+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Techet Péter
2020. február 19. szerda, 19:52
Nem nyugodott le hosszú időre az örökmozgó volt olasz kormányfő: Matteo Renzi veszélybe sodorhatja a Conte-kormányt, és egyesek szerint kész lenne átállni a jobbközépre is. Ma este bejelentette: ha a regnáló miniszterelnök nem enged a követeléseinek, bizalmatlansági indítványt nyújt be egy kormánypárti miniszter ellen. Ez szerinte még nem a kormány vége, holott maga is ellenzékbe készülne egy új, harmadik Conte-kormány esetén.

Ismét kaotikus napokat él meg az olasz politika: nemrég a balpopulista kormánypárt Öt Csillag Mozgalom az utcán tüntetett szombaton a saját kormánya ellen, mert az igazságügyi reform, valamint a parlamenterek előjogainak megnyirbálása nem a populista párt elvárásai szerint halad előre. Most pedig az ideológiailag és politikai túlélési ösztöneit tekintve is az olasz Gyurcsányként jellemezhető exkormányfő, Matteo Renzi – szintén az igazságügyi reform miatt, de eltérő követelésekkel – a parlamenti többséget sodorná veszélybe.

 

Kormányválság ismét

 

A konkrét vitát itt magyaráztuk már el: arról van szó, hogy az ötcsillagos igazságügyi miniszter megreformálná a büntetőeljárásokban az elévülést (az első fokon meghosszabbodna, a másodfokon eleve megszűnne), mert szerintük jelenleg számos ügy emiatt nem tud már bírósági szakaszba eljutni. Matteo Renzi, aki jelenleg a balközép Demokrata Pártból kiszakadt, Italia Viva nevű balliberális kispártjával vesz részt Giuseppe Conte kormányában, úgy véli: az ötcsillagos javaslatok nincsenek összhangban a jogállamisággal, és ezt a véleményét az olasz alkotmánybírák is már egyszer megerősítették.

 

Az Italia Viva annyira komolyan veszi az ügyet, hogy

 

Renzi múlt héten már keményen beszólogatott egy facebookos videójában Conte kormányfőnek,

 

a pártja által delegált miniszterek pedig nem vettek részt már a múlt heti kormányülésen sem.

 

Renzi szavazatai nélkül nincs többsége a kormánynak, az Il Foglio napilap úgy tudja: a balközép Demokrata Párt szerint Renzinek csak ürügy az elévülés ügye, hogy magára irányítsa a figyelmet, és esetleg megbuktassa a jelenleg baloldali kormányt – helyébe

 

Renzi a jobbközéppel akarhatna egy olyan szakértői kormányt, melyben az Italia Viva is részt venne.

 

Renzi szerda este is bizalmatlansági indítványt emlegetett, de már csak egy miniszter ellen

 

A szerdai parlamenti ülésen már Renzi azonban nyugtatgatta a kedélyeket, mert Salvini többször is felszólította: ha annyira elégedetlen a kormánnyal, szavazzon meg egy bizalmatlansági indítványt Contéék ellen. Renzi viszont ehelyett azt bizonygatta: ha belpolitikai kérdésekben van is ellentét, „európai kérdésekben“ Conte teljesen élvezi a bizalmát. De nem tett le arról, hogy a kormány vonja vissza az elévülés reformját, ráadásul más ügyekben is támadásba lendült: Renzi az ötcsillagosok lebutított alapjövedelmét (ami igazából egy általános szociális segély) is elveti, valamint gyakorlatilag elnöki rendszer felé mozdulna el: habár nem az államfőt, hanem a minisztertanács elnökének hívott kormányfőt választatná közvetlenül.

 

A volt miniszterelnök szerdán a Rai Uno esti politikai műsorának volt vendége, ahol elmondta: az elévülés kérdésében nem enged, ha a reform a parlament elé kerül, ott a jobboldallal közösen fog szavazni az Italia Viva – azaz a reform ellen, amelynek így kevés esélye van, hogy átmenjen. A parlament jogi bizottságában ez az együttszavazás már meg is történt. Salvini azonnban jelezte: nem hisz a parlamenti háttérmegállapodásokban, legyen végre új választás.

 

Renzi ma este elmondta: ha a kormány nem vonja vissza a büntetjogi reformtervét, akkor nem csak az ellen fog szavazni, de

 

bizalmatlansági indítványt fog benyújtani az ötcsillagos igazságügyi miniszter ellen is,

 

elvégre Olaszországban lehetőség van egyes minisztereket is elmozdítani, és ez még közjogilag nem is jelenti a kormány bukását. Éppen ezért megígérte: „a kormány nem fog megbukni“. Azonban kevéssé hihető, hogy ha nincs megegyezés, akkor a kormány túléli, hogy egyik pártja kigolyózza egy másik párt miniszterét a jobboldal voksaival. Renzi szerint azonban, ha bukik is a kormány, nem kell rögtön választani, hanem jöhetne egy harmadik Conte-kormány is. Kérdéses persze, hogy ennek az Italia Viva nélkül hogyan lenne többsége, elvégre Renzi azt is világossá tette: egy harmadik Conte-kormány esetén a pártja ellenzékbe megy.

 

A balközép demokraták az össze-vissza beszélő Renzinek neki is szegezték: „végre közölje, hogy Salvinit akarja-e vissza“,

 

ugyanis az általa kirobbantott kormányválság – és eleve az a tény, hogy Renzi Salviniékkal készül közösen szavazni saját kormánya egyik minisztere ellen – a jobboldal visszatéréséhez vezethet. Nicola Zingaretti pártfőtitkár Renzi mai magyarázkodását „elviselhetetlen fecsegésnek“ nevezte, és arra kéri: most már végre döntse el, hol is áll ő a pártjával.

 

Renzi véleményét azonban a társadalom nem osztja: mind az ötcsillagos, mind a demokrata, mind a legás szavazók túlnyomó többsége ellenzi Renzi érveit, országosan csak tizennégy százalék ért vele egyet. 

 

A Salvini-féle legások között húsz százalék ért egyet Renzivel, az ötcsillagosok között viszont csak öt százalék.

 

Renzi így kampányol?

 

Persze lehet, hogy a mostani vita csak az Italia Viva kampánynyitója volt: május végén több nagy tartományban (Venetoban, Liguriában, Appuliában vagy Campaniában) is lesz választás, ezeken pedig az Italia Viva már önállóan indulna. Viszont a volt kormányfő terve, hogy megszerezze a balközepet, nem sikerült: a Demokrata Párt Nicola Zingaretti alatt összeszedte magát – és balra indult el.

 

Eközben Renzi pártja megragadt négy-öt százalék körül, ráadásul a párt egyre inkább európai színtéren a liberális Renew Europe felé kötelezné el magát, márpedig Olaszországban a liberalizmusnak sohasem volt erős pártpolitikai támogatottsága. Renzi amúgy még ezen a térfélen sincs egyedül. Nemcsak a Momentum-testvérpárt Più Europa (Több Európa) van liberális pártként jelen, de ilyen programmal – ráadásul gazdasági miniszteri múltja miatt a vállalkozói körök felé jó kapcsolatokkal rendelkezve – alakított nemrég Carlo Calenda is Akció néven egy új szociálliberális pártot, ő is a Demokratáktól szakadt ki. (Calenda tavalyi EP-kampányáról az Azonnali itt számolt be Padovából.)

 

A legfrissebb felmérések amúgy azt mutatják, hogy a jobbközép előzi a balközepet, Salvini Legája viszont veszít a népszerűségéből.

 

Salvini már csak huszonhét százalékon áll, mert a jobboldalon egyre inkább a neofasiszta Olaszország Tesvérei párt jön fel, amely már majdnem tizenhárom százalékon áll. A két szélsőjobboldali párt így ugyanúgy negyven százalékon áll, mint a Conte-kormány főbb pártjai: a húszszázelékos Demokraták, a tizenötszázalékos ötcsillagosok, és az öt százalék körüli Renziék. Berlusconiék tehát a mérleg nyelve: noha a Forza Italia már csak alig haladja meg az öt százalékot, azzal együtt még mindig a jobboldal vezet egy orrhosszal.

 

NYITÓKÉP: Matteo Renzi az Italia Viva politikusaival a római parlamentben. Matteo Renzi / Facebook

 

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Szombattól korlátozás nélkül utazhatnak a beoltott magyarok és csehek a két ország között, jelentette be Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter Pozsonyban azt mondta: nem hagyják, hogy az ügy lekerüljön a napirendről.

Néhány kivétel azért marad: a piacokon, a zsúfolt helyeken és a busz- és vonatállomásokon még kell majd a maszk, máshol azonban nem. Június elsejétől pedig újabb enyhítések jönnek.

Gulyás Gergely szerint a PCR-tesztek nem adnak elég bizonyosságot. Viszont jöhetnek a lakodalmak és lassan a koncertek is. Mutatjuk, miről volt szó az eheti kormányinfón!

A miniállam mindeközben 50 euróért árulja turistáknak az orosz vakcinát, cserébe el kell tölteni hat éjszakát náluk.

Hogy melyik párt frakciójába csatlakozna be az előválasztáson miniszterelnök-jelöltként is elinduló Márki-Zay, azt viszont egyelőre nem tudni.

A román kormány 2020. márciusban 53 millió facsemete elültetését jelentette be, a Recorder átvizsgált pár helyszínt és kiderült, hogy csak papíron ültetődtek el ezek a fák.

A hét kérdése

2022-ben még a választás előtt a parlament új államfőt fog megszavazni, aki ha akar, akár fontos ember is lehet majd. De ki legyen az? Van pár opció.

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Az első nyári hétvégén, június 5-én sörkóstolási és vásárlási lehetőség Budapesten és több vidéki helyszínen is.

Ezt is szerettétek

Meddig adminisztratív hiba az állam részéről, ha nem küldi valakinek az igazolásokat, és honnan súlyosabb mulasztás?

Manek Gábor számos budapesti étterem tulajdonosaként is építi a fővárosi gasztronómiát. Vele beszélgettünk az éttermek újranyitásáról, a Lärm jövőjéről, valamint a nyári fesztiváltervekről. Podcast!

Magyarország egyik legkeresettebb színésze az Azonnalinak elmondta, mi a kelet-magyarországi identitás lényege, milyen az HBO-val dolgozni, de az is kiderül, mi van a Bödőcs Tibor könyvéből az ő főszereplésével készülő monodrámával. Podcast!

Németországban ősszel szövetségi választásokat tartanak, eldől, ki lesz Angela Merkel utódja. Kik azok, akik vállalnák a feladatot? Techet Péter és Bukovics Martin kielemezték. Podcast!

Letoha Tamás, a gyógyszerfejlesztéssel foglalkozó kutató koronavírussal kapcsolatos olvasói kérdésekre válaszol, és azt is elmondja, miért fél a biológiai háborútól.

A galériatulajdonos műgyűjtő elmondja, hogy a szobor a világ bármely részén múzeumi tárgy lehet a jövőben: a BLM-szobor jó értelemben provokál.

Eddigi bevételeik 10 százalékát keresik most meg, hiszen a szakmájukat konkrétan nem tudják gyakorolni. A Music Hungary Szövetség elnöke, Weyer Balázs a Helyzetben!

Twitter megosztás Google+ megosztás