurcsány volt akkor a miniszterelnök.

Én kíváncsi vagyok, hogy ha Pintér Sándor rendőrsége olyan tömegagresszióval találkozik, akkor hogyan lépne fel!

Orbán Viktor ön szerint bocsánatot kérne, ha szétvernének a rendőrök egy ellenzéki tüntetést?

Nem az ő dolga lenne. És 2006-ban nem is békés tüntetésről volt szó. Égtek az autók az utcán, dobálták a rendőröket, minden kockakő fel volt szedve a Deákon. Ez nem békés tüntetés volt, hanem tömeges agresszió.

Gyurcsány Ferenc akkor miért lett ön szerint ilyen negatív szereplő sokak szemében?

Ebben benne van a Gyurcsányt magára hagyó „baráti” média is. Gyurcsány volt az első karaktergyilkosság áldozata. Tudjuk, hiszen Semjén Zsoltnak és Navracsics Tibornak bevallottan az volt a dolga, hogy darabokra szedjék Gyurcsányt. Az összes többi elképesztően stupid karaktergyilkosság csak utána jött, és sokan nem látják, hogy ő kapta meg először.

Fordított karaktergyilkosság nincs önöktől?

Mi nem vagyunk ilyenek. Meg ahhoz kellene például média is.

Orbán Viktor démonizálása nem ilyen?

A démonizálás szó azért rossz, mert arra utalhat, hogy én esetleg nem gondolom komolyan, hogy Orbán Viktor rendkívül káros.

Szerintem nem a nemzet érdeke, amit ő csinál, sőt. Akkor én most démonizálom? A démonizálás azt jelenti, hogy valakire rosszat mondok, aki pedig nem is rossz.

Ön akkor sem hitt Orbánnak, amikor még liberális volt?

Soha nem felejtem el, amikor 1994-ben Kecskeméten volt egy kampányvita a színházban, amit én vezettem. Ott volt az a liberális blokk, melynek része volt a Fidesz, az SZDSZ, az Agrárszövegség, és a Vállalkozók Pártja. Elindult a rendezvény, és hárman ott voltak, a Fidesz széke üres volt. Valahogy elértük Orbánt, és azt mondta, kezdjük el nyugodtan, érkezik. Soha nem jött meg.

Egyébként az igaz, hogy a magyar liberálisok nagyrésze már akkor is furcsán nézett Orbán Viktorra?

Szerintem ez fordítva történt, és ő nézett furcsán a liberálisokra. Bár a Fideszt az SZDSZ ifjúsági szervezetének tartották, nem volt az, hiszen már 1990-ben is kampányoltak az SZDSZ ellen. Sokan tulajdonítanak fontosságot annak, honnan érkezett Orbán Viktor, és hogyan tekintett a fővárosi liberális értelmiségre. Irigykedve, igazságtalanságot emlegetve, és kisebbségi komplexusokkal.

Ő mint falusi gyerek, egy vidéki MSZMP-titkár fiaként bekerült a fővárosba, és mindenütt, ahol járt, könyvespolcokkal körbekerített lakásbelsőket látott. És ez benne nyomokat hagyott.

De hát Gyurcsány Ferenc is vidéki gyerek, aki beházasodott egy MSZMP-s családba!

Ő nem beházasodott, hanem beleszeretett egy lányba. És normálisabban dolgozta fel az ő nagyon proletár származását.

És a mostani Fidesz is olyan felvett póz, mint liberális Fidesz?

Én nem mondtam, hogy ez póz!

Ebben tehát őszintének tartja Orbán Viktort?

Persze!

Ezek szerint van jó tulajdonsága is.

Tudnék mondani olyan történelmi személyiséget, aki őszinte volt, és mégsem tartom jó tulajdonságnak nála.

Egy diktátorra gondol?

Igen.

Akkor sejtjük. Szóval őszinték Orbán Viktor változásai?

Én ezt úgy mondanám, hogy változtak a hatalomgyakorlási eszközei. Abban hiszek, hogy ő meglátta azt a hiátust, ami az MDF után maradt a jobboldalon.

Akkor most azt látta meg, ami a Jobbik után maradt?

Igen, abszolút. És gátlástalanul csinálja.

Kicsit beszéljünk más ellenzéki arcokról is, hogy mi a véleménye róluk. Márki-Zay Péter?

Nem tudom, hogy ő mire tör.

Karácsony Gergely?

Sokkal pozitívabb a véleményem róla, mint korábban volt. Főpolgármesterként kellemes meglepetés. Én ismertem őt még kutató korából, sokat fejlődött, jó egyéniség lett. Beletanult, jól csinálja.

Azért, mert hozzácsapódott a régi balos pártokhoz?

Nincs is balos párt Magyarországon. Most demokrata van és antidemokrata.

Nincs már jobb- és baloldal Magyarországon?

Így van.

Akkor a Jobbik már demokrata?

Mára demokratább lett. Most a Fidesz a jobbszél, az illiberális.

Ön szerint a NER vége után visszatér a jobb- és baloldal?

A trend nem ez. Bár Bernie Sanders megjelenése kicsit változtat ezen, mert ő kifejezetten baloldali, de Európában nem ismerek ilyet. Itt szuverenisták vannak és föderalisták vannak. Ez a két tábort elválasztó árok jelenleg.

Ha ez a fő megközelítés, akkor miért van ennyi párt az ellenzékben?

Jótól kérdezi!

Ön szerint ezt kéne?

Mit mond az LMP erről?

Honnan tudjuk? Mi nem vagyunk az LMP-ben.

Ha az LMP hajlandó lenne egyetlen választási pártba belemenni, én lennék a legjobban meglepve.

Rajtuk múlik? 2 százaléknyi szavazójuk van, akár nélkülük is megcsinálhatják.

Akkor komolyabban veszem a kérdést. A párt azt jelenti, hogy rész. A párt a társadalom egy részét jelenti per definitionem, és természetesen nagyon sokféle részből áll egy társadalom, ezeket próbálják képviselni a pártok. Ezt nehéz egy ellenzéki konglomerátumba összehozni. 

De hát ők mind demokraták, ahogy ön mondja.

Abban a pillanatban, ahogy ez az elképzelés, hogy demokraták kontra illiberálisok széles körben elterjed, akkor én ezt nem zárom ki. Egyelőre nem ott tartunk.

Csak az LMP miatt?

Nem.

Hanem? Akár a Jobbikkal is csinálna választási pártot?

Az a véleményem, hogy a Fidesz ma lényegesen nagyobb veszélyt jelent az ország jövőjére, mint a Jobbik.

Azért ha 2011-ben valaki azt mondta volna, hogy a Jobbik logója rajta lesz egy választási plakátján, akkor mit mond neki?

Azt, hogy ez egy vicc. De ma már nem ők a szélsőségesek, hanem a Mi Hazánk, amit én a Fidesz fiókszervezetének tartok.

Gréczy Zsolt a Mi Hazánk felé is nyitott, amikor egy náluk dolgozó nőt zaklatott verbálisan és üzenetekben a nő állítása szerint. Ez nem az ellenzéki árokbetemetés része?

Erre nem is válaszolok, annyira csacsi kérdés.

Jól tette Gréczy, hogy lemondott a képei miatt?

Erről csak egy mondatot vagyok hajlandó mondani. Ez állítólag a fiatal generációban bevett gyakorlat, és sokak szerint ez cyberszex, és csinálják. Valamikor tíz éve ezek szerint ő is csinálta, de azt nem tudni, ki szolgáltatta ki a képeket, és milyen célból. Teljesen magánügy.

Akkor térjünk le a politikáról kicsit: igaz az a városi legenda, hogy az RTL Klubnál egyedül önnek lehetett dohányzó irodája?

Igaz. Dohányzom, de nem vagyok büszke rá.

A dohánylobbi ellen harcolna politikusként?

Hogyne. Káros az egészségre, és az utcán is megszólnak, hogy miért dohányzom. Most már hirtelen és fiatalon nem fogok meghalni. De a fiataloknak nem javaslom, szerencsére a fiam sem dohányzik. Ma nem szoknék rá, de már így maradok.

Nem is próbált soha leszokni?

Nem.

Azzal is egyetértett, amikor kiűzték a kocsmákból a dohányzást?

Nem. 21. századi technikával ne lenne megoldható a dohányzók elkülönítése? Ez egy túlhajtott, bizonyos köröknél pirospontot érő agyrém döntés. Van elszívó berendezés. 

Ugorjunk az aktuális fővárosi munkájára: először képeket töltött fel a BKV Örs vezér téri szerelőállomásából a rozsdásodó orosz metrókról, viszont arról a hírről többen is azt állították, hogy nem történhetett pontosan így, hiszen az Örsön csak az Alstomok vannak. Mi volt az igazság?

Örülök, hogy felhozta. Először azzal vádoltak, hogy mi köze egy mérnöknek a BKV járműjavítójához, miközben az elődöm ebben a bizottságban egy óvónő volt. Az nem tűnt fel senkinek. A poszttal, amiből a botrány lett, bizonyítani akartam, hogy dolgozom, és a BKV ügyeit vizsgálom.

A képek egyébként valóban nem ott készültek. De mi a fontosabb? Hogy ezek a fotók valósak-e, vagy az, hogy hol készültek?

Én ajánlok egy üzletet: én elmondom, hol készültek, ők meg vallják be, hogy igaz-e, amit írtam, és hogy hogyan történtek ezek a metróbeszerzések.

Szerintem ebbe Orbán Viktor egy normális országban belebukna. Elmondom, mi történt: kiírnak felújításra egy tendert, amin ily módon csak az oroszok indulhatnak. Ezek után az a gyanú, hogy új kocsik érkeztek, és azok is ilyen minőségűek. Ha új metrókocsikra írták volna ki a tendert, akkor nyilván nem az oroszok nyernek, hanem az olcsóbb, korszerűbb és légkondicionált egyéb beszállítók. Ez az uniós törvények megszegése is, hiszen a felújított kocsikra más vámtörvények vonatkoznak, mint az újakra. Ez a megoldás nyilván a legfelsőbb politikai körök utasítására történt. Tehát látunk itt hatalommal való visszaélést, költségvetési csalást, és még ezernyi gyanús dolgot.

Ezek után azt a szememre vetni, hogy nem ott készítettem a képeket! Tegyük egymás mellé a kettőt!

De ön készítette a képeket?

Nem.

Akkor kapta valahonnan?

Onnan kaptam azokat a képeket, ahol készültek. Hazudtam? Én megírtam, hol jártam, és hogy így néznek ki a kocsik. Nem azt, hogy a képeket én és ott készítettem.

De nem kellett volna ügyelni rá, hogy stimmeljen minden részlet?

Olvassák el még egyszer! Megírtam, hol jártam, és hogy tragikus állapotban vannak a metrókocsik. Ha ezt a kettőt úgy rakják össze, hogy a Vágó hazudik, akkor rosszul teszik. Kétségtelen, hogy a dologban lehet olyan látszatösszefüggés, hogy a képeket én csináltam, de messze nem ez a legfontosabb.

Értjük, hogy részletkérdés, de ha ezek tényleg kormánybuktató fotók, akkor fontos, hogy ne hagyjon támadási felületet, hiszen így mindenki ezen rugózik. 

Elég nagy baj az. És ehhez maguk is partnerek. Tudják mit? Elkövettem ezt a hibát, belátom. De kérem, koncentráljunk a lényegre, mert ez egy világméretű botrány. Belém lehet kötni, hogy azt sugalltam, hogy én csináltam, de ki nem szarja le? Maguk.

És lesz eredménye is ennek az ügynek?

A vizsgálat jelenleg is folyik.

Ha önön múlna, ki lenne Magyarország miniszterelnöke 2022-től?

Azért nem válaszolok erre, mert felhasználható lenne ellenem, ha más lesz. Az a fontos, hogy megállapodjon valakiben a demokrata oldal.

Akkor beletörődik, ha nem Gyurcsány Ferenc vagy Dobrev Klára lesz?

Gyurcsány maga mondta, hogy nem akar, Dobrev Klára pedig valóban potens jelölt. De miért gyurcsányoznak ennyit?

Beszéljünk akkor Gyurcsányról, mint pártelnökről: most lett újraválasztva pártelnökké, de megint csak rá lehetett szavazni. Ennyire nem lehet elképzelni, hogy a DK-t ne Gyurcsány Ferenc vezesse?

Igen, egyetértek.

Ez valóban egy Gyurcsány-párt, jól mondják. Amikor megbeszéltük, hogy csatlakozom a pártjához, akkor én azt mondtam: tudomásul veszem, hogy ez egy Gyurcsány-párt.

És én egészen addig fogom őket támogatni és velük menetelni, amíg nagy vonalakban egyetértek azzal, amiket képvisel. Szemben a világnézeti pártokkal – ahol az lesz az elnök, aki a legjobban képviseli a szocialista, kereszténydemokrata stb. értékeket – ebben a pártban ez nem így van. Nálunk sokféle irányzat fér meg egymás mellett, de fő, hogy aki velünk van, az higgyen a demokráciában és tegyen érte. Ezért hívják ezt a pártot Demokratikus Koalíciónak.

Tehát a DK-ban az lesz az elnök, aki a leggyurcsányabb.

Így van. 

Mi van, ha Gyurcsány meggondolja magát, megváltoztatja a véleményét?

Akkor kilépek, otthagyom. Ez ilyen egyszerű.

Egyébként lát olyan potens vezéregyéniséget, aki akár az egész ellenzéket összefoghatja? És nem ér Gyurcsányt mondani.

Igen, de nem mondok neveket.

És a DK-n belül is van vezéregyéniség a Gyurcsány-Dobrev duón kívül?

Szerintem van.

Nem mondja el, hogy ki vagy kik?

Nem.

A Gyucsány pártelnökké való újraválasztásáról adott közleményben ott van, hogy a tagság által jelöltnek javasolt személyek közül egyedül ő vállalta a jelöltséget végül. Van valami kimondatlan szabály a DK-ban, hogy ne méresse meg magát senki vele szemben?

Nincs. De furcsa is lenne, nincsen DK Gyurcsány nélkül.

Mi a kedvenc emléke az eddigi politikai pályafutásából?

Egyszer sikerült megfordítanom a DK elnökségének az álláspontját. Talán kollégáim megbocsátják, ha meg is mondom, mi volt az. Arról kellett dönteni, hogy Magyarország küldjön-e katonákat Irakba rendfenntartónak. A DK álláspontja az elnökségi vitában az volt többségileg, hogy ne, én pedig azt akartam, hogy küldjünk. Több oka volt: egyrészt az, hogy a Fidesznek épp nem volt kétharmada, ezért nem tudott egyedül dönteni, és szerintem valójában nem akartak katonákat küldeni. De eljátszották, hogy támogatják a javaslatot, és arra számítottak, hogy az ellenzék ezt leszavazza, és fel tudják mutatni a szövetségeseknek, hogy ők megpróbálták.

Én amellett érveltem, hogy nekünk humánus és szövetségesi kötelességünk részt venni a terror elleni harcban, másrészt nem akartam, hogy úgy táncoljunk, ahogy a Fidesz fütyül. Az érveim, azt hiszem, hatottak, és az ellenvéleményt legerősebben képviselő Vadai Ági, aki ráadásul a honvédelmi szakpolitikusunk, aznap bement a tévébe és korrektül elmonda a megfordult többségi véleményt, nekem pedig a meghatottságtól könny szökött a szemembe. Azóta is ott vagyunk Irakban, és katonáink szerencsére épek és egészségesek!

Ön szerint mi lesz 2022-ben?

Nyerünk, mert Orbán belebukik a metróügybe!

FOTÓK: Bakó Bea / Azonnali

Bakó Bea
Bakó Bea az Azonnali alapító-főszerkesztője

EU-jogász. 2021 márciusa óta anyasági szabadságon.

olvass még a szerzőtől
Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek