A 2020-as években már csak azt döntheted el, ki fog elnyomni

Az egyik rémisztő forgatókönyv a 2020-as évekre nézve az egységes internet megszűnése. Ez azért is veszélyes, mert a globális internetes közvélemény az egyik legfőbb gátja egy világháborúnak.

Új sorozat indul az Azonnalin: a 2020-as éveket alakító emberek mondják el, merre megyünk ebben az évtizedben.​ Elsőként Kádár Barnabás cikkét közöljük.

+ + +

Sok fizikus gondolja úgy, hogy ha pontosan meg tudnánk határozni minden egyes részecske helyzetét és mozgását az univerzumban, akkor tökéletesen meg tudnánk jósolni a jövőt. Egy ilyen determinisztikus világban egy kellően okos entitás csak ránézne az ősrobbanásra, és meg tudná mondani, hogy mi várható a 2020-as években.

Éppen ezért bármely elmélkedés a jövőről legfeljebb csak egy körültekintő becslés lehet (ahogy az angol mondja: educated guess). Mivel azonban senki sem szeret hosszú és óvatos „egyrészt-másrészt” cikkeket olvasni, ezért én most csak egy olyan tendenciára szeretném felhívni a figyelmet, amely alapjaiban határozhatja meg a következő évtizedeket. (A jövő valószínű irányairól szóló tudományos igényességű véleménycikkek közül kifejezetten egyetértek Horváth Csaba Barnabásnak az Azonnalin és a Mandineren megjelent cikkeivel, amelyeket mindazoknak ajánlom, akik átfogó elemzésre kiváncsiak a világpolitika jövőjével kapcsolatban.)

Megatrendek

Ahhoz, hogy megértsük, mi folyik a világban, nem árt azonosítani néhány megatrendet. Ezek mind olyan folyamatok, amelyek évtizedek óta zajlanak, és a 2020-as években is döntően meg fogják határozni a világunkat. Ilyen a globalizáció, az exponenciálisan gyorsuló technológiai fejlődés, a nyugati kultúrkör által uralt egypólusú világrend többpólusúvá válása, és az emberek mindezen változások miatti kontrollvesztés-érzése. Ezen globális trendek egyik kevésbé tárgyalt – a mindennapi életünket azonban szervesen befolyásoló – következménye

Ahogy a világ változik, úgy változik majd az is, hogy mi tekinthető a leghatékonyabb államszervezési módszernek. A 20. században összemérte az erejét a piaci és demokratikus döntésekre épülő liberális demokrácia, illetve a tervutasításos, a pártelit döntéseire hagyatkozó szocialista berendezkedés. E két versengő ideológia közül a ‘90-es évekre csak a liberális demokrácia maradt talpon, amely az erőforrások elosztását és az egyén ösztönzését sokkal hatékonyabban tudta megvalósítani.

Akkoriban úgy tűnt, hogy a rendszerváltást követően véget ért a történelem. Ehhez képest azonban az elmúlt 30 év különösen két, korábban elképzelhetetlen változást eredményezett. Egyrészt olyan óriáscégek jöttek létre, amelyek több hatalommal rendelkeznek, mint egy-egy ország, másrészt pedig olyan mennyiségű adat áll rendelkezésre – például az internet révén –, amely sokkal részletesebb tervezést tesz lehetővé. Mindez alapján úgy látom, hogy a 2020-as évek során két kormányzási rendszer fog hatékonyságában különösen kiemelkedni.

A két tömb

Az egyik a nyugati demokrácia leszármazottja, amely a döntések meghozatala és a gazdaság működtetése során a demokratikus intézmények mellett kiemelten támaszkodik a legnagyobb cégekre, különösen az olyan techmonstrumokra, mint a Google, a Microsoft, az Amazon és az Apple. Ezt a rendszert hiperkapitalista demokráciának, röviden „kapdem” rendszernek hívom. Mivel most is óriási a techcégek világra gyakorolt befolyása, nehezen jósolható meg, hogy mikorra válik az általam ideáltipikusként leírt kapdem-rendszer uralkodóvá a fejlett nyugati világban.

Mindez azt jelentené, hogy a döntéseket egy kevésbé demokratikus módon megválasztott politikai elit és a techcégek vezetői e cégek algoritmusaira támaszkodva hozzák meg. Az Egyesült Államok és az Európai Unió ebbe az irányba tart.

A másik kormányzási rendszer az algoritmusok és adatok által felturbózott olyan autoriter vezetést valósít meg, amelyről Sztálin (szerencsére) még csak nem is álmodhatott. Erről a rendszerről John Danaher brit filozófus „algocracy” néven értekezik, amit én „algoriterként” fordítottam. Az algoriter rendszer lényege, hogy a lehető legtöbb adatot gyűjti be az állampolgárokról és cégekről, majd komplex algoritmusok segítségével optimalizálja a gazdaságot és konzerválja saját hatalmának fenntartását.

A 2020-as években eljöhet az az idő, amikor egy így irányított állam és gazdaság hatékonyabban tud növekedni, mint a sok egyén együttes autonóm döntésén alapuló kapitalizmus és demokrácia. Természetesen ebben a rendszerben is kiemelt szerepet játszanak a techcégek, azonban ezek itt az államot uraló politikai elitnek alávetetten működnek.

A világ autoriter vezetői mind szeretnének Kína útjára lépni, amely maga is exportálja a világban a saját algoriter megoldásait. Ezért is kiemelten fontos a Huawei ügye, az ehhez hasonló cégek ugyanis az algoriter rendszer előretolt hadegységei.

Következtetések

Az egyik kifejezetten rémisztő forgatókönyv a 2020-as évekre nézve az egységes internet megszűnése. Az olyan autoriter vezetésű országoknak ugyanis, mint Kína, Törökország, Oroszország és Irán elemi érdekük fűződik ahhoz, hogy cenzúrázzák a globális internetet, vagy – szélsőséges esetben – attól el is vágják az állampolgáraikat. Tavaly decemberben Oroszország sikeresen tesztelte az orosz internet lecsatlakozását, és Kína is hasonlóval kísérletezik.

Sokkal nehezebben lehet gyűlöletre uszítani az embereket, ha az Instagramon látott ellenségben saját magukat látják viszont, márpedig a közösségi média pontosan ezeket az érzéseket erősíti fel. Az egységes internet eltűnésével nagyot lépnénk egy világháború felé, és csak az maradna a kérdés, hogy melyik oldal tudja magának megnyerni Indiát, Brazíliát és a többi, nem egyértelműen az egyik oldalra húzó országot. A nyugati kultúrkörnek elemi érdeke, hogy ezeket a bizonytalan országokat magának nyerje meg a dominanciaharcban.

A globális tendenciák mellett szeretnék röviden kitérni arra az érdekes helyzetre, amelyet Magyarország foglalhat el a 2020-as évek világpolitikai térképén. Noha ugyanis hagyományosan intézményeinken keresztül a nyugati érdekszférához tartozunk, észlelhető egy elmozdulás az algoriter hatalmak irányába is. Épp tavaly vettünk Kínától megfigyelő eszközöket a szitakötőprogram keretében, és láthatóan a Huaweitől sem retteg túlságosan a jelenlegi magyar kormány. Nem kizárt, hogy Magyarország – amely mindig is Európa két történeti régiójának határán küzdött saját identitásáért – egyik fő kísérleti alanya lesz annak, hogy melyik rendszer és miként nyeri meg a globális dominanciáért folytatott harcot.

Végül felmerül a kérdés, hogy mit tehet az egyszerű állampolgár, aki szeretné megőrizni egyéni szabadságát, és nem akar egy adathalmazként kezelt láncszem lenni egy algoritmusvezérelt gépezetben. Nekem személyesen egyik rendszer sem tetszik, azonban a világtörténelem soha nem az egyén boldogságát vette figyelembe. Az egyetlen lehetséges harmadik út a demokrácia és a kapitalizmus teljes megújítása azáltal, hogy annak belső dinamikái algoritmikus és népképviseleti alapokra helyeződnek át. Jelenleg is sokan gondolkodnak azon, hogy az emberiség miként tudná megugrani ezt a lehetetlennek tűnő feladatot olyan technológiák segítségével, mint a blokklánc és a mesterséges intelligencia.

Ahhoz viszont még nagyon sok tervezés és gondolkodás szükséges, hogy a két fent vázolt rendszerrel szemben tényleges alternatíva álljon rendelkezésünkre, amiben – reményeim szerint – a kedves olvasó is részt fog venni.

Kádár Barnabás nemzetközikapcsolatok-szakértő, jelenleg adatelemzőként dolgozik egy nemzetközi vállalatnál. Nemzetközi és EU-s tanulmányokat végzett az ELTE-n, a CEU-n és Leidenben. A Momentum Mozgalom alapító tagja és technológiai témákért felelős szakpolitikusa. Szabadidejében sokat foglalkozik az emberiség olyan hosszú távú kihívásaival, mint a mesterséges intelligencia, a klímaváltozás, a génmódosítás és az űrkutatás.