+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Demeter Szilárd
2020. február 21. péntek, 07:01
Amennyiben Nietzschének igaza van, és mi öltük meg Istent, akkor most épp az embert trancsírozzuk, és nyitott társadalom mérnökeinek ígérvénye szerint megpróbáljuk újra összerakni másmilyenként. Nem fog menni.

Miről szólnak majd a húszas évek?​ Új sorozat indult az Azonnalin: a 2020-as éveket alakító emberek mondják el, merre megyünk ebben az évtizedben.​ A második részben Demeter Szilárd cikkét közöljük.

 

Ha jól értem a szerkesztői felkérést, nekem most jövendőmondással kellene foglalkoznom. Ugyanis az elmúlt tíz, harminc, illetve száz év egyvalamit bebizonyított: nem tudjuk biztosra megmondani, mit hoz a közeljövő. Aki tehát azt állítja, hogy tudja, mi fog történni a következő tíz évben, az vagy hazudik, vagy az önértékelésével vannak problémái.

 

Az elmúlt tíz, harminc, száz és ezer esztendő ugyanakkor azt is megmutatta, hogy semmi olyasmi nem fog történni, ami korábban valamilyen variációban ne történt volna meg.

 

Az emberi természet alapvetően nem változik, akármennyire szeretnék az újmarxisták az ellenkezőjét hinni. A tűz munkába állítása és a kerék feltalálása óta túl vagyunk jónéhány olyan forradalmi változáson, ami alapjaiban rendezte át a köztes viszonyainkat (ezeket szokás forradalmiaknak nevezni), de ugyanúgy a biztonságra törekszünk, ugyanúgy szeretünk és gyűlölünk, irigykedünk és reménykedünk, ugyanúgy meghatározza a végességtudat az életünket, mint tíz, harminc, száz, vagy kétezerötszáz évvel ezelőtt, amióta Platón ezen alaposan elgondolkodott. És a sorsalakítás, vagyis a politika természete sem változott lényegesen azóta, amióta Arisztotelész ezt megvizsgálta, és lerángatta a földre.

 

Akármi is fog történni tehát, meglepődni csak az fog, aki a múltját végképp eltörölte, és úgy véli, hogy tiszta lappal indulunk neki a következő évtizednek.

 

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy ne lehetne értelmesen beszélni arról, hogy mit szeretnénk, vagy mit akarunk elérni a következő tíz esztendőben. Hogy a kedvenc miniszterelnökömet, Orbán Viktort is megidézzem, a kettő közötti különbség a következőkben áll: mindazt a változást (vagy változással felérő változatlanságot), ami nem kizárólag rajtunk múlik, csak szeretnénk elérni – de mindazt, ami rajtunk múlik, akarhatjuk.

 

Kezdjük talán a legdivatosabb topikkal, a klímaváltozással: ha minden igaz, akkor szeretnénk megmenteni ezt a kékzöld bolygót. A kérdés csak az, hogy kitől, mitől. Amennyiben ezt a kérdést Isten nélkül gondoljuk végig, akkor a francia egzisztencialisták nyomvonalán haladva leginkább magunktól kell megvédenünk a magunk számára, mivelhogy a világűrnek teljesen közömbös a Föld mindenkori felszíni állapota.

 

Csak hogy a legközelebbi égitestet vegyük, a Holdnak mindegy, van-e élet a Földön, vagy sincs. Az emberiség rövid, párezer éves kollektív emlékezete őriz lenyomatokat jelentős aszályokról, kisebb jégkorszakokról, a tudomány mai állása szerint tűntek már el életformák, szóval azt állítani, hogy tudjuk, pontosan milyen a Föld „normális”, „természetes” állapota, tehát mihez képest jelentős a változás, mi az az ideális állapot, ami kívánatos lenne, ráadásul mindezt úgy keretezni, hogy a sejtetés szerint a mostani változás végleges (értsd: apokaliptikus) következményekkel jár a bolygó életében, az nem más, mint a tudomány hübriszével alátámasztott politikai retorika.

 

A világ megmentése nem a világról szól, hanem rólunk. Azt akarjuk, hogy számunkra maradjon élhető a világunk. Ez teljesen rendben van, nem új igény, a környezet védelme a saját önző szempontjaink alapján azóta társadalmi feladat, amióta kiszakítottuk magunkat a teremtett világ rendjéből. Alapjáraton két alternatíva közül választhatunk: vagy visszaállunk a teremtett világ rendjébe (ami az egocentrikus nyugati világberendezkedés számára majdhogynem megoldhatatlan feladat, sok kis „másik istenként” folyamatosan meglepődünk azon, hogy egyszerűen képtelenek vagyunk az összes következménnyel számot vetni), vagy saját magunkon változtatunk.

 

Szóval mielőtt elmegyünk tüntikézni, először nézzük végig a cuccainkat, és amin azt írja, hogy „Made in China”, arról tudatosítsuk magunkban, hogy sokezer tengeri mérföldön keresztül szállították hozzánk iszonyatosan szennyező hajókon. Adjuk össze ezeket a tengeri mérföldeket. Ha van olyan, hogy ökológiai lábnyom, akkor ez a sarokméretünk.

 

A másik legalább ennyire meghatározó kérdése a következő évtizednek az lehet, hogy pontosan kik is vagyunk. Ez azért vált problémává, mert az a kísérlet, hogy a biológiai nemeket fölülírjuk a társadalmi nemek konstrukciójával, valami olyasmit céloz meg, amiről fentebb azt mondtam, hogy többezer éve változatlan, vagyis az emberi természetet. A folyamat lényege a számomra legérthetőbb szakterminus szerint a dehumanizáció.

 

Amennyiben Nietzschének igaza van, és mi öltük meg Istent, akkor most épp az embert trancsírozzuk, és nyitott társadalom mérnökeinek ígérvénye szerint megpróbáljuk újra összerakni másmilyenként. Nem fog menni.

 

Hogy egészen földhözragadt példát hozzak: gyermekkorom óta minden évben részt veszek legalább egy disznóvágáson. És az állat szétbontása után, a kolbászokat rendezgetve mindig elhangzik a poén, valaki felszólítja a böllért/mészárost/alfahímet, hogy „na, akkor most rakd össze újra, nem ezt akartuk levágni”. Nevetünk rajta, de tisztelettel nevetünk, egyfajta elismeréssel az isteni csoda előtt, merthogy érezzük, hogy az élet, az, ahogyan létezünk, az több, mint mi vagyunk. Csoda, közvetlen istenbizonyíték, vagy amit akartok. Mi képtelenek vagyunk teremteni (kivéve az igaz művészeteket, amelyek a teremtésaktust ismétlik több-kevesebb sikerrel), és eléggé világos számunkra, hogy az emberi rekonstrukció mindig tökéletlen, vagyis a világegész felől nézve biztosan hibás.

 

Ráadásul hasonló kísérleteket éltünk már át és túl. A XX. század két nagy, ugyanígy ideologikus ámokfutása az ember (faj, osztály) nemesítésére – a nácizmus és a kommunizmus – tragédiába torkollott. Mindkét őrület iszonyatos gyorsasággal nyert teret. És mindkettő következményeit évtizedekig szenvedtük el, még most is érezzük az utóhatásokat. A megváltozott kommunikációs tér ma még jobb táptalaj.

 

Folytathatnám a sort, de a lényeg: amit akarhatunk, az csupán csak annyi, hogy bölcsebbek legyünk az előttünk álló évtizedben.

 

Az elmúlt tíz, harminc, száz, ezer, sokezer esztendő tapasztalatait figyelembe véve megmaradhatnánk azoknak, akik vagyunk, ha nekünk jó így. És

 

tízből kilenc magyarnak jó így. A tizedik másvalaki akar lenni. Az ilyeneket régebben őrülteknek nevezte a másik kilenc, ma progresszívnek nevezi önmagát a tizedik, és ő akar elől menni.

 

Nem nagyon tudjuk visszafogni.

 

A nehézséget az okozza, hogy a progresszió nevében kinyírják a tudományt (lásd: társadalmi konstrukció vs. természeti törvények), ellehetetlenítik az egyetemeket (safe space, hogy az anyátok ne sirasson), elveszik a művészetek erejét (píszi, afene, „ne niggerezzé’, Mark Twain!”). És még a disznóvágás előtt is jogvédőkkel kell csatáznunk. Nem nagyon maradt hagyományos védelmi eszközünk a politikán kívül.

 

Hát mit mondjak: ha elpusztul a világunk, az azért lesz, mert az emberiség megérett rá. Ha nem, akkor azért ússzuk meg, mert – a mindenkori liberálisok legnagyobb meglepetésére – az emberek többnyire racionálisan, a józan ész alapján döntenek. Többnyire.

 

Demeter Szilárd Székelyföldön született író, filozófus, elemző, publicista, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója. A sorozat többi részét itt olvashatod el.

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A kormányzati bértámogatást hiába igényelték meg, nem kaptak semmit a kávézóban. A hat alkalmazottból mára egy maradt, ő sem kap teljes bért.

Ezzel már hivatalosan három ember jelezte, hogy szívesen lenne az ellenzék közös '22-es miniszterelnök-jelöltje.

Nyithassanak meg korlátozottan a múzeumok, állatkertek, vendéglátó helyek, szállodák, színházak, mozik – Ujhelyi István ezt kéri a kormánytól.

Nem teljes kapacitással ugyan, de október óta végre újra üzemelhetnek. Ha a járványhelyzet is engedi, akkor második félévtől kinyitnak az iskolák is az országban.

A vírus reprodukciós rátája közben 1 alá esett náluk, azaz egyre kevésbé terjed.

Beteltek az időpontok, mert olyan kevés vakcina érkezett. A rendszer 11 millió embert is be tudna oltani, ha lenne elég oltóanyag, de csak 3,1 milliónak elegendő fog megérkezni.

A kezdeményezők szerint több tucat település vehetett részt az akcióban. A Minority Safepack elkaszálása ellen tiltakoztak.

A hét kérdése

Még ugyan nem látni, mikor lesz vége a lockdownnak, de álmodozni azért lehet. A hét kérdésében pont ezt kell tenni!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Megújult a Helyzet, az Azonnali podcastja! Prieger Zsolt, az Anima Sound System frontembere mesél cigányságról, vírusról és jellemfejlődésről.

Mennyire estek be az árak a fővárosban és vidéken? Érdemes várni a lakásvásárlással vagy eladással? Ingatlanpiaci szakértőkkel beszélgettünk a Helyzetben! Podcast.

A kormányra kerülő RMDSZ akár három minisztériumot is kaphat Romániában. A választáson meglepően jól szereplő szélsőjobboldal azonban a koalícióban is okozhat zavart.

A magyar kormánypárt egyre szorultabb helyzetben van a Néppártban, a vétó hatásait pedig elszámította Orbán Viktor. Helyzet Stefano Bottonival és Hegedűs Dániellel!

Leginkább úgy, hogy nem veszel semmit. A karácsonyi vásárlási láz beindulása előtt környezetvédelmi szakemberekkel jártunk utána, hogy lehetünk zöldebbek.

Milyen volt a jugoszláv néphadsereg katonájaként megélni a boszniai háború kitörését; miért éppen úgy születetett meg a béke, ahogy?

A Helyzet vendége Eric Weaver, a Debreceni Egyetem docense, akivel megbeszéltük, mit hozhat Magyarországnak, ha Joe Biden az USA elnöke.

Twitter megosztás Google+ megosztás